Átszervezik a Praktikert, áruházbezárások várhatók

Átszervezik a németországi központú Praktiker barkácsáruház láncot, a társaság szerdán éjjel véget ért közgyűlésén heves viták után elfogadott döntés értelmében egy olyan koncepciót hajtanak végre, amely áruházbezárásokat irányoz elő. A magyarországi áruházakat egyelőre nem érinti a döntés.

Harald Günter, a Magyarországon 19 áruházat üzemeltető társaság szóvivője csütörtökön az MTI-nek elmondta: a döntésnek egyelőre nincsen hatása a magyarországi Praktiker-áruházak működésére. A közgyűlés határozatai a németországi hálózat átszervezésére vonatkoznak, és biztosítják a finanszírozási hátteret a vállalat egésze számára - tette hozzá.
    

A döntések üzenete az, hogy a "Praktiker AG-nek van jövője" - hangsúlyozta Harald Günter. Hozzátette: remélik, hogy Magyarországon továbbra is jól alakul az üzletmenet.
    

A közgyűlésen elfogadott terv szerint a részvényesek 60 millió eurós tőkeemelést hajtanak végre, az Anchorage amerikai befektetési társaság pedig 85 millió eurót biztosít az átalakításhoz. A 234 németországi Praktiker áruház közül 120 a Max Bahr hálózat részeként működik tovább, a veszteséget termelő áruházakat pedig bezárják.
    

A társaság veszteséges, eladósodott és a fizetésképtelenség veszélyezteti. Elemzők szerint elsősorban azért jutott válságba, mert nem vált be az alacsony árakra és rendkívüli akciókra épülő stratégia. Korábbi sajtóbeszámolók szerint az irányváltás része, hogy az üzletek eladóterét szellősebben, áttekinthetőbben rendezik be és kevesebb árut halmoznak fel benne. A cél a "barkácsáruházak Ikeája" modell kialakítása. Ezt szolgálja a magasabb árkategóriákkal működő Max Bahr hálózat kiterjesztése.
   

 A Németországban 11 ezer főt, a külföldi hálózattal együtt pedig 19 ezer főt foglalkoztató és 9 európai országban összesen 440 barkácsáruházat üzemeltető vállalat bevétele tavaly 3,2 milliárd euró, vesztesége pedig 500 millió euró volt. A Praktiker - a csoporthoz tartozó Max Bahr, illetve Extra Bau & Hobby márkával együtt - Németországban a negyedik a barkácsáruházak 2011-ben elért bevétele alapján felállított rangsorában az Obi, a Bauhaus és a Hornbach mögött. (MTI)


A lengyel jegybank elnöke kapta az MNB Lámfalussy-díját

Adam Glapinskinak, a lengyel jegybank elnökének ítélte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Lámfalussy Sándor díjat, az elismerést Varga Mihály magyar jegybankelnök jelentette be a 11. Lámfalussy Konferencia előestjén rendezett díjátadó gálaesten.
2026. 05. 18. 01:00
Megosztás:

Várja a szakmai egyeztetéseket a Pedagógusok Szakszervezete a kormánytagokkal

Várja a minél előbbi szakmai egyeztetés megkezdését a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) az oktatásban és a társterületeken felelős kormánytagokkal - fogalmazták meg a szervezet tagjai 44. kongresszusuk zárónyilatkozatában a PSZ vasárnapi közleménye szerint.
2026. 05. 18. 00:05
Megosztás:

Sok napsütéssel egyre melegebb idő várható a jövő héten

Csökken a csapadék esélye a jövő héten, de még néhol kialakulhatnak záporok, zivatarok. A fátyol- és gomolyfelhők mellett többnyire napos lesz az idő és a hőmérséklet fokozatosan emelkedik, a pünkösdi hétvégén már 21-27 Celsius-fok lehet a legmelegebb órákban - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 05. 17. 23:00
Megosztás:

Rekordmértékben növelte utasforgalmát a kassai repülőtér áprilisban

Rekordmértékben nőtt a kassai nemzetközi repülőtér (KSC) utasforgalma éves szinten áprilisban - derült ki a második legnagyobb szlovákiai légikikötő által vasárnap kiadott közleményből.
2026. 05. 17. 22:00
Megosztás:

A jövő héten kezdődik a magyar államadós-osztályzatok idei hitelminősítői vizsgálatsorozata

A jövő héten kezdődik a magyar államadós-osztályzatok idei hitelminősítői vizsgálatsorozata. A három piacvezető nemzetközi hitelminősítő a kialakult gyakorlatnak megfelelően 2026-ban is összesen hatszor - egyenként két-két alkalommal - veszi napirendre a magyar szuverén besorolásokat.
2026. 05. 17. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 20. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 17. 20:00
Megosztás:

Több százmillió köbméter víz veszhet kárba

Magyarország vízgazdálkodása stratégiai kérdés, miközben továbbra is él az a tévhit, hogy az ország vízkészletei kimeríthetetlenek – hívta fel a figyelmet a Nemzetközi Klímaváltozási Akciónap alkalmából az MHtE szakértője.
2026. 05. 17. 19:00
Megosztás:

Kreml: pozitív elmozdulás, hogy Európában vita kezdődött a Moszkvával való párbeszédről

Pozitív elmozdulást jelent az a tény, hogy Európában vita kezdődött az Oroszországgal való párbeszéd szükségességéről - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című vasárnapi műsorában.
2026. 05. 17. 18:00
Megosztás:

Rekordmértékben növelte utasforgalmát a kassai repülőtér áprilisban

Rekordmértékben nőtt a kassai nemzetközi repülőtér (KSC) utasforgalma éves szinten áprilisban - derült ki a második legnagyobb szlovákiai légikikötő által vasárnap kiadott közleményből.
2026. 05. 17. 17:00
Megosztás:

Mennyi Solanát tartanak valójában a legnagyobb vállalati SOL-befektetők?

A Solana vállalati kincstári tartalékai egyre fontosabb szerepet kapnak a kriptopiaci elemzésekben. A legnagyobb nyilvánosan ismert céges SOL-pozíciók alapján jól látszik, hogy a mezőny élén egyetlen vállalat toronymagasan kiemelkedik, miközben a következő négy szereplő között rendkívül szoros verseny alakult ki.
2026. 05. 17. 15:00
Megosztás:

Erősödik az Ethereum: az intézményi elfogadás új lendületet adhat az ETH-nak

Az Ethereum ismét a kriptopiaci figyelem középpontjába került, miközben az intézményi szereplők egyre aktívabban építenek Ethereum-alapú elszámolási és tokenizációs infrastruktúrákat. A tőzsdei kiáramlások, a hosszú távú felhalmozás jelei és a kulcsfontosságú technikai támaszok megtartása együtt erősítik azt a piaci narratívát, hogy az ETH továbbra is meghatározó szereplő maradhat a következő bikapiaci szakaszban.
2026. 05. 17. 14:00
Megosztás:

Így adják meg betétre az infláció többszörösét: egy nagybank is beszállt a kamatversenybe

Májusban beszállt egy nagybank is az ügyfelek szabad pénzéért folyó kamatversenybe. Ráadásul rögtön a legmagasabb betéti ajánlatok közé, ahol eddig jellemzően a kisebb bankok kínálták a legjobb kamatokat rövid lekötésre. Az ügyfelek most több olyan betét közül is válogathatnak, amely az aktuális infláció többszörösét adja kamatként - derül ki a BiztosDöntés.hu összeállításából.
2026. 05. 17. 13:00
Megosztás:

A TRON átlépte a 14 milliárd tranzakciót: stabilcoin-nagyhatalommá érett a hálózat

A TRON hálózat újabb látványos mérföldkőhöz érkezett: az összesített tranzakciószám meghaladta a 14 milliárdot. Ez nem csupán egy impozáns statisztikai adat, hanem annak a jele is, hogy a TRON az elmúlt években a globális stabilcoin-forgalom egyik legfontosabb infrastruktúrájává vált. A hálózat növekedését elsősorban az olcsó, gyors és kiszámítható USDT-utalások iránti kereslet hajtotta, ami mára a kriptoszektor egyik legforgalmasabb blokkláncává emelte a TRON-t.
2026. 05. 17. 12:00
Megosztás:

Ezzel a 10 kriptóval nyerhettél a legtöbbet a héten!

A kriptopiacon ritkán szól csak a számokról egy toplista. A zöld százalékok mögött ott vannak a késő esti Telegram-üzenetek, a hirtelen megugró volumenek, a „lemaradtam?” érzése, és az a régi befektetői reflex, amely minden emelkedésnél ugyanazt kérdezi: vajon ez most a legjobb kriptovaluta befektetés, vagy csak egy újabb rövid életű piaci fellángolás?
2026. 05. 17. 11:00
Megosztás:

A brit kormányfő egyik kihívója szerint Nagy-Britanniának újból csatlakoznia kell az EU-hoz

Nagy-Britanniának újból csatlakoznia kell az Európai Unióhoz - mondta szombaton Wes Streeting volt brit egészségügyi miniszter, aki Keir Starmer miniszterelnök tisztségére pályázik.
2026. 05. 17. 10:00
Megosztás:

Kiderült, mekkora drágulást érzékelnek a középkorú magyarok

A középkorúak átlagosan 18 százalékos éves inflációt érzékeltek, ami számottevő javulást jelent a korábbi évekhez képest. A medián érték a 15–19 százalékos sávba került, miközben egy évvel korábban még a 20–24 százalékos tartományban volt - derült ki a K&H biztos jövő kutatásából, amely az első negyedévben vizsgálta azt, hogy a 30-59 évesek milyen inflációt érzékeltek a mindennapokban és mire számítanak a jövőben. A következő tizenkét hónapra vonatkozó várakozások kedvező irányba mozdultak el: a megkérdezettek átlagosan 7 százalékos áremelkedésre számítanak a tavaly mért 11 százalék után. A válaszadók 11 százaléka árcsökkenést vár, 19 százalék stagnálást valószínűsít, míg 70 százalék továbbra is áremelkedésre számít.
2026. 05. 17. 09:00
Megosztás:

A BYD tovább erősít a stratégiai helyszínként kezelt magyar piacon

A BYD kínai autómárka robbanásszerű növekedést produkált az elmúlt időszakban Európában, pozíciójának további erősítésére az idén több új modellt vezet be, megkezdi szupererős elektromosautó-töltőjének telepítését, és egy új autómárkával is megjelenik a stratégiai helyszínként kezelt magyarországi piacon - tájékoztatott Rényi-Vámos Ádám országigazgató.
2026. 05. 17. 08:30
Megosztás:

Letartóztatták és leváltották a belgrádi rendőrség vezetőjét

Letartóztatták és leváltották tisztségéből Veselin Milicet, a belgrádi rendőrség volt parancsnokát egy férfi eltűnésének körülményeit vizsgáló nyomozás részeként - közölte szombaton a szerb belügyminisztérium.
2026. 05. 17. 07:00
Megosztás:

Először választottak nőt a horvát legfelsőbb bíróság élére

A horvát parlament pénteken Mirta Maticot választotta a legfelsőbb bíróság elnökévé, ezzel először került nő a legmagasabb horvát bírói testület élére.
2026. 05. 17. 06:00
Megosztás:

A neurológiai esetek miatti sürgősségi ellátások száma nő viharos időben

Változékony és viharos időben sokkal több embert kell sürgősségi ellátásban részesíteni stroke, agyvérzés és hasonló esetek miatt – derül ki egy új hazai kutatásból. Ezeket a napokat jellemzően sok csapadék, erős szél és változékony időjárási mintázatok jellemzik.
2026. 05. 17. 05:00
Megosztás: