Amerikai, francia, belga és lengyel lapok a március 15-i budapesti rendezvényekről

A kormánypárt és az ellenzék március 15-i rendezvényei kapcsán jelentettek meg írásokat pénteken amerikai, francia, belga és lengyel lapok.

   A The Wall Street Journal internetes kiadásában megjelent elemzésében Rácz Gergő arról írt, hogy a megosztott magyar ellenzék abban bízik: 2014-ben el tudja ragadni a hatalmat Orbán Viktor Fidesz pártjától, amelynek meghatározó többsége van a parlamentben. A szerző szerint az ellenzék, amelynek egysége a láthatáron sincs, többfajta lehetőséget mérlegel, beleértve az ernyőszervezetek létrehozását, valamint azt, hogy megszólítják a 2010-es protest-szavazókat, illetve azokat, akik kivárnak a jobboldalon, a mérsékelt és a radikális erők között. A cikk szerint egyik politikai erő sem közelítette meg a Fideszt, de a szavazók legnagyobb csoportja határozatlan.


A The New York Times online kiadásában megjelent blogjában Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász azoknak a kommentelőknek válaszolt, akik szerint nem érdemes Magyarországgal foglalkozni. "Most van egy ország Európa szívében, amely az EU tagja, egy ország, amely kiemelkedett a diktatúrából, és amely minimum visszacsúszóban van a demokráciától. Ez borzalmas - és borzasztóan fontos. Ha ezt nem látják, akkor valami baj van a prioritásaikkal" - írta Krugman.


A The Washington Post című amerikai napilap az AP hírügynökségre hivatkozva azt írta, hogy kíméletlen támadást indított az Európai Unió ellen Orbán Viktor csütörtökön, "gyarmatosító magatartással, országa szuverenitásának semmibe vételével és belügyeibe való beavatkozással" vádolva azt. "Orbán harcos és heves retorikája ellenére - amely politikai énjének populista oldalához tartozik - Magyarország módosított néhányat legvitatottabb jogszabályai közül, hogy megfeleljen az EU irányelveinek, és egyes tisztségviselők szerint további változtatások várhatóak" - írta a lap.

 

A francia Libération című újság Egymással szemben a két Magyarország címmel számolt be a budapesti demonstrációkról, amelyek a baloldali lap szerint "újabb bizonyítékai a magyar társadalom megosztottságának: a hatalmon lévő populista jobboldal hívei és ellenzéke külön vonultak fel Budapesten". A tudósító megemlítette, hogy a közel 250 ezres kormánypárti nagygyűléshez mintegy kétezer jobboldali lengyel szimpatizáns is csatlakozott, ami jól jött Orbán Viktornak, miután "kormánya egyre inkább elszigetelődik az európai színtéren". Két kilométerrel arrébb a 40 ezres ellenzéki tüntetésen viszont franciák vettek részt. A lap idézte a francia elnökválasztás szocialista jelöltjét, Francois Hollande-ot képviselő Harlém Désir európai parlamenti képviselőt, aki szerint "bűnös cinkosság" tapasztalható az Európai Néppárt és a francia jobbközép kormánypárt részéről, amelyek "továbbra is támogatják Orbán Viktort, miközben ez az ultra-autoriter kormány egyre távolodik az európai értékektől".


A lap egy teljes oldalas riportot is közölt arról, hogy "különadókkal és zsarolásokkal" a magyar "állam egy olyan patriotizmus nevében megy neki a külföldi vállalatoknak, amely a hatalomhoz közel álló körök érdekeit szolgálja". A tudósító szerint "Orbán Viktor nemcsak a szabadságellenes médiatörvénnyel és a demokratikus intézményrendszer meggyengítésével dacol Európával, hanem azzal is, hogy a gazdasági patriotizmus bajnoka lett". A szerző szerint felmerül a kérdés, hogy "tényleg a magyar színek vagy pedig inkább a párt népszerűsítéséről van-e szó." 


A La Libre Belgique című brüsszeli napilap szerint "megmozdította a nemzetet a nemzeti ünnep Magyarországon". Az írás szerin Budapesten százezrek mentek az utcára az egykoron függetlenséget, jogegyenlőséget, sajtószabadságot követelő 1848-as forradalomra emlékezve. A szerző megjegyezte, hogy a tüntetők megosztottak voltak: a nagy többség, a résztvevők mintegy kétharmada Orbán Viktor miniszterelnököt támogatta, míg egy százezres tömeg a fentebb említett jogok érvényesítését reklamálta.


A Frankfurter Allgemeine Zeitung című német konzervatív lapban Paul-Georg Hefty, az újság Magyarországgal rendszeresen foglalkozó rovatvezetője a Nemzet a történelemben és a jelenkorban című írásában kifejtette: az ellenzék és a kormány támogatóinak egyidejű és erőteljes fellépése az utcákon "eléggé új jelenség a magyar politikában". Korábban az egyik vagy a másik oldal mindig elsöprő fölényben volt - tette hozzá. Figyelemre méltónak nevezte, hogy "magyar választók nagy számban és a legnagyobb nyilvánosság mellett" egy olyan kormányt biztatnak folytatásra, amely intézkedéseivel heves tiltakozást vált ki belföldön és a határokon túl is, egészen Brüsszelig.


A Rzeczpospolita konzervatív lengyel napilap szerint a magyar kormány csütörtökön kihasználta az alkalmat, hogy kimutassa: "a nemzeti eszmék vezetik, és nem a külső erőké, hanem a nemzeté az utolsó szó a jövőjére vonatkozó döntéshozatalban". De hangsúlyozta, hogy "Orbán Viktor folyamatosan jelzi békülési szándékát Büsszelnek, mert a vita mérséklésére számít", ami közelebb hozná az országot az uniós és IMF-hitelekhez. (MTI)


A látáskutatás legnagyobb díját kapta meg a Semmelweis Egyetemmel is együttműködő dr. Roska Botond

A látás helyreállítását célzó optogenetikai terápia fejlesztésében elért eredményeiért vehette át az António Champalimaud Vision Awardot dr. Roska Botond, a Semmelweis Egyetem korábbi hallgatója, vendégprofesszora, aki José-Alain Sahel francia–amerikai szemész-kutatóval közösen nyerte el a világ egyik legrangosabb látáskutatási díját.
2026. 10. 14. 00:30
Megosztás:

Az IMF nem változtatott az idei, de javított a jövő évi globális növekedési előrejelzésén

A globális gazdaság az idén 3,1 százalékkal, jövőre pedig 3,4 százalékkal növekedhet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden ismertetett friss előrejelzése szerint. Az idei várakozás nem változott az áprilisi prognózishoz képest, a jövő évit viszont a korábban várt 3,2 százalékról emelte a szervezet. A Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) című felülvizsgált előrejelzés szerint az idei globális infláció 4,7 százalék lesz az áprilisban becsült 4,4 százalék helyett, a jövő évit pedig 3,7 százalékról 4,1 százalékra változtatták a jelentés készítői. Tavaly 4,1 százalék volt a globális infláció.
2026. 10. 13. 23:30
Megosztás:

Kiírta a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről kedden közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 10. 13. 23:00
Megosztás:

A fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű

Jelenleg minden idők legalacsonyabb dunai vízállását mérik Pakson, de a fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű - írta a miniszterelnök a Facebook-oldalán kedden.
2026. 10. 13. 22:30
Megosztás:

Új hulladékfeldolgozó üzemet adott át az Alteo Kistarcsán

Átadták az Alteo Circular Kft. kistarcsai telephelyén működő új DRS-hulladékfeldolgozót, a július óta próbaüzemben működő létesítménnyel az Alteo csoport visszaváltott italcsomagolások feldolgozására rendelkezésre álló éves kapacitása 28 ezer tonnára nő - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
2026. 10. 13. 22:00
Megosztás:

Wise: jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban

Jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban, a magyarok körében népszerű országok közül Szerbiában a legmagasabb a Wise online pénzküldéssel foglalkozó cég elemzése alapján, amelyről közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 10. 13. 21:30
Megosztás:

Világszerte keresett Zsolnay-ritkaságokért indul meg a licitharc Budapesten

Világszerte komoly figyelem előzi meg a Virág Judit Galéria 82. őszi aukcióját, mert a festmények mellett ritka szecessziós Zsolnay-műtárgyak is szerepelnek a kínálatban. A legnagyobb várakozást egy keselyű plasztikával díszített, 120 éves kerámia felbukkanása kelti: a műtárgy 15 millió forintos kikiáltási árról indul, becsértéke pedig a 30 millió forintot súrolja. Ezenkívül “sztártárgynak” számító Zsolnay-vázák és névjegytartók is szerepelnek majd az október 18-i árverésen.
2026. 10. 13. 21:00
Megosztás:

Folytatódott az OTP emelkedése

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 610,48 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 143 550,77 ponton zárt kedden.
2026. 10. 13. 20:00
Megosztás:

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az Eurasmus+ és a Horizont Európa program a magyar egyetemisták és kutatók számára.
2026. 10. 13. 19:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: a balatoni vasúti forgalomban nőtt az utazások, csökkent a késések száma a főszezonban

A MÁV helyjegyes balatoni járatain a főszezonban közel 5 százalékkal nőtt az utazások száma, eközben a legforgalmasabb hetekben az északi parti vonal pontossága 72 százalékra javult a tavalyi 65 százalékról - írta a közlekedési és beruházási miniszter Facebook-bejegyzésében kedden.
2026. 10. 13. 19:00
Megosztás:

AI-alapú előminősítési megoldással segíti a vállalkozásokat az MBH Csoporthoz tartozó BUPA az uniós források lehívásában

Új AI-alapú előminősítési megoldással készül az MBH Csoport digitális szolgáltatásplatformja, a BUPA az európai uniós források lehívására. Az új funkció a támogatási és finanszírozási lehetőségek esetében automatikusan megmutatja a vállalkozásoknak, hogy melyekre lehetnek jogosultak és egy előzetes becsléssel az igényelhető összeg nagyságát is jelzi.
2026. 10. 13. 18:30
Megosztás:

Augusztusban felpattant az építőipar termelése

Augusztusban - három hónap visszaesés után - az egy évvel korábbihoz képest 21,9, az előző hónaphoz képest 14,0 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 13. 18:00
Megosztás:

Így nőtt a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben

A lakásbiztosítások átlagdíja 3,6 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben azt követően, hogy június 30-án lejárt a magyarországi biztosítók kötelezettségvállalása a lakásbiztosítási alapdíjak befagyasztására - közölte az Insura.hu biztosításközvetítő kedden az MTI-vel, saját adatai alapján.
2026. 10. 13. 17:30
Megosztás:

Jóváhagyta az EU, hogy az OTP Bank felvásárolja a Luminor Holdingot

Az Európai Bizottság az EU összefonódás-ellenőrzési rendelete alapján kedden jóváhagyta, hogy a magyar OTP Bank Nyrt. felvásárolja, ezzel kizárólagos ellenőrzést szerezzen az észt Luminor Holding AS felett.
2026. 10. 13. 17:30
Megosztás:

Új előírások, hétköznapi változások: átalakul a termékek csomagolása

A mindennapok számos pontján hoz változást az Európai Unió csomagolásról és csomagolási hulladékról szóló rendelete, a PPWR. A fokozatosan bevezetendő, de részben már most alkalmazandó szabályozás a gyártók, importőrök és kereskedők számára is feladatokat jelent, a konkrét kötelezettségek azonban az ellátási láncban betöltött szerepüktől függenek.
2026. 10. 13. 17:00
Megosztás:

Szeptemberben 2,5 százalékra gyorsult az infláció Csehországban

Szeptemberben 2,5 százalékra nőtt az éves infláció Csehországban az augusztusi 1,9 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
2026. 10. 13. 16:30
Megosztás:

Kreml: Moszkva folytatja a tárgyalásokat a lehetséges energetikai tűzszünetről

Oroszország folytatja a tárgyalásokat egy esetleges energetikai fegyverszünetről, de új fejlemény nem történt az ügyben - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden Moszkvában.
2026. 10. 13. 16:00
Megosztás:

Úszó naperőművet építenének Horvátország legrégebbi halgazdaságában

Mintegy négyszáz megawatt teljesítményű úszó naperőmű építését tervezik a Horvátország középső részén fekvő Daruvár közelében működő koncanicai halgazdaság tavaira. A mintegy 550 millió eurós beruházás egyben a haltenyésztés korszerűsítését is szolgálná, miközben az egyre bizonytalanabb vízellátáshoz is alkalmazkodnának - írta a Poslovni Dnevnik horvát gazdasági napilap.
2026. 10. 13. 15:30
Megosztás:

Kompozit orrmerevítő vagy acélbetét: melyik való a munkádhoz?

Ha munkavédelmi cipőt keresel, előbb-utóbb eléd kerül a kérdés: acél vagy kompozit orrmerevítő legyen benne?
2026. 10. 13. 15:00
Megosztás:

Hol lehet olcsó nappali szekrénysort venni online? Méret és szállítás

Olcsó nappali szekrénysort online többek között a Belini, a mömax és a Möbelix kínálatában érdemes keresni. A legkedvezőbb ajánlatot azonban nem lehet pusztán a termékár alapján kiválasztani. Fontos a teljes szélesség, a szekrények elrendezése, a TV-elem mérete, a kiszállítás díja és az is, hogy saját kezűleg kell-e összeszerelni a bútort. A jelenlegi kínálatban már 80 000 Ft körül is találhatók kész összeállítások, míg a több változatban, 200-300 cm-es méretben elérhető modellek jellemzően magasabb árszinten jelennek meg.
2026. 10. 13. 14:30
Megosztás: