A korlátozások feloldását tervezik Oroszországban

Megkezdődött a tervezés azzal kapcsolatban, hogy az orosz régiókban hogyan oldják fel a Covid-19-járvány miatt bevezetett korlátozásokat a helyi adottságoknak megfelelően - jelentette ki Vlagyimir Sztarodubov, az orosz tudományos akadémia orvostudományi karának titkára szerdán az Interfax hírügynökségnek. Eközben a napi halálozások száma először lépte túl a százat, az eddig ismertté vált fertőzéseké pedig megközelítette a 100 ezret Oroszországban.

A korlátozások feloldását tervezik Oroszországban

Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki kedden elrendelte - a stratégiai üzemeket és az alapvető szolgáltatásokat nem érintő - országos kényszerszabadság május 11-ig való meghosszabbítását, egyúttal arra utasította a kormányt, hogy május 5-ig dolgoztasson ki javaslatokat a kijárási korlátozások fokozatos feloldására. Sztarodubov akadémikus, volt egészségügyi miniszter ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a járványügyi szakértők az ország mind a 85 régiója számára egyenként fogják megállapítani az elkülönítés feloldásának kritériumait, a fertőzöttség helyi szintjéből és trendjéből kiindulva.
   
A szakértő szerint az a legfontosabb, hogy az előfordulási görbe pozitívból határozott negatívba forduljon, vagyis hogy az újonnan megfertőzöttek száma folyamatosan csökkenjen. Az akadémikus rámutatott, hogy a járvány folyamatában Moszkva jutott el a legmesszebbre, ezért a főváros példája meghatározó lesz a korlátozások feloldásában.
   
Rámutatott, hogy Moszkvában az elmúlt öt-hat napban a megbetegedések száma háromezer körüli volt (a szerdai adatok szerint 2220 fő volt a növekmény), és az értékek nem mutattak hirtelen növekedést.
    

"Megvárjuk, amíg a görbe lefelé fordul és ezt követően két héttel Moszkva valószínűleg elkezdi végrehajtani az izolációs rezsimből való kibontakozás tervét" - mondta.

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT
    

A kalinyingrádi exklávéban egyébként múlt csütörtökön - az orosz régiók közül elsőként - már bejelentették, hogy enyhíteni kezdenek a március végén bevezetett korlátozó intézkedéseken. Kalinyingrád megyében a kötelező maszkviselet és távolságtartás, valamint az engedélyhez kötött közlekedés május 12-ig való fenntartása mellett, az élelmiszerboltok mellett engedélyezték néhány más profilú üzlet, valamint szolgáltatás megnyitását, a fodrászatok és a kozmetikai szalonok kivételével.
    

Oroszországban az elmúlt egy nap 5841-gyel (6,2 százalékkal) 99 399-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma a szerdán közölt hivatalos adatok szerint. Az újonnan észlelt esetek 44,9 százalékában a páciensek tünetmentesek voltak.
    

Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője kedd este, még az előző napi adatok alapján arra hívta fel a figyelmet, hogy az április elején elrendelt önkorlátozásnak köszönhetően a hónap folyamán jelentősen, 27-ről mintegy 7 százalékra csökkent a napi növekedés tempója.
   
A napi halálozások száma a szerdai adatok szerint először haladta meg a százat, és a 108-as növekménnyel 972-re nőtt, a gyógyulásoké 1830-cal emelkedve elérte a 10 286-ot. A legújabb halálos esetek közül 67-et a fővárosban jegyeztek fel.
   
Moszkvában 50 646, Moszkva megyében 10 917, Szentpéterváron 3726 fertőzést tartanak számon. Az eddigi halálozások száma ezekben a régiókban 546, 90 és 29, a gyógyulásoké 4610, 389 és 708.
   
Az elvégzett tesztek száma országosan a járvány kezdete óta megközelítette a 3,3 milliót. A moszkvai önkormányzat szerdán közölte, hogy több mint 730 ezer szűrést végeztetett el, vagyis 100 ezer emberre csaknem 5,7 ezer teszt esik. Ennek a mutatónak az alapján Moszkva az első helyen áll a világ megapoliszai között.
    

A több mint 12 milliós orosz fővárosban naponta több mint 25 ezer tesztet végeznek el szövetségi, városi és magán laboratóriumokban, a vizsgálatokat kiterjesztve minden tüdőgyulladásos és súlyos légúti fertőzéses esetre, valamint minden egészségügyi és szociális dolgozóra, rendőrre, valamint a közmű- és tömegközlekedési szolgáltatók alkalmazottaira.
   
Az orosz főváros egyébként ingyenes étkeztetés és a védőfelszereléssel való ellátás mellett legkevesebb havi 100 ezer rubeles ellátmányt ígért azoknak a felsőéves orvostanhallgatóknak, akik a kórházakban részt vesznek a Covid-19 elleni védekezésben. (A rubel jelenleg mintegy 4,45 forintot ér.)
   
Mihail Misusztyin miniszterelnök szerdán "a járványhelyzet javulásának végéig" meghosszabbította a külföldiek oroszországi beutazására vonatkozó, március 18-án bevezetett tilalmat, amelynek hatálya csütörtökön járt volna le. A korlátozás nem vonatkozik az importált berendezéseket üzemeltető szakemberekre. A kormányfő egyúttal utasította a minisztériumokat, hogy május 25-re készítsék el a foglalkoztatás és a jövedelmek helyreállításának és a gazdasági növekedés ösztönzésének nemzeti tervét.
   
Közben folytatódott a világjárvány miatt külföldön reked orosz állampolgárok hazaszállítása. Ezúttal New Yorkból érkezett Moszkvába egy utasszállító repülőgép, fedélzetén 257 hazatérő utassal. A határok lezárását követően ez volt a harmadik ilyen járat az Egyesült Államokból.
   
A géppel hazatért 19 olyan diák is, aki a moszkvai diplomáciai tárca szerint az orosz hatóságok tudta nélkül kapott ösztöndíjat az Egyesült Államokban. Anatolij Antonov washingtoni orosz nagykövet az Interfaxnak kijelentette, hogy ezzel a tengerentúlra kivitt gyerekek kérdése még nem oldódott meg.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: