Átadták a BTel országos gerinchálózatának első teljes szakaszát

A tatabányai új generációs mikrohullámú távközlési hálózat kiépítésével, valamint Tatabánya és a komáromi kistérség optikai kábeles összekapcsolásával elkészült a Business Telecom Nyrt. (BTel) saját országos gerinchálózatának első teljes szakasza, amelyet március 8-án adtak át. Takács Krisztián, a BTel elnök-vezérigazgatója szerint az érintett térségekben az intézményi igények alapján elinduló kiépítés, majd a teljes gerincszakasz összekapcsolása a szolgáltatási minőség és sávszélesség mellett a hálózat rugalmasságát és biztonságát tekintve is jelentős ugrást jelent, illetve zárt, bérelt hálózatok kialakítását is lehetővé teszi. A BTel teljes mértékben saját eszközökre épülő, országos lefedettséget biztosító saját hálózata, amely a tervek szerint öt szakaszból áll majd, várhatóan 2015-re épül ki.

„A válság kezdete óta a BTel egyik legnagyobb erőssége a legfejlettebb technológiákat használó, folyamatosan bővülő saját mikrohullámú hálózat, mely a cégnek egyre nagyobb és nagyobb piaci függetlenséget jelent, önállóan tervezhető költségstruktúrákkal” – mutatott rá Takács Krisztián, a BTel elnök-vezérigazgatója. – „Erre az erősségre építve jutottunk el oda, hogy az országban bárhol tudunk szolgáltatni; végső célunk viszont az, hogy jelenlegi szolgáltatás-kínálatunkat képesek legyünk teljes mértékben saját tulajdonban lévő, saját szakembereink által működtetett eszközökön biztosítani – ehhez járul hozzá a saját gerinchálózat.”

 

A saját hálózat, amely a tervek szerint 2015-ig folyamatosan bővül majd, jelentős szerepet játszik a Business Telecom terveiben. A társaság 2011-2012-es kötvényprogramja során befolyt források egy részét rendszeresen a már rövidtávon megtérülő saját hálózati fejlesztésekre fordítja, és a kötvényprogram folytatásával, valamint tőzsdei terveinek megvalósításával ezt tervezi a jövőben is.

 

Az elnök-vezérigazgató szerint a BTel saját távközlési gerinchálózatának első, északnyugati szakaszának márciusi átadásával jelentős szolgáltatási kapacitások nyílnak meg azáltal, hogy a rendszer minden eddiginél rugalmasabbá és biztonságosabbá válik. A BTel gyakorlatában megszokott sikeres és gyors hálózati fejlesztés példája volt Tatabánya városa is: a kiépítés mindössze két hónapig tartott, a beruházás az önkormányzat és intézményeinek igénye alapján indult el, de a bevált üzleti modellt követve olyan távközlési hálózatot eredményezett, amely ennél jóval szélesebb ügyfélkör számára biztosít minőségi távközlési alternatívát.

 

A BTel itt kiépült új, városi távközlési hálózata, amelyre már üzleti és lakossági előfizetők is csatlakoznak, jelentős költségcsökkentéshez segítette a helyi önkormányzatot és 64 intézményét. „Az utóbbi időszak visszajelzései rendkívül pozitívak: a BTel ügyfélköréhez együtt csatlakozó, a távközlési költségeken akár 50 százalékot saját beruházás nélkül megtakarító közintézmények, köztük hivatalok, iskolák, kórházak, jelentős ugrást tapasztaltak a szolgáltatási minőségben, sávszélességben” – emelte ki Takács Krisztián. – „A hazai intézmények helyzete és szükségletei egyedi, működő megoldásokat, rugalmasságot és költséghatékonyságot követelnek meg; országszerte több mint 80 önkormányzat közel 1000 intézményének távközlési szolgáltatójaként a BTelnek éppen ez az egyik erőssége.”

 

A lengyelek leginkább az egészségügy helyzete miatt aggódnak

A legnagyobb aggodalmat az egészségügyi ellátás elérhetősége kelti a lengyelek körében a 2026-os évre vonatkozóan – derült ki a Wirtualna Polska hírportál által pénteken közzétett felmérésből.
2025. 12. 26. 17:00
Megosztás:

Rekordot döntött az idén kötött brit fegyverexport-szerződések értéke

Rekordot döntött az idén kötött új brit fegyverexport-szerződések értéke.
2025. 12. 26. 16:00
Megosztás:

Újabb XRP árrobbanás jöhet 2026-ban? – Elemző szerint közeledik a következő nagy kitörés

Az XRP, a Ripple által támogatott kriptovaluta ismét a reflektorfénybe került, miután egy ismert elemző, CryptoBull újabb jelentős árfolyam-emelkedést vetít előre. Az elemzés szerint az XRP ismét ugyanabban a klasszikus mintában mozog, amely korábban is hatalmas árrobbanásokat eredményezett. De vajon tényleg küszöbön áll a következő nagy ralira való kitörés?
2025. 12. 26. 15:00
Megosztás:

Litván ultimátum a kriptovaluta szolgáltatóknak: Engedély vagy szankció 2025. december 31-ig!

Litvánia határozott lépést tett a kriptoszektor szabályozása felé: a balti állam központi bankja figyelmeztette a hazai kriptoeszköz-szolgáltatókat (CASP), hogy 2025. december 31-ig engedélyt kell szerezniük a működéshez – ellenkező esetben illegális tevékenységnek minősülhetnek, amely akár büntetőjogi következményekkel is járhat. Az európai MiCA-rendelet betartása immár nem választható – hanem kötelező. Aki lemarad, kimarad.
2025. 12. 26. 13:00
Megosztás:

Előrehozott parlamenti választást tartanak Koszovóban vasárnap

Előrehozott parlamenti választást tartanak vasárnap Koszovóban, azt követően, hogy a kormányzó Önrendelkezés (Vetevendosje) a februári választások után nem tudott kormányt alakítani.
2025. 12. 26. 12:00
Megosztás:

A Bitcoin gyenge pontja: Miért törik meg az árfolyam a 70–80 ezer dolláros sávban?

A Bitcoin árfolyama új történelmi csúcsok közelében jár, mégis rejtett gyengeségeket mutat a piac bizonyos árszintjein. Egy friss elemzés rávilágít arra, hogy a 70 000 és 80 000 dollár közötti zóna továbbra is a BTC egyik leginstabilabb, legkevésbé megtámogatott tartománya – ami kulcsfontosságú lehet a jövőbeli emelkedések vagy korrekciók szempontjából.
2025. 12. 26. 10:00
Megosztás:

Februárban vége lehet az alapszámla ingyenességének?

Az alapszámla jelenleg nem csak a szolgáltatások meghatározott körét kínálja ingyen, hanem még számlavezetési díjat sem kell fizetni utána mindaddig, amíg az infláció tartósan 4% alá nem csökken. A novemberi tényadat és az MNB decemberi inflációs előrejelzése alapján ez az időpont hamarabb elérkezhet, mint korábban várták.
2025. 12. 26. 09:00
Megosztás:

Izrael 350 milliárd sékelt fektet független fegyveripar létrehozásába

Izrael 350 milliárd sékelt (közel 33 ezer milliárd forint) fektet független fegyveripar kialakításába - ígérte Benjámin Netanjahu miniszterelnök a pilótaújoncok avatásának ünnepségén szerdán.
2025. 12. 26. 08:00
Megosztás:

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony, az állam déli részén vészhelyzetet hirdettek áradások, villámáradások, földcsuszamlások miatt.
2025. 12. 26. 06:00
Megosztás:

A kripto felkerült a karácsonyi kívánságlistákra – az infláció újragondoltatja az amerikai ünnepi költekezést

Az emelkedő megélhetési költségek ellenére – vagy talán éppen miattuk – egyre több amerikai gondolkodik kriptovalutában karácsonyi ajándékként, derül ki a Visa friss felméréséből. A trend különösen a fiatalabb generációk körében erős, és azt sugallja: a kripto már nem pusztán spekuláció, hanem egyre inkább kulturálisan elfogadott értékhordozó.
2025. 12. 26. 05:00
Megosztás:

Ez a Kádár-kocka házak típushibája, emiatt nehéz kifűteni őket!

Megjött a zimankó, de a hőszigetelés még most is aktuális kérdés: létezik egy korszerű, különleges megoldás, amely már Magyarországon is hozzáférhető. A szakember szerint a Kádár-kockák esetében tipikus szerkezeti problémáról beszélhetünk, és azt is bemutatja, milyen lépésekkel, milyen módszerekkel lehet hatékonyan orvosolni a hibát.
2025. 12. 26. 03:00
Megosztás:

Ezzel trükkel felére csökkentheted a hűtőszekrényed áram-fogyasztását

Az energia-veszélyhelyzet miatt hamarosan már magasabb árról érkezhet számla, a gáz mellett pedig a megnövekedett áramfogyasztás is sokaknak okozhat fejfájást. Egyes háztartási eszközök használatát – például hűtőt, mosógépet vagy légkondit – a jövőben sem fogjuk tudni kiiktatni, pár trükköt azonban érdemes bevetni, amivel csökkenthetjük a kiadásokat.
2025. 12. 26. 02:00
Megosztás:

A 6-os lottót feladtad a hétre? Kár volt... A kukába is dobhatod a szelvényt...

A hazai szerencsejátékok közül a lottójátékok között meghatározó különbség van abban, hogy milyen eséllyel lehet elvinni annak főnyereményét. Most, a 41. heti lottóhúzás következik hétvégén, amikoris a hatoslottó várható főnyereménye 540 millió Ft, míg a hagyományos ötös lottón 1,353 milliárd forint van "meghirdetve" főnyereményként.
2025. 12. 26. 01:00
Megosztás:

Több mint 62 ezer cipősdoboz ajándékot gyűjtött a Baptista Szeretetszolgálat

Idén 62 ezernél is több cipősdoboz ajándékot gyűjtött és osztott ki a Baptista Szeretetszolgálat - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
2025. 12. 26. 00:05
Megosztás:

Amikor a Solana 10 dollár alatt volt, senkit nem érdekelt – most szűk a likviditás, és a Digitap ($TAP) vezeti a 2026-os legjobb kriptós előértékesítést

Sok kereskedő vegyes érzelmekkel gondol vissza az előző bikapiacra. Az árak emelkedtek, a hírek hangosak voltak, de a legtöbben mégis úgy érzik, lemaradtak a valódi mozgásokról. A piac kaotikusnak tűnt, a forgások gyorsak voltak, és kevés volt a meggyőződés. Mégis, ebben a zavaros környezetben is hatalmas lehetőségek nyíltak azok számára, akik időben észrevették őket. A Solana ennek tökéletes példája.
2025. 12. 25. 22:00
Megosztás:

4 kriptovaluta, amelyet határokon átnyúló fizetésekre terveztek — a Digitap ($TAP) vezeti a 2026-os legjobb előértékesítéseket

A pénzküldés országhatárokon túl továbbra is komoly terhet jelent a mindennapi életre nézve. A Világbank Remittance Prices Worldwide adatbázisa szerint a globális átlagos átutalási költség továbbra is valamivel 6% felett mozog, jóval meghaladva a régóta kitűzött nemzetközi célt.
2025. 12. 25. 20:00
Megosztás:

Karácsonyi kriptóláz: A Z generáció inkább Bitcoint kér, mint cipőt vagy ajándékkártyát

Miközben a klasszikus karácsonyi ajándékok – telefonok, cipők vagy ajándékkártyák – továbbra is népszerűek, egy új trend kezd kibontakozni a fiatal felnőttek körében. Egy friss felmérés szerint a Z generáció egyre inkább kriptovalutára vágyik a fa alá – nem vicc, valódi digitális pénzt kérnek, nemcsak virtuális élményeket. De mi áll a jelenség mögött, és mit érdemes tudni, ha valakit kriptóval szeretnénk meglepni? Mutatjuk!
2025. 12. 25. 18:00
Megosztás:

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az 5G-előfizetések száma továbbra is rohamosan növekszik, és várhatóan 2025 végére eléri a 2,9 milliárdot, ami az összes mobil-előfizetés egyharmadát teszi ki, 2031 végére pedig már közel a kétharmadát - áll az Ericsson svéd távközlésiberendezés-gyártó honlapján.
2025. 12. 25. 17:00
Megosztás:

Ilyen idő várható az utolsó decemberi hétvégén

Jellemzően napos idő várható december utolsó hétvégéjén, de kisebb körzetekben tartósan megmaradhat az éjszaka képződő köd. A szél élénk, vasárnap egyes helyeken akár viharos is lehet. A hőmérséklet csúcsértéke 1 és 6 Celsius-fok között alakul és visszatérnek az éjszakai fagyok is - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2025. 12. 25. 16:00
Megosztás:

December 24-én 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség

Országszerte 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség az idén december 24-én - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtökön a honlapján.
2025. 12. 25. 14:00
Megosztás: