Az EU-s tagországok összefogást sürgetnek az erdőirtás megállítása érdekében

A Mezőgazdasági és Halászati Tanács hétfői ülésén az uniós tagországok agárminiszterei nemzetközi összefogást sürgettek az erdőirtás megállítása érdekében, véleményük szerint ugyanis csak az Európai Unió hatékony szerepvállalásával állítható meg az erdőterületek globális szintű csökkenése - közölte az Európai Unió Tanácsa hétfőn.

Az EU-s tagországok összefogást sürgetnek az erdőirtás megállítása érdekében

A tájékoztatás szerint a tanácskozó szakminiszterek politikai útmutatást rögzítő állásfoglalást fogadtak el a világ erdeinek védelme és helyreállítása érekében.
   
Előremutatónak nevezték, hogy az Európai Bizottság által a múlt héten ismertetett európai zöld megállapodás nevű munkadokumentumban kiemelt szerep hárul az erdősítésre, mint a klímaváltozás elleni küzdelem egyik legfontosabb eszközére.
   
Egyebek mellett azt javasolták, hogy az uniós bizottság valamennyi kereskedelmi megállapodásban ragaszkodjon ahhoz, hogy a szövegben szerepeljen a fenntartható erdőgazdálkodásra, valamint a fenntartható és erdőirtástól mentes mezőgazdasági termékekre vonatkozó kötelezettségvállalás.
   
Hozzátették, a 2020-ban bemutatni tervezett új uniós erdészeti stratégia is kiemelten foglalkozik majd az erdőterület csökkenését az unión kívüli országokban kiváltó egyik legfontosabb tényezővel, a mezőgazdasági célú földhasználat terjedésével, amely mögött az élelmiszerek iránti növekvő igény áll.
   
Az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint Nagy István agrárminiszter az ülésen reményét fejezte ki, hogy a stratégia kidolgozása során előnyt élvez majd az erdőket, az erdőgazdálkodást érintő politikák közti koherencia biztosítása, e nélkül ugyanis nem lehetséges az EU-n kívüli országokban zajló erdőirtások hatékony mérséklése, valamint az erdőterület növelése - mondta a szaktárca vezetője.
   
"Az utolsó pillanatban vagyunk", hogy megállítsuk a Föld erdeinek csökkenését, amely már nem csak az érintett országokban, hanem globális szinten is egyre nagyobb károkat okoz az emberiségnek" - fogalmazott.
   
A miniszter kiemelte, hogy Magyarország élen jár az erdősítésben, az elmúlt 50 évben ugyanis közel megduplázta az erdőterületeinek nagyságát, miközben a mezőgazdasági hozamok, a mezőgazdasági ágazat termelése is jelentős mértékben emelkedett.
   
"Saját példánkkal tudjuk igazolni, hogy az élelmiszer-termelés növelése, az élelmiszer-ellátás biztonságának javítása összefér az erdőterület folyamatos bővülésével" - közölte.
   
Magyarország kész hozzájárulni a közös erőfeszítésekhez a hazai tapasztalatok megosztásával - tette hozzá.
   
A közlemény szerint Nagy István és Janusz Wojciechowski új mezőgazdasági biztos kétoldalú tanácskozásán a felek egyetértettek abban, hogy a közös agrárpolitika (KAP) új szabályairól felelősségteljes döntés csak az unió 2021-től érvényes költségvetésének ismeretében hozható, ezért csak annak elfogadása után zárhatók le a KAP tárgyalások.
   
A lengyel agrárbiztos hangsúlyozta, hogy a költségvetési tárgyalások során mindent megtesz majd a vonatkozó források védelme érdekében.
    

Nagy István a találkozó során reményét fejezte ki, hogy az új összetételű Európai Bizottság nyitott lesz a közös agrárpolitikára vonatkozó korábbi javaslatok módosítására. Emellett könnyebbséget fog jelenteni a tárgyalások végén, hogy a kelet-európai régió mezőgazdaságát jól ismerő biztossal kell majd megegyezni, aki tisztában van a termeléshez kötött támogatások, az átmeneti nemzeti támogatás, a kisgazda támogatási rendszer, vagy éppen az öntözési beruházások fontosságával - közölték.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: