Áder: nem minden bíróság kapná vissza a nyugdíjba vonuló bírák státuszát

A fideszes Áder János szerint élni kell azzal a lehetőséggel, amelyet a jövőre nyugdíjba vonuló bírák magas száma kínál a parlamentnek, és át kell tekinteni bírói státuszok esetleges átcsoportosítását.

Az igazságügyi reformmal is foglalkozó európai parlamenti (EP) képviselő a Fidesz szombati elnökségi ülése után kijelentette: az első számú cél, hogy a bírósági eljárások minél rövidebb idő alatt befejeződjenek. A politikus újságíróknak nyilatkozva elfogadhatatlannak nevezte azt a helyzetet, hogy a bíróságok különböző leterheltsége miatt egy ugyanolyan típusú ügyben az egyik bíróságon három hónap alatt születik meg az első fokú ítélet, míg egy másik bíróságon ez másfél-két évig is eltarthat. Álláspontja szerint ez alapvetően a központi régió, azaz Budapest és Pest megye problémája.

 

Mint mondta, néhány bírósági vezető nem fog örülni annak az elképzelésnek, amely szerint nem minden bíróság kapná vissza azt a státuszt, amelyből - az új szabályok értelmében - nyugdíjba vonul a 62 éves kort elérő bíró. Ezeknek a bírói státuszoknak egy részét ugyanis azokra a bíróságokra kellene átcsoportosítani, amelyek már évtizedek óta jelentős ügyhátralékkal küszködnek, hogy így ott is 3-5 hónap alatt megszülessenek az első fokú ítéletek. Hozzátette, szerinte nem feltétlenül kell bírói státuszban gondolkodni, hanem ha szükséges, lehet több titkárt is felvenni. Utóbbiak intézhetnének "egyszerűbb, bagatell" ügyeket. Áder János úgy véli, nem bázis-, hanem feladatalapú tervezésre van szükség, azaz a feladatokhoz kell hozzárendelni a költségvetési forrásokat, és ott, ahol többletfeladatok vannak, többletlétszámot kell biztosítani, vagy ha erre nincs mód, akkor át kell csoportosítani. A koncepció lényege - ismertette -, hogy lehetőség szerint el kell érni azt, hogy minél kevesebb ügyből legyen bírói ügy, és tartsanak úgynevezett egyeztetési eljárást még a per előtt. Ha ez nem sikerül, akkor perré alakul az ügy, annak költségeit viszont viselni kell, csakúgy, mint annak a terheit, ha valaki rosszhiszeműen perel, húzza el a pert - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ma a magyar polgári eljárásjog nem szankcionálja kellőképpen a rosszhiszemű perlést.

 

A politikus szólt arról az elképzelésről is, amely szerint ha egy bíró például nyugdíjba vonul, vagy másik bíróságra kerül, és nem fejezi be az ügyét, vagy azt egy másik bíróra szignálják, nem kellene elölről kezdve ismertetni az iratokat, és elég lenne az ügy lényegének ismertetése, majd onnan folytatni a tárgyalást, ahol a korábbi bíró abbahagyta. A tervek között szerepel az úgynevezett bírói teamek felállítása, ami megfelelő asszisztencia, igazságügyi személyzet biztosítását jelentené a bíró számára ahhoz, hogy ő az érdemi ügyre tudjon koncentrálni - közölte. Kidolgoznának egy új bírói előmeneteli rendszert is: ennek egyik lényeges eleme az lenne, hogy az a bíró, aki 20-30 évig a helyi bíróságon ítélkezik, ugyanolyan egzisztenciális megbecsülést élvezzen, mint a hierarchiában felfelé lépkedő kollégái - ismertette az EP-képviselő.

 

A Kúria - mai nevén Legfelsőbb Bíróság - alapvetően jogegységi szerepet töltene be a következő időkben, és a felülvizsgálati kérelmek nem lennének alanyi jogon járó eljárások. A Kúria fő feladata így az lenne, hogy "tegyen rendet", adjon világos jogértelmezési keretet, ha a bírósági rendszerben az ítéletek tekintetében bármilyen ellentmondás van, eltér a jogszabályok értelmezése, vagyok azok esetleg ellentmondásban vannak egymással - mondta Áder János. Beszámolt arról is, hogy a jelenlegi tervek szerint megmarad az ítélőtáblák szintje. Az elnökségi ülésen téma volt a bíróságok igazgatásának kérdése is, ezzel kapcsolatban újságírói kérdésre közölte: további egyeztetésre van szükség, de abban egyetértés volt, hogy mindaz, ami hasznos a jelenlegi szisztémából, meg kell őrizni, a bevált európai uniós példákat pedig be kell emelni a rendszerbe. Áder János ugyancsak kérdésre elmondta, nem ért egyet azzal a javaslattal, hogy az ügyészséget rendeljék a kormány alá.


Kapitány István: elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében

Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében tett, 475 milliárd forintot érintő feljelentés nyomán - közölte a gazdasági és energetikai miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 11. 03. 17:30
Megosztás:

Tombol az influenza Horvátországban, késik az oltóanyag

Horvátországban már két halálos áldozata van az idei influenzaszezonnak, miközben a vírus elleni vakcinák még nem érkeztek meg az országba. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) 420 ezer adag oltóanyagot rendelt, de a szállítás pontos időpontja egyelőre nem ismert - közölte a Jutarnji List című horvát napilap.
2026. 11. 03. 17:00
Megosztás:

Minisztérium: nyomozás indult a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a LOGOSZ Alapítvány ügyében, miután a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium feljelentést tett - közölte tárca kedden az MTI-vel.
2026. 11. 03. 16:30
Megosztás:

Új gyűjtőállomást épít Vecsés mellett a Mol

A Mol 5,5 milliárd forintos beruházással új gyűjtőállomást épít Vecsés térségében, ahonnan a vállalat hazai kőolajtermelésének mintegy 30 százaléka származik - közölte a társaság az MTI-vel kedden.
2026. 11. 03. 16:00
Megosztás:

A legjobb online kaszinók Magyarországon

Rajongsz az online játékokért? Fedezd fel a legjobb magyarországi online kaszinót bemutató válogatásunkat! Élvezd a biztonságos, izgalmas játékot, a nagyszerű bónuszokat, a legnépszerűbb játékokat és a valódi pénznyeremények lehetőségét.
2026. 11. 03. 15:57
Megosztás:

Így mozgathatja meg az aranyat, az olajat és a Bitcoint az amerikai választás

Az amerikai félidős választások hatása messze túlmutathat a részvénypiacokon: a Kongresszus új összetétele az amerikai gazdaság- és költségvetési politika kilátásain keresztül az arany, a kőolaj, a dollár és akár a kriptoeszközök piacán is éreztetheti hatását. Az XTB elemzői azt vizsgálták, hogyan reagálhatnak ezek az eszközök a különböző választási forgatókönyvekre, és mely tényezők lehetnek meghatározók a novemberi szavazást követő időszakban.
2026. 11. 03. 15:30
Megosztás:

Megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlament

A képviselők megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. 11. 03. 15:00
Megosztás:

Nagyot javított az LG: 55,9 százalékkal nőtt a kilenchavi üzemi nyereség

Az LG Electronics 2026 első kilenc hónapjában az árbevételénél jóval gyorsabban növelte üzemi eredményét. A háztartásigép- és járműipari üzletág stabil teljesítménye mellett a televíziós tevékenység javulása is támogatta a jövedelmezőséget, miközben a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok hűtése egyre jelentősebb növekedési lehetőséget kínál a vállalatnak.
2026. 11. 03. 14:30
Megosztás:

Hongkongi dollár stabilcoin érkezhet a Solanára – nagybanki háttérrel

A Standard Chartered banki hátterével működő Anchorpoint a Solana hálózatára is kiterjesztené hongkongi dollárhoz kötött stabilcoinját, a HKDAP-t.
2026. 11. 03. 14:00
Megosztás:

Újabb szolgáltatással bővült a NAV Pénztárgép Portálja

Már az online pénztárgépek és taxaméterek üzemeltetésével kapcsolatos változások is bejelenthetők a NAV Pénztárgép Portálján, amely egyre több ügyintézést tesz lehetővé külön nyomtatványkitöltő program nélkül - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2026. 11. 03. 13:30
Megosztás:

Sztrájkba léptek a cseh közszolgálati tévé és rádió dolgozói

Sztrájkba léptek éjfélkor a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak a a közszolgálati médiumok finanszírozási rendszerének kormánykoalíciós módosítási terve ellen.
2026. 11. 03. 13:00
Megosztás:

Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta

Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője szerint a korábban megvalósíthatatlannak tűnő fejlesztések olyan sikerélményt adhatnak, hogy a vállalkozók nehezen hagyják abba a munkát.
2026. 11. 03. 12:30
Megosztás:

Kinek a CSOK Plusz, kinek a Wekerle Plusz - nem mindegy, hogy mikor és melyiket választják a fiatalok

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak. Bár az új konstrukció egyik legnagyobb előnye, hogy nem feltétel hozzá a házasság és a gyermekvállalás, a gyermeket tervező házaspárok számára a CSOK Plusz továbbra is jelentős pénzügyi előnyöket kínálhat.
2026. 11. 03. 12:00
Megosztás:

Tízéves mélyponton a fluktuáció: kivárnak a felmondással a munkavállalók

Tízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet váltani, miközben a munkaerőpiac kettészakad: egyes vállalatok létszámot csökkentenek, mások külföldi munkavállalókkal enyhítik a munkaerőhiányt – derül ki a HR-Evolution legfrissebb országos fluktuációkutatásából.
2026. 11. 03. 11:30
Megosztás:

Kismértékben mérséklődtek az amerikai hosszú hozamok, míg Európában alig volt változás

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők a hét során érkező fontos makrogazdasági adatokra, vállalati gyorsjelentésekre és a közelgő amerikai félidős választásokra készültek.
2026. 11. 03. 11:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb tengerentúli indexek

Az amerikai részvénypiacokon folytatódott a szektorrotáció, a technológiai részvények gyengélkedése miatt a Nasdaq és az S&P 500 csökkent, miközben a Dow Jones emelkedni tudott tegnap. Bár a kereskedés során kezdetben még emelkedtek az indexek, a nap végére a befektetők tovább csökkentették kitettségüket a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvényekben. A technológiai szektort több vállalati hír is nyomás alatt tartotta.
2026. 11. 03. 10:30
Megosztás:

Egy kriptó kilőtt, négy kapaszkodik: mi történik a nyertesek mögött?

A Pieverse több mint 14 százalékos ugrással húzott el a mezőnytől, miközben a TRON, a JUST és a World Liberty Financial nagyjából 2 százalékot erősödött. A Filecoin már 0,37 százalékos plusszal is felkerült a a napi toplistára, hiszen a többi kripto árfolyama pirosban van az elmúlt 24 órát elemezve. Öt zöld sor, öt különböző történet: mesterséges intelligencia, digitális dollárok, tokenégetés és egy újratervezett adattárolási üzlet.
2026. 11. 03. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek tegnap a főbb európai indexek

Emelkedéssel kezdték a hetet az európai részvénypiacok, a STOXX 600 0,4%-kal erősödött, ezzel nyolchetes csúcsra emelkedett. A befektetői hangulatot javította, hogy az Egyesült Államok és Irán között újabb diplomáciai egyeztetések körvonalazódtak, ami enyhítette a közel-keleti konfliktus további eszkalációjával kapcsolatos félelmeket.
2026. 11. 03. 09:30
Megosztás:

Több mint 40 éve töretlen a tőzsdei sikersorozat az amerikai félidős választások után – 2026-ban is folytatódhat?

Az elmúlt négy évtizedben minden amerikai félidős kongresszusi választást követő évben emelkedett az S&P 500 részvényindex. A történelmi adatok alapján a november 3-i választás után is kedvező időszak következhet a részvénypiacokon, az emelkedő olajárak, a magas kötvényhozamok és a technológiai szektor bizonytalanságai azonban ezúttal komoly kockázatot jelenthetnek.
2026. 11. 03. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint kedd reggelre

Gyengült a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 08:30
Megosztás: