A héten új csúcsot döntött a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 48 845,84 ponton, új történelmi csúcson zárta a hetet pénteken, ami 563,70 ponttal, 1,17 százalékkal magasabb az előző heti záráshoz képest.

A héten új csúcsot döntött a BUX

A részvénypiac forgalma 73,82 milliárd forint volt, a múlt heti 55,26 milliárd forint után. A vezető részvények emelkedtek a héten.
   
Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte, a hazai tőzsdeindex remek hetet zárt, pénteken megközelítette a 49 000 pontot, és 48 845,84 ponton fejezte be a kereskedést.
   
Közölték: az OTP részvénye szintén új csúcson járt a héten, elérve a 17 ezer pontos álomhatárt is, ott azonban megjelentek a profitrealizálók, és némi negatív korrekció indult. A hét második felére erősödött a Mol árfolyama is, amely megközelítette a 2450 forintos ellenállási szintet. A Richter jegyzése visszakapaszkodott a 8000 forintos szint fölé. A Magyar Telekom részvénye pedig 420 forint fölé került a csütörtöki aukciót követően.
   
A Magyar Telekom a részvényvisszavásárlási aukción a korábban bejelentett maximális 10,2 milliárd forint értékben fogadott el eladási ajánlatokat. A társaság 23 794 792 darab Magyar Telekom törzsrészvény visszavásárlására kötött ügyleteket, darabonként 429 forintos átlagáron. Az elfogadott legmagasabb árszint részvényenként 439 forint volt, amelyen arányos allokációra került sor. Az ügyletek teljesítését követően a társaság tulajdonában lévő saját részvények száma 45 777 539 darabra változott.
   
Emlékeztettek: Orbán Gábor, a Richter vezérigazgatója egy lapinterjúban kifejtette, a társaság folyamatosan keresi az akvizíciós lehetőségeket, a nőgyógyászati termékszegmensben piacvezető szerepre törnek Európában. A tervek szerint 2028-ra az alaptevékenység 2 milliárd eurós árbevételt hozhat. A forint erősödése kedvezőtlen az exportbevétel szempontjából, de emiatt az idei éves tervszámokat nem módosítják, euróban továbbra is 5 százalékos bevételnövekedést várnak évente.
   
Az összefoglaló szerint a Mol megvásárol 120 töltőállomást Szlovéniában az OMV-től. Az OMV-nek a második legnagyobb hálózata volt Szlovéniában, és ennek 7,75 százaléka az INA tulajdonában állt, még az akvizíció előtt. A Molnak 1941 töltőállomása volt az első negyedév végén, így jelentősen nő a fogyasztói szolgáltatások divízió, amely a Mol eredménynövekedésének egyik legerősebb motorja.
  
Arról is beszámoltak, hogy szerdán Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke egy konferencián elmondta, fokozatosan kell normalizálni a hazai monetáris politikát. Az ultralaza monetáris politika időszaka az erősödő inflációs folyamatok miatt globálisan véget ért. Az idei évi gazdasági növekedés több mint 6 százalékos, míg az infláció 4 százalék feletti lehet, a tartós inflációs kockázatok is emelkedtek.
   
A júniusban várható kamatemeléssel monetáris szigorítási ciklus kezdődhet, ezt Matolcsy György jegybankelnök is megerősítette egy másik konferencián. Orbán Viktor miniszterelnök a reményét fejezte ki, hogy a jegybank óvatos és mérsékelt monetáris szigorítást hajt végre, és jelentős adóvisszatérítést jelentett be 2022. év elejére a gyermeket nevelő családok számára, amennyiben a gazdasági növekedés eléri az 5,5 százalékot. Az Equilor Befektetési Zrt. szerint az üzenetek összességében forinterősítő hatásúak voltak, különösen Virág Barnabás és Matolcsy György szavaira reagált a devizapiac.
   
A héten a Magyar Telekom árfolyama 4,06 százalékkal emelkedett, 422,5 forinton zárt pénteken, heti forgalma több mint 1,53 milliárd forint volt.
   
Az OTP 1,66 százalékkal erősödött, 16 560 forinton zárt pénteken, heti forgalma 48,53 milliárd forintot tett ki.
   
A Mol árfolyama 0,74 százalékkal nőtt, 2438 forinton zárt pénteken, heti forgalma meghaladta a 11,79 milliárd forintot.
   
A Richter árfolyama 0,42 százalékkal emelkedett, 8275 forinton fejezte be a hetet, forgalma meghaladta a 9,5 milliárd forintot.
   
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3712,42 ponton zárt, ami 0,56 százalékkal, 20,73 ponttal alacsonyabb a múlt heti értékénél.

Hozzászólások

Kilőtt a lakásépítési kedv: több mint 20 ezer lakás épülhet idén

Idén alig hét hónap alatt 5,5 százalékkal drágultak a Budapesten eladásra kínált új lakóingatlanok A januári 875 ezerről június végére 923 forintra emelkedtek az átlagos négyzetméterárak. A megyeszékhelyeken még erőteljesebb áremelkedés látható, az átlagos négyzetméterár 600 ezer forint fölé ugrott, ami 13 százalékos növekedést jelent januárhoz képest. Az eladó új lakások árának emelkedésre részben az építőanyagok drágulásának köszönhető. A lakásépítési kedv viszont kiugró: az év első felében több mint 15 ezer engedélyt adta ki, ami éves szinten 22 százalékos emelkedésnek felel meg. 2021-ben bőven 20 ezer fölött lehet a megépült új lakások száma.
2021. 07. 31. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Uborkaszezon és tavaszi zsongás – az évszakok hatása az ingatlanpiacra

Közel sem mindegy, az év melyik szakában vásárolunk lakóingatlant vagy mikor kínáljuk azt eladásra, a szezonalitás ezen a piacon is megfigyelhető. Az idei év azonban több szempontból is a megszokottól eltérően alakul, a tavaszi zsongás már év elején elindult és van, ahol most is változatlanul pörög a piac. Az OTP Ingatlanpont szakértői az évszakok és az ingatlanpiaci kereslet, kínálat összefüggéseit, valamint a jövő változó tendenciáit vizsgálják.
2021. 07. 31. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Luxusingatlanból sincs hiány Baranya megyében

A Duna House adatai alapján Baranya megyében az idei első félévében több mint 15,5%-kal drágultak az ingatlanárak a tavalyi esztendő azonos időszakához képest. A legtöbb és a legmagasabb árú tranzakció Pécsett realizálódott. Míg a legdrágább ingatlan 95 millió forintért kelt el a megyeszékhelyen, addig a mostani kínálatban már nem ritka a 100 millió forint feletti értékű ingatlan sem.
2021. 07. 31. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ritka betegségeket vizsgáltak az SZTE kutatóinak vezetésével

A három vidéki orvosképző centrum – a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem –, valamint egy kutatóintézet, az ELKH Szegedi Biológiai Kutatóközpont kiemelkedő jelentőségű és rendkívül eredményes összefogásának köszönhetően a ritka betegségek pathogenezisének kutatásában, új diagnosztikai és terápiás fejlesztések megalapozásában sikerült áttörést elérni. A kutatás-fejlesztés eredményei az új diagnosztikus eljárások kidolgozásával és azok alkalmazásával már most hasznosulnak a mindennapi klinikai gyakorlatban. A projekt további sikerei közé tartozik, hogy a sejt- és génterápiás eljárásokat előkészítő vizsgálatok is rendkívül ígéretesek a gyakorlati alkalmazás szempontjából.
2021. 07. 31. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint öt tonna hulladéktól szabadították meg önkéntesek a Tisza árterét

Önkéntesek gyűjtöttek össze több mint 5 tonna hulladékot a Tiszából és annak árteréből a II. Tisza-tavi PET Kupán júniusban. A szervezők és az önkéntesek munkáját a Laptophardware.hu két felújított laptoppal honorálta, így a következő, július végi, kilencedik alkalommal szervezett Felső-Tiszai PET Kupa során már ezek is a segítségükre lesznek.
2021. 07. 31. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy-két napon belül vége a hőhullámnak

Egy-két napon belül vége a hőhullámnak, de a jelenlegi előrejelzések szerint a jövő hét vége felé visszatérhet még a kánikula - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken a Facebook-oldalán.
2021. 07. 30. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszteséggel fejezte be a júliust a forint

A hónap utolsó kereskedési napját kis árfolyamcsökkenéssel, július hónapot nagy veszteséggel fejezte be a forint a főbb devizákkal szemben.
2021. 07. 30. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel zártak az európai tőzsdék

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel zárták a pénteki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok, de nyereséggel fejezték be a hónapot, immár a hatodikat egymás után.
2021. 07. 30. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felülteljesített a BUX a nemzetközi piacokhoz képest

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 324,89 pontos, 0,67 százalékos emelkedéssel, 48 610,95 ponton zárt pénteken.
2021. 07. 30. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge kezdés az amerikai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 07. 30. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az alacsony céltartalékképzés húzta az UniCredit eredményét

Az UniCredit 1,03 milliárd eurós második negyedéves eredménye még a legoptimistább elemzők várakozásait is felülmúlta, míg a konszenzus 716 millió euró volt.
2021. 07. 30. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyot ugrott a Raiffeisen nyeresége

A Raiffeisen csoport második negyedéves nettó nyeresége több mint kétszeresére nőtt éves szinten. A 396 millió eurós eredmény 60%-kal haladta meg a konszenzust, és 27%-kal az Erste becslését.
2021. 07. 30. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az INA II. negyedéves eredménye erős lett, ami jó hír a MOL részvényeseknek (is)

Az INA tegnap hozta nyilvánosságra 2021. II negyedéves számait. A cég 633 millió horvát kuna tisztított, CCS alapú eredményt ért el, ami jóval magasabb, mint a tavalyi 366 millió kunás eredmény.
2021. 07. 30. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rossz hírek a tőzsdéken

Azon túlmenően, hogy Kínában a tegnapi felpattanást követően újra estek az árfolyamok, a fejlett világban sincs ok az örömre.
2021. 07. 30. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi jön most? Mi lesz a szigorítás után?

A mostani kilátások szerint az év végéig akár a 2 százalékos szintig növekedhet az alapkamat az inflációs kockázatok miatt. Az infláció gyorsulása mellett az inflációs várakozások is kedvezőtlenül alakultak, 3-8 százalék között szóródnak, hasonlóan magas plafonra pedig régen volt példa.
2021. 07. 30. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fejtörést okozhat az idei évben a hitelmoratórium lejárata és az építőipari körbetartozások

Nem következett be ugyan a hitelbiztosítók által prognosztizált 10-20%-os növekedés a felszámolási és a csődeljárások tekintetében a tavalyi évben, az építőipari körbetartozások és a hitelmoratórium lejárta miatt azonban még idén sem lélegezhetnek fel az érintett vállalkozások. A hitelbiztosítások jelentős segítséget adhatnak a cégeknek, ehhez azonban komoly erőforrásokra van szükség. Előnyei ellenére az üzleti vállalkozások körében mindössze 5%-os a hitelbiztosítások aránya, szemben az Ausztriában mért 80%-kal.
2021. 07. 30. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Minuszban nyitottak az európai tőzsdék

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 07. 30. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Máris itt a jegybanki kamatemelés hatása: drágulnak a forintosított devizahitelek augusztusban!

Az alapkamat emelésének hatása relatív gyorsan begyűrűzik a változó kamatozású hitelek árazásába, emiatt az augusztusban forduló forintosított devizahitelesek kamata 0,54 százalékponttal fog nőni. Ráadásul a kamatnövekedés 2020. év eleje óta ennél jóval magasabb, már meghaladja az 1 százalékpontot. Mindezt azonban elfedheti a hitelmoratórium, így a következményekkel sokan csak később szembesülnek majd.
2021. 07. 30. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre tovább élünk, egyre korábban kellene elkezdeni félretenni

Magyarországon ma a férfiak várhatóan 15 évet, a nők 20 évet töltenek majd nyugdíjban. Azonban az Európai Bizottság riportja szerint ez mindkét nem esetében 6-7 évvel fog növekedni 2070-ig. Azért, hogy ez az időszak valóban a megérdemelt pihenéssel teljen, fontos időben megkezdeni az időskori megtakarításokat. Az OTP Nyugdíjpénztár szakértői pedig azt is elárulták, milyen lehetőségek várják a tagokat a nyugdíjkorhatár betöltése után.
2021. 07. 30. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyorsított versenyhivatali ágazati vizsgálat a tégla piacon

A Gazdasági Versenyhivatal gyorsított ágazati vizsgálatot indított a kerámia falazóelemek hazai piacán. E vizsgálati eszköz alkalmazására először került sor, amióta a Kormány kibővítette a versenyhatóság eszköztárát az építőipari piaci problémák hatékonyabb kezelésére.
2021. 07. 30. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások: