Adócsökkentéssel élénkítenék a belső fogyasztást Kínában
Mérséklik a zöldségfélék általános forgalmi adóját, valamint a földhasználatra, illetve a mezőgazdasági termények kereskedelmére vonatkozó egyéb adókat is a pénzügyminiszter keddi bejelentése szerint. A kínai kormány január elsejétől több mint 730 termékcsoport esetében már csökkentette az importvámokat, hogy könnyítse az energia és a fejlett berendezések importját.
Az ország intézményi és strukturális problémáinak orvoslására a bel- és gazdaságpolitika szinte minden területén reformokat lát szükségesnek Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök - derült ki a kínai parlament éves ülésszakának hétfői nyitónapján elhangzott beszédéből. Kína a gazdasági és a társadalmi fejlődés egyensúlyát szeretné elérni, és méltányosabb jövedelemelosztásra törekszik.
Az állami vezetés az igazgatás megújítására készül; szolgáltatásközpontú, törvények alapján működő, tiszta kormányt ígér. Kína vezetése a tavalyi 9,2 százalékos bruttó hazai termék (GDP) bővülés után sokkal visszafogottabb, 7,5 százalékos gazdasági növekedést irányzott elő erre az évre. A Világbank és más szakértők szerint is a kínai gazdaság fordulóponthoz érkezett és sürgősen új fejlesztési stratégiára van szükség. Kína jelenlegi - exportra épülő - növekedési modellje nem tartható - jelentette ki Robert Zoellick, a Világbank elnöke nemrégiben, a China 2030 címmel kiadott világbanki jelentés kapcsán.
Zoellick szerint csökkenteni kell a kínai gazdaság függését az exporttól, és a hazai kereslet erősítésére kell hangsúlyt helyezni. Tavaly az első negyedévben 9,7 százalékkal volt nagyobb a kínai GDP az egy évvel korábbinál. A növekedés a második negyedévben 9,5 százalékra, a harmadikban 9,1 százalékra, a tavalyi utolsó negyedben 8,9 százalékra lassult a kínai statisztikai hivatal szerint. Így tavaly a kínai GDP 9,2 százalékkal volt nagyobb a 2010-esnél. A világ második számú gazdasága az eddigi rekordévben, 2007-ben, 14,2 százalékkal bővült. (MTI)