A kormánynál optimistábban látja a jövőt a CBI
2009. 06. 15. 13:10
A Brit Iparszövetség (CBI) szerint már megkezdődött a brit gazdaság stabilizációja, az ország a legrosszabb recessziós negyedéven már túljutott, de a növekedés beindulására a jövő év elejéig várni kell. (ProfitLine.hu)
A brit feldolgozó szektor legnagyobb érdekképviseleti szervezetének prognózisa szerint a brit gazdaság eddig lefelé tartó teljesítménygörbéje az idei második félévben "kisimul"; a harmadik negyedévben a másodikhoz mérve még 0,1 százalékos visszaesés, a negyedikben - szintén negyedéves alapon - éppen zéró növekedés várható. A CBI 2010 első két negyedévére már "szerény", 0,1 és 0,3 százalékos növekedést valószínűsít negyedévi összevetésben. Az előrejelzés szerint 2009 egészében a brit hazai össztermék (GDP) 3,9 százalékkal csökken, 2010 egészében átlagosan 0,7 százalékkal növekszik. A CBI öt egymást követő recessziós negyedévvel számol, és prognózisa szerint ezen idő alatt a brit GDP-érték összesítve 4,8 százalékkal zuhan. A londoni Cityben vannak ennél jóval borúlátóbb jóslatok is a brit gazdaság várható teljesítményére. A Centre for Economics and Business Research (CEBR) nevű vezető londoni gazdasági előrejelző ház legfrissebb előrejelzésében az állt, hogy a brit hazai össztermék 2009 egészében, reálértéken 4,5 százalékkal esik. A CEBR szerint a brit gazdaság idei egész éves visszaesése 1931 - a nagy depresszió mélypontja - óta a legmeredekebb lesz. Abban az évben 5,1 százalékkal csökkent a brit GDP-érték. A brit gazdaság összkibocsátásának 2008 első negyedében mért legutóbbi csúcsértéke és az idei harmadik negyedévre várt mélypont között összesítve 5,6 százalékos GDP-zuhanással számolnak a CEBR londoni elemzői. A Bank of England - a brit jegybank - azt sem tartja biztosnak, hogy jövőre beindul a növekedés. Mervyn King, a bank kormányzója a legutóbbi inflációs jelentést ismertető londoni sajtótájékoztatóján a következő tizenkét hónap kilátásairól azt mondta: nem nagyobb annak az esélye, hogy 2010 közepén a jelenleginél magasabb lesz a brit gazdaság kibocsátása, mint annak, hogy alacsonyabb, vagyis ugyanakkora a valószínűsége e távlatban a növekedésnek, mint a folytatódó visszaesésnek. Alistair Darling pénzügyminiszter a következő pénzügyi évre szóló, áprilisban ismertetett költségvetési tervezetében jövőre 1,25 százalékos, 2011-ben pedig már 3,5 százalékos brit GDP-növekedést valószínűsített. Darling a tervezetbe 3,5 százalékos idei gazdasági visszaesési becslést állított be, ezt azonban még a parlament pénzügyi bizottsága is túlzottan derűlátónak minősítette nemrég közzétett jelentésében. A CBI a hétfőn közzétett előrejelzésben a 2009-2010-es pénzügyi évre 12,2 százalékos, 2010-2011-re 12,6 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt jósol. Az idei pénzügyi év deficitjéről szóló CBI-prognózis jórészt megfelel a kormányzati becslésnek - a költségvetésben 12,4 százalékos hiányelőrejelzés szerepel -, Darling azonban a következő pénzügyi évre már nem növekvő, hanem 11,9 százalékra csökkenő hiányt vett bele a költségvetésbe. A Standard & Poor's hitelminősítő május végén stabilról leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Nagy-Britannia - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság - lehető legjobb, "AAA" szintű szuverén adóskockázati besorolásának kilátását, arra a várakozására hivatkozva, hogy a jelenlegi költségvetési folyamatok nyomán a brit nettó államadósság középtávon megközelíti a hazai össztermék 100 százalékát.

Nőtt a FAO élelmiszerár-indexe részben a közel-keleti konfliktus miatt megemelkedett energiaköltségekre
Az élelmiszerárak világpiaci szinten márciusban már a második egymást követő hónapban emelkedtek, ezúttal nagyrészt a közel-keleti konfliktussal összefüggő magasabb energiaárak miatt - állapítja meg az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára fölkerült jelentés.
Új szintre lépett a Ripple: befektetésre ajánlott minősítést kapott a Ripple Prime, az XRP-tartalékok is számítottak
Fontos mérföldkőhöz érkezett a Ripple intézményi üzletága: a vállalat prime brokerage egysége, a Ripple Prime befektetésre ajánlott kibocsátói minősítést kapott a KBRA hitelminősítőtől. A döntés mögött nemcsak az erős tőkehelyzet és a szabályozott működés áll, hanem a Ripple jelentős készpénzállománya és több mint 40 milliárd XRP tokenből álló tartaléka is. A fejlemény újabb jelzés arra, hogy a kriptoszektor egyes szereplői egyre közelebb kerülnek a hagyományos pénzügyi világ intézményi elvárásaihoz.
Milliárdos Bitcoin-eladás: a MARA új stratégiára váltott a kriptobányászatban
Jelentős lépést tett a kriptobányászati szektor egyik meghatározó szereplője: a MARA Holdings 2026 márciusában több mint 1,1 milliárd dollár értékben adott el Bitcoint. A tranzakció nem pusztán portfólió-átrendezés volt, hanem egy tudatos pénzügyi stratégia része, amely a vállalat mérlegének megerősítését és hosszú távú stabilitását célozza.
A Coinbase Ventures rákapcsolt: 14 befektetés Q1-ben, új lendületet kap a kriptoszektor
2026 első negyedévében a kockázati tőke ismét aktív szerepet vállalt a kriptovaluta-piacon: a Coinbase befektetési ága, a Coinbase Ventures összesen 14 finanszírozási körben vett részt. A lépések azt jelzik, hogy a piaci bizonytalanság ellenére a nagy szereplők továbbra is erősen hisznek a blokklánc-alapú innovációk hosszú távú növekedésében.
Kriptopiaci rali húsvét után: a Bitcoin megugrott, az altcoinok is erőre kaptak
Erős kezdéssel indította a hetet a kriptovaluta-piac: a Bitcoin látványos emelkedést produkált, miközben az Ether és több vezető altcoin is felfelé mozdult. A befektetői hangulatot elsősorban a geopolitikai enyhüléssel kapcsolatos várakozások javították, de a piac mozgásában a tömeges short likvidálások is kulcsszerepet játszottak. A hét eleji árfolyamreakció ismét megmutatta, milyen gyorsan fordulhat a kriptoszektor hangulata, ha a bizonytalanságot remény váltja fel.
Különleges ásványok és családi programok a 33. Lelkes Ásványbörzén
Háromezer négyzetméteren kétszáz hazai és külföldi kiállítóval, ritka ásványokkal és családi programokkal várják az érdeklődőket a 33. Lelkes Ásványbörzén április második hétvégéjén, április 11-én és 12-én a Lurdy Házban.
A szerb katonai hírszerzés hónapok óta gyanította, hogy szabotázsra készülnek a Török Áramlat gázvezetéknél
Hónapok óta jelezte a szerb katonai hírszerzés, hogy szabotázsakció készülhet a gázinfrastruktúra ellen, ám a figyelmeztetéseket eddig fenntartásokkal fogadta az államvezetés - jelentette ki Djuro Jovanic, a szerb katonai biztonsági ügynökség (VBA) igazgatója vasárnap Belgrádban.
Most se nyertél a lottón? Lerántjuk a magyar lottó titok leplét
Újra mindenki ugyanarról beszél: az ötöslottó főnyereménye már 6,5 milliárd forint, és ezzel ismét az ország egyik legnagyobb „mi lenne, ha…” álmodozását indította be. Egyetlen szelvény, öt helyes szám, és az ember élete egyik pillanatról a másikra teljesen megváltozhat.
Nyugdíj-sokk Magyarországon: így forgatta fel az életünket az 1997-es nyugdíjreform
Sok magyar ma is csak annyit tud a nyugdíjrendszerről, hogy „egyszer majd kapok valamit az államtól”. A valóság azonban ennél sokkal bonyolultabb – és őszintén szólva sokkal nyugtalanítóbb is. Az 1997-es nyugdíjreform ugyanis nem pusztán néhány jogszabály átírását jelentette, hanem gyökeresen átalakította azt, ahogyan a magyarok időskori megélhetéséről gondolkodni kellett.
Levélszavazatok - soha nem történt még ilyen a magyar választásokon
Miközben az RMDSZ-hez köthető hálózatok intenzíven gyűjtik a levélszavazatokat Erdélyben, egyre több – jellemzően Tisza Pártra szavazó – külhoni magyar dönt úgy, hogy inkább saját maga juttatja el a voksát Magyarországra. Többen is azt mondták: nem sajnálják sem az időt, sem az utazást, ha így biztosak lehetnek abban, hogy a szavazatuk valóban oda kerül, ahová szánták - értesült a Telex.hu.
Vihar előtti csend az Ethereum piacán? Az ETH árfolyama nagy elmozdulás előtt állhat
Az Ethereum árfolyama jelenleg látszólag nyugodt, de a felszín alatt egyre erősebb feszültség épül. Miután az ETH a korábbi, 3000 dollár körüli szintekről jelentősen visszahúzódott, most egy kulcsfontosságú ársávban stabilizálódik. A kereskedők és elemzők szerint ez az időszak könnyen egy nagyobb kitörés – vagy akár újabb gyengülés – előszobája lehet. A következő hetekben eldőlhet, hogy a vevők valóban átveszik-e az irányítást, vagy az Ethereum ismét elakad az ellenállási zónák alatt.
Húsvéthétfőn lecsap a hidegfront Magyarországra
Húsvéthétfőn erős széllel hidegfront érkezik és lehűlés kezdődik, a hőmérséklet csúcsértéke a hét közepén már csak 10 és 15 Celsius-fok között alakul, és visszatérnek a hajnali fagyok. A szél egész héten élénk, olykor erős lesz, a hét végén pedig megnő a csapadék esélye is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.