A lengyel monetáris tanács április 20-án ülésezik
2010. 04. 12. 19:40
A lengyel központi bank kamatalakító monetáris tanácsa április 20-án tartja soron következő ülését, az eredeti terveknek megfelelően - jelentette be a lengyel jegybank hétfőn. (MTI)
A közleményt a monetáris tanács hétfői, rendkívüli ülése után adták ki, azt követően, hogy szombaton repülőgép szerencsétlenségben életét vesztette Slawomir Skrzypek, a központi bank vezetője, Lech Kaczynski lengyel elnökkel és számos vezető kormányzati tisztségviselővel együtt Oroszországban.
A monetáris tanács ülésén az elnöki tisztet mindaddig a jegybank megbízott elnöke, Piotr Wiesiolek tölti be, amíg nem nevezik ki a bank új vezetőjét. Piotr Wiesiolek eddig a jegybank alelnöke volt és nem volt tagja a monetáris tanácsnak.
Mostantól a megbízott elnök szavazati joggal is rendelkezik majd a monetáris bizottságban az új bankvezető kinevezéséig.
Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia
Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés
Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek
Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére
Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban
Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P
Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium
Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét
Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására
A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).