Alaptalan félelmek és tévhitek nehezítik az e-számla terjedését

Bár az e-számlázás uniós liberalizációja, és az ÁFA jogszabályok módosítása az elektronikus számlázás elterjedését vetítik elő az elkövetkező évekre, az e-számlázástól még mindig sokan idegenkednek. Legalábbis ez derül ki a rEVOLUTION Software mikro- és kisvállalati körben végzett, 500 válaszadót meghaladó felméréséből.

A Billentis független nemzetközi e-számlázási tanácsadó és piacelemző cég felmérése szerint hazánkban az e-számla forgalom nem éri el a teljes számlaforgalom 15%-át, a Számlaközpont Zrt. adatai alapján a pontos szám mindössze 2-3%.

 

A rEVOLUTION felmérése alapján az elektronikus számlát kiállítók 2/3-a bocsát ki hitelesített e-számlát. A nem hitelesített számlát kiállítók 60%-a azért elégszik meg a sima PDF-es számlával, mert vevői ezt is befogadják. 42% pedig csupán a fizetés meggyorsítására használja az elektronikus számlát, ugyanis mellette elpostázza a papír alapú számlát is.

„Az elektronikus számla az elektronikus úton kiállított, hitelesített számla. A PDF-ben kiállított, és elektronikus úton (is) átküldött számla valójában nem e-számla, hiszen az a későbbiekben ugyanúgy megjelenik papír alapon is. Így pedig nem teljesíti az e-számlázás egyik alapvető célját, a költségcsökkentést. Az elektronikus számlázásra való áttérés akár 75-80%-os költségmegtakarítást is eredményezhet a papíralapú számlázáshoz képest, hiszen a kiállító nemcsak a papír és nyomtatási költséget spórolja meg, de a postaköltséget is” – mondja Dr. Ransburg Beatrix, a rEVOLUTION kisvállalati üzletágvezetője.

Az e-számlától való távolmaradást a leggyakrabban azzal indokolták a kérdőív kitöltők, hogy vevőik nem fogadják be azt, míg a második leggyakoribb indok az volt, hogy kevés számlát állítanak ki, ezért nem érzik az e-számla szükségességét. Ezt követte az elektronikus számlázás bonyolultsága, valamint annak magas költségei. Többen hivatkoztak még a saját informatikai hálózatuk fejletlenségére, az archiválás biztonsági kérdéseire, illetve arra a tényre, hogy szerintük a könyvelők nincsenek megfelelően felkészülve az elektronikus számlák kezelésére.

„Sok válaszadó azzal indokolta az e-számlázástól való tartózkodását, hogy vevői anélkül is pontosan fizetnek. Ez mutatja, hogy a legtöbben még mindig nincsenek teljesen tisztában az e-számlázás lényegével, és csupán annak fizetést meggyorsító funkcióját látják” – magyarázza Ransburg Beatrix. „Hiába kedvez a jogszabályi környezet az elektronikus számlázás terjedésének, ahhoz, hogy ez a számlázási forma valóban népszerűvé váljon, fontos, hogy ezeket a tévhiteket el tudjuk oszlatni, a szolgáltatók pedig olyan rendszert és infrastruktúrát építsenek ki, amely megoldást jelent az összes bizonytalansági tényezőre.”

Annak érdekében, hogy ügyfelei számára az e-számlázással kapcsolatos szolgáltatások minél teljesebb körét nyújtsa, a rEVOLUTION Software 2013 márciusától a Számlaközpont Zrt-vel kötött megállapodást. Így a rEVOL Express számlázó program e-számla modulját igénybevevők mostantól speciálisan kedvező kondíciók mellett használhatják a Számlaközpont Zrt. hazai piacon egyedülálló számlázási megoldásait.

„A Számlaközpont Zrt-vel való együttműködés révén olyan megoldást kínálunk ügyfeleinknek, amely amellett, hogy megteremti számukra az elektronikus számlakiállítás lehetőségét, leegyszerűsíti az ezzel járó feladataikat, és megnyugtató megoldást kínál az e-számlázással kapcsolatos félelmeikre is” – mondja Ransburg Beatrix. „A szolgáltató végzi a számla hitelesítését, így a kibocsátó félnek nincs szüksége semmiféle egyedi fejlesztésre vagy tanúsítvány megvásárlására. Szintén a szolgáltató gondoskodik az elektronikus számlák törvényben előírt T+8 évig történő megőrzéséről. Leegyszerűsíti a befogadó féllel való együttműködést, ugyanis nincs szükség külön megállapodásra, elég, ha a befogadó letölti az e-számlát a megadott linkről, ezzel automatikusan beleegyezik a számla befogadásába. A szolgáltató emellett vállalja a számla státuszfigyelését és ellátja a számlakezelési funkciókat – mint amilyenek például az automatikus számlaemlékeztető vagy az automatikus fizetési felszólítás.”

A rEVOLUTION saját kimutatása azt is megcáfolja, hogy e-számlázás költségei magasak lennének. A nyomtatási, postázási és tárolási költségeket is beleszámítva ugyanis egyértelműen az e-számla az olcsóbb. A cég számításai szerint havi 20 számla kiállítása esetén 6.100 Ft/hó, 70 számla esetén azonban már 21.700 Ft/hó megtakarítást is jelenthet az elektronikus számlázásra való áttérés.


Sokat kereshetsz most ha van 1 millió forintod!

Rég volt ilyen: infláció felett is hozhat a lekötött betét – jobb, mint az állampapír néhány éve. Az infláció mérséklődésével újra olyan helyzet alakult ki, amikor egyszerű lekötött bankbetéttel is az áremelkedés ütemét meghaladó hozam érhető el.
2026. 09. 22. 08:00
Megosztás:

40–50 milliós hitelekkel vásárolnak ingatlanokat a vevők, a többségük Otthon Starttal

Az idei év első felében a vevők jelentős része továbbra is hitelből finanszírozta ingatlanvásárlását, miközben a felvett kölcsönök összege is emelkedett. A Balla Ingatlan szakértőinek tapasztalatai szerint a vevők túlnyomó többsége Otthon Starttal próbált vásárolni, miközben a piaci hitelre szorulók egyre nehezebb helyzetbe kerültek a magas ingatlanárak miatt.
2026. 09. 22. 07:30
Megosztás:

Változik az elhízott betegek ortopédiai ellátási protokollja

Egy-két héten belül megváltozik az elhízott betegek ortopédiai ellátási protokollja, amely 2025 áprilisa óta bizonyos testtömegindex (BMI) feletti betegeket inaktív állapotba helyezett a várólistán - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter hétfőn az Országgyűlésben.
2026. 09. 22. 07:00
Megosztás:

A Stand kapta idén az Év étterme díjat

A Stand nyerte el idén a Dining Guide Év étterme díjat, valamint a Best of the Best címet is, amelyet ötödik alkalommal adtak át a Széll Tamás vezette étteremnek a Budapesten, hétfő este megrendezett gálán - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 09. 22. 06:30
Megosztás:

Átalakítja a pedagógusok továbbképzését a kormány

Átalakítja a pedagógusok továbbképzését a kormány. Első ütemben három pontban módosítja a jelenlegi rendszert a készülő kormányrendelet: megszüntetik a pedagógusok úgynevezett tartalmi megújító képzéseit, a gyakornokoknak nem kell vizsgázniuk a Nemzeti alaptantervből és az intézmények belső képzéseket is szervezhetnek - írta a kormany.hu hétfőn.
2026. 09. 22. 06:00
Megosztás:

Három sajtóorgánum pert indít Trump ellen, amiért kitiltották őket a Fehér Házból

Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen, miután a Fehér Ház visszavonta újságíróik akkreditációját, és megtiltotta nekik a belépést a Fehér Házba - jelentette be a három sajtóorgánum hétfőn közös közleményben a Politico beszámolója szerint.
2026. 09. 22. 05:30
Megosztás:

A fogyatékossággal élők megsegítésére 9,3 milliárd forintos program indul

Elfogadták az Országos Fogyatékosságügyi Program intézkedési tervét a következő két évre: idén hat intézkedést előkészítenek, jövőre pedig 78 pontban ír elő feladatokat a terv. A két évben összesen 9,3 milliárd forint költségvetési forrást biztosítanak a terv teljesítésére.
2026. 09. 22. 05:00
Megosztás:

A cseh kormány újra szabályozni fogja az üzemanyagok árát

Újra szabályozni fogja az üzemanyagok árát október elsejétől a cseh kormány hétfői döntése szerint. Hasonlóan a tavaszi szabályozáshoz a pénzügyminisztérium rendszeresen meghatározza majd a következő nap maximális árait a tőzsdei árak alakulásának függvényében.
2026. 09. 22. 04:30
Megosztás:

A budapesti albérletárak alakulásának semmi köze a rövid távú bérbeadáshoz

A rövid távú lakáskiadás tiltása és a hosszú távú bérleti díjak csökkenése között nincs ok-okozati összefüggés: az elemzések és a legfrissebb piackutatások egybehangzóan azt mutatják, hogy a lakbérek alakulása egy általános, egész Budapestre jellemző piaci folyamat része, nem pedig az egyes kerületekben bevezetett korlátozások következménye. A GuestGuru szakértői elemzésben mutatnak rá arra, hogy a piaci statisztikák bizonyos elemeinek kiragadása félrevezeti a bérlőket és az ingatlantulajdonosokat egyaránt.
2026. 09. 22. 04:00
Megosztás:

Orbán Anita: az indiai külügyminiszterrel tárgyaltak a V4 csoport képviselői New Yorkban

Indiai kollégájukkal, Szubrahmanjam Dzsaishankarral találkoztak a Visegrádi Csoport országainak külügyminiszterei hétfőn New Yorkban, az ENSZ-hét indításaként - jelentette be Orbán Anita külügyminiszter esti Facebook-bejegyzésben.
2026. 09. 22. 03:30
Megosztás:

Itt a lista! Milyen használt autót vesznek most a magyarok leginkább?

Augusztusban a DataHouse előzetes adatai szerint 79 100 személygépkocsi cserélt gazdát a hazai használtautó-piacon, 8,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Idén jóval kisebbnek bizonyult az augusztusra jellemző szezonális visszaesés, az utolsó nyári hónap forgalma mindössze 3,3 százalékkal maradt el az év előző hónapjainak átlagától – tavaly e visszaesésnek az aránya elérte a 6 százalékot.
2026. 09. 22. 03:00
Megosztás:

Új szakaszba lépett az MBH Bank és a Pilisi Parkerdő Zrt. együttműködése

Az MBH Bank és a Pilisi Parkerdő Zrt. 2024-ben megkezdett együttműködése új szakaszba lépett: a bank 2026-ban további 30 millió forinttal támogatja a Budakeszi Arborétum fejlesztési és fenntartási munkáit. A partnerség részeként szeptember 18-án az MBH Bank ötven munkatársa önkéntes munkával is hozzájárult az arborétum gondozásához. A résztvevők a géppel nem megközelíthető területeken segítették a pusztuló nyitvatermő állomány kezelését, emellett vezetett túrán ismerkedtek meg az örökerdő-gazdálkodás alapjaival és a klímaváltozás erdőkre gyakorolt hatásaival. Az együttműködés az MBH Bank Fenntartható Jövő Bankja programjához kapcsolódik, amelynek Biodiverzitás Programja a biológiai sokféleség védelmét szolgálja.
2026. 09. 22. 02:30
Megosztás:

Információhiány nehezíti az uniós fellépést a kiberbiztonsági incidensekkel szemben

Az információk elégtelen megosztása miatt az Európai Unió nem tud kellően eredményesen reagálni a nagyszabású kiberbiztonsági incidensekre - állapította meg az Európai Számvevőszék hétfőn közzétett jelentésében.
2026. 09. 22. 02:00
Megosztás:

Jogszabályi döntés! Kerítésadó, minden méter kerítés után

Egy 2015-ben életbe lépett jogszabály lehetővé tette, hogy az önkormányzatok saját döntésük alapján, a helyi adottságokhoz igazodó települési adókat vezessenek be.
2026. 09. 22. 01:00
Megosztás:

Trump: Oroszország elvesztette az ellenőrzést olajfinomító ipara felett

Oroszország elvesztette az ellenőrzést olajfinomító ipara felett - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Truth Social közösségi oldalon.
2026. 09. 22. 00:05
Megosztás:

Két euró fölé emelkedik a dízel ára Szlovéniában

Szlovéniában keddtől a benzinért és a fűtőolajért is többet kell fizetni, a dízel szabályozott ára első alkalommal emelkedik két euró fölé.
2026. 09. 21. 23:00
Megosztás:

Gajdos László: jelentős volt a túljelentkezés a vízközmű-pályázaton

Óriási az igény a vízhálózatok megújítására, rekord túljelentkezés érkezett a vízközmű-pályázatra - közölte az élő környezetért felelős miniszter hétfőn este a Facebook-oldalán.
2026. 09. 21. 22:00
Megosztás:

Rekordévet zárhat a HelloParks, két új csarnok épül

2026-ban eddig több mint 100 ezer négyzetméternyi területre kötött új bérleti megállapodást, emellett további 30 ezer négyzetméterre szóló bérleti szerződést hosszabbított meg a Futureal-csoporthoz tartozó ipariingatlan-fejlesztő. A folyamatban lévő egyeztetések alapján a vállalat által bérbe adott területek összvolumene év végére elérheti a félmillió négyzetmétert. Az erős keresletre reagálva már folyamatban van a fóti FT7 és a pátyi PT6 csarnok építése.
2026. 09. 21. 21:30
Megosztás:

Mol: többéves előkészítő munka kezdődik az ukrán szénhidrogén tárolásával kapcsolatban

Többéves előkészítő munka kezdődik az ukrán szénhidrogén tárolásával kapcsolatban - tudatta a Mol az MTI érdeklődésére hétfőn, arra a bejelentésre, hogy kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írtak alá memorandumot a Naftohaz vállalattal.
2026. 09. 21. 21:00
Megosztás:

Befektetői felmérés: New York és London vezeti a világ pénzügyi központjainak listáját

A piaci szereplők továbbra is New Yorkot és Londont tartják a világ két vezető pénzügyi szolgáltatási központjának a Londonban bemutatott legújabb globális befektetői felmérés szerint. New York azonban az előző felméréshez hasonlóan csak igen szűk előnnyel vezet a brit főváros előtt.
2026. 09. 21. 20:30
Megosztás: