A liberális szavazók lehetőségeiről vitatkoztak a pártok

Mind a négy meghívott párt, az MSZP, a Fidesz, az MDF és az LMP képviselője is úgy gondolja: pártja képviselni tudná a liberális gondolkodásúakat vagy azok egy részét a parlamentben. (MTI)

A Republikon Intézet által rendezett, a Millenáris Parkban tartott, Kire szavazzanak a liberálisok? című keddi budapesti vitán az MSZP-t Lendvai Ildikó pártelnök, a Fideszt Navracsics Tibor parlamenti frakcióvezető, az MDF-et Bokros Lajos, a párt miniszterelnök-jelöltje, míg az LMP-t Schiffer András, a párt országos listavezetője képviselte, míg a műsor moderátora Baló György volt.

 

A vitára az SZDSZ nem kapott meghívást, de a nézőközönség soraiban feltűnt a párt több parlamenti képviselője, köztük Horn Gábor, Eörsi Mátyás, Gulyás József, Geberle Erzsébet valamint végighallgatta a beszélgetést a független Pettkó András is. A rendezvényre, a székekre kirakott feliratok tanúsága szerint az érdeklődők és a sajtómunkatársak mellett meghívást kaptak a vitázók pártjainak szimpatizánsai is, akik így együtt megtöltötték a Millenáris Park Fogadó nevű épületének csarnokát.

 

Bokros Lajos a hivatalosan meghirdetett kezdés időpontjában egyedül ült a színpadon és tűrte a fotósok rohamát. Ekkor már az LMP listavezetője, Schiffer András is legalább húsz perce az épületben tartózkodott, de ő illetve a fideszes Navracsics Tibor csak akkor ült fel a pódiumra, amikor a szervezők úgy döntöttek, hogy körülbelül tíz perc csúszás után elkezdik a vitát. Lendvai Ildikó végül a beszélgetés megkezdése után néhány perccel érkezett meg a rendezvényre.

 

Navracsics Tibor a műsorvezető kérdésére azt mondta, hogy korábban a liberális választók egy része egyaránt megtalálható volt az SZDSZ, az MDF és a Fidesz támogatói között, de 1998-tól ezek egy része a Fideszhez pártolt át és ma is ott van a Fidesz mögött. Megemlítette, hogy az SZDSZ a magyar liberális pártként definiálta önmagát, ennek alapján a liberális szavazót az SZDSZ szavazójaként lehetne megnevezni. Fontosnak nevezte, hogy aki azért tartott ki végig az SZDSZ mellett, mert egyetértett Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány kitüntetésével és támogatta a 2006. október 23.-i "rendőrattakot", akkor "ezekre a liberális szavazókra a magam részéről és a Fidesz részéről köszönöm szépen nem tartunk igényt".

 

Hozzátette, hogy azoknak a liberális szavazóknak viszont kérik a támogatását, akik szabad, erős és független Magyarországot szeretnének. Lendvai Ildikó azt mondta, nem tudja hányan vannak a liberális szavazók, de azt tudja, hogy hol lehet őket megtalálni. A liberális szavazók négy alapértékeként a szuverenitás és a szabadságjogok védelmét, a modernizációt és a progresszív elkötelezettséget, a társadalmi különbségek csökkentését, valamint az állampolgárok felnőttként való kezelését nevezte meg.

 

Lendvai Ildikó azt is hangsúlyozta, hogy 2006-tal bezárólag valamennyi párt, köztük az MSZP is "optimistán túlvállalta magát a választási kampányokban". A pártelnök szerint viszont az MSZP volt az egyetlen az elmúlt négy évben, amely hajlandó volt "megfizetni az árát, hajlandó volt felelős döntéseket hozni, hogy akár fele népszerűségét és támogatottságát odaadta".

 

Schiffer András a moderátor kérdésére azt mondta, a szó hagyományos értelmében ma már nemcsak liberális, de konzervatív és szocialista választók sincsenek. Majd arról beszélt, hogy az LMP-ben találhatnak politikai otthonra azok, akik meg akarják őrizni az 1989-es jogállami forradalom értékeit, és akik számára elsőrangúan fontos az emberi jogok, az emberi méltóság védelme. Schiffer András szerint ők 300-500 ezren vannak. Az LMP listavezetője aláhúzta: mára megdőlt az a felvetés, hogy az emberi jogi és a gazdasági liberalizmus együttesen képviselhető.

 

Ezt vitatva Bokros Lajos elmondta: a világgazdasági válság nem a piac bukása volt, azt torz állami beavatkozások okozták. "Nem lehet államosított gazdasággal keretezni egy demokratikus jogállamot" - fogalmazott.

 

Az LMP ügyvivője azt kérdezte Navracsics Tibortól, hogy tavasztól a Fidesz partner lesz-e abban, hogy mérsékeljék a túl nagyra nőtt miniszterelnöki hatalmat, és növeljék az Országgyűlés, az Állami Számvevőszék és az ombudsmanok ellenőrző szerepét. Mint mondta, nem az alkotmánymódosítástól kell tartani, hanem attól, ha egy párt önállóan képes rá, illetve ha fennáll a veszélye, hogy a módosítással a közjogi berendezkedés tekintélyelvű irányba mozdul.

 

Márpedig szerinte a Fidesz szabadságjogokkal kapcsolatos álláspontja "borulékony", és párt "furcsa cikcakkokat járt be". Navracsics Tibor válaszul azt mondta: megnyugtatja Schiffer Andrást, a Fidesznek nincsenek tekintélyuralmi törekvései. Az LMP politikusa pártja fő törekvésének a korrupció elleni fellépést nevezte, ugyanis - szavai szerint - mára "oligarchák és félbűnözői csoportok lepték el a politikai mezőt". Bokros Lajos arról beszélt: a szabadelvű választóknak ragaszkodniuk kell ahhoz, hogy a pártok ne folytassanak olyan politikát, ne tegyenek olyan ígéreteket, amelyek kárt okoznak az országnak.

 

Példaként hozta a 2002-ben, a Medgyessy-kormány által végrehajtott száznapos programot, amelyről "előre tudható volt, hogy tönkre fogja tenni az országot". Az MDF listavezetője azt mondta, pártja elsődleges célja a munkahelyteremtés, amit azonban nem az államtól, hanem a vállalkozásoktól várnak. Ehhez pedig az államháztartás, a közteherviselés, az oktatás és a nyugdíjrendszer egyidejű reformjára van szükség.


Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek

A napokban sajtóvisszhangot kapott a Coca-Cola és Whisper Ton influenszer marketing ügye, amely során az üdítőgyártó 5 millió forint bírságban, az influenszer pedig figyelmeztetésben részesült.
2026. 09. 25. 13:00
Megosztás:

Stratégiai partnerségben fejleszti elektromosautó-töltőhálózatát a Lidl Magyarország és az MVM Mobiliti

A Lidl Magyarország a vásárlói élmény növelése és a töltőhálózat fejlesztése érdekében az MVM Mobiliti Kft.-vel kötött megállapodást az áruházlánc üzleteinél működő elektromosautó-töltőállomások üzemeltetéséről. Az együttműködés célja, hogy a Lidl vásárlói a jövőben még magasabb színvonalú, megbízható és kényelmes töltési szolgáltatásokhoz férjenek hozzá, miközben a hálózat hosszú távú fejlesztése és korszerűsítése is megvalósul.
2026. 09. 25. 12:30
Megosztás:

352 millió dolláros támadás érte a Bitgetet: mi történt a tőzsde tárcáival?

Mintegy 351,6 millió dollárnyi kriptoeszközt érintett a Bitget elleni támadás, amely után a tőzsde átmenetileg leállította a kiutalásokat. Gracy Chen vezérigazgató szerint a támadók nem jutottak hozzá a privát kulcsokhoz: a tárcák háttérrendszerét használhatták fel arra, hogy hamis adatokkal átutalásokat indítsanak. A támadás pontos módját még vizsgálják.
2026. 09. 25. 12:01
Megosztás:

USDC stabilcoin: a napi transzferek 90%-át az Aerodrome okozhatta?

Egyetlen nap alatt 121 milliárd dollárnyi USDC-transzfert rögzítettek egy elemzésben, ám ennek mintegy 90 százalékát az Aerodrome tőzsdén zajló likviditási műveletekhez kötötték. A meghökkentő arány fontos kérdést vet fel: mit mér valójában a blokkláncon látható stabilcoinforgalom? Egy token ismételt mozgatása ugyanis növeli a kimutatott összeget anélkül, hogy minden lépés mögött új vásárlás vagy fizetés állna.
2026. 09. 25. 11:30
Megosztás:

A NAV felmérést készít az eÁFA rendszert használók körében

Felmérést végez az adóhivatal az eÁFA digitális áfabevallási rendszert használók, könyvelők, adótanácsadók, továbbá szoftverfejlesztők körében - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csütörtökön az MTI-vel.
2026. 09. 25. 10:30
Megosztás:

Újabb, évtizedes távlatokban nem látott rekordon a hosszú kötvényhozamok

A 10 éves amerikai állampapírhozam csütörtökön 5,16%-ra emelkedett, pedig már a szerdai 5,11% is 2007 óta nem látott magas érték volt. A rövidebb lejáratok most nem változtak, a 2 éves hozam maradt 4,90%-on.
2026. 09. 25. 10:00
Megosztás:

Enyhe mínuszban zártak az európai tőzsdék; a BUX sem volt kivétel

Csütörtökön is folytatódott az előző napi rossz hangulat az európai tőzsdéken: a Stoxx 600 szinte egész nap negatívban volt, zárásra végül 0,5%-kal múlta alul az előző nap végi értékét.
2026. 09. 25. 09:30
Megosztás:

Semmi változás a Közel-Keleten, tovább emelkedtek az energiaárak

A piacokat meghatározó két nagy geopolitikai játszmából egyikben sem történt érdemi előrelépés. Hszi Csin-ping washingtoni látogatása egyelőre látványos formalitásokat, de semmi új tartalmat nem hozott, sem pozitív, sem negatív értelemben.
2026. 09. 25. 09:00
Megosztás:

Erősödött a forint péntek reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 09. 25. 08:30
Megosztás:

Nagy-Britanniának tíz éven belül újból csatlakoznia kell az EU-hoz

Tony Blair volt brit miniszterelnök elemzőintézete szerint Nagy-Britanniának tíz éven belül ismét csatlakoznia kell az Európai Unióhoz, de ehhez az EU-ban is radikális reformokra van szükség.
2026. 09. 25. 08:00
Megosztás:

Több mint 4 milliárd forintból megújult a Pannon Egyetem

Több mint 4 milliárd forintos európai uniós támogatásból megújult a Pannon Egyetem oktatási, digitális és infrastrukturális környezete.
2026. 09. 25. 07:30
Megosztás:

Moszkva üdvözölné Putyin, Trump és Hszi sencseni találkozóját

Oroszország üdvözölné, ha Vlagyimir Putyin orosz, Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök találkozna az Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) novemberi sencseni csúcstalálkozóján - nyilatkozott Andrej Rudenko orosz külügyminiszter-helyettese csütörtökön a TASZSZ hírügynökségnek.
2026. 09. 25. 07:00
Megosztás:

Nőtt a Nestlé Hungária Kft. árbevétele az első fél évben

A Nestlé Hungária Kft. első félévi értékesítésének nettó árbevétele 174,48 milliárd forint volt, ami 3 százalékos növekedés az előző év hasonló időszakához képest - közölte a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 09. 25. 06:30
Megosztás:

Európa visszafogja a vásárlást, a magyar inkább kivárja az akciót – aztán boltba megy

Miközben az európai fogyasztók 42 százaléka a nem alapvető vásárlásain spórol, a magyaroknak csak 27 százaléka választja ezt. Nálunk inkább a kivárás lett a védekezés: az európai átlagnál jóval többen halasztják el a nagyobb kiadást, vagy kötik akcióhoz a vásárlást – derül ki a Shopfully nyolc országra kiterjedő kutatásából.
2026. 09. 25. 06:00
Megosztás:

Már a szolgáltatási szint és a vásárlói élmény a legfontosabb versenytényező az e-kereskedelemben

A magyar e-kereskedelmi piac 2026 első félévében tovább bővült: az első negyedévben 14,2%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, az online vásárlók száma pedig elérte a 4,4 millió főt. A második negyedévben 25,8 millió online tranzakciót bonyolítottak le a magyar vásárlók, a teljes online kiskereskedelmi költés pedig megközelítette a bruttó 535 milliárd forintot – derül ki a legfrissebb PwC Digitális Kereskedelmi Körkép adataiból, melyet a Digitális Kereskedelmi Szövetséggel együtt jelentetett meg. A magyar vásárlók ma már a fizetéstől az átvételen át a visszaküldésig zökkenőmentes kiszolgálást várnak el, ami felértékeli az értékesítési, logisztikai és fizetési megoldások összehangolt működését.
2026. 09. 25. 05:30
Megosztás:

Mennyibe kerül egy iroda kialakítása Magyarországon?

Egy frissen közzétett magyarországi útmutató tételesen mutatja meg, milyen költségekkel számolhat egy bérlő, ha egy bérelt, szerkezetkész területből kész, működő irodát alakít ki. A CBRE Magyarország 2026 második negyedévi, magyarországi piaci egységárakon alapuló számítása egy 1000 négyzetméteres bérelt területet vesz alapul, és három minőségi szinten mutatja be a költségeket. Ezek az összegek a szerkezetkész állapottól kezdődően, a tényleges kivitelezési munkák mellett többek között az informatikai hálózatok, az audiovizuális és biztonságtechnikai rendszerek, a bútorzat kialakításának költségeit, valamint a tervezési és szakértői díjakat is tartalmazzák.
2026. 09. 25. 05:00
Megosztás:

Merre költöznek a budapestiek? Itt vannak a legnépszerűbb kerületek!

2025-ben az előző évinél kevesebb ember költözött Budapesten belül másik kerületbe, mintegy 29 ezren változtattak állandó lakóhelyet a fővároson belül – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból. Az elmúlt három évtizedben csak egyszer – 2023-ban – volt a mostaninál kisebb a Budapesten belüli költözés, vagyis érezhetően egyre kevésbé mobilis a népesség a fővároson belül, ami részben annak eredménye, hogy nőtt az agglomeráció vonzereje a lakásvásárlók körében – mutat rá elemzésében az OTP Ingatlanpont az adatok kapcsán.
2026. 09. 25. 04:00
Megosztás:

Egyre naposabb és melegebb idő várható a hétvégén

Egyre naposabb és melegebb, kora őszi idő várható szeptember utolsó hétvégéjén: a hőmérséklet csúcsértéke lassan emelkedik, vasárnap már mindenhol 20 Celsius-fok felett alakul, miközben a hajnalok hűvösek lesznek. Csapadék nem várható, legfeljebb pénteken lehet futó zápor a Dunától keletre - derült ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 25. 03:30
Megosztás:

OECD: az energiaárak és az infláció jelentik a legnagyobb rövid távú kockázatot Magyarországon

Az energiapiaci feszültségek, a magas európai gázárak és az ezekből fakadó inflációs nyomás tekinthető Magyarország szempontjából a legnagyobb rövid távú kockázatnak az OECD szerdán publikált időközi gazdasági jelentése alapján.
2026. 09. 25. 03:00
Megosztás:

Itt a dátum! Magyarország EURÓ bevezetése ekkor jöhet

Miközben tavaly Magyarország az euró bevezetéséhez szükséges egyetlen konvergenciakritériumot sem teljesített, 2026-ban a kedvező inflációs folyamatoknak, illetve a csökkenő országkockázati prémiumnak köszönhetően az árstabilitási feltétel már teljesülni látszik, és a hozamkonvergencia terén is érdemi előrelépést tett az ország.
2026. 09. 25. 02:00
Megosztás: