A szerb kormány 4,1 százalékos államháztartási hiányt vár jövőre
A kormány azzal számol, hogy a GDP-arányos államháztartási hiány 4,1 százalékra csökken jövőre az idei 4,8 százalékról, ami megfelel a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött 2,9 milliárd eurós hitelmegállapodás feltételének.
A tervek szerint jövőre 3 százalékkal nő a szerb bruttó hazai termék (GDP), ami megegyezik az IMF előrejelzésével. Az idén 1,5 százalékkal bővül a gazdaság a tavalyi 3 százalékos visszaesést követően. Az infláció a szerb központi bank várakozásának megfelelően 4,5 százalék plusz/mínusz 1,5 százalék között ingadozik majd jövőre a kormány várakozása szerint.
Szerbia 2009 tavaszán kötött két évre szóló megállapodást a washingtoni székhelyű pénzügyi szervezettel egy 2,9 milliárd euró értékű készenléti hitelkeretről. Belgrád eddig bő 1,5 milliárd eurót használt fel ebből. Diana Dragutinovic szerb pénzügyminiszter a napokban azt mondta, hogy miután februárban lejár az IMF-fel kötött hitelszerződés, az ország esetleg elővigyázatossági megállapodást köthet a Nemzetközi Valutaalappal.