AJobbikban kilenc törésvonal alapján alakulhatnak ki nézeteltérések

(MTI) - A Nézőpont Intézet szerint a Jobbik kifelé mutatott kommunikációjából ítélve ugyan "egységes és jelentősebb belső vitáktól mentes párt" képét mutatja, a mozgalom mélyebb elemzése ugyanakkor kilenc törésvonalra és ezekre épülő lehetséges konfliktusforrásra világít rá - olvasható az MTI-hez vasárnap eljuttatott elemzésben.

A Nézőpont Intézet megállapítása szerint a Jobbikon belüli személyes jellegű, ideológiai, kommunikációs, és a tágabb értelemben vett stratégiát illető nézeteltérések "a jövőben politikai érdekellentétekhez vezethetnek". Különösen igaz ez a leendő országgyűlési képviselőcsoport lehetséges tagjaira, ahol a "régiek" és az "újak" közt komoly konfliktus bontakozhat ki a szélsőjobboldali politizálás irányát illetően - hívták fel a figyelmet, utalva arra: jól szimbolizálja ezeket az esetleges jövőbeli konfliktusokat a Jobbik pénteken bemutatott pénzügyminiszter-jelöltjének személye. Nyikos László ugyanis maga vallotta be, hogy az MSZMP tagja volt - tették hozzá. A Nézőpont Intézet a kilenc törésvonal felsorolása közt az első két helyen Morvai Krisztina szerepét és az általa képviselt nézeteket említi.

 

A Jobbik EP-képviselője és köztársasági elnökjelöltje a párt egyik legjobban azonosítható arca, ugyanakkor formális tisztsége, sőt, párttagsága sincs. Morvai Krisztina ugyanakkor elmondta: teljes ötéves brüsszeli mandátumát ki akarja tölteni, ami viszont a tavaly bejelentett köztársasági elnökjelöltségnek mond - formális értelemben - ellent. Ennél a szervezeti ellentmondásnál is nagyobb súlyúnak nevezhetők azonban azok a programbéli különbségek, amelyek eredete vélhetően Morvai Krisztina liberális jogvédő múltjára vezethetők vissza. A Freddie Mercury-díjas politikus - a párt hivatalos programjával ellentétben - például nem pártolja a halálbüntetés visszaállítását, illetve a homoszexualitás megítélésében is kódolt feszültségekre lehet számítani közte és a nála sokkal radikálisabb hangvételt megütő Szegedi Csanád között.

 

A harmadik és negyedik helyen a törésvonalak sorában az intézet a Jobbik saját szélsőségeseit említi, kitérve arra, hogy a szélsőjobboldali mozgalmak természetéből fakad, hogy idővel a szervezeten belül is kialakul egy törésvonal a "mérsékeltek" és a "saját szélsőségesek" között. "Ennek jelei a Jobbikban is fellelhetők: a párton belül jelentős informális hatalommal bíró Novák Előd személye és politizálása várhatóan ennek a konfliktusnak a középpontjában fog állni" - áll a Nézőpont Intézet elemzésében. A párt keretein belüli szélsőségesek terén külön szervezeti problémát jelent a kampány idejére közterületi felvonulásait felfüggesztő Magyar Gárda, amelynek időleges háttérbe vonása nem értékelhető meggyengülésként. Erre utalnak Kiss Róbert főkapitány szavai is, mely szerint "saját kezűleg fogják kirángatni az Országgyűlésből a Jobbikot, ha olyanná válik, mint a többi párt" - idézett egy lehetséges újabb törésvonalra utaló megjegyzést az elemzés. Az ötödik törésvonal a "régiek” és "újak" között alakulhat ki - mutat rá az intézet, jelezve: egy olyan, a kispárti státust középméretté fejlesztő szervezetben, mint a Jobbik, az "új" jelöltek beemelése több kódolt konfliktust is magában hordoz, mert az irányítás kézbentartásához ilyenkor a központi vezetés döntése a helyi szervezet érdekeivel könnyen szembekerülhet. A hatodik és hetedik törésvonal a program kommunikálásában figyelhető meg a Nézőpont Intézet szerint. A Jobbik eddigi retorikájához képest a választási program számos, a párt kommunikációjában erőteljesen megjelenő téma terén mutat jelentős különbséget. A dokumentumban szereplő romaintegrációs program, a Cigánymissziós Alap, a roma pedagógusképzés és -ösztöndíj például erős kontrasztot mutat például Szegedi Csanád "cigánytenyészettel" és az "állami pénzből megvalósuló cigánytámadásokkal" kapcsolatos kommunikációjával. Az intézet meglátása szerint szintén az inkoherenciára utal az IMF-hitellel kapcsolatos kommunikáció: míg például Vona Gábor pártelnök számos alkalommal a visszafizetés megtagadásáról beszélt, addig Lenhardt Balázs, a párt gazdasági vezetője nemrég azt nyilatkozta: "szó nincs" ilyen szándékról, lehetőségről. A nyolcadik törésvonalat a Nézőpont Intézet a korrupció, a botrány és a pártfinanszírozás kérdéseinél látja. Ezt azzal magyarázzák, hogy az "új erőt" kommunikáló párt, éppen annak következtében, hogy középpárttá fejlődéséhez folyamatosan új emberekkel bővült, több ponton saját önképével ellentétes ügyekbe keveredett. A különböző "bűnügyi botrányok" - a keszthelyi Jobbik-elnök ingatlancsalással való gyanúsítása, a Magyarok Nyilaival való kapcsolat napvilágra kerülése - mellett az intézet szerint a párt finanszírozásának kérdései sem tisztázódtak.

 

A kilencedik törésvonalat az elemzők a Fideszhez fűződő viszonyban látják: szerintük látványos, nem csak árnyalatnyi különbségek vannak a Jobbik politikusai közt a tekintetben, hogy a párt hogyan viszonyuljon a Fideszhez. Míg a hivatalos kommunikáció az utóbbi időben rendszeresen a "lappangó Fidesz-MSZP nagykoalícióról" szól, addig a Jobbik meghatározó politikusai ennél sokkal megengedőbben viszonyulnak a legnagyobb ellenzéki párthoz. Közéjük tartozik Morvai Krisztina és Balczó Zoltán is, utóbbi a 2009. október 23-i rendezvényen "számunkra szimpatikus arcokról" beszélt, miközben ugyanezen a fórumon Vona Gábor a Fidesszel szembeni "harcot" hangoztatta - idézett fel egy konkrét példát a Nézőpont Intézet elemzése.

Kicsengetnek: Ide utaznak a családok az őszi szünetben

Az október 23-ai hosszú hétvégével kezdődik az őszi szünet, amely sok család számára egyet jelent egy közös belföldi kikapcsolódással. A Szallas.hu foglalási adatai szerint a legnépszerűbb úti célok között Eger, Miskolc és Nyíregyháza vezeti a listát a gyermekkel utazók körében. A legtöbb családos foglalás 3 vagy 4 főre szól, jellemzően 2–3 éjszakás tartózkodásra, és 46 százalékuk 70–170 ezer forint közötti kosárértékű. A Szallas.hu kínálatának még 24 százaléka foglalható.
2025. 10. 22. 11:00
Megosztás:

Jól teljesített a Netflix

Nőtt a Netflix nyeresége és bevétele az idei harmadik negyedévben, a bevétel megegyezett az elemzői becslésekkel, a profit kisebb lett.
2025. 10. 22. 10:30
Megosztás:

Mire számíthatnak szerdán a befektetők?

A záráshoz közeledve felemás a hangulat az ázsiai tőzsdéken.
2025. 10. 22. 10:00
Megosztás:

A nemesfém-árzuhanás nem igazán látszott a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiacain

A masszív nemesfém-árzuhanás nem igazán látszott a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiacain.
2025. 10. 22. 09:30
Megosztás:

Az amerikai részvénypiac vegyesen zárt kedden

Az amerikai részvénypiac vegyesen zárt kedden. A Dow Jones 0,5%-ot emelkedett, mivel egy sor kedvező vállalati eredmény az ipari szektorok felé terelte a befektetőket.
2025. 10. 22. 09:00
Megosztás:

Bár a hétfőinél kisebb ütemben, de kedden is emelkedni tudtak a vezető európai indexek

Bár a hétfőinél kisebb ütemben, de kedden is emelkedni tudtak a vezető európai indexek. A páneurópai Stoxx600 0,2%-kal, a DAX 0,3%-kal került feljebb.
2025. 10. 22. 08:30
Megosztás:

A Follow the Money munkatársai kapták az EP újságírói díját

A Follow the Money című, oknyomozó újságírással foglalkozó holland szervezet munkatársai kapták idén az Európai Parlamentnek a munkájával összefüggésben meggyilkolt máltai újságírónő, Daphne Caruana Galizia nevét viselő újságírói díját - tájékoztatott az uniós parlament kedden.
2025. 10. 22. 08:00
Megosztás:

Trump két napon belül ígért döntést a találkozót illetően

Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tervezett találkozót illetően – az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt kedden újságírói kérdésre.
2025. 10. 22. 07:30
Megosztás:

Az Otthon Start nyertesei a panellakások lehetnek: hol mennyiért vásárolhatjuk meg?

Egyre több az érdeklődő a panellakások iránt, hiszen az Otthon Start program feltételeinek vidéken szinte az összes, Budapesten pedig a panelkínálat 85 százaléka megfelel - derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál adataiból. A legdrágább XI. kerület és a legolcsóbb Salgótarján között közel ötszörös a lakótelepi lakások árkülönbsége.
2025. 10. 22. 07:00
Megosztás:

Az állandóság gyönyörködtet

A Monetáris Tanács mai kamatdöntő ülésén sem változtatott az irányadó kamatokon. A jegybanki alapkamat most már egy éve 6,50 százalékon áll. A kamatfolyosó két széle szintén változatlan maradt – 5,50, illetve 7,50 százalékon. A döntés nem okozott meglepetést, megfelelt a széles körű elemzői konszenzusnak.
2025. 10. 22. 06:00
Megosztás:

Eredményesen zárult az FGSZ Földgázszállító és a Miskolci Egyetem kutatás-fejlesztési projektje

Sikeresen zárult az FGSZ Földgázszállító Zrt. és a Miskolci Egyetem hároméves kutatás-fejlesztési projektje, amelynek célja egy olyan rendszer létrehozása volt, amely alkalmas a hazai nagynyomású földgázszállító rendszeren előforduló metánkibocsátások mérésére.
2025. 10. 22. 05:30
Megosztás:

Továbbra is szárnyal a magyar tengeri konténerforgalom

A globális szállítási láncok zavarai után újra felpörögtek a magyar tengeri útvonalak: 2025 harmadik negyedévében több mint 14 százalékkal nőtt a rakott konténerforgalom, ezzel a szektor történelmi csúcsra ért. A déli kikötők forgalma minden korábbi rekordot megdöntött, miközben a gyárépítési hullám és az adriai útvonalak hajtják az importot. Magyarország ezzel egyre fontosabb regionális logisztikai központtá válik.
2025. 10. 22. 05:00
Megosztás:

Új szintre lép a digitális pénzforgalom: Magyarországon elsőként az OTP MobilBankban érhető el az NFC és QR-kód alapú pénzkérés

Az OTP Bank új szintre emeli a digitális pénzforgalmat: Magyarországon elsőként tette elérhetővé MobilBank alkalmazásában az NFC vagy a QR-kód segítségével történő pénzkérést, a „Pénzkérés simán” szolgáltatást. A szolgáltatás az Azonnali Fizetési Rendszerre épülő qvik fizetési megoldást alkalmazza, így minden hazai bank mobilbanki alkalmazásával működik[1]. A pénzkérést az OTP Bank ügyfele indítja, de a fizető fél bármely magyar bank ügyfele lehet, aki rendelkezik banki mobilapplikációval – a tranzakció másodpercek alatt teljesül, és díjmentes mindkét fél számára.
2025. 10. 22. 04:30
Megosztás:

Fókuszban a kis- és középvállalatok előrejutása: 3 %-os fix kamatozású hitelek

Az MBH Bank kínálatában is elérhetőek az évi 3 százalékos fix kamatozású vállalati hitelek, amelyek újabb lehetőséget kínálnak a hazai kis- és középvállalkozások számára a stabil, kiszámítható finanszírozáshoz. A Széchenyi Kártya Program MAX+ keretében a korábbi évi 4,5 százalékos folyó-, és forgóeszközhitelek kamatcsökkentésének célja, hogy a vállalkozások a mindennapi működéshez szükséges forrásokhoz is kedvezőbb feltételekkel juthassanak.
2025. 10. 22. 04:00
Megosztás:

Fontos változás a Yettel ügyfeleinek: megújul a számlaértesítő, marad a biztonság

Váratlan befizetésre váró számla, sürgető fizetési felszólítás vagy egy nyereményjáték, amin nem is vettünk részt? Napról napra olvashatunk olyan híreket, hogy ismert vállalatok nevében és arculatában küldenek üzeneteket csalók, hogy pénzt szerezzenek vagy visszaéljenek az adatokkal. Mik a leggyakoribb csalástípusok, hogyan lehet felismerni a megtévesztő trükköket és mit tegyünk, ha mégis megtörtént a baj? A Yettel szakértői a cég megújult online számlaértesítő kapcsán most segítenek, hogyan ismerhetjük fel és védhetjük ki az internetes csalásokat.
2025. 10. 22. 03:30
Megosztás:

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

A biztos megélhetést kínáló szakmák irányába fordulnak a fiatalok – derült ki a Tomori Pál Katolikus Gimnázium főigazgatója, Czifrik Ágnes nyilatkozatából. A technikumi képzések versenyképes kezdőfizetést, akár 126 ezer forintos ösztöndíjat és adómentességet kínálnak. A frissen végzett óvodai nevelők például bruttó 640 ezer forintos bérrel indulnak.
2025. 10. 22. 03:00
Megosztás:

NŐK 40 nyugdíj esetén ki kaphat kiegészítő nyugdíjemelést 2025-ben?

Nézzük, mi a helyzet ebben az esetben. Releváns jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról.
2025. 10. 22. 02:00
Megosztás:

Reggeli köhögéssel küzdesz? Itt a házi megoldás ellene!

Reggelente sokan tapasztalják, hogy köhögéssel indul a nap, még akkor is, ha egyébként nincsenek megfázva. A reggeli köhögésnek számos oka lehet: túl száraz levegő, éjszakai orrdugulás, reflux, dohányzás, vagy éppen a szervezet természetes tisztulási folyamata. Mielőtt azonban gyógyszerekhez nyúlnánk, érdemes kipróbálni néhány hatékony, természetes módszert, amelyek enyhítik a tüneteket, és segítik a légutak megtisztulását.
2025. 10. 22. 01:00
Megosztás:

Lekapcsolta a veszélyes lámpákat az NKFH – minden vizsgált lámpatest megbukott

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az elmúlt időszakban a hordozható, lítiumion-akkumulátoros lámpákat ellenőrizte, hogy kiszűrje a nem megfelelő, kockázatos termékeket a piacról. Az ellenőrzés eredménye a sokat látott szakértőket is meglepte: a vizsgált lámpák mindegyike veszélyes volt, egyik termék sem felelt meg a biztonsági előírásoknak. A hatóság megkezdte a termékek forgalomból való kivonását.
2025. 10. 22. 00:01
Megosztás:

A Visa szerint a stabilcoinok betörhetnek a 40 billió dolláros hitelpiacra – íme a token, amellyel partnerséget kötöttek az infrastruktúra kiépítéséhez

A hitel és az okosszerződés-kód közötti határvonal elmosódik. A Visa <a href="https://corporate.visa.com/content/dam/VCOM/corporate/solutions/documents/stablecoins-beyond-payments-onchain-lending-opportunity.pdf" target="_blank">legfrissebb kutatása</a> bemutatja, hogyan képes a stabilcoin-alapú hitelezés a negyvenbillió dolláros hiteluniverzum egy részét programozható infrastruktúrára terelni.
2025. 10. 21. 23:30
Megosztás: