A kockázatosabb befektetéseket választja a szlovákiai pénztártagok többsége
Szlovákiában a nyugdíjreform 2005-ös bevezetése óta a nyugdíjrendszernek három pillére van. Az állami, szolidaritási elven működő pillér mellett a magán-nyugdíjpénztárak jelentik a második, az önkéntes kiegészítő pénztárak pedig a harmadik pillért.
A szabályozás szerint a hat magán-nyugdíjpénztárban a pénztártagok három különböző kockázatú portfolió közül választhatnak. A legnagyobb rizikójú portfolióban akár 80 százalék is lehet a részvények aránya. Ezeknek az alapoknak a számláin összesen csaknem 3 milliárd euró volt március végén. Az előzőnél ugyan kisebb hozamot ígérő, ám kevésbé rizikós - 50 százalékig részvényekbe, 50 százalékig pedig államkötvényekbe fektető -, alapokba eddig 1,4 milliárd eurót fektettek.
A pénztártagok legkisebb része választja a legnagyobb biztonságot nyújtó konzervatív alapokat, amelyek befektetési portfóliója legalább 80 százalékban államkötvényeket kell, hogy tartalmazzon. Ezeken a számlákon 2012 első negyedévének végéig alig több mint 500 millió euró gyűlt össze. (MTI)