Csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten
A Fővárosi Közgyűlés még a 2024. november 27-i ülésén döntött a parkolóautomaták kivezetéséről a parkolási rendelet módosításával. A rendelkezés július elsején lép hatályba.
A fővárosi önkormányzat időközben biztosította azokat a tájékoztató táblákat, amelyeket a kerületi parkolási üzemeltetőknek kell kihelyezniük.
A BudapestGO alkalmazásban történő fizetés egyelőre nem lesz elérhető, a funkció majd egy jövőbeni fejlesztéssel érkezik az applikációba.
Szerdától a parkolási díj az "A" várakozási övezetekben 800 forint/óra, a "B"-ben 600 forint/óra, a "C"-ben 400 forint/óra, míg a "D" várakozási övezetekben 300 forint/óra lesz.
Továbbá az őrzött, díjfizető P+R parkolókban fizetendő éjszakai várakozási díj 300 forint/órára emelkedik, a havi nappali bérlet értékesítése megszűnik, valamint a Margitsziget északi fizető parkolójában a várakozási díj 800 forint/óra lesz.
A parkolási rendszer mellett változás lesz az éjszakai közösségi közlekedésben is. Az új közlekedési rendszert szerdáról csütörtökre virradó éjszaka vezetik be.
A BKK korábbi közlése szerint a megújuló éjszakai hálózat nagyobb lefedettséget, gyorsabb eljutást kínál majd az utasoknak Budapesten és az agglomerációban. Az átalakítással a főváros egészét lefedő, az agglomerációban élők igényeit is kielégítő, jól áttekinthető hálózat jön létre, amely a belvárosból és a Nagykörút térségéből a fő közlekedési tengelyek mentén minden városrész számára biztosítja az eljutást.
Közvetlen járat közlekedik majd például a Deák Ferenc tér és Pécel között, és szintén a pesti belvárosig közlekedik majd a busz Gödöllőről. Budaörs, Budakeszi, Zsámbék, valamint a környékbeli települések jobb hálózati kapcsolatait az egészen Törökbálintig közlekedő járatok biztosítják. Szentendre felé is indul busz a belvárosból, javul Solymár, Szigetszentmiklós és Gyál elérése is.