A francia hadsereg Kidal térségét bombázta

A francia hadsereg folyamatosan bombázta vasárnap Maliban Kidal térségét, az iszlamisták által megszállt utolsó területet, az afrikai ország északkeleti részén, az algériai határ közelében - közölte a francia vezérkar.

Párizsi források szerint ezen a vidéken, az Ifogas-hegységben van az a hét francia túsz, akiket még a francia katonai intervenció három héttel ezelőtti megindítása előtt raboltak el Maliban. Francois Hollande államfő szombati mali látogatásán azt mondta: "az emberrablóknak meg kell érteniük, hogy eljött a pillanat a túszok szabadon engedésére". Hozzátette: "A francia erők Maliban mostantól mindenre készen állnak".

 

Thierry Burkhard, a francia vezérkar szóvivője azt közölte: a francia hadsereg a Kidal városától 200 kilométerre északra található Tessalit térségében, az algériai határnál jelentős légi csapásokat hajtott végre vasárnapra virradó éjjel. Elmondta, hogy az iszlamista csoportok logisztikai raktárait és kiképzőközpontjait bombázták. Elemzők szerint ezen a területen, az Ifogas-hegység barlangos vidékén bujkál jelenleg az iszlamista csoportok vezetőinek és fegyvereseinek jelentős része, akik a francia beavatkozást követően elhagyták az északi városokat.

 

A párizsi bejelentést megelőzően Tieman Coulibaly mali külügyminiszter jelezte: Mali azt szeretné, ha folytatódna a franciák Szervál kódnevű hadművelete, amelynek légi akciói különösen fontosak. A politikus a Le Journal du Dimanche című francia lapnak azt mondta: a terroristák előretörésének megállításával, a Mali északi részén fekvő nagyvárosok felszabadításával, a Szervál hadművelet révén lehetővé válik a mali hadsereg és az afrikai nemzetközi erők (MISMA) vezénylése a térségbe. Kijelentette: a szélsőségesek fegyvertárainak lerombolása érdekében szeretnék a hadművelet folytatását. Ebben a küzdelemben különösen fontos a légi támogatás - tette hozzá.

 

Míg Mali két legfőbb északi városát, Gaót és Timbuktut harcok nélkül foglalta vissza a mali és a francia hadsereg az elmenekülő fegyveres iszlamista csoportoktól, Kidal és az Ifogas-hegység "felszabadítása" bonyolultabbnak ígérkezik. Helyi szemtanúk beszámolói szerint szombaton a kidali repülőtérre, amelyet a héten elfoglalt a francia hadsereg, újabb francia erősítés érkezett, a városban pedig csádi és francia katonák kezdtek járőrözni. A Bamakótól 1500 kilométerre fekvő Kidal hosszú ideje az egyik legfőbb fegyveres csoport, a Timbuktuban pusztítást végzett Anszár ad-Dín (A Hit Védelmezői) székhelyének számít. A városban az irányítást azonban még a francia csapatok megérkezése előtt átvette a lázadószervezetből kivált Azavadi Iszlám Mozgalom (MIA) és az autonómiára törekvő tuareg Azavadi Nemzeti Felszabadítási Mozgalom (MNLA).

 

Mindkét csoport támogatásáról biztosította Franciaországot, de azt kérték, hogy a mali és a nyugat-afrikai katonák ne hatoljanak be a városba és a térségébe, amíg Bamakóval létre nem jön "a politikai megoldás". A csoportok ugyanis attól tartanak, hogy a mali hadsereg megtorlásokat tervez a tuareg és az arab lakosság ellen, amelyek egy része támogatta az iszlamistákat. Az egyes etnikumok ellen az ország középső és északi részében a hadsereg által elkövetett kegyetlenkedésekről több civil szervezet is beszámolt az elmúlt napokban. Francois Hollande francia és Dioncounda Traoré mali elnök ezért szombaton "példás" viselkedést kért a két hadsereg katonáitól.

Javulóban a cégek létszámbővítési várakozásai

A hazai munkáltatók várakozásai 2025 utolsó negyedévére javuló foglalkoztatási mutatókat vetítenek előre. Ebben az időszakban a magyar cégek 25 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 17 százalékuk tervez – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
2025. 09. 10. 23:30
Megosztás:

Hány forint lesz egy EURÓ 2025 végén és 2026 végén?

Az idei stagnálás után jövőre növekedhet a magyar gazdaság, az export és a beruházások várható élénkülésével a GDP 2,3 százalékkal bővülhet 2026-ban. Az árrésstop és a viszonylag erős forint árfolyam inkább hűti, míg a mezőgazdasági termelői árak alakulása fűtheti az inflációt, amely idén 4,7, míg jövőre 4,1 százalék lehet. A forint ugyan jelenleg kissé felülértékelt, a nemzetközi és a belföldi kamatok különbözete azonban segít fenntartani az árfolyamot. Egy euró idén év végén 405, míg 2026 végén 410 forint lehet.
2025. 09. 10. 23:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a termelői árak alakulása az USA-ban

Augusztusban a várakozásokra rácáfolva 0,1%-kal csökkentek az amerikai termelői árak az előző hónaphoz képest.
2025. 09. 10. 22:30
Megosztás:

Grayscale új kriptótermékre lő: jön a Hedera Trust a Nasdaqra, emelkedésben az HBAR

A Grayscale új, HBAR-alapú befektetési alapot tervez indítani a Nasdaqon, amit az intézményi érdeklődés erős jeleként értékel a piac. Az árfolyam azonnal reagált: 3%-os emelkedéssel áttörte a 20 napos mozgóátlagot.
2025. 09. 10. 22:00
Megosztás:

Egy újabb évet csúszik a fellendülés

A második negyedévben az USA gazdasága a pozitív irányba korrigált. A gazdaság az évesített negyedéves adatok szerint 3,3 százalékkal nőtt az első negyedév 0,5 százalékos visszaesése után.
2025. 09. 10. 21:30
Megosztás:

A MEXC kriptotőzsde bemutatja: „Proof of Trust”

A MEXC kriptovaluta tőzsde új kampánya áttöri a bizalmi falat: megérkezett a „Proof of Trust”. A kriptovaluta-tőzsde új szintre emeli az átláthatóságot, a felhasználói védelmet és az iparági felelősségvállalást
2025. 09. 10. 21:00
Megosztás:

Nem csak előnyökkel jár a svédasztal: a Nébih az élelmiszerbiztonsági kockázatokra figyelmeztet

A svédasztalos, azaz szabadszedéses vagy önkiszolgáló menzarendszer alkalmazásakor az élelmiszerbiztonsági kockázatok kezelése, a megfelelő higiéniai körülmények biztosítása és az ételpazarlás megelőzése is kiemelt figyelmet kíván - tájékoztat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdai, MTI-nek küldött közleményében.
2025. 09. 10. 20:30
Megosztás:

A Fitch javította idei globális GDP-növekedési előrejelzését

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő a júliusban várt 2,2 százalékról 2,4 százalékra javította az idei globális GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését, részben a vártnál kedvezőbb második negyedévi gazdasági adatokkal indokolva a döntést.
2025. 09. 10. 20:00
Megosztás:

Nemzetközi elismerésben részesült a BÉT a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló programokért

Nemzetközi elismerésben részesült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló programokért - közölte a BÉT szerdán az MTI-vel.
2025. 09. 10. 19:30
Megosztás:

NAV: Hamarosan szigorodnak a számlaadat-szolgáltatás feltételei

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szeptember 15-ig adott határidőt a számlaadat-szolgáltatóknak, hogy alkalmazkodjanak a tavasszal meghirdetett új szabályokhoz - közölte a NAV szerdán az MTI-vel.
2025. 09. 10. 19:00
Megosztás:

Egyhangúlag szavazott az alapkamatról a monetáris tanács augusztusban

Egyhangúlag szavazta meg az alapkamat szinten tartását a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa júliusban - olvasható a jegybank honlapján szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvben.
2025. 09. 10. 18:30
Megosztás:

Energiamegtakarítás, ami a pénztárcán is látszik

A tudatos pénzügyi döntések közé ma már nemcsak a megtakarítások vagy befektetések tartoznak, hanem az is, hogyan gazdálkodunk az otthonunk vagy vállalkozásunk energiafelhasználásával.
2025. 09. 10. 18:00
Megosztás:

Amikor a szervezet jelez – mit tehetünk ödéma esetén?

Az ödéma nem más, mint a szervezet egyes területein kialakuló folyadékfelhalmozódás. Ez a felesleges vízmennyiség a szövetek közé szivárog, így jön létre a jól ismert duzzanat. Megjelenhet helyileg – például csak a bokán vagy a kézen –, de akár az egész testet is érintheti. A folyadék „elbújhat” a bőr alatt, az izmok között, ízületek körül vagy akár mélyebb szövetekben is.
2025. 09. 10. 17:30
Megosztás:

A vártnál gyengébb eredmény ellenére száguld az Oracle árfolyama

Az Oracle tegnap tőzsdezárás után tette közzé pénzügyi évének első egyedéves jelentését.
2025. 09. 10. 17:00
Megosztás:

Megugrott a Bitcoin árfolyama a vártnál gyengébb inflációs adatok hatására

A PPI-csökkenés felfelé húzta a kriptót, de a bikák még nem dőlhetnek hátra. A hét közepén közzétett, vártnál gyengébb amerikai termelői inflációs adatok hatására megugrottak a kriptovaluták árfolyamai. A Bitcoin 113 000 dollár fölé kapaszkodott, de a szakértők szerint a bikapiacnak még koránt sincs vége. A holnapi nap kulcsfontosságú lesz: jön a fogyasztói inflációs jelentés, ami akár új irányba is mozdíthatja a piacot.
2025. 09. 10. 16:30
Megosztás:

Szeptemberi vihar a kriptopiacon: újra lecsap a volatilitás, de az intézmények már készülnek

2025 szeptembere nem hazudtolta meg a múltat: ismét megérkezett a kriptopiaci ingadozás, amely idén a tokenzárásokkal és az intézményi aktivitás fokozódásával karöltve borzolja a kedélyeket. A Bitcoin és más vezető kriptovaluták értéke hullámvasúton mozog, miközben a befektetők és cégek minden eddiginél jobban fókuszálnak az eszközök védelmére és a stratégiai alkalmazkodásra.
2025. 09. 10. 16:30
Megosztás:

Az XRP emelkedésére számítanak, a FleetMining felhőbányászati megoldása pedig alacsony belépési küszöbbel és stabil hozamokkal kínál új modellt.

A Bloomberg elemzői szerint 95% az esély arra, hogy jóváhagyják a Ripple (XRP) ETF-et, és az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) várhatóan októberben hozza meg döntését. Bár a stabilcoin-piac gyors növekedést mutat, az XRP valódi eszközökön (real-world assets – RWA) alapuló alkalmazása elmarad versenytársaitól, jelenleg csupán 2%-os arányt képvisel.
2025. 09. 10. 16:00
Megosztás:

Csoda történt az amerikai tőzsdén!

Tegnap egy újabb csodának lehettünk szemtanúi. Az után, hogy a napokban mind a három vezető index új történelmi csúcsra emelkedett, de nem folytatta azt, a Nasdaq azért megint új csúcsot ütött. Vagyis a „kétes hírű őszt” azért mégis úgy kezdtük, hogy maradt a pozitív tónus.
2025. 09. 10. 15:30
Megosztás:

Mesterséges intelligenciára építenek a telekommunikációs cégek

A telekommunikációs szektor világszerte élen jár a mesterséges intelligencia (MI) használatában. A legfőbb prioritásnak azonban a költség- és profitszerkezet javítását tartják az ágazatban – derül ki abból a felmérésből, amelyet a stuttgarti központú Horváth csoport – és azon belül annak magyarországi tagja, az IFUA Horváth – készített.
2025. 09. 10. 15:00
Megosztás:

Buborékok és befektetések - miért éri meg közelebbről megismerni a spanyol pezsgők világát?

A pénzügyekben sokszor a hosszú távú értékek számítanak. Ez igaz az italokra is. Egy jól választott pezsgő nemcsak egy este hangulatát emelheti, hanem maradandó élményt is adhat. A spanyol buborékos italok közül a brut cava az, amely újra és újra képes bizonyítani, hogy a minőség elérhető áron is megvalósulhat.
2025. 09. 10. 14:30
Megosztás: