A végtörlesztés miatt lett kevesebb a CIG bevétele

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. a végtörlesztések miatt a tervezettnél kevesebb díjbevételt ért el a tavalyi negyedik negyedévben - mondta Gaál Csaba vezérigazgató csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

A biztosító 28 milliárd forint díjbevételt ért el a tervezett 35 milliárddal szemben. Gaál Csaba megerősítette, hogy terveik szerint a tőzsdei társaság legkésőbb 2014-ben nyereséges lesz.
    

A társaság kizárólagos tulajdonában lévő CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító (EMABIT) vezérigazgatója, Csurgó Ottó arról számolt be, hogy a tavalyi úgynevezett előkészítő évben 1,9 milliárd forint állománydíjú szerződést kötöttek cégekkel, idén pedig kiterjesztik tevékenységüket a lakosságra is.
    

A harmadik negyedévig tartotta az ütemet az életbiztosító, akkortól viszont visszaesett - főleg az eseti díjas - új szerződések száma. Gaál Csaba számítása szerint, 3,5 milliárd forintnyi új szerződéssel hozhatták volna a 35 milliárdos díjbevételi tervet. Ez utóbbi számot úgy kalkulálták, hogy a tavalyi szja változások miatt 400-500 milliárd forint többlet jövedelem marad a lakosságnál, amit megtakaríthat, és ennek - a piaci átlag szerint - 8 százaléka kerül életbiztosításokba. Ezt a kalkulációt borította fel a végtörlesztés, amely visszafogta az ilyen jellegű megtakarításokat.
    

A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a CIG a rendszeres díjas életbiztosításokra épít. A 28 milliárdos díjbevételből 7,4 milliárd forint volt az eseti díj, amely 26 százalékos részarány. Egy évvel korábban 40 százalék volt ez a mutató, amely azonos a mai piaci átlaggal. A meglévő állományt a végtörlesztés nem érintette.
    

A szerzési költség piaci szinten - az állománydíj 118 százalékán - állt tavaly, ez 9,1 milliárd forintot tett ki. Az igazgatási költségek 4,9 milliárdra rúgtak, de ebből egyszeri tétel - beruházás - volt 1,1 milliárd. A tavaly őszi költségcsökkentési intézkedések idén jelentkeznek, és mintegy 1 milliárd forintnyi megtakarítást hoznak.
    

A nem életbiztosítások körében, a kötelező gépjármű felelősségbiztosításoknál a nem profi fuvarozók kisebb flottáira specializálódtak, mivel ezeknél jobb a kárhányad. A casco biztosításoknál viszont multi cégek a partnereik - mondta Csurgó Ottó. A lakosságnak már kínálnak utasbiztosítást, és márciustól lakásbiztosítást is - tette hozzá. (MTI)

A Binance Alpha bevezeti a ZKP-t: új korszak kezdődik a privát, korai fázisú kriptokereskedésben

A kriptokereskedelem egyik legérzékenyebb területén lépett nagyot előre a Binance ökoszisztémáján belül működő Binance Alpha. A platform integrálta a Zero-Knowledge Proof (ZKP) technológiát, amely jelentősen növeli az on-chain kereskedés adatvédelmét és biztonságát. Ez a fejlesztés különösen fontos az induló, korai fázisú kriptoprojektek kereskedői számára, ahol az információ valódi versenyelőnyt jelent.
2025. 12. 25. 04:00
Megosztás:

Stratégiai ébredés a kriptopiacon: így változtak a befektetői gondolkodásmódok 2025-ben

2025-ben a kriptovaluta-piac nem csupán árfolyamokban, hanem szemléletben is fordulóponthoz érkezett. A gyors meggazdagodás ígérete helyett egyre több befektető fordul a ciklusok megértése, a kockázatkezelés és az adatvezérelt döntéshozatal felé. A piac érettsége, a szabályozás erősödése és az intézményi tőke térnyerése új stratégiákat kényszerített ki.
2025. 12. 25. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjsokk jöhet 2026-ban? Ezekről a változásokról sokan még nem is hallottak!

Emelkedő nyugdíjak, extra havi juttatások, változatlan korhatár – elsőre jól hangzik, de a részletekben komoly fordulatok rejtőznek. 2026-ban több olyan döntés lép életbe, amely érezhetően befolyásolhatja a nyugdíjasok mindennapjait, sőt a most aktív dolgozók jövőbeni ellátását is. A kérdés csak az: ki készül fel időben, és ki marad le?
2025. 12. 25. 02:00
Megosztás:

Ezt teszi a vérnyomásoddal, ha tojást eszel!

A tojás az egyik leggyakrabban vitatott élelmiszer: egyszer szuperélelmiszernek kiáltják ki, máskor a szív- és érrendszeri betegségek bűnbakjaként emlegetik. De mi az igazság a vérnyomás szempontjából? Valóban megemeli, vagy éppen ellenkezőleg: segíthet a normál értékek fenntartásában?
2025. 12. 25. 01:00
Megosztás:

Az NFT-k új korszaka: 2025-ben a hasznosság és a kultúra vette át a főszerepet az árrobbanások helyett

Az NFT-piac néhány évvel ezelőtt még rekordárakkal és látványos aukciókkal volt tele, mára azonban teljesen új irányt vett. 2025-ben a spekuláció háttérbe szorult, és egyre inkább azok a projektek maradnak talpon, amelyek valódi felhasználási értéket, kulturális jelentőséget vagy fizikai világhoz kötődő élményt kínálnak. Megnéztük, hogyan alakult át az NFT-ökoszisztéma, és mi hajtja most a piacot.
2025. 12. 25. 00:01
Megosztás:

Rászoruló gyerekek angyalkái – karácsonyi csodák önkéntesektől

Karácsony közeledtével különösen fontossá válik az a fajta figyelem és gondoskodás, amely képes reményt adni azoknak, akik a legnehezebb helyzetben vannak. A Szcientológia önkéntes lelkészek számára ez évek óta küldetés: ahol csak tudnak, és ahol szükség van segítségre, ott megjelennek.
2025. 12. 24. 23:00
Megosztás:

5 módszer arra, hogyan válhatnak a stabilcoinok valódi költőpénzzé — a Digitap ($TAP) a legtisztább, legjobb megvásárolható kriptóvá válik

A stabilcoinok egyre nagyobb arányt képviselnek a kripto-ökoszisztéma teljes tranzakciós volumenében, ugyanakkor ezen egyenlegek mindennapi költéssé alakítása a legtöbb felhasználó számára továbbra is széttagolt és nem hatékony.
2025. 12. 24. 22:00
Megosztás:

Óriási amerikai hajóflotta építését jelentette be Donald Trump

Soha nem látott méretű hadihajókból álló amerikai flotta építését jelentette be Donald Trump elnök hétfőn.
2025. 12. 24. 21:00
Megosztás:

Felülteljesíthetik-e az altcoinok a BTC-t 2026-ban? A 2020-as forgatókönyv szerint igen — a Digitap ($TAP) nyeri el a „legjobb kriptó 2026-ra” címet

A Bitcoin (BTC) a hónap feléig kétszer is 85 000 dollár alá esett, ami gyenge decemberi lendületére utal. Elemzők 2026-ra is medvés kilátásokat jeleznek a BTC számára, mivel az árfolyam akár 70 000 dollár alá is csökkenhet.
2025. 12. 24. 20:00
Megosztás:

Nagy szükség lenne a földeken a hóra és a hidegre

A földeken nagy szükség lenne a hóra és a hidegre, de a december őszi, borongós, enyhe időt hozott és még fagy is csak mutatóban volt - írta a HungaroMet Zrt. szerdai agrometeorológiai elemzésében.
2025. 12. 24. 19:00
Megosztás:

46 ezren fordultak orvoshoz a múlt héten influenzás tünetekkel

Magyarországon a múlt héten 46 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerdán közzétett heti jelentésében. Akut légúti fertőzés tüneteivel 250 500-an keresték fel orvosukat.
2025. 12. 24. 18:00
Megosztás:

Kivonul Romániából a svéd Lindab

Kivonul Romániából a tetőszerkezeti elemeket gyártó és légtechnikai megoldásokat kínáló svéd cég, a Lindab - írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
2025. 12. 24. 17:00
Megosztás:

Először mutat be misét szenteste XIV. Leó pápa

Első alkalommal mutatja be XIV. Leó pápa a december 24-i esti misét: XIV. Leó pápa elődeihez képest későbbi időpontban kezdi a szertartást a Szent Péter-bazilikában, ahol első alkalommal tagalog és igbo nyelven is megszólalnak a fohászok.
2025. 12. 24. 16:00
Megosztás:

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

Hiába a karácsonyi csúcsszezon, a magyar online kiskereskedelemben látványosan fogy a hazai szereplők mozgástere. Bár darabszámban még többségben vannak a magyar webshopok, az online költések kevesebb mint fele marad itthon. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a Temu vezette külföldi webshopok már a karácsonyi időszakban is dominálják a magyarok online pénzköltését.
2025. 12. 24. 15:00
Megosztás:

Inflációval korrigálva a Bitcoin még nem érte el a 100 ezer dollárt – állítja a Galaxy Research

Bár a Bitcoin nominális értelemben történelmi csúcsokat döntött, reálértéken még nem sikerült átlépnie a pszichológiailag fontos 100 000 dolláros szintet – erre hívja fel a figyelmet a Galaxy Research friss elemzése. A kutatás szerint az infláció jelentősen torzítja a „csúcsközeli” narratívát, és más megvilágításba helyezi a kriptopiac aktuális állapotát.
2025. 12. 24. 14:00
Megosztás:

Nem tűnik el a halasztott fizetés, csak szabályozottabb lesz

Jövő novembertől a halasztott fizetési (BNPL) megoldások egy részére a fogyasztói hitelnekre vonatkozó szabályok lépnek életbe, így szigorúbb tájékoztatási és hitelképesség-vizsgálati előírások vonatkoznak majd rájuk – áll a Fogyasztóknak nyújtott hitelről szóló törvény friss módosításában. Az -instacash és a milpay - a magyar BNPL-piac meghatározó szereplői - szerint a módosítás nem veszélyezteti a konstrukció jövőjét. A két vállalat már a kezdetektől fogva úgy fejlesztették ki a rendszerüket, hogy az lehetővé tegye az Fhtv. előírásainak való megfelelést – közölte Bruzsa Géza vezérigazgató.
2025. 12. 24. 13:00
Megosztás:

Kicsi az esély a fehér karácsonyra

Síkvidéken kicsi az esély a megmaradó hóra szenteste, de a nyugati, délnyugati tájakon lehet vékony, olvadó hóréteg, míg a dunántúli hegyekben akár vastagabb hótakaró is kialakulhat. Karácsony első napján, csütörtökön már csak kisebb mennyiségű hó várható, és a karácsony végére egyre nagyobb területen kisüt a nap - derül ki a HungaroMet Zrt. kedd délutáni videójából.
2025. 12. 24. 12:00
Megosztás:

Függetlenül attól, hogy az Ethereum 2026-ban eléri-e a csúcspontját, a BlackchainMining segítségével a felhasználók akár napi 3777 dollárt fognak keresni!

Az elmúlt években az Ethereum folyamatosan az egyik legtöbbet emlegetett eszköz volt a kriptovaluta piacon. A DeFi-től és az NFT-ktől a 2. rétegű skálázási megoldásokig az Ethereum ökoszisztéma folyamatosan fejlődik. A piacot valóban foglalkoztató kérdés azonban változatlan: Vissza tud-e térni az Ethereum a történelmi csúcsra 2026-ban?
2025. 12. 24. 10:45
Megosztás:

Ki irányít valójában? – A tényleges tulajdonosok rejtett hálója

A mai, egyre összetettebb céghálók és tulajdonosi struktúrák világában alapvető kérdés, hogy ki gyakorolja a valódi befolyást egy vállalkozás vagy tranzakció felett – vagyis ki tekinthető tényleges tulajdonosnak. A meghatározás kiemelt jelentőségére, valamint a pénzmosás-megelőzéshez kapcsolódó legfontosabb szabályozási irányokra és gyakorlati tapasztalatokra dr. Glavatity Dénes és dr. Csákay Z. Domonkos, a KCG Partners Ügyvédi Társulás ügyvédje és ügyvédjelöltje hívják fel a figyelmet. Elemzésük rámutat: a tényleges tulajdonos az a természetes személy, aki végső soron tényleges befolyást gyakorol a cégre, vagy akinek az érdekében a döntéseket meghozzák. Meghatározásuk elengedhetetlen a pénzmosási és terrorizmus-finanszírozási kockázatok felderítéséhez, hiszen ezáltal tehető világossá, hogy egy tranzakció vagy cégalapítás kiemelt közszereplőhöz vagy szankcionált személyhez köthető-e.
2025. 12. 24. 10:00
Megosztás:

Levette a Euroclear bankot a negatív figyelőlistáról a Fitch

Levette a Euroclear bankot a negatív figyelőlistáról (Rating Watch Negative, RWN) a Fitch Ratings.
2025. 12. 24. 09:00
Megosztás: