39 százalékkal zuhant tavaly a lakásépítések száma - borúsak a kilátások

A tavalyi év során 12655 új lakás épült, 39 százalékkal kevesebb, mint 2010-ben. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 12488 volt, ami 28 százalékos csökkenést jelent a 2010. évi adatokhoz képest. Ilyen alacsony építési számra még nem volt példa a két világháború közötti gazdasági válság éveiben, és a negyvenes-ötvenes évek nehéz gazdasági körülményei között sem - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.

A lakásépítések csökkenése valamivel enyhébb (4 százalékpont), az új építési engedélyeké jelentősen nagyobb mértékű (11 százalékpont), mint 2009 és 2010 között volt. A következő években várható tendenciákat illetően fontos tény, hogy az elmúlt húsz évben csak 2009-ben és 2010-ben fordult elő, hogy a kiadott építési engedélyek száma kevesebb volt a használatba vett lakásokénál (15 százalékkal), a többi évben általában nagymértékben meghaladta azt. 2011-ben lényegében azonos az építkezések és az engedélyek száma, de maga az engedélyszám olyan alacsony, hogy ez még messze nem jelzi a folyamat kedvező megváltozását.


Az év folyamán használatba vett lakások száma Budapesten és a megyei jogú városokban esett vissza a legnagyobb mértékben, 48 illetve 44 százalékkal. A többi városban 35 százalékos visszaesés következett be, míg a községekben kisebb arányban, 26 százalékkal mérséklődött a lakásépítés volumene. Minden régióban és – Veszprém kivételével – minden megyében kevesebb lakást vettek használatba, mint az előző évben. A csökkenés Dél-Dunántúlon és Nyugat-Dunántúlon volt a legerőteljesebb (50, illetve 49 százalék), a megyék közül pedig Somogy és Borsod-Abaúj-Zemplén esetében (67, illetve 60 százalék). Egyedül Veszprém megyében mutat a lakásépítések száma 30 százalékos növekedést, ami a devecseri és kolontári újjáépítésekkel magyarázható.


Az új engedélyek száma 2011-ben már nem fogyott tovább a községekben, ahol csupán 1 százalékkal kevesebb engedélyt adtak ki, mint 2010-ben. A megyei jogú városokban és a többi városban is mérséklődött az építési kedv csökkenése, az idei évben 13 illetve 18 százalékkal kevesebb lakásépítést engedélyeztek, mint tavaly. Budapesten viszont tovább folytatódott az erős visszaesés, a lakásépítési engedélyek száma 56 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

 

Az új lakások 35 százalékát építették vállalkozások, egy évvel korábban még a felét. Ezzel egyidejűleg a természetes személyek részaránya nőtt, a lakások 63 százalékát a lakosság építtette az előző év 50 százalékával szemben. Az önkormányzatok építtetői szerepvállalása továbbra is jelentéktelen (1 százalék). Csökkent az értékesítésre épített lakások aránya 51-ről 38 százalékra, a saját használatra épített lakásoké ebből adódóan nőtt (47-ről 60 százalékra). Bérbeadásra a lakások 2 százaléka, egy évvel korábban 1 százaléka épült. A lakásépítés kivitelezők szerinti megoszlása kis mértékben megváltozott: jogi személyiségű gazdasági társaságok a kivitelezői a használatba vett lakások 53 százalékát, az egyéni vállalkozások a lakások 31 százalékát építették (2010-ben 57, illetve 27 százalék volt a megfelelő arány).

 

Az új lakások 11 százaléka a tavalyi évhez hasonlóan lakossági kivitelezésben készült el. Az új lakóépületekben létesült lakásokat tekintve 46-ról 60 százalékra nőtt az új családi házak építése visszaesett viszont a többszintes, többlakásos épületben épített lakások aránya 38-ról 34 százalékra, a lakóparki lakásoké 10-ről 3 százalékra.


Az építtetői kör és az építési forma változásaival összhangban az adott időszakban használatba vett lakások átlagos alapterülete 11 m2-rel növekedett, 103 m2-re. A 100 m2-nél nagyobb alapterületű lakások aránya 33 százalékról 42 százalékra emelkedett.


2011-ben 2752 lakás szűnt meg, 8 százalékkal több, mint az előző évben. A megszűnés leggyakoribb oka a lakások avulása volt (51 százalék). A vizsgált időszakban 583 üdülőegységet építettek, és 437 üdülőépületben 496 üdülőegységre adtak ki építési engedélyt. A használatba vett üdülőegységek száma 28 százalékkal, az engedélyezetteké 38 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest. Az új üdülők átlagos alapterülete 76 m2, a tavalyinál 1 m2-rel kisebb.


A kiadott új építési engedélyek alapján 6930 lakóépület és 5237 nem lakóépület építését tervezik. A lakóépületek esetében ez 6 százalékos visszaesést, a nem lakóépületeknél 3 százalékos növekedést jelent. A nem lakóépületek közül az ipari épületekre kiadott engedélyek száma 8 százalékkal nőtt, a mezőgazdasági és kereskedelmi épületekre kiadott engedélyeké viszont 7–7 százalékkal csökkent.


Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás: