A nyár közeledtével növekszik a meteorológia és a kriminalisztikai károk száma

Hazánkban a meteorológiai, valamint a csőtörésből és beázásból származó vízkárok teszik ki a lakásbiztosításokkal kapcsolatos káresetek túlnyomó részét, mintegy 87 százalékát. A nyár közeledtével egyre szélsőségesebbé váló időjárás leginkább az északi, a keleti és a középső országrészeket sújtja, a legkevesebb viharkárt az ország déli területeiről jelentik – derül ki az AEGONdirekt.hu legfrissebb statisztikáiból.

A direktbiztosítási szolgáltató tapasztalatai szerint az összes kárbejelentés mintegy 5 százalékát teszik ki a kriminalisztikai károk. Ezek száma Budapesten, Pest, Somogy, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a legmagasabb.

 

Az AEGON Biztosítónál 2009-ben több mint 45 ezer vihar, felhőszakadás, jégverés, vagy villámcsapás által okozott kárt jelentettek be, ezek a lakásbiztosítások körébe tartozó káresetek mintegy 43 százalékát tették ki. A vihar és a jégverés által okozott károk a leggyakoribbak: a tavalyi évben közel 23 ezer vihar, és több mint 10 ezer jégverés okozta kár rendezése történt meg.

 

 

„Az elmúlt években szignifikáns változás nem tapasztalható a meteorológiai károk számában, jellemzővé vált ugyanakkor a viharok intenzitásának növekedése, lokális területi koncentrációja. Összességében elmondható, hogy a nyári hónapokban megemelkedik a meteorológiai károk száma: tavaly júniusban és júliusban 12,300, illetve 11 ezer meteorológiai jellegű kárbejelentést fogadott a biztosító” – mondja Marosvölgyi Péter, az AEGONdirekt.hu szakmai igazgatója. „A legtöbb meteorológiai kárbejelentés általában a középső, az északi és a keleti országrészekből, vagyis Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, és Békés megyéből érkezik. A legkevesebb viharkár az ország délnyugati területein tapasztalható” - teszi hozzá.

 

A szakember szerint azonban, némi odafigyeléssel és néhány apró óvintézkedéssel a vihar okozta károk nagy része megelőzhető lenne: „A vihar közeledtével mindig zárjuk be a nyílászárókat, hogy megelőzzük az üvegkárt, illetve az esetleges beázást. A kertben vagy erkélyen tartott kerti szerszámokat tegyük zárt, fedett helyre, az épület ereszcsatornáját pedig időnként tisztítsuk meg a belehullott falevelektől, gallyaktól, egyéb szennyeződésektől annak érdekében, hogy az esővíz akadálytalanul tudjon a tetőről lefolyni. Az elektromos készülékeket minden esetben áramtalanítsuk, hogy a villámcsapás ne tehessen kárt bennük. Jégeső közeledtével, a gépjárművünkkel álljunk be fedett helyre, hogy megóvjuk a sérülésektől” – tanácsolja Marosvölgyi Péter.

 

A betörésből származó károk a közhiedelemmel ellentétben jóval kisebb számban fordulnak elő, a kárbejelentések mindössze 5 százalékát teszik ki, 2009-ben a biztosítóhoz 5,300 ilyen típusú bejelentés érkezett.

 

 

„A betöréses, illetve lopáskárok tekintetében általában kismértékű növekedés tapasztalható január elején, illetve a nyári hónapokban, amikor a családok hosszabb-rövidebb időre elutaznak otthonról. Az ilyen típusú kárbejelentések száma a statisztikák szerint Budapesten, illetve Pest, Somogy, és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a legmagasabb, Nógrád, Tolna, Békés és Vas megyében pedig a legalacsonyabb” – fejti ki az AEGONdirekt.hu szakmai igazgatója, Marosvölgyi Péter.

Horvát gazdasági miniszter: elsődleges érdek, hogy a szerbiai finomító működjön

Horvátország elsődleges érdeke, hogy a szerbiai finomító zavartalanul működjön, és hogy a Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalat minél nagyobb mennyiségű kőolajat szállítson, betöltve stabilizáló szerepét Horvátország és a térség energiabiztonságában - jelentette ki Ante Susnjar horvát gazdasági miniszter kedden, miután az éjszaka megindult a kőolajszállítás az Adria-kőolajvezetéken keresztül a pancsovai finomítóba.
2026. 01. 14. 03:00
Megosztás:

Ömlenek az új társasházi lakások a piacra, az árak viszont leparkoltak

Látványos fordulatot hozott a 2026-os év eleje a társasházi új lakások piacán: az ingatlan.com legfrissebb adatai szerint az elérhető lakáskínálat számottevően bővült. A vármegyeszékhelyeken 30 százalékkal több hirdetésből válogathatnak az érdeklődők, mint egy évvel korábban.
2026. 01. 14. 02:30
Megosztás:

A nyugdíjasok elkezdtek félni Magyarországon

Jobban aggódnak a magyarok a nyugdíjas éveik miatt: erősödtek a hazai dolgozók körében a nyugdíjban töltött évekkel kapcsolatos aggodalmak, és minél fiatalabb valaki, annál kevésbé bízik abban, hogy kap majd állami időskori ellátást – állapítja meg a Pénztárszövetség friss, országos kutatása.
2026. 01. 14. 02:00
Megosztás:

Kellemetlen szerkezetben ért véget 2025 Magyarországon

Ma reggel a decemberi inflációs adatok érkeztek. A KSH közleménye szerint a fogyasztói árak havi szinten 0,1 százalékkal nőttek, az éves infláció pedig 3,3 százalékra lassult az novemberi 3,8 százalékról. Az adat minimálisan meghaladta az előzetes várakozásunkat és a konszenzust. A maginfláció éves csökkent az előző havi 4,1 százalékról 3,8 százalékra: itt is a bázishatás volt a meghatározó. 2025-ben átlagosan 4,4%-kal emelkedtek az árak az előző évhez képest.
2026. 01. 14. 01:30
Megosztás:

Ingatlanértékesítés utáni adózás 2026-ban – mennyit adót kell fizetni ingatlan eladásakor?

Az ingatlanértékesítések számának növekedésével párhuzamosan 2026-ban is kiemelt jelentősége van annak, hogy a magánszemélyek pontosan tisztában legyenek az ingatlan eladásából származó jövedelem adózásának szabályaival. A személyi jövedelemadó rendszerében ez az egyik legösszetettebb terület, ahol egyetlen hibás feltételezés is jelentős adókockázatot hordozhat.
2026. 01. 14. 01:00
Megosztás:

Megvan, mennyivel drágulnak a bankszámlák idén

A Központi Statisztikai Hivatal közzétette a 2025-ös éves inflációs adatot, vagyis a fogyasztói árak tavalyi emelkedésének mértékét. Ez egyben meghatározza a bankszámlák idei maximális díjemelési mértékét, továbbá két fontos állampapír idei évi kamatmértékét is. A lakossági bankszámláknál azonban van egy csavar a díjemeléssel kapcsolatban.
2026. 01. 14. 00:30
Megosztás:

Újraalakulása óta először lép fel a Kispál és a Borz a Művészetek Völgyében

A legendás zenekar mellett velünk lesz Geszti és a Budapest Bár is. Januárban sem alszik az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja. A jelenleg hófödte Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármas július 24. és augusztus 2. között nyári pezsgéssel és a legjobb magyar előadókkal vár mindenkit.
2026. 01. 13. 23:59
Megosztás:

Donald Trump amerikai elnök segítséget ígért az iráni tüntetőknek

Donald Trump amerikai elnök segítséget ígért kedden az Iránban tüntetőknek, és további tiltakozásra buzdította őket a kormányzati hatalom ellen.
2026. 01. 13. 23:30
Megosztás:

Ezért fontos most ellenőrizni a biztosítási szerződéseinket

Célszerű átnézni a biztosítási szerződéseket, hogy milyen jellegű, a téli időjárás okozta kockázatokat tartalmaznak - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) keddi közleményében.
2026. 01. 13. 23:00
Megosztás:

Nőtt tavaly a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma

Nőtt 2025-ben a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma, éves szinten és elérte az 1 millió 70 ezret - derült ki a szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) kedden közzétett adataiból.
2026. 01. 13. 22:30
Megosztás:

A Bitcoin 91 000 dolláron stagnál: Miért helyezi az okos tőke a pénzét a Digitap ($TAP) offshore bankolásába?

A Bitcoin csendes időszakkal indította a 2026-os évet. Az év eleji emelkedés után a BTC az elmúlt napokat azzal töltötte, hogy oldalazott a 90 000 és 91 000 dolláros szintek között. Amíg az árfolyam a pszichológiai szempontból fontos 90 000 dollár felett marad, a piac egészében fennmarad a stabilitás; ugyanakkor az egyértelmű, hogy a lendület megtört.
2026. 01. 13. 22:00
Megosztás:

Hol érdemes most síelni Magyarországon?

A jelentős havazásnak és a tartós hidegnek köszönhetően jó síterepek várják a síelőket Magyarországon, öt felvonóval rendelkező síterep is kinyitott.
2026. 01. 13. 21:30
Megosztás:

Erősödött a forint kedd estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 01. 13. 21:00
Megosztás:

Legjobb kriptovaluta vétel 2026-ban: Miért jobb a Digitap ($TAP) KYC-mentes Visa kártyája, mint az XRP a globális költések terén

A magánélet-központú pénzügyek többé nem számítanak rétegpiacnak. Ahogy a szabályozás szigorodik és a belépési folyamatok egyre bonyolultabbá válnak, egyre többen keresnek egyszerű módot arra, hogy kriptót költhessenek anélkül, hogy lemondanának az irányításról.
2026. 01. 13. 20:00
Megosztás:

Hatályba lépett Romániában az önkéntes katonai szolgálat bevezetésének jogi kerete

Hatályba lépett Romániában az önkéntes katonai szolgálat bevezetésének jogi kerete, miután Nicusor Dan államfő kihirdette a honvédelmi felkészítésről szóló törvény módosítását - közölte kedden a Digi24.ro hírportál.
2026. 01. 13. 19:30
Megosztás:

Menesztette az ukrán parlament a védelmi minisztert

Az ukrán parlament megszavazta kedden Denisz Smihal felmentését a védelmi miniszteri tisztségéből - számoltak be ukrán hírügynökségek.
2026. 01. 13. 19:00
Megosztás:

Így nőttek tavaly az árak Magyarországon

2025. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, 0,1 százalékkal pedig az előző haviakat. 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal emelkedtek az árak az előző évhez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
2026. 01. 13. 18:30
Megosztás:

Közép- és Kelet-Európa 2026-ban is a kontinens egyik leggyorsabban növekvő régiója

Közép- és Kelet-Európa 2026-ban várhatóan lehagyja Nyugat-Európát: a gazdasági növekedés, a beruházások és a háztartások vagyonának gyarapodása új lendületet vesz
2026. 01. 13. 18:00
Megosztás:

Nyomás az ALDI-ba vásárolni, ilyen ritkán van, mint most…

Az ALDI tovább folytatja az árcsökkentést: 12-féle friss sertéshús árát mérsékli 2026. január 15-től, átlagosan több mint 7%-kal. Az ALDI az egy héttel korábbi tejtermék-árcsökkentési intézkedése után januárban már második alkalommal mérsékli számos termék fogyasztói árát.
2026. 01. 13. 17:30
Megosztás:

Csökken az infláció, de az év eleji adatokat még látni kellene a kamatcsökkentéshez

Tovább mérséklődött az infláció decemberben, a novemberi 3,8% után a fogyasztói árak decemberben 3,3%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ami megfelelt várakozásunknak és az elemzői konszenzusnak.
2026. 01. 13. 17:00
Megosztás: