A szakmai karrier kiemelt szempont

Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény január elsejével lépett életbe. Az új munkaszerződés aláírásának és a másodállásra vonatkozó kérvények leadásának határideje március 1. A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint a hazai szakorvosok több mint fele kettő vagy több állásban dolgozik egyszerre, az új törvényi szabályozás miatt ők most komoly döntési kényszerbe kerültek. Kulcskérdés, hogy milyen szempontok vezérlik a jogállásról szóló orvosi döntéseket.

A szakmai karrier kiemelt szempont

A 2020 október 6-án elfogadott, és november 18-án hatályba lépett egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény legtöbb rendelkezése január elsejétől lépett életbe, ekkor alakult át az érintettek jogviszonya egészségügyi szolgálati jogviszonnyá, a hálapénz elfogadása pedig büntetendő cselekménnyé. Március elseje már az új munkaszerződés aláírásának és a másodállási kérvények leadásának határideje.

A jövőben állami vagy önkormányzati egészségügyi szolgáltatónál csak a meghatározott jogviszony keretében lehet egészségügyi tevékenységet végezni. Ezzel egyidőben bevezetésre kerültek az összeférhetetlenségi szabályok, ezek egyike szerint egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy csak a törvényben meghatározott szerv vezetésének előzetes engedélyével köthet további munkavégzésre irányuló szerződést. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) még tavaly október végén készített felmérést a bevezetésre kerülő egészségügyi törvény kapcsán, melyet 7739 kamarai tag töltött ki. Ekkor a válaszadó szakorvosok 57%-a úgy ítélte meg, hogy jelentős módosítások mellett el tudná fogadni az új jogviszonyt. Az orvosok enyhe többsége (54%) látta indokoltnak az álláshalmozások határozottabb szabályzását, ugyanakkor szinte minden válaszadó úgy gondolta, hogy a szabad munkavállalásnak törvényben garantált teret kell hagyni. A Kamara felmérésében az orvosok 77 százaléka, 5970 fő nyilatkozott úgy, hogy nem írja alá az új jogviszonyt.

Már csak pár nap maradt arra, hogy az orvosok eldöntsék, aláírják-e az új szerződésüket, kérvényezik-e a másod-, harmad állásaikat, esetleg kivonulnak az állami rendszerből és teljes időben a magánellátást választják. A MOK felmérésében résztvevő orvosok több mint fele dolgozik egyszerre két vagy több állásban, a szakorvosok 37 százalékának pedig magánrendelése is van, amiben körülbelül heti 6 órában látják el a betegeket. Rajtuk van talán a legnagyobb nyomás, hiszen engedélyt kell kérniük ahhoz, hogy az állami mellett megtarthassák a magán praxisukat is.

Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress? ITT kiszámolhatod!

A döntés előtt álló orvosokat számos szempont befolyásolja. Kiemelt kérdést jelent a személyes motiváció, sokan átértékelik most, hogy mely területen szeretnek igazán dolgozni, hol van leginkább lehetőségük szakmailag kiteljesedni, adott területre specializálódni vagy éppen magasabb pozíciót elérni. Lényeges döntési pont a professzionális háttércsapat megléte, hisz a magas színvonalon történő gyógyítás számos szakember ‒ orvosok, asszisztensek, dietetikusok, gyógytornászok ‒ közös, összehangolt munkája, az orvosi munka eredményességét így nagyban meghatározza a csapat összetétele, motivációja, tapasztalata és szaktudása. Azt is fontos átgondolni, hogy milyen vizsgálatok és beavatkozások elvégzésére van lehetősége az orvosnak, hiszen nem mindegy, hogy milyen eszközökkel, milyen körülmények között és milyen támogatással fog tudni dolgozni. Fentieken túl a magánszféra iránt érdeklődők számára fontos lehet, hogy van-e vállalkozói ambíciójuk, vagy a működtetési és marketing feladatokat szeretnék-e inkább egy professzionális szolgáltató rendszer kezébe adni.

Az ország egyik legrégebbi magánegészségügyi hálózatát, a Prima Medica menedzsmentjét csak az elmúlt hónapokban 25 orvos, a jelenlegi gyógyítói létszámunk negyede kereste fel azzal a céllal, hogy közösen mérlegeljék a lehetőségeiket. „Hozzánk elsősorban a nagy tapasztalattal rendelkező idősebb orvosok, professzorok szeretnének jönni dolgozni. Olyan szakemberek, akik évtizedeken keresztül gyógyítottak az állami ellátásban, és most már nyugodtabb munkakörülményeket keresnek, elmélyültebb, specializáltabb munkát szeretnének végezni a magánellátásban, miközben továbbra is szeretnék tudásukat átadni a fiatalabb generációnak. Elsőrendű szempontot jelent számukra a jogállásról szóló döntésben a szakmai kiteljesedés, emellett kiemelten fontos a támogató szakmai háttér, a professzionális eszközpark, illetve a folyamatos terápiás fejlesztések jelenléte az intézménynél” ‒ emelte ki Babai László, a Prima Medica Egészséghálózat alapító-igazgatója.

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Egyre kevesebb a regisztrált álláskeresők száma

Hónapról hónapra kevesebb a regisztrált álláskereső Magyarországon, számuk a tavaly júniusi mélypont óta már több mint 120 ezerrel csökkent a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca által csütörtökön az MTI-hez eljutatott közleményben.
2021. 08. 26. 15:00
Megosztás:

Fenntartható-e az összeszerelő Magyarország?

Az alacsony bérek politikájával Magyarország jelentős nemzetközi versenyelőnyt épített ki magának. Hirdetjük, hogy kiváló befektetési lehetőségeket kínálunk, rugalmas munkaerőpiaccal, alacsony munkaerő-költségek mellett, érdemes itt fejleszteni, beruházni. Vajon belülről nézve, nekünk is ez lenne a tartós, legjobb út?
2021. 08. 25. 16:00
Megosztás:

A dolgozók harmada home office-ban marad, az IT-védekezést is ehhez kell igazítani

Év végére globálisan az alkalmazottak csaknem harmada távmunkában végzi el a feladatait, arányuk pedig a közeljövőben sem csökken jelentősen. Ez arra kényszeríti a szervezeteket, hogy legalább öt, egyes szektorokban akár tíz évvel is előrehozzák a digitális átalakítási terveiket. Ennek megfelelően a vállalatoknak az IT rendszereik védelmét is ehhez kell igazítani, s erre tekintettel kell kialakítani — hívja fel a figyelmet a Maxvalor Hungary, a dán Heimdal Security magyarországi forgalmazója.
2021. 08. 25. 13:00
Megosztás:

Nem teljes a munkáltatói bizalom a távmunkában foglalkoztatottak felé.

A munkáltatók mindössze 35 százaléka bízik meg teljes mértékben a távmunkában dolgozó munkatársaiban, 39 százalékuk viszont úgy véli, hogy emberei otthon nem dolgoznak olyan keményen és hatékonyan, mint az irodában - közölte a Ricoh Europe kedden az MTI-vel.
2021. 08. 25. 03:00
Megosztás:

Egyszerűbb és gyorsabb toborzást követelnek a vezetők

A Magyarországon kialakult munkaerőhiány következtében szinte minden szektorban megnehezült a toborzás. Egyre több nehézséggel szembesülnek a mindennapokban a cégvezetők és a HR szakemberek, hiszen a gyorsan változó munkaerőpiaci viszonyok és a munkavállalók minél jobb minősége között kell megállniuk a helyüket. Ma már a munkahelyváltás folyamata is felgyorsult, ami a toborzóktól azonnali reakciókat és hatékony kommunikációt kíván meg számos csatornán, miközben rövid időn belül kell megtalálniuk a szervezet számára tökéletes munkaerőt. Ennek a megváltozott helyzetnek is meg vannak az eszközei, amiről Nemes-Nagy Szilvia a Performia Hungary Kft. ügyvezető-tulajdonosa, vezetési és toborzási szakértő adott részletes tájékoztatást.
2021. 08. 22. 05:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

A munka jövője: automatizáció

A Universal Robots a robotikai piac egyik úttörője az olyan szabályozások kidolgozásában, melyek a kobotok, az automatizáció, valamint a biztonságos munkavégzés feltételeit teremtik meg. A cég évek óta arra törekszik, hogy világszerte szabályozza a robotok működését és a munkáltatók számára, úgynevezett együttműködő robotok biztosításával segítse a munkavégzést.
2021. 08. 19. 07:30
Megosztás:

Ismét egyre optimistábbak a magyar munkavállalók

A hazai munkavállalók az egy évvel ezelőtti állapothoz képest egyre optimistábban tekintenek jelenlegi állásuk, illetve munkahelyük stabilitására, amelyet egy esetleges új elhelyezkedés esélyével kapcsolatos percepció rekordmagas pontszáma is alátámaszt. Összességében elmondható, hogy a magyarok egzisztenciális válságérzete már túl van a mélyponton és közelít a járvány előtti időszakhoz, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából.
2021. 08. 14. 07:00
Megosztás:

A magyarok több mint fele biztosnak látja munkahelyét

Több mint öt évre látja biztosnak a munkahelyét a magyar munkavállalók 62 százaléka, míg egy évvel korábban ez az érték még 55 százalékon állt, vagyis egyre optimistábbak a magyar dolgozók - derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb, júniusban készített közös kutatásából.
2021. 08. 13. 08:00
Megosztás:

Így nőtt a román nettó átlagbér

Júniusban 7,4 százalékkal volt magasabb a román nettó átlagbér a tavalyi év azonos időszakához mérten, az inflációt figyelembe vevő reálkereset 3,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a román országos statisztikai intézet szerdán.
2021. 08. 12. 08:00
Megosztás:

Sokan visszakerültek a munkaerőpiacra

Sokan visszakerültek a munkaerőpiacra azok közül, akik korábban elvesztették munkájukat, így ma 4,7 millió foglalkoztatott van országban - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára kedden Miskolcon, az Együtt a munkavállalásért Borsod-Abaúj-Zemplén megyében című rendezvényen.
2021. 08. 11. 05:30
Megosztás:

Nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség az USA-ban

A vártnál nagyobb mértékben nőtt júliusban a foglalkoztatottak száma és szintén a vártnál nagyobbat csökkent a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics pénteki jelentése alapján.
2021. 08. 07. 20:00
Megosztás:

Képzésekkel segítik a munkavállalók elhelyezkedését

Informatikai ismereteket nyújtó képzésekkel segíti a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal a munkavállalók elhelyezkedését, vissza nem térítendő uniós források felhasználásával a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop).
2021. 08. 07. 00:01
Megosztás:

Csükkent a munkanélküliek száma az Egyesült Államokban

Csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a szokásos heti statisztika szerint, míg az elbocsátott munkavállalók száma 21 éves mélypontra süllyedt júliusban.
2021. 08. 06. 06:00
Megosztás:

Új ipari területeket építenek ki Pásztón

Tíz hektáron építenek ki új ipari területeket a belvárost elkerülő bekötőúttal Pásztón több mint 500 millió forintos beruházásban - az MTI-t erről a városháza kommunikációs munkatársa tájékoztatta csütörtökön.
2021. 08. 06. 02:00
Megosztás:

Robbanás előtt áll a hazai HR digitalizáció

Cégmérettől, iparágtól és digitális HR érettségtől függetlenül intenzív informatikai fejlesztési hullámra lehet számítani a HR területén – derül ki a Deloitte Digitális HR 2021 kutatásából. A HR technológiák aktuális magyarországi állapotáról átfogó képet adó felmérés szerint a HR adatok elemzése és a HR fókuszú üzleti intelligencia, az online képzések és fejlesztés, továbbá a toborzás, onboarding és tehetségmenedzsment lehetnek elsősorban a digitalizáció célkeresztjében.
2021. 08. 03. 03:00
Megosztás:

Sosem látott csúcson van a foglalkoztatás

Sosem látott csúcson van a foglalkoztatás, de folytatódik a munkahelyteremtés - áll az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombati, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2021. 07. 31. 21:00
Megosztás:

Milyen tényezők befolyásolják a fizetéseket?

A gazdaság újraindulása miatti munkaerőhiány béremelési nyomást eredményezhet, a gyorsuló infláció viszont laposabbá tette a reálbérindex görbéjét. Mi várható a következőkben?
2021. 07. 31. 10:00
Megosztás: