Az Erste Bank lesz öt éven belül a legnagyobb vállalati hitelező Magyarországon

Mindössze néhány év alatt több mint a duplájára növelte vállalati hitelállományát az Erste Bank. A bővüléshez minden terület hozzájárult: a nagyvállalati hiteleknél az állomány a triplájára, míg a kereskedelmi célú ingatlanok és a kkv-szektor esetében több mint a duplájára gyarapodott. A pénzintézet tervei szerint öt éven belül a legnagyobb vállalati hitelezővé válik Magyarországon.

Az Erste Bank lesz öt éven belül a legnagyobb vállalati hitelező Magyarországon

Meghaladta a 700 milliárd forintot az Erste Bank vállalati hiteleinek állománya augusztus végén. A 707 milliárd forintot elérő állomány 22 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Az állomány a 2015 év végén mértnek több mint a duplájára, 135 százalékkal bővült. Az újonnan folyósított hitelek összege az idei első nyolc hónapban elérte a 164 milliárd forintot, ami 13 százalékkal több, mint a tavalyi azonos időszakban.

Az idén az első fél évben a magyar pénzintézet vállalati üzletága mutatta fel a legdinamikusabb bővülést az Erste Csoporton belül, miközben a nem teljesítő hitelek arányát 1 százalék alatt tartotta, amely továbbra is a legalacsonyabbnak számít. A díjbevétel kétszámjegyű gyarapodása ugyancsak dobogós helyezést jelent a csoporton belül, míg a kis- és középvállalati (kkv) ügyfelek kiszolgálásának minőségét mérő elégedettségi mutatóban nem csak az Erste Csoport többi tagbankját, hanem az összes magyarországi versenytársát előzi a bank.

A magyar pénzintézet a tervezettnél fél évvel hamarabb, már tavaly év végére teljesítette a három éves stratégiai célkitűzésében szereplő tervét, amely a vállalati hitelállomány megduplázását jelentette. Mivel a bővülés továbbra is dinamikus, a nemrég még 2-3 éven belül a harmadik legnagyobb vállalati hitelezői pozíciót megcélzó banknak most már merészebb tervei vannak.

Az Erste azt tervezi, hogy öt éven belül a legnagyobb vállalati hitelezővé válik Magyarországon – ismertette Szabados Richárd, a bank vállalati üzletágának vezetője. „Idén is a piaci átlagot meghaladó növekedést tervezünk mind a hitelállományokban, mind az ügyfélszámban. Emellett több olyan informatikai fejlesztésen is dolgozunk, melyek tovább javítják mind a szolgáltatásaink minőségét, mind a kollégáink támogatását. A fejlesztések hozzájárulnak ahhoz, hogy megőrizzük az ügyfélelégedettség terén szerzett előnyünket” – tette hozzá.

A vállalati hitelállomány növekedéséhez minden terület hozzájárult. A kereskedelmi célú ingatlanok esetében a hitelállomány idén augusztus végén elérte a 270 milliárd forintot, amely éves összehasonlításban 13 százalékos, míg 2015 végével összevetve 119 százalékos bővülést jelent.

A nagyvállalati hiteleknél 178 milliárd forintot elérő hitelállomány tavaly augusztushoz képest 27 százalékos gyarapodást mutat, 2015 végéhez viszonyítva pedig több mint a triplájára, 217 százalékkal nőtt. Ezen a területen az új kihelyezések értéke (49 milliárd forint) az idei első nyolc hónapban 36 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!

A kis- és középvállalkozói hitelek állománya 2015 vége óta több mint a duplájára, 118 százalékkal 229 milliárd forintra bővült. Ez 23 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőttit.  Az Erste Bank az idei első nyolc hónapban a kkv-szektorba 48 milliárd forint új hitelt helyezett ki, 14 százalékkal többet, mint a tavalyi azonos időszakban.

Az önkormányzati szektor esetében az új kihelyezés idén január és augusztus között 270 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban, és elérte a 10 milliárd forintot. Az állomány egy év alatt több mint a duplájára, 14 milliárdról 30 milliárd forintra nőtt augusztus végére.

A vállalati hitelezés gyors bővülése mellett az állomány továbbra is igen egészséges, a kkv-hitelek, valamint a nagyvállalati- és a kereskedelmi célú ingatlanok finanszírozásának aránya továbbra is nagyjából harmados. Az Erste Bank stratégiájának változatlanul része, hogy ezt az egyensúlyt fenntartsa a három fő üzleti szegmens között.

A nem teljesítő hitelek rendkívül alacsony, 1 százalék alatti arányának hátterében a bank belső folyamatainak javítása illetve az értékesítési terület bővítése és fejlesztése húzódik meg. A pénzintézet kockázatvállalási hajlandósága alapvetően nem változott az elmúlt 2-3 évben, ám az elmúlt időszakban alacsony volt az újonnan nem teljesítőbe forduló kölcsönök aránya. Ahol voltak is nehézségek, a bank gyorsan, nagy arányú megtérülés mellett le tudta zárni az érintett ügyleteket.

Az Erste számára kiemelten fontos a hazai kkv-szektor, így aktívan részt vesz az NHP Fix programban is, eddig több mint 14 milliárd forint értékben kötött szerződést, amely a bank vállalati piaci részesedésének megfelelő arányt jelent a teljes szerződött hitelállományból. A tapasztalatok alapján a konstrukciót elsősorban a mezőgazdaságban és a feldolgozóiparban működő vállalkozások veszik igénybe, ugyanakkor a cégek részéről most lényegesen kisebb az érdeklődés a lehetőség iránt, mint a korábbi NHP-programok esetében. Az alacsony kamatszintek miatt ugyanis a bank most saját forrásból is hasonló árazással tud finanszírozni kevesebb kötöttség mellet – mondta el Szabados Richárd.

Az Erste a mezőgazdaság finanszírozásában hagyományosan jó teljesít, 10 százalék feletti, dinamikusan növekvő piaci részesedésével a legnagyobb szereplők közé tartozik. Az agrárhitelek állománya augusztus végén elérte a 107 milliárd forintot, amely éves összevetésben 38 százalékos növekedést mutat, míg 2015 végéhez képest 87 százalékos bővülést jelent. Az új kihelyezések értéke az elmúlt egy évben 320 százalékkal haladta meg az előző 12 hónap eredményét. Az agráriumon belül az élelmiszeripar is dinamikusan bővül, a szektorhoz kötődő hitelállomány egy év alatt 20 milliárdról 32 milliárd forintra nőtt.

Hozzászólások

Több ezer pályázat érkezett a Magyar falu programra

Idén eddig több mint ötezer kérelmet nyújtottak be a kistelepülési önkormányzatok és a történelmi egyházak a Magyar falu programnak a helyi életminőség javítását célzó pályázati kiírásaira - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton az MTI-vel.
2020. 06. 06. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul az ipari termelés - ábrán mutatjuk

termelői volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100,
2020. 06. 06. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tud a magyar ember spórolni, ha muszáj - Így kezeltük a járványhelyzetet

A járványhelyzet miatt megfontoltabban költenek a magyarok és harmaduk hajlandó nagyobb befektetését is elhalasztani, a hiteleit ugyanakkor a többség tovább fizeti - derül ki a Cofidis legfrissebb, májusban készült reprezentatív kutatásából.
2020. 06. 06. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új vásárcsarnok nyílt Tatán

A helyi termelők piacra jutásnak elősegítésére szombaton megnyílt Tata új vásárcsarnoka, melyet 360 millió forintos beruházással építtetett meg az önkormányzat - közölte a polgármester az MTI-vel.
2020. 06. 06. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi a helyzet a digitális oktatással?

Hátrányos helyzetű diákokkal is sikeresen működik a digitális oktatás Magyarország és Európa első roma nemzetiségi érettségit adó iskolájában, a pécsi Gandhi gimnáziumban - közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.
2020. 06. 06. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Átlépte az 1000 milliárd forintot a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek állománya

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pályázati rendszere révén 2017-ben elindult minősített fogyasztóbarát lakáshitelek állománya meghaladta az 1000 milliárd forintot április végén, ez több mint 79 ezer lakossági szerződést jelent.
2020. 06. 06. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszélybe került az önkormányzati dolgozók helyzete

Veszélybe került az önkormányzati dolgozók helyzete, mert számos kormányzati döntés hátrányos volt az önkormányzatok költségvetési pozíciójára - jelentette ki a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) elnöke pénteken budapesti sajtótájékoztatón.
2020. 06. 06. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi bértámogatást fizetett ki a kormány

Tizennyolc és fél milliárd forint bértámogatást fizetett ki a kormány 114 ezer munkahely megtartására 8200 cégnek. A munkahelyvédelmi bértámogatásra 11 735 cég csaknem 152 ezer dolgozóra nyújtott be 25 milliárd forint igényt - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Hajdúszoboszlón, amikor bértámogatói okiratokat adott át a szállodákat működtető Hajdú-Park Kft.-nek.
2020. 06. 06. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újraindul a kulturális élet Debrecenben

Lépésről lépésre újraindul a kulturális élet Debrecenben a koronavírus-járvány elleni eredményes védekezésnek köszönhetően - közölte a város kulturális alpolgármestere pénteken sajtótájékoztatón.
2020. 06. 06. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyit tankol a magyar? - ábrán mutatjuk!

A gépjármű-üzemanyag kiskereskedelmi forgalma
2020. 06. 06. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb testkamerákat vásárol a MÁV-Start

A MÁV-Start az év végéig mintegy 70 új testkamerát vásárol, a beszerzésre kiírt pályázatra június 19-ig várják az ajánlatokat, eredményes eljárás esetén a szerződést az eszközbeszerzésről várhatóan július közepén kötik meg - közölte a vasúttársaság pénteken az MTI-vel.
2020. 06. 06. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új vezető irányítja az egykori Pénzügyminisztérium felújításának munkálatait

Halmai Zoltán váltja Borbély Pált a Pénzügyminisztérium budai várnegyedben található egykori épületének felújítását koordináló PM-TÉR6 Nonprofit Kft. vezérigazgatói posztján június 8-án - közölte a pénzügyi tárca az MTI-vel pénteken.
2020. 06. 06. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Milyen egy jó főnök a koronavírus idején?

Az elmúlt hónapok gyökeresen megváltoztatták életünket és munkánkat. A digitalizáció és a home office robbanásszerű terjedése, illetve a jelenlegi átmeneti helyzet új, eddig ismeretlen kihívásokat teremtett – és teremt folyamatosan. Ez a vezetők szerepét is a korábbitól eltérő megvilágításba helyezte: egészen mást jelent ma jó vezetőnek lenni, mint néhány hónappal ezelőtt. A Profession.hu szakértője bemutatja, hogyan változtatta meg az új helyzet a vezetői szerepeket.
2020. 06. 06. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnyílnak a szlovák és az osztrák határátkelők

Péntek estétől megnyílik az összes átkelő a szlovák-magyar és az osztrák-magyar határon - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
2020. 06. 06. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kilencmilliárd forintra pályázhatnak az önkormányzatok

Kilencmilliárd forintra pályázhatnak az önkormányzatok, a vissza nem térítendő támogatást az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztésekre és felújításokra lehet fordítani - közölte a Belügyminisztérium pénteken az MTI-vel.
2020. 06. 06. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kihirdették az Év Gyerekkönyve-díjasokat

Kihirdették az Év Gyerekkönyve-díjasokat; Zalka Csenge Virág, Huszti Gergely, Paulovkin Boglárka, Havasi Attila és Varró Dániel tevékenységét is elismerték.
2020. 06. 06. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Belgiumban már kockázat nélkül lehet kilépni az utcára

A járványügyi szakértők szerint annyira lelassul a koronavírus terjedése Belgiumban, hogy már kockázat nélkül lehet kilépni az utcára - közölte pénteken a helyi sajtó.
2020. 06. 05. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump gazdasági fellendülést ígér 2021-ig

Donald Trump amerikai elnök pénteki sajtókonferenciáján gazdasági fellendülést ígért 2021-ig, miután májusban a koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedések ellenére 2,5 millió új munkahely jött létre az országban.
2020. 06. 05. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

37%-os visszaesésről kezdődhet a magyar ipar talpra állása

Áprilisban – a korrigált számok szerint – közel 37 százalékos hanyatlást könyvelt el az ipar, a márciusi 10 százalékos mínusz után. A következő hónapokban javulhat a helyzet, de a felívelés nagyban függ a külpiacoktól és attól, hogy lesz-e újabb hulláma a járványnak.
2020. 06. 05. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2,7 millió ügyfél választotta a törlesztési moratóriumot

A lakossági ügyfelek kétharmada és a vállalati adósok négyötöde, összesen több mint 2,7 millió ügyfél választotta a hiteltörlesztési moratóriumot június elejéig - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-t pénteken.
2020. 06. 05. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások: