A befektetők azt hiszik, az árfolyamok az égig érnek...
Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: szerdán egyetlen piacmozgató adat sem látott napvilágot, így a világ tőzsdéinek nagy részén - köztük a magyar börzén is - folytatódhatott a részvényárak emelkedése. Hozzátette: a nemzetközi befektetői hangulat alapján a BUX további lassú, de kitartó emelkedésére lehet számítani.
Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője szerint elsősorban lélektani hatások állnak a vezető magyar részvények szerdai drágulása mögött, hiszen a napközben publikált kevés makroadat is inkább az eladói oldalt erősítette.
Úgy tűnik a befektetők azt hiszik, hogy még hosszú távon folytatni lehet a tőzsdei árak emelését - jegyezte meg az üzletkötő.
A Mol 300 forinttal, 1,60 százalékkal 19.050 forintra erősödött, 4,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 33 forinttal, 0,59 százalékkal 5.673 forintra nőtt, forgalmuk 10,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,08 százalékkal 730 forintra csökkent, forgalma 793,7 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 200 forinttal, 0,47 százalékkal 42.800 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 694,0 millió forintos forgalom mellett 35 forinttal, 0,18 százalékkal 19.390 forintra esett.