A németek többsége egyetértene a menekültbefogadás korlátozásával

Egyetértene a német lakosság többsége azzal, ha a Horst Seehofer vezette bajor jobbközép CSU követelésének megfelelően felső határt vezetnének be a menekültek befogadásában - mutatta ki egy pénteken ismertetett felmérés.

A németek többsége egyetértene a menekültbefogadás korlátozásával

Az Angela Merkel vezette testvérpárt, a CDU viszont továbbra is elutasítja a gondolatot, és egyelőre nincs jele annak, hogy a két politikus megegyezésre juthat az ügyben a hét végére tervezett tanácskozásukon.

 

A YouGov közvélemény-kutató társaság adatai szerint a németek 56 százaléka támogatja a CSU követelését, miszerint rögzíteni kell a befogadható menekültek felső létszámhatárát a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás révén alakuló új kormány működéséről szóló koalíciós szerződésben, míg 28 százalék elutasítja ezt.

A Bundestagban közös frakciót működtető CDU/CSU pártszövetség szavazótáborában 55 százalékos a felső határ támogatottsága.
    
A legmagasabb arányban, 96 százalékban a CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németország (AfD) szavazói támogatják a menekültbefogadási felső határt, utánuk a liberális FDP bázisa következik 69 százalékkal. A többség egyedül a Zöldek táborában utasítja el a követelést, 60 százalékos aránnyal.
    
A Bundestag pártjainak eddigi állásfoglalásai alapján leginkább egy CDU/CSU-FDP-Zöldek kormány megalakulása tűnik valószínűnek. Előbb azonban a CDU-nak és a CSU-nak rendeznie kell a menekültválságban feszültté vált viszonyát, hogy egységes szövetségként tárgyalhassanak a lehetséges koalíciós partnerekkel. A két pártelnök, Angela Merkel és Horst Seehofer vasárnap tárgyal szűk körben, a CDU és a CSU néhány vezetőjének részvételével. Az egész napot szabaddá tették, ami arra utal, hogy hosszú megbeszélésre készülnek.
    
Arra utaló jelek viszont egyelőre nincsenek, hogy sikerül is majd a megállapodás a leginkább vitatott ügyről, a menekültbefogadási felső határról. A vita több mint egy éve tart, a CSU a szövetségi kormány - vagyis a párt részvételével működő koalíció - által folytatott menekültpolitika kiigazításaként sürgette a felső határ bevezetését, amit a CDU és a koalíció harmadik tagja, a szociáldemokrata párt (SPD) elutasított.
    
A szeptemberi Bundestag-választás óta még inkább megmerevedtek a frontok. Az utóbbi napokban a CSU részéről legalább fél tucat vezető politikus jelezte, hogy nem adják fel követelésüket, a CDU-ban pedig legalább ennyien jelezték, hogy továbbra sem értenek egyet vele.

Az ellenérvek között szerepel, hogy a merev felső határ nem fér össze a német alaptörvénnyel és a menekültügyet szabályozó nemzetközi előírásokkal. A CSU által követelt évi 200 ezer fős felső határ bevezetése akár "szívó hatást" is kiválthat, mert a Németországba vágyó menekültek úgy érthetik az intézkedést, hogy a berlini vezetés szívesen befogadna évi újabb 200 ezer embert - jegyezte meg egy interjúban Thomas de Maiziere CDU-s szövetségi belügyminiszter.
    
Tovább nehezíti a testvérpártok dolgát, hogy a CSU-ban belső viszály kezdődött a rossz választási szereplés miatt. A csak Bajorországban induló párt 1949 óta először végzett 40 százalék alatti eredménnyel, a szavazatok 38,8 százalékát gyűjtötte össze a tartományban, az AfD pedig a nyugati tartományokat tekintve kiugró eredményt, 12,4 százalékot ért el. Ez a CSU-ban kialakult értelmezés szerint azt vetíti előre, hogy veszélybe kerülhet a párt abszolút többsége a 2018-as helyi parlamenti (Landtag-) választáson.
    
Ezért a CSU most a belső vitáktól függetlenül egységesen sürget a testvérpártnál keményebb fellépést a menekültügyben, hogy vissza tudja hódítani az AfD-hez átállt választókat.
    
A CDU-ban viszont úgy látják, hogy éppen a CSU-nak a menekültügyben elfoglalt "belső ellenzéki" álláspontja és a migrációs válság megoldása helyett a kétségeket, aggodalmakat a középpontba helyező retorikája vezetett az AfD előretöréséhez.
    
Ráadásul a pártok színei alapján (CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld) elnevezett Jamaica-koalíció összeállításában akadály lehet, ha kölcsönös engedmények alapján sikerül megállapodni, mert egy ilyen, nagyon nehezen kialakított kompromisszumot már nemigen lehetne módosítani a liberálisokkal és a Zöldekkel folytatott tárgyalásokon. Ugyanis mindkét párt elutasítja a menedékkérők, menekültek befogadásának merev felső korlátját, és ebből különösen a Zöldek vezetői nem nagyon engedhetnek, mert az esetleges koalíciós szerződést el kell fogadtatniuk a tagsággal egy pártszavazáson.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: