A lengyeleknek kapóra jött az eurózóna válsága

Az eurózóna adósságválsága segítette Lengyelország gazdaságát, mivel a kockázatkerülő befektetők lengyel papírokat vásároltak, miközben a kormány és a jegybank között egyre jobb a kapcsolat - jelentette ki Dominik Radziwill, lengyel pénzügyminiszter-helyettes a bécsi Euromoney konferencián.

"Az euróövezet problémái Lengyelországot egyre inkább egy biztonságos menedéknek láttatják, s a térség kockázati megítélése is drámaian változott". Ez hatással lehet Lengyelország csatlakozására a közös valutához: "az eurócsatlakozás néhány év múlva következhet be", amikor "a legfontosabb problémákat megoldották" - tette hozzá.

 

A lengyel gazdaság 2010. évi növekedése 3,8, míg az idei 4,3-4,4 százalék lehet - mondta Dominik Radziwill . A Reuters által megkérdezett elemzők rendre 3,7 és 4 százalékra teszik a bruttó hazai termék bővülését. A költségvetési hiányról optimista hangulatban beszélt Radziwill, annak ellenére, hogy a válság alatt elindított gazdaságösztönző programok valamint a jelentős bevételkiesés hatására a 3 százalékos maastrichti kritérium több, mint duplájára ugrott a GDP-arányos költségvetési hiány.

 

"A központi költségvetés hiánya valahol 8 százalék alatt lehet, és a helyi önkormányzatok is alacsonyabb hiányt jeleztek - mondta a pénzügyminiszter-helyettes. Korábban nyilvánosságra hozott kormányzati tervek szerint egy harmadával csökkentené Varsó 2011-ben a költségvetési hiányt. Radziwill megerősítette a bankokra kivetendő adó bevezetésének terveit, s elmondta: arról döntés az év első felében várható. "A döntés lényegében megszületett. A végső formáról még nem döntöttünk.

 

Bizonyos, hogy nem a költségvetés bevételei közé kerül ez a pénz. Egy banki garanciaalapba kerülhet" - szólt a miniszter-helyettes. A lengyel kormány korábban azt is bejelentette, hogy egyes magánnyugdíj-pénztári befizetéseket az államkasszába irányítana annak érdekében, hogy az államadósság ne haladja meg a GDP 55 százalékát. Egy ezt meghaladó államadósság törvényi kötelezettségeket róna a kormányzatra, hogy szigorú kiadáscsökkentő intézkedéseket hozzon.

 

A nyugdíjpénztári befizetések átirányítása csökkentheti továbbá a közép-kelet európai állam újrafinanszírozási szükségleteit is. Radziwill elmondta: "mintegy 37-38 milliárddal kevesebb kötvényt bocsátunk ki idén, mint 2010-ben". Lengyelország eközben tovább folytathatja külföldi valutában denominált kötvénykibocsátásait is. Tavaly 5,25 milliárd euró, 1,5 milliárd dollár és 625 millió svájci frank értékben értékesített állampapírokat. A múlt héten 1 milliárd euró értékben hozott forgalomba 10 év lejáratú eurókötvényt 150 bázisponttal a piaci középárfolyamnál (mid-swaps) magasabb árfolyamon.

 

Radziwill úgy fogalmazott: "valószínűleg további deviza alapú kibocsátások lesznek, esetleg jen és frank alapúak". A kormány és a jegybank kapcsolatáról elmondta: ellentétben a korábbi kormányokkal, Donald Tusk kabinetjének kapcsolata és kommunikációja is javulóban van a központi bankkal. "A korábbi feszültség nem volt egészséges és a jelenlegi helyzet sokkal jobb, mint ami volt (...) és ez segít válság idején" - tette hozzá. Piaci elemzők eközben valamivel kevesebb esélyét látják annak, hogy a jegybank kamatot emeljen szerdán.

 

Egy kedden nyilvánosságra hozott interjúban - ami december 28-án készült - Marek Belka, jegybankelnök úgy fogalmazott: kamatemelésnek csak abban az esetben szabad bekövetkezni, ha az árnövekedés hosszú távúnak bizonyul. A gazdaság nem túlfűtött és nincs szükség a lehűtésére - tette hozzá. A BNP Paribas elemzői emlékeztettek: január 4-én a jegybankelnök egy szigorítási ciklus megkezdését jelezte a közeli jövőre vonatkozóan.

 

"A mostani nyilatkozat csökkenti egy esetleges szerdai kamatemelés valószínűségét, de ez nem is annyira fontos. Sokkal jelentősebb és aggodalomra ad okot az elnök nyilatkozatainak kakofóniája és a rövid időn belül adott, egymással ellentétes tartalmú nyilatkozatok". Ez nem javít a Monetáris Tanács és az elnök hitelességén - teszik hozzá.


Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás:

MNB-alelnök: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos

A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott, 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MNB Podcast legutóbbi adásában. Banai Péter Benő az MNB által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint kiemelte: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása mellett konstruktív partnerként részt venni az eurózónához történő csatlakozás feltételeinek elérésében.
2026. 08. 09. 23:00
Megosztás:

Egyetlen szám mutatja, mikor állhat le Michael Saylor Bitcoin-eladása

A Strategy (MSTR), Michael Saylor Bitcoin-stratégiájának zászlóshajója, sokáig a „vásárolj és tarts örökké” elvet követte. Az utóbbi időben azonban a vállalat Bitcoin-eladásokba kezdett, elsősorban azért, hogy finanszírozza egyes pénzügyi kötelezettségeit.
2026. 08. 09. 22:00
Megosztás:

Kátai-Németh Vilmos: az akadálymentesítés a szívügyem

A szívügyének nevezte a fizikai és a digitális akadálymentesítést a szociális és családügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán, miután Békés vármegyei látássérült sorstársainak mutatta meg a minisztériumot Éliás Eszter esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkárral és Galambos Katalinnal, a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréséért felelős helyettes államtitkárral.
2026. 08. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország a szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít

Spanyolország az ilyenkor szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít a jövő heti teljes napfogyatkozás miatt.
2026. 08. 09. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 09. 19:00
Megosztás:

Mastercard: új korszak jöhet a stabilcoin-fizetésekben

A Mastercard és a Borderless új pilotprogramja azt vizsgálja, hogyan lehetne egyszerűbbé, gyorsabbá és biztonságosabbá tenni a határokon átnyúló stabilcoin-fizetéseket. A kísérlet középpontjában nem maga a pénzmozgás, hanem az a bizalmi és megfelelési infrastruktúra áll, amely nélkül a blokkláncos fizetések nehezen válhatnak a globális pénzügyi rendszer szerves részévé.
2026. 08. 09. 18:00
Megosztás:

Egész héten meleg, napos idő várható

Egész jövő héten napos, meleg idő várható, a hét közepén kisebb enyhüléssel; csak a hét elején és a hét végén lehetnek néhol záporok, zivatarok - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 09. 16:00
Megosztás:

Ripple a Fed kapujában: új pénzügyi korszak jöhet

A Ripple látványosan előre készül az amerikai pénzügyi szabályozás következő korszakára. A vállalat már több mint 50 pénzforgalmi engedéllyel rendelkezik, miközben technológiai infrastruktúrája is egyre jobban illeszkedik azokhoz a szabványokhoz, amelyek az Egyesült Államok nagy sebességű fizetési rendszereiben meghatározóak. Ha a PACE Act tervezett szabályozási kerete megvalósul, a Ripple az egyik legjobb helyzetből induló kriptovállalat lehet.
2026. 08. 09. 15:00
Megosztás:

A Vajda-Papír a válsághelyzeti intézkedések egy részét hosszú távon is hasznosítani tudja

Vajda-Papír Csoport egy százalékkal mérsékelheti fajlagos áramfelhasználását azzal, hogy hosszú távon is alkalmazza az elmúlt héten ideiglenesen bevezetett takarékossági intézkedések egy részét - közölte a higiéniaipapír-gyártó cégcsoport szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 09. 14:00
Megosztás:

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését és gazdálkodását - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 13:00
Megosztás:

Több mint 116 ezer beteget láttak el a mentők júliusban

A mentők júliusban több mint 116 ezer beteget láttak el, és mintegy ötmillió kilométert tettek meg az ország útjain - közölte az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 12:00
Megosztás:

Több mint egymilliárd forinthoz jut a sármelléki repülőtér

A három vidéki nemzetközi repülőtér közül 1,2 milliárd forint állami támogatást kap működéséhez idén a sármelléki Hévíz-Balaton Airport - közölte a térség országgyűlési képviselője szombaton közösségi oldalán.
2026. 08. 09. 11:00
Megosztás:

24 órás várakozás a kriptóra? Brazília szigorítja a digitális átutalásokat

Brazília központi bankja új szabályozással lép fel a kriptovalutás csalások ellen: 2027. január 1-jétől bizonyos, 10 000 dollár feletti kriptoátutalásokat akár 24 órára visszatarthatnak a szolgáltatók.
2026. 08. 09. 10:00
Megosztás:

Történelmi mélypontra csökkent az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
2026. 08. 09. 09:00
Megosztás:

Keddig tartja fent az extrém hőség miatt bevezetett intézkedéseit a Posta

A Magyar Posta keddig tartja fent az extrém hőség miatt ideiglenesen elrendelt intézkedéseit - közölte a társaság a honlapján szombaton.
2026. 08. 09. 08:00
Megosztás:

185 tonna hal pusztult el Rétimajorban

A súlyos vízhiány következtében az Aranyponty Halászati Zrt. rétimajori és rétszilasi halastavain az elmúlt hetekben 185 tonna hal pusztult el, a közvetlen állományveszteség értéke megközelíti a 200 millió forintot - mondta Lévai Ferenc a társaság vezérigazgatója az MTI-nek szombaton.
2026. 08. 09. 07:00
Megosztás:

Már 100 szálláshely foglalható az Aktív Kalandor Kalandtárában

Az Aktív Kalandor foglalási felülete, a Kalandtár már 100 szálláshelyet kínál az erdei kulcsosházaktól a nagyobb társaságokat fogadó szállásokig az ország minden részén - közölte az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ az MTI-vel.
2026. 08. 09. 06:00
Megosztás:

Véget ért az energiavészhelyzet – a magyar vállalkozások összefogása több mint 145 000 kWh csúcsidei megtakarítást ért el

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által indított Vállalkozói Energiaösszefogáshoz néhány nap alatt csaknem 350 vállalkozás csatlakozott az ország 202 településéről, és vállalásaik összesen több mint 145 000 kWh csúcsidei energiamegtakarítást jelentettek.
2026. 08. 09. 05:00
Megosztás: