Adócsökkentést és több munkahelyet ígérnek a pártok

(MTI) - Adócsökkentést és a foglalkoztatás bővítésének kiemelt kezelését ígérik a pártok a választási kampányban; Bajnai Gordon miniszterelnök is ezt javasolta a múlt hétfői parlamenti beszédében a következő kormánynak és a parlamentnek. A politikus "nyitott kapukat dönget", hiszen a pártok programjai és vállalásai is ezeket a célokat tartalmazzák.

A miniszterelnök a múlt hétfői beszédben azt javasolta a következő kormánynak és parlamentnek, lépjen meg adó- és járulékcsökkentést, és ezt elsősorban a munka terheinek csökkentése érdekében tegye. A kormányfő három nemzeti cél kitűzését is felvetetette: elsőnek az euró bevezetését Magyarországon, másodiknak a foglalkoztatás bővítését, a harmadiknak a gyors gazdasági növekedés beindítását jelölte meg. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke február 5-én - amikor leszögezte, hogy a következő kormánynak a nemzeti ügyek kormányának kell lennie - az első és legfontosabb nemzeti ügynek a gazdaság talpra állítása mellett a munkahelyteremtést, az egészségügyi rendszer megmentését, a közrend és a szociális biztonság helyreállítását nevezte. A Fidesz eddigi nyilatkozatai alapján a munkahelyteremtéssel kapcsolatban a fő célkitűzése: tíz év alatt egymillió új, legális munkahely létrehozása; a pártelnök ezzel összefüggésben egy interjúban azt mondta, nem lepődne meg, ha ez tíz évnél hamarabb is sikerülne.

 

A munkahelyteremtés kapcsán a Fidesz-elnök beszélt arról is, hogy az állam által megrendelt munkák kifizetését - amely ma 90-120 nap körül van - meg kell próbálni lecsökkenteni 30 napra, később pedig 8 nap körüli határidőben kell maximálni. A Fidesz nagyarányú adócsökkentésre készül, és úgy tűnik, letette a voksot a családi típusú adózás mellett. Orbán Viktor szerint nem lehet egykulcsos az adórendszer, több kategóriára van szükség. A tervezett adócsökkentés mértékét firtató kérdésre Orbán Viktor úgy válaszolt: "nagyon, amennyire csak lehet".

 

Az MSZP nyilatkozatai szerint tartja magát a kormányfő instrukcióhoz, miszerint a magyar gazdaság 2011 után 4 százalék körüli mértékben bővülhet, és ez alatt 2.000 milliárd forintnyi többletforrást kínál a közös tervekhez; ennek az összegnek egy szeletét a jövőre, vagyis a versenyképesség javítására és a növekedés fenntartására fordítsák; lépjenek meg adó- és járulékcsökkentést. Az MSZP tovább mérsékelné a munkavállalókat terhelő elvonásokat: négy év alatt összesen 4 százalékkal csökkenne a munkavállalók járulékterhe; évi 15 millió forint feletti jövedelem esetében 50 százalékos személyi jövedelemadó-kulcs bevezetését javasolja. Nemzeti feladatként támogatnák a hazai kis- és középesvállalkozásokat a munkahelyteremtés érdekében, 2012-ig legalább további 25 százalékkal csökkentenék a hazai szabályozásból adódó vállalkozói adminisztratív terheket.

 

A szocialisták kulcskérdésnek tartják a szakképzés megújítását, az oktatás és a munkaerőpiac jobb összhangját a foglalkoztatottság bővítésében. Folytatnák a munkahelyteremtő és -megőrző programokat, például az Út a munkába programot; elindítanák a Munkaerőpiaci Mobilitást Segítő Alapot, amelynek forrását a Munkaerőpiaci Alapból biztosítják. A programból azok a munkavállalók kapnának támogatást, vagy azok után lenne igényelhető a támogatás, akik a lakóhelyüktől több mint 60 kilométerre tudnak munkát vállalni. Az MDF programjának, gazdaságpolitikájának leghangsúlyosabb eleme a munkahelyteremtés és az oktatás, ezért a párt kisebb, olcsó, tisztakezű államot hozna létre, amely ahelyett, hogy akadályozná, elősegíti a vállalkozók sikeres működését. Az MDF leszorítaná az újraelosztás, az államadósság mértékét, csökkentené a közkiadásokat.

 

"A foglalkoztatás nemzetközi összehasonlításban kirívóan alacsony szintje a magyar gazdaság Achilles-sarka" - rögzíti a program, amely szerint cél a hazai foglalkoztatási ráta legalább 10 százalékos emelése; a párt egy évtized leforgása alatt érné el, hogy a munkaképes korosztályok legalább kétharmada szervezett, bejelentett munkából nyilvánosan elismert, adó alá vonható jövedelmet szerezhessen. A párt létrehozná a Munkaügyi és Oktatási Minisztériumot (MOM) és megreformálná az oktatás minden szintjét. Közteherviselési és adóreformot is végrehajtana az MDF: ha kiszélesíthető az adófizetők és közteherviselők köre, utána csökkenthető az egyéni adóteher. A párt eltörölné a minimálbér adómentességét, a minimálbért felemelné nagyjából ugyanekkora összeggel és "jelképes" 10 százalékos kulccsal megadóztatná. Az MDF a személyi jövedelemadó egyetlen kulcsa helyett stabilan alacsony adóéket tart kívánatosnak; az áfá-t idővel 20 százalékra csökkentené, annak kedvezményes kulcsát pedig 10 százalékra emelné.

 

A Jobbik programjában az erős magyar gazdaságot jelöli meg célként. A program sarokpontjai: erős állam, az újraelosztás szerkezeti átalakítása; az államadósság terheinek csökkentése; hazai vállalkozások támogatása, munkahelyteremtés; helyi gazdaságok erősítése; "Válaszd a hazait!" mozgalom elindítása; új adózási és járulékfizetési irányelvek. A Jobbik azt ígéri: jelentős mértékben csökkenti a munkát sújtó adóterheket és járulékokat; a járulékcsökkentést követően az adózók körét szélesítik, egyúttal az adóelkerülést szigorúan szankcionálná. A párt ígéretei között szerepel: a munkabéreket terhelő elvonások típusának és mértékének jelentős csökkentésével a vállalkozói szektor bővítését és a gazdaság kifehérítését is el akarják érni.


Több ezer spanyol állampolgár nem szavazhat a novemberi parlamenti választásokon

Több ezren nem szavazhatnak a november 29-i spanyol parlamenti választásokon azok közül, akik a Franco-diktatúrában száműzöttek leszármazottaiként kaptak állampolgárságot, miután a spanyol legfelsőbb bíróság megerősítette választójoguk korábbi felfüggesztését hétfőn Madridban.
2026. 10. 13. 05:30
Megosztás:

Átadták az Egis Gyógyszergyár új központi disztribúciós raktárát Fóton

Átadták az Egis Gyógyszergyár Zrt. új központi disztribúciós raktárát Fóton hétfőn.
2026. 10. 13. 05:00
Megosztás:

Válságra készül Hollandia: a lakosság jelentős része már megtette az első lépéseket

A holland lakosság több mint 40 százaléka tett lépéseket az elmúlt egy évben annak érdekében, hogy felkészüljön az olyan válsághelyzetekre, mint a háború, a terrortámadások, a kibertámadások és a természeti katasztrófák - derült ki az Ipsos I&O közvélemény-kutató intézet hétfőn ismertetett felméréséből.
2026. 10. 13. 04:00
Megosztás:

Mesterséges intelligenciával támogatott vállalatirányítási rendszert fejleszt a Rubikon Text Kft.

Mesterséges intelligenciával (MI) támogatott vállalatirányítási rendszert fejleszt a sárospataki székhelyű Rubikon Text Kft., a beruházáshoz 162,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a Széchenyi Terv Plusz programban - közölte a vállalat az MTI-vel.
2026. 10. 13. 03:30
Megosztás:

Gyorsabb lett a Solana, mégis 62 százalékot bukott, aki a csúcson vásárolt – a Bitcoin befektetői sokkal jobban jártak

Aki 2025. január 19-én, a Solana történelmi, 293 dolláros csúcsán vásárolt a kriptovalutából, mostanra befektetése értékének mintegy 62 százalékát elveszítette. Ugyanezen a napon a Bitcoint vásárlók vesztesége jóval kisebb, körülbelül 20 százalék. Mindez annak ellenére történt, hogy a Solana továbbra is a kriptopiac egyik leggyorsabb blokklánca.
2026. 10. 13. 02:45
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj 2027 - összege, igénylése, változások

Az özvegyi nyugdíj 2027-ben is jelentős segítséget nyújthat a házastársukat vagy élettársukat elveszítőknek, de a jogosultság és az összeg több körülménytől függ. Nem mindegy, mikor történt a haláleset, milyen kapcsolatban élt a pár, kap-e az özvegy saját nyugdíjat, és fennállnak-e az első év utáni folyósítás feltételei. A 2026-ban életbe lépett változások miatt a korábbi tájékoztatók egy része már nem alkalmazható minden ügyre.
2026. 10. 13. 02:00
Megosztás:

Gázhiány Európában - mennyire kell félni a téli fűtési szezon előtt?

Kevesebb tartalék, feszült nemzetközi piac és kiszámíthatatlan téli időjárás: Európa gázellátása ismét kényes időszak elé néz. Magyarországon közben folytatódott a tárolók feltöltése, de a készletek nagysága önmagában még nem válaszol minden kérdésre. A 2026–2027-es fűtési szezon kockázatait az dönti el, hogyan találkozik a téli kereslet, a folyamatos utánpótlás és a fogyasztók által ténylegesen fizetett ár.
2026. 10. 13. 01:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlás Michael Saylortól: 250 BTC-t vett a Strategy, de másra tízszer ennyit költött

A Michael Saylor vezette Strategy újabb 250 bitcoinnal növelte kriptovaluta-állományát, emellett 192 millió dollár értékben vásárolt vissza saját STRC elsőbbségi részvényeiből. Saylor hétfőn, az X-en jelentette be a tranzakciókat.
2026. 10. 13. 00:30
Megosztás:

Nemzetbiztonsági kockázattá vált a tartós vízhiány

Tartósan vízhiányos időszakba lépett Magyarország, ennek következményei már messze túlmutatnak a mezőgazdaságon és a vízgazdálkodáson. Ha nincs elegendő mennyiségű víz, annak hatását először a növénytermesztés és az állattenyésztés érzi meg, de közben az energiatermelés, az ipar és az áruszállítás számára is egyre komolyabb kockázatot jelent. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) szerint a tartós vízhiány mára a gazdaság működését és az élelmiszerellátást is veszélyezteti, ezért nemzetbiztonsági kockázattá vált. Az ország az utolsó előtti pillanatban van, már nem lehet tovább halogatni a szükséges fejlesztéseket.
2026. 10. 13. 00:05
Megosztás:

Kibertámadás bénította meg több száz francia szupermarket hűtőrendszerét

Kibertámadás érte hétfőre virradóra franciaországi áruházláncok hűtőberendezéseit több száz szupermarketben - tudta meg az AFP.
2026. 10. 12. 23:00
Megosztás:

EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót tartanak november 20-án Brüsszelben

November 20-án Brüsszelben rendezik meg a második EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót, amelynek középpontjában a stratégiai partnerség megerősítése, valamint az európai béke és biztonság érdekében folytatott együttműködés elmélyítése áll - jelentette be hétfőn az Európai Tanács.
2026. 10. 12. 22:30
Megosztás:

A volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolja az államfő legfőbb ügyésznek

Fejes Péter volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolta legfőbb ügyésznek a köztársasági elnök hétfőn. Fejes Péter jogász, egyetemi oktató, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, 2025-ben ment nyugdíjba.
2026. 10. 12. 22:00
Megosztás:

Peking kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést

Kína kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést, valamint közösen fellépni a fontos nemzetközi hajózási útvonalak zavartalan használatáért - hangsúlyozta Vang Ji kínai külügyminiszter hétfőn Pekingben, a Nyikolaj Patrusev orosz elnöki tanácsadóval folytatott tárgyaláson.
2026. 10. 12. 21:30
Megosztás:

Kiterjesztik a gyógykezelés finanszírozását egyes emlődaganatos nők számára

Immár mindkét emlő eltávolítását és szükség esetén helyreállítását is finanszírozza a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) az emlődaganat miatt kezelt, örökletes géneltéréssel élő nők számára - tájékoztatta az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 21:00
Megosztás:

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

Két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva az idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjainak kidolgozásáért - jelentette be döntését a Svéd Tudományos Akadémia hétfőn Stockholmban.
2026. 10. 12. 20:30
Megosztás:

Az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1269,29 pontos, 0,9 százalékos emelkedéssel, 142 940,29 ponton zárt hétfőn.
2026. 10. 12. 20:00
Megosztás:

Szlovákiában rekordot döntött a turisták száma augusztusban

Minden eddigi rekordot megdöntött a Szlovákiában a turisták száma augusztusban - derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) által hétfőn közölt adatokból.
2026. 10. 12. 19:30
Megosztás:

Egyiptomban 13,9 százalékra lassult az infláció

Egyiptomban 13,9 százalékra, február óta a legalacsonyabbra mérséklődött az éves infláció szeptemberben az augusztusi 14,5 százalékról - derült ki az egyiptomi statisztikai hivatal, a CAPMAS adataiból.
2026. 10. 12. 18:30
Megosztás:

Fitch: Magyarországon fokozatos költségvetési konszolidáció várható a választások előtti költekezés után

Magyarországon fokozatos ütemű államháztartási konszolidáció várható a választások előtti költségvetési lazítás, valamint az aszálykárok és az energiaárak ellentételezését célzó kiadások időszaka után, de rövid távon még folytatódik a hiány és az államadósság egyidejű növekedése - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 12. 18:00
Megosztás:

Kismértékben csökkennek az üzemanyagárak Szlovéniában

Egyaránt 0,2 centtel csökken a benzin, a dízel és a fűtőolaj szabályozott ára keddtől Szlovéniában.
2026. 10. 12. 17:30
Megosztás: