Áprilisban startolhat az újabb magyar dollárkötvény - mire számíthatunk?

Már áprilisban kibocsáthat a piacon dollárban jegyzett devizakötvényt az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) - értesült több egymástól független forrásból az MTI. Elemzők szerint ugyanakkor kockázatos és drága lehet egy ilyen akció az IMF/EU-megállapodás előtt.

Magyarország még azelőtt kibocsáthat devizakötvényt, hogy megállapodna az új hitelről az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), amennyiben kedvezően alakulnak a piaci feltételek - jelentette ki Töröcskei István, az ÁKK vezérigazgatója a napokban. A Reutersnek nyilatkozó vezető szerint "biztosnak látszik, hogy megérett a helyzet egy új kibocsátásra", és azt mondta, hogy ha lesz kibocsátás, az valószínűleg dollárjegyzésű lesz.

 

Tavaly márciusban Magyarország dollárban jegyzett világkötvényeket bocsátott ki 10 éves és 30 éves lejáratra, összesen 3,75 milliárd dollár értékben. A 10 éves lejáratú 3 milliárd dolláros kötvény évi kamata 6,375 százalék, kibocsátási hozamfelára 3,10 százalékpont a hasonló lejáratú amerikai kincstárjegy hozama fölött, azaz összesen 6,504 százalék. A 30 éves kötvényből első ütemben 750 millió dollárt jegyeztek le a befektetők, ennek évi kamata 7,625 százalék, hozamfelára 3,30 százalékpont, összesen 7,791 százalék volt, az áprilisi rábocsátás összege 500 millió dollár volt, kissé alacsonyabb hozamfelár mellett.

 

Noha tavaly november óta Magyarországot a hitelminősítők befektetésre nem ajánlott kategóriába sorolták, ez a minősítés leginkább Európában jelentkezik a hozamfelárakban, ami egy esetleges eurókötvény-kibocsátáskor megközelítőleg 1,1 százalékos többletkamatot jelent - mondta Orbán Gábor, az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. kötvényüzletág-vezetője. A besorolás hatása az Egyesült Államokban már sokkal nehezebben érhető tetten. A portfóliómenedzser szerint egy mostani kibocsátáskor a tavalyi 6,5-7,5 százalékos dollárkötvény-hozamok nem ismételhetők meg, részben a gyengébb kockázatvállalási kedv, részben a kormány gyengébb hitelessége miatt, ezért a tavalyinál legalább 1,0 százalékponttal magasabb kamatot kell kínálni a befektetőknek.

 

Ami Magyarország ez évben lejáró devizaadósságát illeti, az az Aegon számításai szerint összesen 5,57 milliárd eurót jelent kamatokkal együtt. Ezzel szemben - ugyancsak az Aegon elemzése alapján - az ÁKK összesen 3,2 milliárd eurónyi devizát tud mozgósítani a törlesztés érdekében. Az Aegon tanulmánya rámutat arra, hogy a hiányzó részt az állam pótolhatja forintforrásokból, amit az MNB-nél válthat át devizára, miközben ez a jegybank devizatartalékait 2,4 milliárd euróval apasztaná, de a csökkenést ellensúlyozza az Európai Uniótól érkező támogatások összege.

 

Emellett érdemes azt is figyelembe venni, hogy a rövid lejáratú devizaadósság csökkenésével mérséklődik a tartalékigény is, tehát a devizatartalék szempontjából nem kritikus jelentőségű a további állami devizaforrás-bevonás. A számítást kissé leegyszerűsítve úgy tűnik, hogy megközelítőleg 1 milliárd dollár kötvénykibocsátással megoldható a devizaadósság finanszírozása az év hátralévő részében. Mivel a forintfinanszírozás egyelőre problémamentes - bár meglehetősen drága - az a benyomás alakulhat ki, hogy a magyar állam akár anélkül is finanszírozható, hogy Magyarország megállapodást kötne az IMF/EU-párossal.

 

Egy ilyen megoldás azért kockázatos, mert konzerválhatja azt a bizonytalanságot, amit a piac a leginkább elutasít - mondta az MTI kérdésére egy neve elhallgatását kérő banki kötvénypiaci elemző. Véleménye szerint Magyarországnak nem azért van szüksége az IMF/EU-megállapodásra, mert az ország a befektetésre nem ajánlott kategóriában van, hanem azért, mert az IMF/EU-megállapodás piaci turbulencia esetén valóban védőhálót jelent. Ellenkező esetben a belföldi államkötvény-kibocsátásnál már most is jellemző 8-9 százalékos, hosszabb távon finanszírozhatatlan kamat maradhat fenn, ami még magasabbra is szökhet.

 

Az Aegon több lehetséges forgatókönyvet vázolt fel, amelyek közül egy IMF/EU-megállapodás esetén, ha az aláírt hitelből egyetlen forintot sem hívunk le, a jelenlegi piaci értékeltségi szinteket figyelembe véve mintegy 1,5 százalékponttal csökkenhetnének a finanszírozási költségek, ami már rövid távon is több tíz milliárd forint megtakarítást hozna. (Elméletileg a teljes korábbi IMF/EU-hitelt is vissza lehetne fizetni egy újabb IMF/EU-forrásból, ami a jelenlegi 7-8 százalékos piaci kamat helyett 2-3 százalékos kamatterhet jelentene, és ezzel a költségvetés 150 milliárd forint megtakarítást érne el.)

 

Azonban kevésbé optimista forgatókönyv is létezik, hiszen a nemzetközi befektetői hangulat és/vagy Magyarország kockázati megítélésének tavaly decemberi és 2012. januári megismétlődését nem lehet kizárni 2012 további részében sem. Éppen ezért Orbán Gábor úgy látja, hogy kockázatos az IMF/EU-megállapodás előtt kimenni a dollárkötvénypiacra, ha egyáltalán sikerül, mert az nehezen értelmezhető másképp, mint szándék a megállapodás minden áron való elkerülésére, ami a jelenlegi magas finanszírozási költségeket állandósíthatná. (MTI)

A Morgan Stanley stabilcoin alapot indított a Bitcoin ETF után

A világ egyik legnagyobb befektetési bankja újabb lépést tett a kriptoeszközök irányába. A Morgan Stanley a Bitcoin alapját követően most egy stabilcoinokra épülő befektetési terméket vezetett be, ami nemcsak stratégiai váltást jelez, hanem azt is, hogy az intézményi kriptóhasználat egyre inkább a gyakorlati pénzügyi alkalmazások felé mozdul el.
2026. 04. 26. 14:00
Megosztás:

Felejtsd el az altcoinokat – Bitcoin és Ethereum marad a fókuszban

Újabb éles fordulatot vett Kevin O’Leary kriptovalutákkal kapcsolatos álláspontja. A „Mr. Wonderful” néven ismert befektető ezúttal határozott üzenetet küldött: a kezdő és tapasztalatlan befektetőknek érdemes elkerülniük az altcoinokat, és inkább a két legnagyobb digitális eszközre, a Bitcoinra és az Ethereumra koncentrálniuk. De mi áll a véleményváltás mögött, és mit jelent ez a kriptopiac jövőjére nézve?
2026. 04. 26. 13:00
Megosztás:

A RAY árfolyam kilőtt: 24%-os emelkedés mögött új lendület a Solana DeFi-ben

Erőteljes mozgással hívta fel magára a figyelmet a Raydium (RAY), amely egyetlen nap alatt közel 25%-ot erősödött. A látványos árfolyam-emelkedés mögött nem csupán spekuláció, hanem a Solana (SOL) ökoszisztémájában tapasztalható növekvő aktivitás is áll. De mi hajtja pontosan a RAY token új lendületét, és meddig tarthat a rali?
2026. 04. 26. 12:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 26. 11:00
Megosztás:

Az erős, viharos szél felkavarhatja a port

Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. 04. 26. 10:00
Megosztás:

Donald Trump: Irán hamar kedvezőbb ajánlatot küldött

Irán a korábbinál kezdvezőbb ajánlatot küldött az Egyesült Államoknak, Donald Trump közlése szerint rögtön azt követően, hogy az amerikai elnök lemondta az amerikai tárgyalóküldöttség útját.
2026. 04. 26. 09:00
Megosztás:

A klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon

A lucfenyők országszerte tapasztalható gyorsuló pusztulása a klímaváltozás előrehaladását jelzi - tudatta a debreceni HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) közleményben az MTI-vel.
2026. 04. 26. 08:00
Megosztás:

A Ball Corporation több mint 40 új munkahelyet hoz létre a nemrég megvásárolt makói gyárában

Nagy léptékű munkaerő-toborzásba kezdett nemrég megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolások terén világszerte vezető Ball Corporation.
2026. 04. 26. 07:00
Megosztás:

Horvátország először vett részt a NATO Locked Shields kiberhadgyakorlatán

A horvát fegyveres erők kiberparancsnoksága először vett részt a NATO legnagyobb nemzetközi Locked Shields (Összezárt Pajzsok) fedőnevű kiberhadgyakorlatán április 13. és 24. között - közölte szombaton a horvát védelmi minisztérium.
2026. 04. 26. 06:00
Megosztás:

Zelenszkij: Ukrajna hajlandó azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal

Ukrajna hajlandó valamely azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal a háború lezárásáról - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Bakuban, Ilham Aliyev azeri elnökkel folytatott megbeszélései után.
2026. 04. 26. 05:00
Megosztás:

Súlyos problémák vannak e-cigaretták körül Európában

Egyre súlyosabb problémával néz szembe az eldobható ízesített e-cigaretták (vape) európai piaca, mert a termékek csaknem felét a szürke- vagy a feketekereskedelem adja - mondta Christos Harpantidis, a Philip Morris International (PMI) globális vállalati ügyekért felelős vezetője a 11. delphi gazdasági fórumon az MTI-nek.
2026. 04. 26. 04:00
Megosztás:

Szíjjártó Péter súlyos betegsége - mi a baja a leköszönő külügyminiszternek?

Súlyos betegséget állapítottak meg Szijjártó Péternél, ám hosszú ideig semmi nem utalt arra, milyen komoly küzdelmet folytat a háttérben.
2026. 04. 26. 03:00
Megosztás:

Dupla családi pótlék érkezik! - politikai bejelentés

A Tisza Párt álláspontja szerint már 2026 folyamán megvalósulhat több jelentős gazdasági lépés. Magyar Péter úgy nyilatkozott, hogy ezek közé tartozhat a családi pótlék összegének megduplázása, a nyugdíjak növelése, valamint egy új, az iskolakezdést segítő támogatás bevezetése is.
2026. 04. 26. 02:00
Megosztás:

Olcsóbb lett a nyaralás a Tisza Párt győzelmével - mutatjuk mennyivel

A devizapiacok sokszor gyorsabban reagálnak a politikai változásokra, mint gondolnánk.
2026. 04. 26. 01:00
Megosztás:

Trump újra kriptogálán: milliókat mozgatott meg a $TRUMP memecoin

Donald Trump szombaton ismét részt vesz saját memecoinjához kötődő exkluzív rendezvényen, a Mar-a-Lagóban tartott gálán, ahová csak a $TRUMP token legnagyobb befektetői kapnak meghívást. Az eseményen üzleti és kriptós szereplők mellett ismert vendégek is felszólalnak, például Mike Tyson és Tony Robbins.
2026. 04. 26. 00:05
Megosztás:

Orbán Viktor visszaadja mandátumát

Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát - ezt a Fidesz elnöke maga jelentette be szombaton, hozzátéve, hogy rá most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükség. Azt is közölte: Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője.
2026. 04. 25. 23:00
Megosztás:

Euró-alapú stabilcoin tör előre: az EURAU belép a DeFi világába

Az euróhoz kötött stablecoinok piaca új lendületet kapott, miután az AllUnity az EURAU tokennel megjelent a legnagyobb decentralizált tőzsdéken. A lépés nemcsak a DeFi ökoszisztéma fejlődését gyorsíthatja, hanem új kérdéseket is felvet az európai szabályozás jövőjével kapcsolatban.
2026. 04. 25. 22:00
Megosztás:

Metaplanet nagy dobása: 50 millió dolláros kötvénykibocsátás a Bitcoin-felhalmozás felgyorsítására

A vállalati Bitcoin-stratégiák újabb szintre léptek: a japán Metaplanet jelentős tőkebevonással erősíti kriptós pozícióját. A lépés nemcsak a cég ambícióit mutatja, hanem azt is, hogy a vállalatok egyre agresszívebben építik digitális eszközalapú tartalékaikat.
2026. 04. 25. 21:00
Megosztás:

Ripple Miami-ban: látványos XRP kampány indította be a kriptoközösséget

A kriptovilág figyelme ismét az Egyesült Államokra szegeződött, miután egy látványos Ripple-kampány jelent meg Miami partjainál. A fizikai reklám és az online spekulációk találkozása új lendületet adott az XRP körüli diskurzusnak – de vajon valódi piaci hatásról van szó, vagy csak ügyes marketingről?
2026. 04. 25. 20:00
Megosztás:

Bitcoin ár hullámvasúton: merre tovább az árfolyam bizonytalanságában?

A Bitcoin ismét reflektorfénybe került, miután jelentős emelkedést produkált, mégis továbbra is komoly kérdések övezik a jövőjét. Vajon egy újabb zuhanás küszöbén állunk, vagy a piac már stabilizálódott? A legfrissebb elemzések szerint a válasz nem egyértelmű – de vannak erős jelek.
2026. 04. 25. 19:00
Megosztás: