Árfolyamgát - még mindig nagy a tájékozatlanság

A devizahitelesek kétharmada még mindig nem ismeri kellőképpen az árfolyamgátat, pedig a konstrukció jelentette védelem akár félmillió forint kamattehertől is megszabadíthatja őket - derül ki a Lakásfókusz lakossági ingatlanpiaci blog felméréséből.

Az ötszáz devizahitelest érintő, lakóhely szerint reprezentatív felmérés alapján ugyan már érezhető javulás tapasztalható, ami az egyre növekvő érdeklődésben is tükröződik, ám még mindig sok a tájékozatlanságból fakadó - sok esetben alaptalan - aggodalom. "Felmérésünk tapasztalatai szerint a válaszadók 35 százaléka gondolja úgy - tévesen -, hogy az árfolyamgát a devizahitel forintosítását jelenti. Többségük emiatt nem is számol azzal, hogy a törlesztő részletük csökken a rögzítés időszaka alatt" - ismerteti a felmérés eredményeit Csernok Miklós, a Lakásfókusz blog szakértője a közleményben. A megkérdezettek tizede egyáltalán nem tudta megmondani, hogy mi az árfolyamgát lényege, további 23 százalék pedig pontatlan leírást adott a konstrukcióról.

 

Csernok Miklós szerint jó hír ugyanakkor, hogy 32 százalék helyesen tudta felidézni az árfolyamgát működését, miszerint a rendszerbe csatlakozók havi terheiket csökkenthetik azáltal, hogy az előre rögzített árfolyam feletti, a rögzítés időszaka alatt összegyűlt tartozásukat csak később kell törleszteniük. Ez mintegy 10 százalékpontos javulás a Lakásfókusz nyár végi méréséhez képest. Csernok Miklós szerint azok között, akik ismerik az árfolyamgát működési mechanizmusát, jóval magasabb a csatlakozási szándék, így a tájékozottság javulásával érezhetően nőhet a rendszerbe jelentkezők száma.

 

Példaként említette, hogy a felmérés szerint mind többen vannak tisztában azzal, hogy a csatlakozók több százezer forint kamat megfizetése alól mentesülhetnek, illetve, hogy az árfolyamgát mechanizmusa megvéd attól is, hogy a rögzítési időszak után túl nagy teher háruljon az adósokra. Az is mind inkább köztudott szerinte, hogy drasztikus árfolyammozgás esetében bizonyos szint felett az állam és a bankok állják az árfolyam-különbözetet. "Ezeknek a tényezőknek a megismerése a tapasztalataink szerint sokak számára egy csapásra vonzóvá teszi a rendszert" - mondja a szakértő.

 

A devizahitelesek december végéig jelentkezhetnek az árfolyamgát rendszerébe. A PSZÁF adatai szerint október 31-ig az érintettek több mint 20 százaléka lépett be. A csatlakozók a felügyelet számításai szerint átlagosan 450-550 ezer forintnyi hitelkamat megfizetésétől mentesülhetnek oly módon, hogy az állam és a pénzintézetek átvállalják az adóstól a gyűjtőszámlára kerülő árfolyam-különbözet kamatrészét.

 

Az árfolyamgát a felügyelet és a pénzintézetek ajánlása szerint nemcsak azok számára lehet előnyös, akik fizetési nehézségekkel küzdenek, hanem gyakorlatilag minden devizahiteles számára, hiszen a törlesztő részlet csökkenésével felszabaduló összeg befektetésével tovább mérsékelhetik a terheiket - hívja fel a figyelmet a Lakásfókusz. (MTI)

A háztartások alkalmazkodóképességére mutat rá a fizetőképességi index nem várt növekedése

Az Intrum Fizetőképességi Index (IFI) 12,8 pontra emelkedett 2025 utolsó negyedévében. A megelőző negyedévhez képest, amikor még 9,3 ponton állt a mutató, ez 37%-os növekedést jelent. Az előző év azonos időszakához képest pedig 24%-os az emelkedés. A meglepetésszerű javulás arra utal, hogy a háztartások pénzügyi helyzete a vártnál rugalmasabban alakult a tavalyi évben.
2026. 02. 05. 04:00
Megosztás:

Három elemzőház követi mostantól a Shopper Park Plust

A 2025 év végi tőkeemelést követően a Shopper Park Plus teljes piaci kapitalizációja 290 millió euró körüli a január 29-i záróár alapján, ezzel bekerült a Budapesti Értéktőzsde 10 legnagyobb piaci kapitalizációjú vállalata közé.
2026. 02. 05. 03:30
Megosztás:

Elvetették a kormány elleni bizalmatlansági indítványt Csehországban

Elbukott a parlamentben a cseh ellenzék bizalmatlansági indítványa az Andrej Babis miniszterelnök vezette hárompárti koalíciós kormány ellen.
2026. 02. 05. 03:00
Megosztás:

Irodapiaci helyzetkép: csökkenő üresedés és élénkülő kereslet

Ecsődi Miklós (Director, Head of Occupier Services) kiemelte, csökkenő üresedés és élénkülő kereslet jellemezte az irodapiacot 2025-ben.
2026. 02. 05. 02:30
Megosztás:

Ennyit pénzt keresne Kiara Lord, a Nagy Ő szereplője eredeti szakmájával

A Nagy Ő aktuális szereplője, Kiara Lord korábban a felnőttfilmes iparban tevékenykedett, ám sokan nem tudják róla, hogy felsőoktatási tanulmányokat is folytatott, valamint ápolói képesítést is megszerzett. Az egykori pornószínésznő jelentős kórházi gyakorlattal bír, Budapest szinte minden egészségügyi intézményében megfordult.
2026. 02. 05. 02:00
Megosztás:

Használt autót vettem, mennyi a gépjármű adó 2026-ban és mikor kell azt megfizetni?

Használt autó vásárlása 2026-ban is izgalmas pillanat: új szabadság, új lehetőségek, talán egy régóta vágyott modell kerül végre a garázsba. De amint aláírod az adásvételi szerződést, sokak fejében felmerül egy nagyon is gyakorlati kérdés: Mikor kell fizetnem a gépjárműadót, és hogyan számolják ki?
2026. 02. 05. 01:00
Megosztás:

A román kormány egy évvel meghosszabbítja a földgáz árplafonját

A román kormány egy évvel meghosszabbítja a földgáz árplafonját - jelentette be Ilie Bolojan román miniszterelnök szerda esti sajtótájékoztatóján.
2026. 02. 04. 23:30
Megosztás:

Kína továbbra is kész az együttműködés erősítésére az Egyesült Államokkal

Hszi Csin-ping kínai elnök nagyon fontosnak nevezte a kétoldalú kapcsolatokat Donald Trump amerikai elnökkel szerdán telefonon folytatott beszélgetésükben, és kijelentette, hogy e kapcsolat stabilitása és a kézzelfogható eredmények megsokszorozása érdekében továbbra is kész az együttműködés erősítésére.
2026. 02. 04. 23:00
Megosztás:

Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

Csörgő Anita (Director, Head of Retail) piaci áttekintésében arra mutatott rá, hogy a reáljövedelmek növekedése és a külföldi turizmus bővülése kedvező hatással van a kiskereskedelmi forgalomra.
2026. 02. 04. 22:30
Megosztás:

Ipari ingatlanpiac: a bérbeadások közel fele az év utolsó negyedében valósult meg

2025 utolsó negyedéve koronázta meg a tavalyi évet. Kiemelkedően erős bérleti aktivitás volt tapasztalható ekkor, az éves nettó bérbeadás 45%-a ebben az időszakban realizálódott – hívta fel a figyelmet Beck Tamás (Director, Head of Industrial).
2026. 02. 04. 22:00
Megosztás:

Vitalik Buterin is megszólalt: új irányt vehet az Ethereum fejlesztése a Frame tranzakciókkal

Lendületet kapott a vita az Ethereum következő nagy frissítéséről: a “Frame Transactions” koncepció bekerült a Hegota főszereplői közé, ráadásul maga Vitalik Buterin is hozzászólt a javaslathoz. A tét nem kicsi – az új tranzakciótípus gyökeresen átalakíthatja a mempool-szabályokat, a pénztárcák működését, sőt a blokklánc szintű MEV-ellenállást is.
2026. 02. 04. 21:30
Megosztás:

Az Aave új pályára áll: bezárják a Family Walletet és búcsút mondanak az Avara márkának

Véget ér egy korszak az Aave-nál – teljes márkakonszolidáció és új fókusz a célzott DeFi-megoldásokon. A decentralizált pénzügyi (DeFi) szektor egyik legnagyobb neve, az Aave radikális stratégiaváltást jelentett be. Az alapító, Stani Kulechov közölte: az Avara márkanév megszűnik, a Family Wallet fejlesztése és felhasználói onboardingja pedig leáll. A cég mostantól minden tevékenységét egységesen az Aave Labs égisze alatt végzi. A cél: a jövő DeFi alkalmazásainak célzottabb, skálázhatóbb építése.
2026. 02. 04. 20:30
Megosztás:

Kész kinevezni új környezetvédelmi minisztert a cseh államfő

A cseh köztársasági elnök kész kinevezni egy új környezetvédelmi minisztert, és várja a kormányfő javaslatát - jelentette be közleményben szerdán a cseh elnöki iroda, miután Petr Pavel államfő Andrej Babis miniszterelnökkel tárgyalt a témáról.
2026. 02. 04. 20:00
Megosztás:

Fordulópont a magyar ingatlan befektetési piacon: túl a mélyponton

Az ingatlanbefektetési piacot Zelles-Görgey Balázs (Director, Head of Capital Markets), mutatta be. Felhívta a figyelmet, hogy az előző év igazi fordulópontot jelentett: a 2024-es rekordalacsony és volatilis év után a 2025-ös teljes befektetési volumen elérte a 881 millió eurót, ami 117,5%-os növekedést jelentett az előző évhez képest.
2026. 02. 04. 19:30
Megosztás:

900 dolgozótól válna meg a Dacia

Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro című hírportál.
2026. 02. 04. 19:00
Megosztás:

A Bitmine 6 milliárd dolláros ETH-vesztesége „része a ciklusnak”

A Bitmine elnöke visszavág a kritikáknak – hosszú távra építik az Ethereum-kincstárat, miközben erősödik a vita a vállalati kriptotartalékok szerepéről.
2026. 02. 04. 18:30
Megosztás:

Új műtéti eljárással segítik a szívelégtelenségben szenvedőket a pécsi egyetemen

A szívelégtelenségben szenvedő betegeknek segít hosszú távon az az új eljárás, amelyet a közelmúltban már többször alkalmaztak, újabban pedig oktatnak is a pécsi szívgyógyászati klinikán - közölte a Pécsi Tudományegyetem szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 04. 17:00
Megosztás:

A WING és az Accent átveszi a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok üzemeltetését

2026 januárjától új üzemeltetési struktúrában működik tovább a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok. Az Accent Hotel Management és a WING nyáron létrehozott közös vállalkozása – amely a székesfehérvári Best Western Plus Lakeside Hotel üzemeltetését is végzi – átveszi a szálloda működtetését.
2026. 02. 04. 16:30
Megosztás:

Február 20-ig lehet jelentkezni a Nemzeti Tehetség Program pályázataira

Február 20-ig lehet jelentkezni a Nemzeti Tehetség Program pályázataira - hívta fel a figyelmet a fiatalokért felelős helyettes államtitkár szerdán az M1 csatorna Ma reggel című műsorában.
2026. 02. 04. 16:00
Megosztás:

Vihar a Bitcoin ETF-piacon: újra 100 milliárd dollár alá csökkent az állomány

Hatalmas eladási hullám söpört végig a legnagyobb kripto ETF-eken – a befektetők óvatos üzemmódra váltottak. Hónapok óta először csökkent 100 milliárd dollár alá a Bitcoin ETF-ek összesített vagyona – ezzel véget ért az az időszak, amikor a tőzsdén kereskedett alapok rekordokat döntögettek a kriptopiacon.
2026. 02. 04. 15:30
Megosztás: