A pénzpiaci és árstabilitás megteremtése két különböző feladat

A pénzpiaci és árstabilitás megteremtése két különböző feladat, amelyet két külön európai intézménynek kell felügyelnie - mondta Ewald Nowotny, az Osztrák Nemzeti Bank elnöke az Európai Központi Bank (EKB) igazgatóságának tagja kedden Budapesten, az Európa Klub rendezvényén.

A jegybankelnök "Pénzügyi stabilitás - az Európai Unió, az euró és az Európai Központi Bank szerepe" című előadásában bemutatta a válság kialakulásának történetét. A válság kirobbanásáért részben felelős új pénzpiaci eszközökről szólva idézte a Bank of England elnökét is, aki egy jegybankelnöki találkozón úgy fogalmazott: " az utolsó hasznos pénzügyi találmány a bankautomata volt". Ewald Nowotny szerint a válság egyik legfontosabb tanulsága az illikviditás veszélye. "Időről időre bankok és vállalatok veszteségeket könyvelhetnek el, de amint nincs megfelelő likviditásuk, akkor nem tudják teljesíteni hiteleiket" - mutatott rá.

 

A reálgazdaság, illetve az európai államok adósságválságáról hangoztatta: el kell kerülni, hogy ciklikus válság alakuljon ki. Nem szabad, hogy egy esetleges államcsőd hatásai megjelenjenek a bankszektorban. A bankelnök kifejtette: tisztán kell látnunk, mit is értünk stabilitás alatt. "Két tényezőt el kell különíteni, az árstabilitást és a pénzpiaci stabilitást" - húzta alá. Az árstabilitás területén rendkívül sikeres volt az elmúlt 10 év során az Európai Központi Bank, középtávon ugyanis teljesítette a 2 százalék alatti inflációs célt - jelentette ki. A pénzpiaci stabilitásról szólva emlékeztetett: a mai napig zajlik arról vita, hogy a jegybankoknak figyelembe kell-e venniük az árstabilitási politikánál a pénzügyi eszközök árváltozását.

 

"Az én véleményem szerint, ha két különböző célod van, akkor két eszköz is kell. Egy ingatlanpiaci buborékot nem lehet kamatpolitikával megakadályozni" - mondta Ewald Nowotny. Az Osztrák Nemzeti Bank elnöke kifejtette: annak ellenére, hogy a lakosság gyakran azt szeretné, gyorsabban oldódjanak meg a problémák, az új európai pénzügyi felügyeleti rendszer megfelelő alap lehet a stabilitás megteremtésére. Az eurózóna gazdasági kilátásait elemezve úgy vélekedett, hogy az erőteljes kilábalás tovább folytatódhat Németországban és a vele szoros gazdasági kapcsolatban lévő Ausztriában. Ugyanakkor a közös valuta térségében nagyon eltérő fejlődési pályák vannak - tette hozzá.

 

Az MTI kérdésére válaszolva elmondta: az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz esetleges bővítése kevésbé mennyiségi, mintsem minőségi változást hozhat. Annak érdekében, hogy megfelelő garanciákkal rendelkezzen, a legjobb minősítői kategória megszerzéséhez a jelenleg 440 milliárd euró összegű alap csak egy töredékét használhatja fel az EU. Az alapvető kérdés az, hogy hogyan lehet hatékonyabban felhasználni ezt az összeget a kedvező besorolás megtartása mellett - tette hozzá. Kiemelte ugyanakkor, hogy az alap finanszírozását szolgáló eurokötvények iránt hatalmas kereslet mutatkozik annak ellenére, hogy számos euróövezeti államhoz képest alacsonyabb hozamot adnak ezek a papírok. Az eurokötvények kialakításáról elmondta, inkább árt, mintsem használ a "nagy felhajtás" a közös kötvények kibocsátása körül.

 

"Mivel ez nagyon bonyolult kérdés, először a szakértőknek kellene javaslatokkal előállniuk a politikusok számára". Az erről szóló vita meglehetősen szimbolikussá kezd válni, s ez nem segít túl sokat - tette hozzá. Egy kérdésre válaszolva Ewald Nowotny elmondta: a hitelminősítőknek - amennyiben jól működnek - szerepük van a piacon az aszimmetrikus információ problémájának kiküszöbölésében. Azonban az eurózóna válsága megmutatta, hogy inkább prociklikus hatást gyakorolnak a piacokra. Az egyik legnagyobb kihívás az, hogy ne töröljük el a hitelminősítők tevékenységét, ugyanakkor korlátozzuk azokra a területekre, ahol valójában hasznos.

 

Az osztrák és magyar gazdaságot egyaránt sújtó deviza-eladósodottságra vonatkozó kérdésre az osztrák jegybankelnök úgy válaszolt: az új európai stabilitási intézményrendszer feladatai között prioritással szerepel a devizaadósok problémája. Rámutatott: tévesnek bizonyult az a feltételezés, hogy a devizahitelek az Európai Unión belül szinte kockázatmentesek, hiszen valamennyi tagállam előbb-utóbb csatlakozik a közös valutához. "Nem látom esélyét annak, hogy bármely állam a közeljövőben csatlakozna az eurózónához. A deviza az továbbra is deviza, nem pedig egy jövőbeli euró" - fogalmazott a jegybankelnök.


Olaszország évi 160 ezer vízumot bocsátott ki orosz állampolgároknak

Olaszország az ukrajnai háború kirobbanásától évente 160 ezer orosz állampolgárnak adott vízumot, amely belépést nyújtott nekik az Európai Unió területére - közölte az adatokat a La Stampa című olasz napilap pénteken.
2026. 09. 04. 20:00
Megosztás:

További segélyt küld Nepálnak az EU

A továbbra is súlyos humanitárius körülmények miatt az Európai Unió további 500 ezer euróval járul hozzá a nepáli hatóságok és humanitárius partnerek által vezetett segélyakcióhoz - közölte az Európai Bizottság pénteken arra válaszul hogy Nepálban kilenc nappal ezelőtt a himalájai ország és Kína határán gleccseromlás miatt villámáradás söpört végig, amely megölt több mint 1200 embert, és mintegy ötezren eltűntek.
2026. 09. 04. 19:00
Megosztás:

Ellátási aggodalmak miatt globálisan emelkedtek az élelmiszerárak

Valamelyest emelkedett az élelmiszer-alapanyagok világpiaci árainak referenciaindexe augusztusban, mivel a hőség és az időjárással kapcsolatos egyéb kockázatok aggodalmat keltettek a jövőbeli kínálattal kapcsolatban – derül ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteken közzétett új adataiból.
2026. 09. 04. 18:30
Megosztás:

Óriási akkus energiatároló rendszert értékesített a magyar Futureal Lengyelországban

A Futureal Csoport és a Mithra Energy értékesítette a lengyelországi Trębaczewben található, 438 MW kapacitású akkumulátoros energiatároló rendszerét (BESS) az ENGIE Groupnak, a világ egyik vezető energetikai vállalatának. A Trębaczew-projekt jelenleg Lengyelország egyik legnagyobb, kivitelezés alatt álló akkumulátoros energiatároló fejlesztése.
2026. 09. 04. 18:00
Megosztás:

A DSV közvetlen sanghaji összeköttetéssel bővíti Air ThermoDirect hálózatát a globális gyógyszeripari központok kiszolgálására

A DSV új, közvetlen légi összeköttetést indít Luxemburg és a sanghaji Pudong Nemzetközi Repülőtér (PVG) között globális Air ThermoDirect hálózatának részeként, emellett további amerikai útvonalak bevezetését is tervezi. A fejlesztés tovább erősíti a vállalat hőmérséklet-szabályozott légi szállítmányozási szolgáltatásait, miközben támogatja a megbízható gyógyszerlogisztikai megoldások iránt folyamatosan növekvő piaci igényeket.
2026. 09. 04. 17:30
Megosztás:

Elindult a változás a digitális közigazgatásban: A rendszerszintű megújulás az állam működőképességének záloga

A hazai közigazgatási informatika átfogó, rendszerszintű megújítása nemcsak gazdasági érdek, hanem a magyar állam mindennapi működőképességének és ellátásbiztonságának elengedhetetlen feltétele. Egy frissen készült, hiánypótló szakpolitikai tanulmány rávilágít: a közigazgatás digitalizációja ma már jóval több, mint egyszerű technológiai kérdés. Elérkeztünk egy olyan ponthoz, ahol a korszerűtlen struktúrák átalakítása, a folyamatok egyszerűsítése és a hatékonyság növelése jelenti az egyetlen utat ahhoz, hogy elkerüljük a bürokratikus lemaradást, és valódi, 21. századi szolgáltatásokat biztosítsunk a lakosságnak és a piaci szereplőknek.
2026. 09. 04. 17:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 04. 16:30
Megosztás:

Pozitív meglepetést hozó kiskereskedelmi forgalmi adatok

Ma reggel tette közzé a KSH a júliusi kiskereskedelmi adatokat, az első meghatározóbb mutatót arról, hogyan startolt a fogyasztás a harmadik negyedévben.
2026. 09. 04. 16:00
Megosztás:

Milyen dinnyéket találtak az ellenőrök? Lezárult az NKFH és a kormányhivatalok idei görögdinnye-ellenőrzése

A nyári szezon egyik slágergyümölcse, a görögdinnye idén is a hatósági ellenőrzések fókuszába került. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok több mint 400 helyszínen ellenőrizték a hazai és külföldi származású dinnyéket. A vizsgálatok eredménye alapján a görögdinnye minősége összességében megfelelőnek bizonyult, ugyanakkor a jelölés és a nyomonkövethetőség terén továbbra is akadnak hiányosságok. Az ellenőrzések során több mint 1,5 millió forint bírság került kiszabásra.
2026. 09. 04. 15:30
Megosztás:

Lezárásokra és korlátozásokra kell készülni Budapesten

Lezárásokra és korlátozásokra kell készülni vasárnap futóverseny miatt a fővárosban; több busz- és villamosjáratot is érintenek a korlátozások - közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 04. 15:00
Megosztás:

Lannert Judit: visszatér az Erasmus a magyar egyetemekre

Az Erasmus visszatér minden magyar egyetemre - jelentette be az oktatási és gyermekügyi miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 09. 04. 14:30
Megosztás:

Kétlépcsős béremelés várható a szociális dolgozóknál

A kormány tervei szerint két lépcsőben, október közepén és jövő januártól emelik a szociális dolgozók, valamint a nevelést és oktatást közvetlenül segítő (noks) dolgozók bérét - közölte a miniszterelnök csütörtökön a kormányzati sajtótájékoztatón.
2026. 09. 04. 14:00
Megosztás:

A Waberer’s vasúti tagvállalata is részt vesz a paksi védekezésben

A Waberer’s vasúti tagvállalata, a PSP Rail Kft. is részt vesz a paksi védekezésben a MÁV Zrt.-vel, a Rail Cargo Hungaria Zrt.-vel, a Zemplénkő Kft.-vel és a Swietelsky cégcsoporttal együttműködve – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
2026. 09. 04. 13:30
Megosztás:

Nyilvánosak az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai

Nyilvánossá váltak az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteki közlése szerint olyan adatközlési rendszert alakított ki, amely egyszerre szolgálja az átláthatóságot, a szakmai visszacsatolást, az intézményi önértékelést és mindenekelőtt a betegbiztonság további erősítését.
2026. 09. 04. 13:00
Megosztás:

Elfogadta az úgynevezett maffiaellenes törvényt a montenegrói parlament

Elfogadta a montenegrói parlament az illegálisan szerzett vagyon elkobzásáról szóló, úgynevezett maffiaellenes törvényt, amely bizonyos esetekben jogerős elmarasztaló ítélet nélkül is lehetővé teszi a bűncselekményből származó vagyon végleges elkobzását - közölte péntekre virradóra a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG).
2026. 09. 04. 12:30
Megosztás:

Változó játékszabályok – A sportközvetítési jogok lehetséges jövője az újjáalakuló magyar közmédiában

Az élő sport a média világának egyik utolsó olyan tartalomtípusa, amely még mindig képes milliókat a képernyő elé szögezni, egy időben, egy eseményt nézve. Miközben azonban a közvetítési jogok egyre drágábbak, a fogyasztás pedig egyre fragmentáltabb, a közszolgálati sportmédia számára is lényeges stratégiai kérdéssé válik, hogy milyen szempontok alapján indokolható egy-egy sportközvetítési jog megszerzése és megtartása.
2026. 09. 04. 12:00
Megosztás:

Egy év alatt 30 százalékkal nőtt a fennálló lakáshitel-állomány

Tavaly július óta 30 százalékkal nőtt a lakáscélú hitelek állománya, július végén az összeg majdnem elérte a 8000 milliárd forintot. A személyi kölcsönök állománya is dinamikusan bővül, a babaváró hitelek állománya viszont szinte stagnál. A folyószámlahiteleknél mérsékelt növekedés figyelhető meg, a hitelkártya-követeléseknél pedig még kisebb is lett a kamatozó állomány. A Bank360 a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön közzétett statisztikáit elemezte.
2026. 09. 04. 11:30
Megosztás:

Csökkentek a fejlett piaci hozamok az előző napok emelkedése után a Fed kormányzójának galamb hangvételű nyilatkozatát és Trump elnök békülékeny megnyilvánulását követően

Az amerikai állampapírpiacon az előző napok emelkedését követően Christopher Waller Fed-kormányzó nyilatkozatának hatására a teljes hozamgörbén mérséklődtek a hozamok: a 10 éves amerikai állampapír hozama több mint 3 bázisponttal 4,76%-ra, míg a Fed várható lépéseire különösen érzékeny 2 éves hozam több mint 5 bázisponttal 4,33%-ra csökkent.
2026. 09. 04. 11:00
Megosztás:

Solana Payment Channels: több mint 1 millió fizetés másodpercenként az AI-agenteknek

A Solana új Payment Channels megoldással gyorsítaná fel az AI-agentek és digitális szolgáltatások közötti mikrofizetéseket. A Solana Foundation tesztje szerint az új rendszer több mint 1 millió fizetést tudott kezelni másodpercenként, miközben az Alibaba Cloud már induláskor partnerként csatlakozott a kezdeményezéshez. A technológia célja nem egyszerűen a blokklánc-tranzakciók felgyorsítása, hanem egy olyan fizetési infrastruktúra kialakítása, amely gépi sebességgel működő mesterséges intelligencia-rendszereket is ki tud szolgálni.
2026. 09. 04. 10:30
Megosztás:

A csökkenő kamatemelési várakozásoknak köszönhetően emelkedtek a főbb amerikai részvényindexek

Az amerikai részvénypiacok jelentős emelkedéssel zártak, miután Christopher Waller Fed-kormányzó nyilatkozatában jelezte, hogy a két hét múlva esedékes kamatdöntő ülésen a kamatok változatlanul hagyását támogatná.
2026. 09. 04. 10:00
Megosztás: