Amerikai piacra szállít bort a Tokaj Kereskedőház
Elmondta: a pénzügyi-gazdasági válság ellenére dinamikusan nő a kizárólag állami tulajdonban lévő Tokaj Kereskedőház exportja, az évente átlagosan értékesített 7 millió palack borból 3 millió jut külpiacra, ebből 2,5 millió a kelet-európai országokba. Kiss István közölte: a cég és az amerikai Costco üzletlánc megállapodása alapján csütörtökön megkezdik amerikai exportjukat, az idén 250 ezer palack 2001-es évjáratú, díszdobozos csomagolású, 3 puttonyos aszút forgalmaznak a tengerentúlon.
A vezérigazgató - akit a július eleji rendkívüli közgyűlésen az állami tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. megerősített posztján - elmondta: boraik 60 százaléka belföldön, 40 százaléka külföldön talál vevőre. Tavaly mintegy 10 százalékkal, 3,2 milliárd forintra csökkent a társaság árbevétele, elsősorban a nehezedő gazdasági körülmények miatt. A belföldi eladások estek vissza 15 százalékkal, az export pedig 8 százalékkal haladta meg a megelőző évit. Az idén, a tavalyihoz hasonló árbevétellel, és mintegy 55 ezer hektoliter bort értékesítésével számol a cég. A kereskedőház kétezer Tokaj-hegyaljai szőlősgazdával áll szerződéses kapcsolatban, az alapanyagot tőlük vásárolja fel, és pontosan, meghatározott időn belül fizet nekik - hangoztatta a vezérigazgató.
Megfogalmazása szerint a gazdákkal való összefogás szélesítésén túl nemzeti egységre is szükség van a "Tokaji" érdekében, a cél az, hogy a Magyarország egyik védjegyévé vált bor minél több országban jelenjen meg. Elmondta: az elmúlt években olyan jelentős fejlesztések valósultak meg a történelmi borvidéken a kereskedőháznak köszönhetően, amelyek révén megújulnak a szőlődűlők, a borvidék egyik legkorszerűbb borászati technológiáját hozták létre. A magyar borpiac egyik legnagyobb problémájának a pincészetek közötti összefogás hiányát, a megfelelő minőség és mennyiség produkálását nevezte a vezérigazgató, aki szerint a Tokaj Kereskedőház úgy törekszik minél több pincészet integrálására, hogy közben megőrzi a térség hagyományait.
Marcinkó Ferenc, a cég termelési és műszaki igazgatója a sajtótájékoztatón arról szólt, hogy az idei év rendkívüli csapadékos, egyben kánikulai időjárása nem kedvez a szőlőnek, a borvidéken várhatóan a tavalyinál mintegy 30 százalékkal kevesebb szőlő terem.