A sógorok megnyugodhatnak: maradtak AAA besorolásban

Megerősítette Ausztria lehetséges legjobb, "Aaa" kormánykötvény-besorolását szombaton a Moody's Investors Service.

A világ legnagyobb hitelminősítő csoportja fenntartotta ugyanakkor az osztrák szuverén kötvényosztályzat negatív kilátását, egyebek mellett Görögország esetleges euróövezeti távozásának potenciális költségsokkját és az osztrák bankrendszer jelentős közép- és kelet-európai kitettségét említve a besorolást veszélyeztető kockázatok között. A Moody's az európai és amerikai piaci zárások után, szombat hajnalban Londonban jelentette be az osztrák "Aaa" megerősítését, közölve, hogy ezzel lezárta az osztrák adósosztályzat nyáron kezdett felülvizsgálatát. Az osztályzati megerősítéshez fűzött londoni elemzésében a Moody's közölte: a leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátás fenntartását részben ugyanazok a tényezők indokolják, amelyek alapján a cég júliusban negatívra rontotta három másik "Aaa" besorolású eurógazdaság, Németország, Hollandia és Luxemburg osztályzatainak kilátását.

 

A hitelminősítő szerint ugyanis az euróövezet jövőjével kapcsolatos bizonytalanságok - tekintettel Görögország távozásának érdemi kockázatára - a külső sokkhatások olyan mértékű kockázatának teszik ki az Ausztriához hasonló központi valutauniós gazdaságokat, hogy az már nem lenne összeegyeztethető "Aaa" osztályzataik stabil kilátásának fenntartásával. Az euróövezet egyben maradásának esélyeivel kapcsolatban jegybanki és független londoni elemzők is borúlátó véleményeket fogalmaztak meg. Sir Mervyn King, a Bank of England - a brit központi bank - kormányzója éppen előző nap, az egyik brit kereskedelmi televíziónak nyilatkozva kijelentette: bár az euróövezeti illetékesek az utóbbi években nagyon keményen dolgoznak azon, hogy a valutaunióból ne indulhasson ki a Lehman Brothers amerikai nagybank összeomlása utánihoz hasonló globális gazdasági katasztrófa, és ezért próbálják állhatatosan az összes jelenlegi eurótagállamot a valutaunióban tartani, semmi garancia nincs azonban arra, hogy ez sikerülni is fog.

 

Az egyik legnagyobb citybeli pénzügyi-gazdasági tanácsadócég, a Capital Economics londoni közgazdászai minapi elemzésükben pedig úgy vélekedtek, hogy a két legnagyobb déli eurógazdaságnak, Spanyolországnak és Olaszországnak - ha helyre akarják állítani versenyképességüket és fenntartható szerkezetű növekedést kívánnak elérni az euróövezet tagjaként - továbbra is évekig tartó belső leértékelődési folyamaton kell keresztülmenniük, amelynek része a fájdalmas bérdefláció. A ház szerint emiatt változatlanul jelentős annak az esélye, hogy hosszabb távon ez a két ország otthagyja az eurót. Az osztrák "Aaa" megerősítéshez fűzött szombati londoni elemzésében a Moody's a negatív kilátás fő indokai közé sorolta azzal kapcsolatos aggályait is, hogy az osztrák bankoknak jelentősek a kitettségeik a közép-, kelet- és délkelet-európai gazdaságokban, és erősen bizonytalan, hogy e bankok eszközminősége milyen irányban változik.

 

A három legnagyobb osztrák bank kilátásai a közép-, kelet- és délkelet-európai térség fejleményeitől függnek, ez a régió ugyanakkor ki van téve az euróövezetből eredő potenciális gazdasági sokkhatásoknak - áll a Moody's elemzésében. A hitelminősítő közölte: az osztrák kormánykötvény-osztályzat egy fokozattal "Aa1"-re romolhat, ha az osztrák bankszektor az eddigieken felül további érdemi kormányzati segítségre szorulna. Az osztrák besorolásra az is nyomást gyakorolna, ha növekedne annak a valószínűsége, hogy az euróövezeti válságból eredő, feltehető jövőbeni költségterhek valós kötelezettségekké válnak, és ha az európai makrogazdasági kondíciók további romlása miatt érdemi mértékű "elcsúszás" következnék be Ausztria költségvetési és adóssághelyzetében.


Rekordmélységbe süllyedt Donald Trump támogatottsága

A Financial Times vasárnap ismertetett friss felmérése szerint rekordmélységbe süllyedt Donald Trump amerikai elnök támogatottsága.
2026. 09. 06. 22:00
Megosztás:

Exit poll: az AfD kaphatja a legtöbb szavazatot Szász-Anhaltban

A szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt kaphatta a legtöbb szavazatot a kelet-németországi Szász-Anhalt tartományban vasárnap tartott választásokon az ARD és ZDF közszolgálati televízió urnazárás után közzétett exit poll-felmérései szerint.
2026. 09. 06. 21:00
Megosztás:

Sok orvos elhagyta Izraelt az elmúlt három évben

Mintegy ezernégyszáz orvos hagyta el Izraelt három év alatt - derül ki a Tel-avivi Egyetemen készült, vasárnap nyilvánosságra hozott tanulmányból.
2026. 09. 06. 20:00
Megosztás:

Versenyalapú ügynökségi modellre vált az MTÜ-cégcsoport

A turizmusirányítás versenyalapú ügynökségi "partnerpool" kialakításába kezdett, amely a közpénzek észszerű és költséghatékony felhasználását is biztosítja - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szombaton közleményben az MTI-vel.
2026. 09. 06. 19:00
Megosztás:

Az államháztartás központi alrendszeréről, a fogyasztói árakról és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről, a fogyasztói árak augusztusi alakulásáról és a júliusi ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 09. 06. 18:00
Megosztás:

Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 147 747,91 ponton zárt, 1,94 százalékkal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 06. 17:00
Megosztás:

Kérdésessé válhat a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint

Kérdésessé válhat hosszabb távon a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint - tudatta az üzleti tanácsadó cég az MTI-vel vasárnap.
2026. 09. 06. 15:00
Megosztás:

Így alakult a gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus végén

Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 09. 06. 14:00
Megosztás:

LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

500 segélycsomagot osztott ki Nepálban a Baptista Szeretetszolgálat

Ötszáz segélycsomagot osztott ki Nepálban a magyar Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csapata, amely helyi és amerikai partnerekkel napok óta a katasztrófa sújtotta térségben dolgozik - tájékoztatta a szervezet vasárnap az MTI-t.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás: