A nagy bőségben kevesebbet költ a világ élelmiszerre

Várhatóan csökkennek idén a globális élelmiszerimport-kiadások, de ettől a legszegényebb és leginkább rászoruló országok még nem lélegezhetnek föl.

A nagy bőségben kevesebbet költ a világ élelmiszerre

Az ENSZ Élelelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) előrejelzése szerint az élelmiszerimport értéke 2,5%-kal csökken 2019-ben.


Az alacsonyabb kiadások kedvezményezettjei leginkább a fejlődő országok lesznek, míg a szubszaharai Afrika országai többet költenek majd élelmiszerbehozatalra. Az egységnyi termékre jutó költségek csökkenése miatt feltételezhetnénk, hogy ugyanannyi pénzért többet lehet majd vásárolni. Az alacsony jövedelmű, élelmiszerhiánnyal küzdő országok azonban szintén kimaradnak ennek előnyeiből valutájuk az amerikai dollárral, a nemzetközi kereskedelem fő csereeszközével, szembeni leértékelődése miatt.


A kávé, tea, kakaó és fűszerek esetében várható a kiadáscsökkenés, a cukorra és gabonafélékre költött összegek (még ha utóbbi ára folyamatos csökkenésben van) nem változnak. Jó hír azonban a fejlődő országoknak, hogy a növényi olajok behozatala, ami nagy szeletét adja importkiadásaiknak, kedvezőbb lesz.


A FAO évente kétszer megjelenő előrejelzése ezúttal külön részt szentel az afrikai sertéspestis globális hatásának és a latin-amerikai és karib-tengeri térség trópusi terményeinek, mint például a banán és az avokádó.


Tyúkudvar kvíz - Teszteld tudásod ITT!


Győztesek és vesztesek a sertéspestis nyomán


Az afrikai sertéspestis megjelenése és gyors terjedése Kínában, ahol a világ sertésállományának fele található, a globális hús- és állati takarmánypiacra is hatással lesz.

Pontos adatok még nem ismertek, de jelenlegi becslések szerint a sertések 20%-a is elpusztulhat, melynek igen összetett következményei lehetnek.


Egyrészt a sertéshús behozatala akár harmadával is nőhet, és más húsfélék népszerűsége is. Másrészt a kevesebb haszonállat kevesebb takarmányt is jelent. Kína a nemzetközi kereskedelembe kerülő szójabab kétharmadát vásárolja föl, ennek felé takarmány célból.


Eközben az előrejelzés csökkenést valószínűsít a kínai húsfogyasztás bővülési ütemében is.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Sok múlik a betegség továbbterjedésén is, amely legutóbb Vietnámban – egy másik nagy sertéstartó országban – ütötte fel a fejét, de várhatóan a sertéshús és –takarmány ára mérséklődni fog.


Az olcsóbb takarmány és alacsonyabb termelési volumen együttállása pedig kedvez az európai és amerikai sertéstermelőknek, továbbá a szárnyastartók is profitálhatnak belőle.


Trendek az alapvető terményeknél


Bár a nemzetközi kereskedelem gyors változásai és az afrikai sertéspestis jelentős bizonytalansági faktorral bírnak, a világpiac jól ellátott a legtöbb alapvető terményből.


A FAO előrejelzés szerint India és Oroszország stabilizálják vezető helyüket a top cukor- és búzatermelő országok listáján, miután megelőzték Brazíliát és az Amerikai Egyesült Államokat. Brazília közben a második legnagyobb kukoricatermesztő országgá nőtte ki magát, ami annak tükrében meglepő, hogy 1%-ról egy évtized alatt tornászta fel részesedését a globális termelésből 25%-ra.


Az egy főre jutó globális cukorfogyasztás nő, de nem így a fejlett országokban, ahol a szigorúbb szabályok (például magasabb adók a cukros italokra) és a fogyasztói preferencia változása alakítja a trendet.

 

A halászatban 2019-re 3,4%-os csökkenést jósolnak a FAO szakértői, különösen a szardellafélék és a tengerfenéken élő fajok, mint a makréla és a tőkehal esetében. Az akvakultúra ezzel szemben virágzik, stabilan tartva a halellátást, bár – jegyzi meg az előrejelzés – a piacok egyes termékek esetében eltérhetnek (szűkebb a kínálat például a lazac esetében és bőségesebb a tenyésztett rák és tengeri sügérnél).

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás:

Sertéshús fogyasztását ösztönző kampány indult

Az idén is megtartja a sertéshús és a sertéshús-készítmények fogyasztásának ösztönzését segítő kampányát az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség).
2021. 08. 26. 01:00
Megosztás:

Ekkora összegű támogatást kaptak az állattartó telepek fejlesztésre

Állattartó telepek fejlesztésére országosan eddig 621 nyertes pályázat 290,5 milliárd forint támogatást kapott - mondta szerdán, Gödöllőn az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára.
2021. 08. 25. 18:00
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

Erre figyeljen, ha szüretelni készül!

Megkezdődött a szüreti időszak, fokozottan kell figyelni a mustgáz veszélyeire - hívta fel a figyelmet Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Facebook oldalán.
2021. 08. 23. 07:00
Megosztás:

A nők kulcsszerepet játszanak a vidéki térségek fejlődésében

Tizenegy ország részvételével nemzetközi miniszteri konferenciát szervezett pénteken Kranjban a szlovén Mezőgazdasági, Élelmezésügyi és Erdészeti Minisztérium, amelynek témája a nők helyzete a vidéki térségekben volt - közölte az Agrárminisztérium szombaton az MTI-vel.
2021. 08. 21. 20:00
Megosztás:

Indul az AGRA mezőgazdasági vásár

Tizenkét magyar cégnek biztosít részvételi lehetőséget a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. az idei AGRA Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásáron - közölte a CED az MTI-vel.
2021. 08. 21. 15:00
Megosztás:

Tizenkét magyar vállalkozás részvételével indul az AGRA mezőgazdasági vásár

Tizenkét magyar cégnek biztosít részvételi lehetőséget a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. az idei AGRA Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásáron - közölte a CED az MTI-vel.
2021. 08. 21. 13:00
Megosztás:

Magas volt az érdeklődés az idei debreceni Farmer expo iránt

Rendkívüli volt az érdeklődés az idei debreceni Farmer expo iránt: a pénteken véget ért 30. jubileumi nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítást több mint harminc ezren keresték fel az egyetem Böszörményi úti campusán - jelezte a vásárzárást követően Vaszkó László vásárigazgató az MTI-nek.
2021. 08. 21. 05:00
Megosztás:

Még drágább lesz a kenyér?

A Párbeszéd szerint a liszt árának drasztikus emelkedése miatt hamarosan 15-20 százalékkal drágulhatnak a kenyértermékek - mondta az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtökön a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.
2021. 08. 20. 19:00
Megosztás:

Környezetkímélő és energiatakarékos műtrágyagyártásba kezd a péti Nitrogénművek

Környezetkímélő műtrágyagyártás megindítását tervezik néhány éven belül a péti Nitrogénművek Zrt.-nél.
2021. 08. 20. 16:00
Megosztás:

Uniós védettséget kap a jászsági nyári szarvasgomba

Uniós oltalomban részesült a jászsági nyári szarvasgomba - közölte az Agrárminisztérium pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 20. 15:00
Megosztás:

Szennyezett szójavetőmagot talált a Nébih

GMO-szennyezett szójavetőmagot talált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), így az előállítók és a felhasználók ellen is intézkedni kellett - közölte a Nébih az MTI-vel csütörtökön.
2021. 08. 20. 02:00
Megosztás:

Történelmi léptékű az agrárfinanszírozás

A magyar kormány az uniós forrásokhoz történelmi léptékű társfinanszírozást biztosít, a korábbi 17,5 százalékos helyett 80 százalékosat; az idén annyi pénzt fognak kifizetni vidékfejlesztésre, mint a megelőző hét évben összesen - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön Kiskunfélegyházán, a Kiskun Expo megnyitóján.
2021. 08. 20. 00:05
Megosztás:

Több mint 1,1 milliárd forint értékű fejlesztést valósított meg igali üzemében a Pek-Snack

Két beruházásnak köszönhetően több mint 40 százalékkal növelte igali sütőipari üzemének kapacitását a Pek-Snack. Magyarország és a közép-európai régió meghatározó látványpékség-hálózata új, automatizált gyártósort és kelesztő-sokkoló egységet állított üzembe, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának is köszönhetően. A 350 embernek munkát adó cég versenyképesség-javító fejlesztéseinek köszönhetően új közép-európai piacokon is megjelenik, mégpedig Szlovákiában és Bosznia-Hercegovinában.
2021. 08. 19. 05:00
Megosztás:

Mától lehet pályázni az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésére

Augusztus 18-tól, szerdától lehet pályázni az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésére - jelentette be az agrárminiszter kedden Debrecenben, a Farmer expo megnyitóján.
2021. 08. 18. 07:30
Megosztás: