A piacképes gyakorlati tudás hiányzik a frissdiplomásoknál

Diplomás szakemberhiány, hiányos vállalati tervezés és a fiatalokkal szembeni fenntartások jellemzik a magyar munkaerőpiacot, derül ki a HVG HR Center friss kutatásából.

Emellett, a javuló tendencia ellenére itthon még mindig az átlagos munkanélküliség duplája jellemző a 25 év alattiakra. Éppen ezért a vállalatok az ő gyakornoki illetve munkalehetőségeik megteremtésére és a megfelelő, minden érintett bevonásával megvalósuló párbeszéd kialakítására összpontosítanak az Összefogás a Fiatalok Foglalkoztatásáért partnerprogram keretében, melyet a kutatást is támogató Nestlé hívott életre a tavalyi év során.
 
Hiányzik az összhang
A Macro-Talent  2015-2017 kutatás rávilágított, hogy a cégek különösen a műszaki-mérnöki területen számolnak elhúzódó szakemberhiánnyal, ugyanakkor érdemi fiatalításban a megkérdezett cégek nem gondolkodnak. A vállalatok alig egy tizede tervez lehetőséget biztosítani pályakezdők számára, hogy betöltsék a megüresedő pozíciókat. Ez jellemzően az egyetemről frissen kikerülő munkavállalókkal kapcsolatos félelmükből fakad, miszerint a fiatalok nem képesek megfelelően alkalmazkodni és helyt állni egy teljesen új feladatkörben, továbbá kétharmaduk kiemelte, hogy a képzések során jóval nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a gyakorlati ismeretek átadására. „A vállalatvezetők jelentősnek érzik a távolságot a frissdiplomás fiatalok tudása és a rájuk váró feladatok elvégzéséhez szükséges ismeretek között” – fejtette ki Kóthay Péter a HVG HR Center operatív vezetője.
 
Több mint 200 fiatal itthoni sikere

A részben a kutatás által felvetett problémákra is megoldást nyújtó Összefogás a Fiatalok Foglalkoztatásáért programot életre hívó Nestlé több, mint kétezer dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Saját kezdeményezésük, a 2013 telén indított Nestlé a Fiatalok Foglalkoztatásáért program első hazai eredménye, hogy a vállalat 122 gyakornokot segített munkatapasztalat-szerzési lehetőséghez – ezzel a Magyarországon 2016 végéig vállalt, gyakornokokra vonatkozó célkitűzés már 50%-ban teljesült - és emellett több mint 200 harminc év alatti fiatal jutott munkához.
Tavaly szeptemberben, a kezdeményezés részeként a Nestlé Európában 200 cég csatlakozásával útjára indította az Összefogás a Fiatalok Foglalkoztatásáért partnerprogramot, több mint 100 000 munkalehetőséget teremtve ezzel a 30 év alatti fiataloknak 2016-ig. „Magyarországon tíz felelős vállalat és szakmai szervezet csatlakozott a kezdeményezéshez, akik nem csak elkötelezték magukat a fiatalok munkaerő-piaci helyzetének javítása mellett, hanem a kérdésben egységes elveket képviselve hívták kerekasztal beszélgetésre a téma összes érintettjét. Az így létrehozott Összefogás célja, hogy a lehető leghatékonyabban segítse a fiatalok elhelyezkedését és szakmai fejlődését”– hangsúlyozza Jean Grunenwald, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.
 
Vissza az egyetemre
A Nestlé és a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kara a most futó tavaszi szemeszterben elindította külön programját, ami céljául tűzte ki, hogy a vállalat tapasztalt élelmiszermérnök, kutató, jogász, dietetikus és kommunikációs szakemberei segítségével olyan ismereteket adjon át a táplálkozástudományi képzésben résztvevő hallgatóknak, amellyel hozzájárulhatnak a fogyasztók tudatos döntéseihez. „A kreditpontos tantárgyi program hiánypótló, hiszen piacképes gyakorlati tudást ad át a hallgatóinknak, amelynek segítségével még jobban megismerhetik az élelmiszeripari sajátosságokat: az élelmiszerfejlesztéshez és a szakmailag megfelelő tájékoztatáshoz szükséges készségeket, az ezeket támogató kutatási és fejlesztési területeket, a fogyasztói magatartást, valamint a felelős kommunikációval szemben támasztott követelményeket és szabályozási környezetet ” – mondja Horváth Zoltánné PhD, főiskolai docens, a Semmelweis Egyetem Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszék tantárgyvezetője.
 
Az Összefogás a Fiatalok Foglalkoztatásáért partnerprogram felsőoktatási törekvéseinek alapvető célja, hogy a vállalatoknál lévő tapasztalatot, tudást megosztva járulhassanak hozzá a cégek a következő generáció sikereihez. A Nestlé képzése mellett a Flow Csoport a végzős egyetemistáknak idén tavasszal egy hétnapos ingyenes képzési lehetőséget biztosít az Összefogás a Fiatalok Foglalkoztatásáért program keretein belül. „A Corvinus egyetem diákjai számára most megvalósuló képzés célja, hogy azokat a készségeket fejlesszük, amelyeket a vállalatok leginkább hiányolnak a frissdiplomásoknál” – teszi hozzá Zsikla Gábor, a Flow Csoport ügyvezetője.
 
Az Összefogás a Fiatalok Foglalkoztatásáért hivatalos szakmai partnere, az Aon Hewitt évek óta tudatosan működtet gyakornoki és utánpótlás-programot, tavaly óta kiemelt szerepet vállalva a partneri kezdeményezésben. „Fontos, hogy megismerjük a fiatalok véleményét arról, hogy számukra mi lenne a legnagyobb segítség, hol vannak a tényleges problémák, és ennek tudatában hangoljuk össze a partnerekkel közös aktivitásokat is” – emeli ki Uzsák Éva, az Aon Hewitt üzletfejlesztési vezetője.

10 év alatt 3 autóval lett drágább egy lakás

Az elmúlt évtizedben látványosan megváltozott az ingatlanok és a családi autók relatív értéke Magyarországon. Míg korábban a saját ingatlan és az autó a legtöbb család számára hasonlóan fontos, státuszszimbólumként is értelmezhető vagyontárgynak számított, mára az ingatlanárak drasztikusan elszakadtak az autókétól — mind pénzügyi, mind társadalmi értelemben.
2025. 07. 31. 09:00
Megosztás:

Technikai recesszió elkerülve: negyedéves alapon 0,4 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben

A KSH ma reggel tette közzé a második negyedéves GDP-re vonatkozó első gyorsbecslését. A tényadat most kisebb pozitív meglepetést hozott. Negyedéves összehasonlításban az általunk várt csak hajszálnyi, 0,1 százalékos növekedéssel szemben 0,4 százalékkal nőtt a GDP. Éves összehasonlításban a nyers adatok szerint 0,1 százalékkal, míg a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye április-júniusban az idén.
2025. 07. 31. 08:00
Megosztás:

Orbán Viktor: Új otthontámogatás jön az állami foglalkoztatottaknak

Orbán Viktor közösségi oldalán új támogatást jelentett be a közszolgálatban dolgozók számára, amelynek keretében évi 1 millió forintos otthontámogatásban részesülhetnek a jogosultak.
2025. 07. 31. 07:00
Megosztás:

A klímaváltozás egyik építészeti válasza a tetőn születik

Esztergomban bezöldült egy iskolatető. A legkorszerűbb technológiával épült zöldtető hűt, szigetel, energiát takarít meg, közösségi teret ad, és díjat is nyert. A projekt a fenntartható építészet impozáns példája.
2025. 07. 31. 06:00
Megosztás:

Stratégiai megállapodást kötött az Arval flottakezelő és a Gablini Csoport

A gyorsan változó autóipari és vállalati mobilitással kapcsolatos trendekre reagálva hosszú távú együttműködési megállapodást kötött az Arval Magyarország és a Gablini Csoport. A partnerség keretében a két vállalat első lépésben közös szolgáltatást indít, amelynek célja, hogy egyszerűsített finanszírozással tegyék még elérhetőbbé a Gablini Csoport által forgalmazott személyautókat és kishaszonjárműveket a vállalkozások széles köre számára.
2025. 07. 31. 05:05
Megosztás:

Magyar panel áráért kínálnak lakást Dubajban

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre húszszoros növekedést is tapasztalnak a keresletben. Bár a dubaji ingatlanpiacra jellemző a szezonális ingadozás, a ciklikusság kiszámítható. A szakértő szerint, aki vásárláson gondolkodik, annak érdemes júliusban vagy augusztus elején döntenie.
2025. 07. 31. 04:00
Megosztás:

A MET Csoport 1,1 milliárd eurós hitelkeret-megállapodást írt alá

A svájci központú MET Csoport aláírta 1,1 milliárd eurós hitelkeretének (BBF) módosítását és meghosszabbítását, amely az Értékesítési és Trading üzletág finanszírozásának egyik fő forrása. A megállapodás jól tükrözi a pénzintézeti partnerek bizalmát a MET integrált üzleti modellje iránt.
2025. 07. 31. 03:00
Megosztás:

Amikor a megtakarítások veszítenek az infláció miatt, az intelligens pénz a bányászatba költözik: az AIXA Miner a tétlen készpénzt napi kriptográfiai bevételekké alakítja

A globális inflációs veszély rejtőzködött, de még mindig aktív, csak álcázva van. A hivatalos árfolyamok egyes területeken enyhén csökkentek, de a megtakarítások reálhozama továbbra is negatív a megélhetési költségek, a valuta leértékelődése és a betéti hozamcsökkenés után.
2025. 07. 31. 02:30
Megosztás:

Budapesten átlagosan havi 126 óra munkával kereshető meg az albérlet díja

Az idei szezonban Budapesten havonta 126 órát, a vidéki egyetemi városokban 70-110 órát kell ledolgoznia egy átlagos diáknak egy albérlet összegének előteremtéséhez, miközben a szobabérlet átlagosan 51, illetve 30-40 óra diákmunka bérével fizethető ki a helyszíntől függően - derül ki a Trenkwalder legutóbbi elemzéséből.
2025. 07. 31. 02:00
Megosztás:

Az Otthon Start program már a belvárosi árakra is hatással van

Bár az Otthon Start program szeptembertől indul élesben, a 3%-os kamatozású hitellehetőség bejelentése már most érezhető mozgást indított el a fővárosi lakáspiacon. Az államilag támogatott, kedvező feltételű konstrukció nemcsak a fiatal családosokat célozza, hanem a teljes ingatlanpiacra hatással van – beleértve a belvárosi kerületeket is.
2025. 07. 31. 01:00
Megosztás:

AI-alapú csalásészlelés, villámgyors kereskedés – és még sokkal több a Snorter bottól!

A kriptovaluta piacon egyáltalán nem számítanak újdonságnak az átverések. Az elmúlt 15 évben láthattunk már tőzsde hackeket, tömeges tárca feltöréseket, hamis előértékesítéseket és számos egyéb csalást.
2025. 07. 31. 00:01
Megosztás:

Hogy állunk a negyedéves jelentésekkel?

Az Egyesült Államokban javában zajlik a gyorsjelentési szezon. Eddig az S&P 500-as cégek közel fele, 218 cég számolt be a második negyedéves eredményeiről, így már érdemes áttekinteni, hogyan teljesítettek az amerikai vállalatok.
2025. 07. 30. 23:00
Megosztás:

Megugrott a hatékonyságnövelést tervező agrárvállalkozások száma

Megugrott azon agrárvállalkozások aránya, amelyek a termelési hatékonyság növelésével, illetve új piacok, üzleti területek bevonásával és ezek bővítésével válaszolnának a gazdasági környezet, az ár- és az időjárási viszonyok jelentette kihívásokra – derül ki az MBH Bank hazai mezőgazdasági és élelmiszeripari cégek helyzetét vizsgáló kutatásából. A felmérés ezzel kapcsolatban rávilágított, hogy a jelenlegi helyzetben elsősorban a költségek és a kockázatok csökkentése, az immár az egyik legfőbb kihívást jelentő klímaváltozás hatásainak mérséklése, vagy épp az energiaátállás terén gyors megtérülést hozó korszerűsítések megvalósítására mutatkozik kiemelkedő szándék.
2025. 07. 30. 22:00
Megosztás:

Hogyan kezeljük a Rabona bet nyereményeket Magyarországon?

A szerencsejáték nyeremények kezelése Magyarországon sokrétű téma, amely számos praktikus szempontot tartalmaz. A hazai játékosok tapasztalatai szerint a szerencsejáték tevékenységből származó nyeremények különböző módon kezelhetők, azonban vannak bevált módszerek és hasznos tippek, amelyeket érdemes ismerni.
2025. 07. 30. 20:46
Megosztás:

Új adónem bevezetését javasolja az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság a közelmúltban javaslatot tett az Európai Unió bevételi rendszerének átalakítására. A 2028-34 közötti időszakra szóló többéves pénzügyi keretrendszer részeként egy új adónem, az úgynevezett Vállalati forrás Európáért (CORE) hozzájárulás tervezetét is ismertették. A multinacionális cégcsoportokat célzó CORE javaslat célja a közös piac előnyeiből jobban profitáló vállalatok nagyobb teherviselésének biztosítása.
2025. 07. 30. 20:00
Megosztás:

Vártnál jobb magyar GDP adatokat közölt a KSH

2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az előzetes várakozásoknál kedvezőbb képet mutatnak: az éves bázison mért növekedés nyers adatok szerint 0,1%, szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 0,2%, míg az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított adat 0,4%-os bővülést jelez. Ez az adat felülmúlja az elemzők által prognosztizált éves és negyedéves növekedést, így a gazdaság teljesítménye a vártnál valamivel jobb lett.
2025. 07. 30. 19:00
Megosztás:

Érkezik az amerikai kamatdöntő ülés

Magyar idő szerint 20 órakor tudjuk meg a Fed kamatdöntő ülésének eredményét. Bár szinte teljesen biztos, hogy a jegybankárok a tartás mellett teszik le voksukat, érdemes lehet odafigyelni az ülés utáni Powell beszédre.
2025. 07. 30. 18:00
Megosztás:

Az ABB villanymotorjai és hajtásai világszerte garantálják a vidámparkok és a hullámvasutak biztonságát

Amikor a villanymotorokra gondolunk, nem biztos, hogy a vidámparkok, a szabadesés- szimulátorok és a gravitációval dacoló hullámvasutak jutnak először eszünkbe. Az ABB fejlett motor- és hajtástechnológiája azonban döntő szerepet játszik abban, hogy a legváratlanabb helyeken is felejthetetlen izgalmakat nyújtson a szórakozni vágyók számára. A korhű körhintáktól az extrém szabadesés-szimulátorokig hajtásai és motorjai garantálják a precizitást, a hatékonyságot és a biztonságot a szórakoztatás világában.
2025. 07. 30. 17:00
Megosztás:

Jelentős torlódások alakultak ki a legnagyobb kikötőkben: késésekre igen, de áruhiányra várhatóan nem kell számítani

Globális logisztikai kihívások, több napos torlódások okoznak gondokat számos jelentős kikötőben. Emellett a vámháború és a közel-keleti konfliktus továbbra is egyaránt kiszámíthatatlanságot, valamint kockázatokat lebegtet a levegőben.
2025. 07. 30. 16:00
Megosztás:

Várat magára az amerikai-kínai kereskedelmi tűzszünet meghosszabbítása

A két ország legfőbb kereskedelmi tisztviselői között tegnap értek véget a Stockholmban tartott tárgyalások.
2025. 07. 30. 15:00
Megosztás: