A tiszta energia forradalma már lezajlott, a fenntartható energia jövője pedig elkezdődött

Idén október 17. és 18. között Koppenhágában rendezik meg Európa egyik legnagyobb, az InnoEnergy által szervezett energetikai eseményét, The Business Booster-t (TBB), amelynek célja a tiszta energiával kapcsolatos fejlesztések előmozdítása a kontinensen. A „The Future is Now” gondolat köré épülő rendezvényre, amelyen a legmodernebb 150 fenntartható energetikával foglalkozó újítás is látható lesz, több mint 30 országból 700 résztvevőt várnak.

A tiszta energia forradalma már lezajlott, a fenntartható energia jövője pedig elkezdődött

Az idén immár hatodik alkalommal szervezik meg a The Business Booster-t, amelyen Európa leginnovatívabb startup vállalkozásai találkozhatnak a legfőbb iparági képviselőkkel, a befektetőkkel és a közszféra vállalataival annak érdekében, hogy felgyorsítsák a tiszta energiára való áttérés folyamatát a kontinensen. Ebben az évben az InnoEnergy párhuzamos és fordított bemutatkozó előadásokat szervez. Az előbbiek keretén belül a különböző szakterületek vezetői ismertetik vállalataik legújabb fejlesztéseit, illetve azt, hogy segítségükkel mely módon forradalmasították a tárolásra, szállítmányozásra, szélenergiára vagy épp az okos városokra szakosodott szektorokat. A fordított előadások alkalmával az energiaszektor képviselői számára nyílik lehetőség, hogy felvegyék a kapcsolatot az InnoEnergy vállalkozóival, hogy fenntartható energetikai megoldásokat találjanak azokra a kihívásokra, amelyekkel szembesülnek.

Az ez évi kiállítók között megtalálható lesz a svéd székhelyű Northvolt, amely jelenleg Európa legnagyobb lítium-ion akkumulátorgyárának kiépítésén dolgozik. A németországi Betterspace ugyanakkor olyan alkatrészek megalkotását célozta meg, amelyek lehetővé teszik az ipari létesítmények automatikus fűtésszabályozását. A svéd Watty a szabadalmazás alatt álló energiaadat-analitikai eszközét fogja bemutatni, amely a költségek, illetve az energiafelhasználás mértékének csökkentése érdekében egyetlen szenzorral felügyeli a háztartásokban fellelhető összes elektromos készülék fogyasztását. A franciaországi DCbrain Big Data pedig az összetett ipari hálózatok nyújtotta lehetőségek kihasználására és fenntartására fejlesztett megoldásokat, míg az észt Skeleton Technologies nagy teljesítményű energiatárolási megoldásokat dolgozott ki a grafén anyag úttörő felhasználása révén.


Mennyibe kerül 1 kwh villamos energia 2018-ban?


Az esemény résztvevői olyan világhírű tudósok előadásait hallgathatják meg, mint Dr. Daniel M. Kammen, a kaliforniai Berkley Egyetem energetikával foglalkozó professzoráét, aki a 2007-ben megosztott Nobel-békedíjat elnyert Éghajlat-változási Kormányközi Testület tagjaként számos jövőbe tekintő elemzés szerzője volt. Szintén felszólal az eseményen Robert Rosner, a Chicagói Egyetem Energiapolitikai Intézetének alapító igazgatója, Lars Aagaard, a Dán Energiaipari Szövetség vezérigazgatója és Michael Sen, a Siemens igazgatótanácsának tagja is.

A TBB-re július 31-ig lehet előzetes regisztrálni. Az esemény programjairól, előadóiról és kiállítóiról további információk érhetők a tbb.innoenergy.com weboldalon.

Hozzászólások

2050-ig 100%-ban megújuló energiaforrásokra áll át az LG

Az LG Electronics (LG) a mai napon bejelentette, hogy fenntarthatósági stratégiájának részeként 2050-ig teljesen átáll a megújuló energiaforrások használatára. Az LG friss fenntarthatósági riportjában megjelent célkitűzés a vállalat Zero Carbon 2030 nevű korábbi kezdeményezését egészíti ki, amelyben az LG ígéretet tett arra, hogy 2030-ig a 2017-es mennyiség felére csökkenti a gyártásból fakadó szén-dioxid-kibocsátást, a további kibocsátással egyenértékű ellentételezési kvótákkal pedig eléri a teljes karbonsemlegességet.
2021. 07. 22. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy összegből fejleszt az E.ON Zalaegerszegen

Több mint hárommilliárd forintos beruházást hajtott végre 2015 óta Zalaegerszegen az E.ON Hungária Csoport, ebből idén mintegy 750 millió forintot fordítanak az áram- és a gázhálózat bővítésére és rekonstrukciójára - közölte szerdán sajtótájékoztatón az E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt. vezérigazgatója, egyben az Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgató-helyettese.
2021. 07. 21. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

MegaWatt Kft.: világszínvonalú gyártóüzem Nyergesújfalun

2021-ben 336 millió forintos beruházással 750 négyzetméter gyártóterülettel bővült a nyergesújfalui vállalat gyártóegysége.A magyar családi vállalkozás három évtized alatt a hazai villamosipar egyik vezető szereplőjévé vált; tavalyi árbevétele elérte a 6,5 milliárd forintot.
2021. 07. 15. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A tengerben lebeg Szingapúr legújabb, 5 MW teljesítményű napelemparkja

Tengeren úszó naperőművel tett hatalmas lépést egy zöldebb jövő felé Szingapúr. A helyi napenergia szolgáltató Sunseap Group kivitelezésében elkészült, és a Huawei okos napelemes megoldásaival működtetett öt futballpálya méretű, 30 ezer úszó szigetből álló erőműben 13 ezer napelem és 40 inverter található. Évente 6 millió kWh energiát is megtermelhet, ami elegendő 1250 négyszobás lakás ellátásához és mintegy 4258 tonna szén-dioxidot váltanak ki vele.
2021. 07. 14. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az európai fővárosok között Budapesten a legolcsóbb a földgáz

Az európai fővárosok közül Budapesten a legalacsonyabb a földgáz lakossági ára, miközben a villamos energia végfelhasználói ára a második legolcsóbb ugyanitt - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legújabb elemzéséről hétfőn az MTI-t.
2021. 07. 13. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb lendületet kaphat a robbanásszerűen növekvő napelemes piac

Továbbra is választható a szaldó elszámolás az otthonfelújítási támogatás mellett.
2021. 07. 12. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi energiát termel Magyarország? Ábrán mutatjuk!

össztermelés 2019-ben 457 983 terajoule, ebből: szén, kőolaj és kőolajtermékek, földgáz, éghető megújulók és hulladékok, nukleáris, víz, szél, egyéb nem éghető megújulók
2021. 07. 12. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország is beszállna a szivattyús energiatároló megépítésébe

Magyarország is részt venne a Bajorországba tervezett szivattyús energiatároló megépítésében; a magyar állami részvétel lehetőségéről tárgyalt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Max Aicher csoport tulajdonosával 2021. július 10-én - tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-t vasárnap közleményben.
2021. 07. 11. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Májusban megugrott a gázfogyasztás

Idén májusban 19,5 százalékkal több gáz fogyott belföldön, mint tavaly ugyanekkor - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az MTI-vel csütörtökön.
2021. 07. 08. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az IKEA a fűrészport is hasznosítja

Zöldenergia megállapodást kötött az IKEA Industry és a termokémiai technológiai fejlesztéseket megvalósító Meva Energy, ami alapján három éven belül termokémiai erőmű épül a svéd bútorgyártó lengyelországi gyárában, Zbaszynek városában. Ennek a beruházásnak köszönhetően a termékek előállítása során keletkező famaradványokat, fűrészport, farostlemezeket helyben hasznosítják tovább, és az üzembe állított 2,4 MW teljesítményű erőműben, környezetkímélő módon, zöldenergiát állítanak elő belőlük.
2021. 07. 08. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar kormányon múlik, 2030-ig mennyivel drágul a fűtés és a közlekedés itthon

Jövő héten az Európai Parlament várhatóan a lakossági fűtésre és a közúti közlekedésre is kiterjeszti az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerét. Magyarországnak ebből 2030-ig mintegy 5-15 milliárd euró bevétele származhat, ami kellő mozgásteret ad ahhoz, hogy a kormány adókedvezményekkel, támogatásokkal vagy beruházásösztönzéssel csökkentse az emiatt várható lakossági árnövekedést – mutat rá a Cambridge Econometrics kutatócég legutóbbi elemzése.
2021. 07. 08. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja - közölte honlapján kedd este az atomerőmű.
2021. 07. 07. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ekkora mértékben emelkedett a hazai villamosenergia-fogyasztás

Májusban 8,2 százalékkal emelkedett a hazai villamosenergia-fogyasztás a 2020. májusi, a koronavírus-járvány első hullámát jellemző korlátozások miatti alacsony szinthez viszonyítva, a két évvel korábbi szinttől azonban némileg elmaradt a kereslet nagysága - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden az MTI-vel.
2021. 07. 07. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ötven százalékos teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja

Ötven százalékos teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja, miután hétfőn egy turbina villamos védelmi működés miatt kiesett - közölte honlapján az atomerőmű.
2021. 07. 06. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyorsult a fogyasztói árak emelkedése az OECD-országokban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban 3,8 százalékra gyorsult a fogyasztói árak növekedése májusban éves szinten az áprilisi 3,3 százalékról. Márciusban még 2,4 százalék volt a mutató.
2021. 07. 06. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Összekapcsolták a szerb és a magyar nagynyomású földgázvezeték-rendszert

Összehegesztették a Magyarországról átsajtolt csővéget, illetve a szerb vezeték végpontját a vajdasági Horgos határában vasárnap; az úgynevezett aranyvarrat elkészítésével megtörtént a szerb és a magyar nagynyomású földgázvezeték-rendszer fizikai összekapcsolása
2021. 07. 04. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

3,5 millió tonnára nőtt az energetikai célú biomassza-felhasználás

Tavaly 3,5 tonna biomasszát használtak fel energetikai célra a belföldi üzemek, 9 százalékkal többet, mint 2019-ben - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet Nkft. tanulmányában, amelyet a honlapjukon tettek közzé.
2021. 07. 03. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Együttműködésre van szükség a klímacélok eléréséhez

Regionális együttműködésre van szükség a kitűzött uniós klímacélok eléréséhez - hangsúlyozta pénteki közleményében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
2021. 07. 03. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Marad a szaldó: ezt kell tennie, ha napelemet szereltet be

Eredetileg július 1-jétől új elszámolási rendszert vezettek volna be az újonnan üzembe helyezendő, otthonfelújítási támogatással megvalósuló lakossági napelemes rendszerek által termelt villamos energia hálózati átvételére, de a kormány ezen végül az utolsó pillanatban módosított. Házi Ádám napelemszakértő, a Wagner Solar Hungária Kft. kereskedelmi igazgatója arról beszélt, a meglévő szaldó elszámolást így egyelőre határozatlan ideig nem váltja fel a bruttó elszámolás, ezért aki eddig kivárásra játszott, érdemes minél előbb lépnie.
2021. 07. 02. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fordulat a napelempiacon

Egy friss kormányrendelet értelmében július 1-je után is szerződhetnek szaldós elszámolásra azok a napelem-tulajdonosok, akik otthonfelújítási támogatást vesznek igénybe a rendszer kiépítéséhez. A döntés várhatóan újabb lökést az elmúlt években rekordokat döntögető napelemes piacnak.
2021. 07. 02. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások: