Az EU szeptember 20-án tartaná a háromoldalú tárgyalásokat

Az Európai Bizottság azt javasolta az orosz és az ukrán energiaügyi miniszternek, hogy szeptember 20-án Berlinben üljenek össze a háromoldalú gáztárgyalásokra - közölte Marlene Holzner, Günther Oettinger energiaügyi biztos szóvivője csütörtökön brüsszeli sajtótájékoztatóján.

Az orosz energiaügyi minisztérium jelezte, hogy megkapta a meghívást, de "a találkozó időpontja és helyszíne" még további egyeztetések témája. Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter szeptember 1-jén bejelentette, hogy Oroszország és Ukrajna kész újraindítani a gáztárgyalásokat szeptember 6-án, és már csak az Európai Bizottság válaszát várják, hogy megfelel-e az időpont. A beharangozott találkozó elmaradt.

 

Ukrajna és Oroszország között tavasszal robbant ki árvita, miután a Gazprom orosz gázipari cég április eleje óta ezer köbméterenként 485 dollárt követel az ukrán féltől a tavaly decemberben megállapított kedvezményes tarifa, 268,5 dollár helyett. Kijev nem hajlandó elfogadni az áremelést és nem fizet. A Gazprom június 16-án leállította az Ukrajnába irányuló gázexportot, miután a Naftohaz ukrán állami gázvállalat több mint 5,2 milliárd dolláros tartozást halmozott fel a korábbi szállításokért.

 

Oroszország, Ukrajna és az Európai Unió képviselői áprilistól június közepéig tárgyaltak, de a háromoldalú egyeztetések eredménytelenek maradtak. Kijev ragaszkodik a gázár drasztikus csökkentéséhez, különben nem hajlandó törleszteni több milliárd dolláros adósságát. Oroszország - a vámtarifa eltörlése révén - árengedményt ajánlott fel, de Kijevnek nem tetszik sem az árcsökkentés mechanizmusa, sem a felkínált 100 dolláros mértéke.

 

Az orosz fél tárgyalási pozíciója nem változott tavasz óta. Alekszandr Novak erről tájékoztatta Günther Oettingert az augusztus végén Moszkvában tartott megbeszélésükön. Megismételte: Oroszország nem támogatja azt az ukrán javaslatot, hogy évszaktól függően - télen 380, nyáron 320 dollárt fizetnének az ukránok ezer köbméterenként - állapítsák meg az orosz gáz árát.

 

Moszkva elutasítja azt az ukrán javaslatot is, hogy az európai országokba irányuló, Ukrajna területén tranzitként áthaladó orosz gáz átadási pontját helyezzék át az ukránról az orosz határra. Novak szeptember elején közölte: ha Kijev törleszt kétmilliárd dollárt és a maradék tartozás átütemezéséről megállapodnak, a Gazprom felújítja ukrajnai szállításait. Az orosz miniszter mindazonáltal azt is hangsúlyozta: elsőszámú feladatnak tekinti, hogy dűlőre jussanak az ukrán adósság törlesztésének kérdésében, s csak utána jöhet a gázár problematikája.  (MTI)


Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: