A költségvetési bizottság támogatta a KT támogatását csökkentő javaslatot

Az alkotmányügyi bizottsági nem, illetve a gazdasági bizottsági igen után a számvevőszéki és költségvetési bizottság szerdán támogatta a Költségvetési Tanács (KT) költségvetési támogatását csökkentő javaslatot.

A fideszes Varga József a jövő évi költségvetéshez benyújtott indítványában a Költségvetési Tanács (KT) 835 millió forintos támogatásából csupán 10 millió forintot hagyna a testületnél, a többit pedig a Magyarországi Cigányokért Közalapítványhoz irányítaná át.

 

A bizottságban szerdán 18 kormánypárti képviselő igennel, 8 ellenzéki honatya nemmel voksolt a módosító javaslatra. A bizottság ülésén "csomagokban" szavaztak a képviselők a 2011-es költségvetéshez benyújtott csaknem 400 módosító indítványról. Elsőként a kormány által támogatott kormánypárti javaslatokról voksoltak, ezeket a képviselők 18 igen, 6 nem és 2 tartózkodás mellett fogadták el.

 

Az ülésen a legnagyobb vita a Költségvetési Tanács támogatását jelentősen csökkentő indítványról alakult ki. Veres János (MSZP) szerint veszélyes helyzetet teremthet a javaslat, mert a források ilyen mértékű csökkentését szakmai körökben is visszalépésnek fogják tekinteni, és ronthatja Magyarország nemzetközi megítélését.

 

A szocialista képviselő szerint a csökkentett költségvetés jelentősen korlátozza a tanács működési lehetőségeit, a KT feladatait egy-egy szakember nem tudja ellátni, ehhez megfelelő számítási háttér kell. Vágó Gábor, az LMP képviselője is azt hangsúlyozta: szükség van a KT számításaira, amelyek az ellenzék számára azért fontosak, mert a tanács kiszámítja a módosító javaslatok költségvetési hatásait. Ezzel nemcsak a kormányt, hanem az ellenzéket is költségvetési fegyelemre neveli a tanács - fűzte hozzá.

 

Dancsó József (Fidesz) kiemelte: a 2010-es költségvetés idején is működött már a tanács, az előző kormány mégis "semmibe vette" annak javaslatait. Hozzáfűzte: a 20 éve működő Állami Számvevőszéken belül is ott vannak azok a háttérintézmények és szakemberek, akik átlátják a költségvetést. Hargitai János (KDNP) emlékeztetett arra: a javaslat nem számolja fel magát a jogintézményt, amelynek létrehozását épp a Fidesz kezdeményezte.

 

A kormány elkötelezett a fenntartható költségvetési gazdálkodás mellett, de át fogja alakítani a Költségvetési Tanácsot - hangsúlyozta. A bizottság megvitatta a költségvetéshez benyújtott ellenzéki módosító indítványokat is. Nyikos László (Jobbik), a bizottság elnöke azt hiányolta, hogy a költségvetés egyes fejezeteihez csak a pénzkeretek vannak "rendelve", a létszámadatok hiányoznak. Úgy vélekedett: így a parlament nem tudja, hogy az egyes intézmények hány embert foglalkoztathatnak.

 

Vágó Gábor (LMP) hangsúlyozta: a költségvetés vesztese a kulturális-, és szociális szféra, valamint a környezetvédelem, ennek megfelelő módosító indítványokat nyújtottak be. Megemlítette, hogy az LMP eredetileg még 200 millió forinttal növelte is volna a Költségvetési Tanács büdzséjét. Tukacs István az MSZP-s módosítók kapcsán kiemelte: azok nem növelik a költségvetési hiányt, és pártja szerint egy más, kétkulcsos adórendszeren alapuló költségvetésre, valamint járulékcsökkentésre lenne szükség.

 

A párt módosító javaslatai a foglalkoztatást, a válság során nehéz helyzetbe jutottak segítését helyezik a középpontba - mondta. A bizottságban egyharmados támogatást sem kaptak az ellenzéki módosító indítványok. A költségvetési bizottság általános vitára alkalmasnak találta a nyugdíjbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely tartalmazza a nők 40 évi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségét.

 

A javaslat szerint 2011-től - életkortól függetlenül - az öregségi teljes nyugdíjra lesznek jogosultak azok a nők, akik legalább 40 év jogosultsági idővel rendelkeznek. Az előterjesztés szerint jogosultsági időnek minősül a kereső tevékenységgel járó biztosítási, vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal, valamint a terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban eltöltött idővel szerzett szolgálati idő.

 

A bizottság szerdán 16 igen, 1 nem szavazat, illetve 6 tartózkodás mellett döntött az általános vitára bocsátásról. Hulák Zsuzsanna, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium képviseletében hangsúlyozta: a kormány fontosnak tartja a nők kettős helytállásának elismerését, ezzel a bizottságban az ellenzéki képviselők is egyetértettek. Hozzátette: a törvényjavaslat indoklása ennek kapcsán kitér arra, hogy az új szabályozás más szolgálati időt, mint például a tanulmányi időt, a munkanélküli ellátást és a megállapodás alapján fizetett nyugdíjjárulékot a kedvezményre való jogosultság szempontjából nem veszi figyelembe.

 

Tukacs István (MSZP) kérdésére válaszolva elmondta: a tárca számításai szerint körülbelül 24-30 ezer nőt érinthet a változás, ugyanakkor elképzelhetők eltérések az előzetes becslésekhez képest. A bizottságban döntés született arról is, hogy önálló módosító indítványt nyújtanak be a Magyar Nemzeti Bank felügyelő bizottsága elnökének tiszteletdíjáról. A javaslat szerint az fb-elnök tiszteletdíja fix összeg, havi bruttó 1.200.000 forint lenne.

Trump: Irán egyetlen kártyája a Hormuzi-szorost érintő zsarolás

Donald Trump szerint Irán vezetésében nem tudatosul, hogy egyetlen kártyája az, hogy a világot rövidtávon zsarolni képes egy nemzetközi hajózási útvonallal, a Hormuzi-szorossal.
2026. 04. 11. 10:00
Megosztás:

Brit miniszterelnök: egy nemzedéknyi időre meghatározó következményei lesznek a háborúnak

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint egy teljes nemzedéknyi időre meghatározó következményei lesznek az iráni konfliktusnak.
2026. 04. 11. 09:00
Megosztás:

A Circle tűz alatt: viták kereszttüzében a USDC befagyasztási gyakorlata egy 270 millió dolláros hack után

Egy nagyszabású biztonsági incidens ismét reflektorfénybe helyezte a stabilcoinok szabályozását és a kibocsátók felelősségét. A Circle lépései komoly vitát váltottak ki a kriptoközösségben – de vajon valóban késlekedtek, vagy egyszerűen a jogi keretek kötötték meg a kezüket?
2026. 04. 11. 08:00
Megosztás:

Mutatjuk a budapesti agglomeráció legolcsóbb és legdrágább településeit - Itt a pontos lista

A családi házak piacát a budapesti agglomeráció uralja. A zenga.hu-n eladásra hirdetett családi házak közel negyede Pest vármegyében található, és ezen belül is a fővárost ölelő, hivatalosan is az agglomeráció részeként definiált 80 település viszi a prímet. A kínálat mellett viszont a kereslet is látványosan ebbe az irányba tolódik, azaz, még mindig sokan választják lakóhelyként az elővárosi településgyűrűt. A zenga.hu kínálata alapján megnéztük, hol lehet a budapesti agglomerációban a legolcsóbban családi házat venni, és hol kell ugyanezért a vásárlóknak a legmélyebben a zsebükbe nyúlni.
2026. 04. 11. 07:00
Megosztás:

Megtartotta alakuló ülését az új szlovén parlament

Megtartotta alakuló ülését pénteken az új összetételű szlovén parlament, amelynek elnökévé a képviselők Zoran Stevanovicot, a Resni.ca párt vezetőjét választották meg.
2026. 04. 11. 06:00
Megosztás:

Rég nem látott infláció Németországban - mi történik?

Németországban 2,7 százalék, 2024 januárja óta a legmagasabb volt a fogyasztói árak éves növekedése márciusban a februári 1,9 százalék után a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken ismertetett végleges adata szerint.
2026. 04. 11. 05:00
Megosztás:

Ha eddig nem vettél lakást, már nem is fogsz Magyarországon

Lendületet kaphatnak az újlakás-építések, miután a még meg nem épült, csak tervekben szereplő új lakásokra is lehet igényelni az Otthon Start Program keretében elérhető kedvezményes lakáshitelt. Ez egyben az új lakóingatlanok árát is lejjebb szorítja, mivel a támogatott hitelből megvásárolható lakóingatlan négyzetméterára maximum 1,5 millió forint lehet. Az új lakásokra szükség is van, miután az elmúlt években visszafogottság jellemezte ezt a szegmenst.
2026. 04. 11. 04:00
Megosztás:

Életbe lépett! Új határellenőrzési rendszer az EU-s határokon

Az Európai Unió összes határátkelőjén teljes körűen működésbe lépett a határellenőrzés hatékonyságát és felgyorsítását lehetővé tevő digitális regisztrációs határigazgatási rendszer (EES), amely gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb utazást biztosít - közölte az Európai Bizottság pénteken.
2026. 04. 11. 03:00
Megosztás:

Friss módosítás! Emelkedik ezzel a nyugdíjak összege

Kihirdették az idei valorizációs szorzókat, amelyek hatására emelkedik a 2026-ban megállapított nyugdíjak összege. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat. Vonatkozó jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról.
2026. 04. 11. 02:00
Megosztás:

Kiszámoltuk! Melyik párt nyer, ha vasárnap esik az eső?

A közvélemény-kutatások előrejelzései gyakran úgy kezelnek bennünket, választópolgárokat, mintha pusztán adatok lennénk. De van egy régi szabály a kommunikációs szakmában, amit a politikai tanácsadók mindig szem előtt tartanak: ami igazán számít, az gyakran nincs benne a táblázatokban.
2026. 04. 11. 01:00
Megosztás:

Itt az időpont: Ukrajna ekkora javítja ki a Barátság kőolajvezetéket

Ukrajna tavasszal befejezi a Barátság kőolajvezeték javítását, amennyiben továbbra is fennáll az európai finanszírozás kérdése az olajszállítási lehetőségért cserébe - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijevi sajtótájékoztatóján, amelyen egyebek között a háború befejezése és a húsvéti tűzszünet kérdése is terítékre került.
2026. 04. 11. 00:01
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatti korlátozások Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs Magyarországon korlátozás alá eső terület, ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 10. 23:30
Megosztás:

A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben

A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben - közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 04. 10. 23:00
Megosztás:

Újabb öntözésfejlesztési beruházásokat támogat a kormány

Az Agrárminisztérium (AM) első körben 26 darab komplex öntözésfejlesztési beruházás támogatásáról döntött 21,2 milliárd forint értékben. A vissza nem térítendő támogatás célja, hogy elősegítse a jelentősen megváltozott klimatikus viszonyoknak kitett művelés alatt álló területeken a víz utánpótlásának biztosítását - jelentette be Nagy István agrárminiszter a szaktárca pénteki közleményében.
2026. 04. 10. 22:00
Megosztás:

Száz új munkahelyet hoz létre a Révész Trans Kft. kapacitásbővítése

Száz új munkahelyet hoz létre a Révész Trans Kft. legfrissebb 3,2 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházása Tiszaújvárosban és Kazincbarcikán, ami ismét jól mutatja, hogy a hazai tulajdonú vállalatok mennyire megerősödtek az utóbbi időszakban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tiszaújvárosban.
2026. 04. 10. 21:00
Megosztás:

Amway 2025: 11% növekedés Magyarországon, 3,5% az ESAN régióban

Az Amway, a világ legnagyobb közvetlen értékesítési vállalata közzétette 2025-ös pénzügyi eredményeit, bemutatta legfontosabb fejlesztéseit: 7,3 milliárd USD globális árbevételével megerősítette iparági vezető szerepét. A folyamatosan változó piaci környezetben a Magyarországot is magában foglaló ESAN régió (Európa, Dél-Afrika, Ausztrália és Új-Zéland) 2025-ben 439 millió USD árbevételt ért el, ami 3,5%-os növekedést jelent a 2024-es 424,3 millió USD-hez képest, folytatva ezzel az évek óta tartó növekedési trendet.
2026. 04. 10. 20:00
Megosztás:

Közel 9 milliárd forintos árbevétellel zárta a 2025-ös évet a Pensum Group

9 milliárd forint közelébe bővült 2025-ben a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group árbevétele. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett vállalat növekedését elsősorban a harmadik országbeli munkavállalók kölcsönzése hajtotta, ugyanakkor az elmúlt évben tovább romló gazdasági környezettel szembesült, amely mellett a fokozódó árverseny és az év elejétől a szektor szereplőire kivetett foglalkoztatási díj is rontotta a társaság működési eredményét. A Pensum Group mindezek mellett 68 millió forint adózott eredménnyel és 35 forint egy részvényre jutó nyereséggel zárta az év első felét.
2026. 04. 10. 19:00
Megosztás:

Budapest Airport: a Lufthansa és az olasz légiirányítás pénteki sztrájkja is érint budapesti járatokat

A német Lufthansa légitársaság pénteki fedélzeti személyzetének sztrájkja mellett az olasz légiirányítás is sztrájkot jelentett be pénteken délutánra; mindkét munkabeszüntetés érinti a budapesti repülőtérről induló és oda érkező járatokat is - közölte a Budapest Airport pénteken délben az MTI-vel.
2026. 04. 10. 18:30
Megosztás:

Hátrányos helyzetű fiatalokat segít az új Szókincs sorsjegypár

Újabb jótékonysági sorsjegyekkel, pop-art stílusú Szókincs és Szókincs Extra sorsjegypárral bővíti kínálatát a Szerencsejáték Zrt. A sorsjegyek bevezetésével a Társaság az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó programját támogatja.
2026. 04. 10. 18:00
Megosztás:

Rontotta osztrák GDP-növekedési prognózisait a Wifo és az IHS kutatóintézet

Az osztrák gazdaság kilátásai érdemben romlottak az iráni háború és az energiaárak megugrása miatt: a bécsi Wifo és az IHS gazdaságkutató intézet egyaránt lefelé módosította 2026-ra és 2027-re vonatkozó konjunktúra-előrejelzését.
2026. 04. 10. 17:00
Megosztás: