Átlépte a hárommilliárd eurót a Puma forgalma
2012. 02. 15. 16:35
Rekordbevételre tett szert tavaly a Puma, és az idén, valamint jövőre is komoly növekedést vár a vezető európai sportszergyártó.
A francia LVMH luxuscsoporthoz tartozó vállalat értékesítési árbevétele 11,2 százalékkal 3,01 milliárd euróra nőtt tavaly, az üzemi eredmény 8,6 százalékkal 333,2 millió euróra emelkedett. Adó után 230,1 millió euró maradt, 13,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A társaság vezetése arra számít, hogy az idén és jövőre a felső határhoz közeli, egyszámjegyű lesz a forgalom növekedése, és a bevétel 2015-ben eléri a négymilliárd eurót.
Mémek, bányászat, Web3: ezek az ICO-k uralják majd az októberi hónapot
Az új kriptolehetőségek keresése gyakran az előértékesítésekkel kezdődik, ahol a kedvezőbb belépési árak és az exkluzív jutalmak vonzóvá teszik a csatlakozást. Októberben több projekt is lendületet kap, persze nemcsak a hype, hanem a valódi használhatóság és a modern technikai irányvonalak miatt is.
NGM: sikeresen indult a decentralizált önkormányzati számlavezetés
Már több mint 300 milliárd forint érkezett a decentralizált önkormányzati számlavezetés első körében érintett önkormányzatok Magyar Államkincstárnál nyitott bankszámláira. Az összegből az önkormányzatok döntése alapján közel 35 milliárd forint már az indulás napján befektetésre került a kizárólag a kincstárban elérhető, kedvező hozamú Önkormányzati Magyar Államkötvénybe (ÖMÁK) - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.
Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota - emelte ki Rácz András, az Agrárminisztérium (AM) természetvédelemért felelős államtitkára az Ócsai Tájházban tartott jubileumi ünnepségen csütörtökön, a szaktárca közleménye szerint.
Az Európai Mezőgazdasági Bizottság a hatékonyabb, fenntarthatóbb termelésről tanácskozik Budapesten
Ma kezdte meg ülését az Európai Mezőgazdasági Bizottság Budapesten – egy kétévente megrendezett kulcsfontosságú fórum Európa és Közép-Ázsia országai számára az élelmezéssel és mezőgazdasággal kapcsolatos témákban. A negyvennegyedik ülésszak középpontjában az a kihívás áll, hogy hogyan termeljünk kevesebből többet, további főbb témák az inkluzív élelmezési- és mezőgazdasági politikák, a digitális megoldások és a fenntartható beruházások.
Lezárult az Eisberg lengyelországi gyárának felvásárlása is
A Green Factory véglegesítette az Eisberg lengyelországi gyárának felvásárlását, így a korábban bejelentett magyarországi és romániai tranzakciókat követően mostantól az Eisberg lengyelországi üzeme is hivatalosan a Green Holding csoport tagjaként működik tovább. A felvásárlásnak köszönhetően a Green Factory árbevétele meghaladja az 1,3 milliárd zlotyt (kb. 120 milliárd forintot), és a vállalat nyolc gyárból szolgálja ki vásárlóit napi szinten, 12 országban, több mint 1500 munkavállalóval. A mostani lépés tovább erősíti a cég jelenlétét a közép- és kelet-európai régióban, a friss zöldségek, salátakeverékek és kész saláták piacán.
Még mindig menekülnek a belvárosból a budapestiek – Mit hoz az Otthon Start?
Hosszú évek csökkenő tendenciája után 2024-ben élénkült a Budapesten belüli költözés. A legkevésbé népszerűek továbbra is a belvárosi kerületek voltak, melyeknek csökkent a lélekszáma. Ősszel az Otthon Start program még jobban felértékelheti a külső, eddig elfelejtett részeit a fővárosnak, mivel a belső részeken már alig találni olyan lakást, ami belefér a 1,5 millió forintos négyzetméterár-korlátba – mutat rá friss elemzésében az OTP Ingatlanpont.
EM: több mint 8000 pályázó a vállalati e-autó programban
A gazdasági társaságok december elsejéig igényelhetnek járművenként akár 4 millió forint támogatást tisztán elektromos gépkocsik beszerzéséhez; a beérkezett kérelmek száma túllépte a nyolcezret, kisteherautókból már több mint kétezret vásárolnak a jelentkező cégek - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Hatalmas lökést ad a magyar építőiparnak a vezető hazai lakásfejlesztő
A magyar újlakáspiac élénkülése nemcsak a vásárlói oldalon hoz rekordokat, hanem az építőiparra, ezen keresztül pedig a gazdaságra is jelentős hatással van. Magyarország piacvezető lakóingatlan-fejlesztője, a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia a tervezett 1000 helyett közel 1500 új lakás értékesítését indítja el az idén, ami mintegy 130 milliárd forintnyi megrendelést jelent az építőiparnak.
Ingatlanpiaci kutatás: 10-ből 9-en nehézségekre számítanak
Az ingatlan- és hitelpiaci döntéseket Magyarországon bizonytalanság, félelem és szorongás övezi. Szinte alig vannak olyanok, akik nem számítanak nehézségekre ingatlanvásárlás vagy -eladás során, különösen az első lakást vásárlók között. Reprezentatív ingatlan- és hitelpiaci kutatása alapján a Duna House ÉPP JÓKOR! néven új márkakommunikációs platformot és országos kampányt is indít, amelyek középpontjában az ingatlanvásárlók és -eladók támogatása, edukációja és felhatalmazása áll az Otthon Start Program által is fűtött piaci környezetben.
Együttműködővé vált a GVH-val népszerű influenszer
Újabb influenszer ügyet zárt le a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH megállapította, hogy Halmi Bence közösségi média tartalomgyártó reklámmegjelölés nélkül népszerűsítette a saját vállalkozásának szolgáltatásait. A TikTok-on mintegy 422 ezer, az Instagramon pedig több mint 37 ezer követővel rendelkező influenszer és cége az eljárás során együttműködővé vált a GVH-val, és végül elismerték a jogsértést, valamint lemondtak a jogorvoslati jogukról. A GVH Versenytanácsa így 1,3 millió forintra mérsékelte a kiszabott bírságot.
A ChatGPT az új nagybácsi: jobban hiszünk az MI válaszaiban, mint a Google-ben
Megrendülni látszik a Google egyeduralma az internetes keresésben. A mesterséges intelligencia, különösen a ChatGPT, új korszakot nyitott: a felhasználók egyre inkább összegzett, személyre szabott válaszokat keresnek linkek helyett. A Google piaci részesedése 90% alá csökkent, ami bár továbbra hatalmas szám, nagy változást jelezhet elő. Szesztay Péter, a BP Digital ügyvezetője szerint az MI-alapú keresők nemcsak hatékonyabbak, hanem új tartalomfejlesztési stratégiát is igényelnek.
Tovább növekszik a Pensum Group, közel 5 milliárd forint árbevétel az első félévben
Közel 30 százalékkal, 4,9 milliárd forintra bővült az árbevétele a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group-nak. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett vállalat növekedését elsősorban a harmadik országbeli munkavállalók kölcsönzése hajtotta, ugyanakkor az év első félévében tovább romló gazdasági környezettel szembesült, ami mellett a fokozódó árverseny és az év elejétől a szektor szereplőire kivetett foglalkoztatási díj is rontotta a működési eredményt. A Pensum Group mindezek mellett 133 millió forint adózott eredménnyel és 67 forint egy részvényre jutó nyereséggel zárta az év első felét.
Kvantum-erődemonstráció a kötvény-kereskedelemben
Új időszámítást ígér az algoritmikus kötvény-kereskedelemben az IBM és a HSBC közös projektje, melynek során a kvantumszámítással támogatott modellek a klasszikus módszereknél 34 százalékkal jobb eredményt értek el az európai vállalati kötvénypiaci árak előrejelzésében: vagyis az IBM és a HSBC kvantum-modeljével ennyivel pontosabban lehetett megjósolni, hogy egy kötvény adott áron értékesítésre kerül-e.
Túri Anikó: a magyar emberek pénzügyi tudatosságának erősítése kulcsfontosságú
A Kormány számára kiemelt prioritás a magyar emberek pénzügyi tudatosságának erősítése és az öngondoskodás támogatása! Ennek fontosságára hívta fel a figyelmet az idei Pénztárkonferencia is, amelynek nyitóelőadását Dr. Túri Anikó közigazgatási államtitkár tartotta.