Az IKEA négy átvételi pont megnyitását tervezi Magyarországon

Az IKEA növekszik és átalakítja eddig megszokott kereskedelmét. A sikeres tavalyi év pénzügyi eredményei a következők voltak: Magyarországon 20,5%-kal, 90,3 milliárd forintra nőtt a forgalom. A három áruházba összesen több mint 6,7 millió látogató érkezett, akik közül 3,5 millióan vásároltak is. Az IKEA a változó vásárlói igényekhez igazodva arra törekszik, hogy elérhetőbbé, megfizethetőbbé és a bolygónk szempontjából fenntarthatóbbá váljon. A 2020-as tervek között szerepel többek között az új, non-branded átvételi pontok nyitása négy városban: Pécsett, Veszprémben, Kecskeméten és Debrecenben. Továbbá a budaörsi és a soroksári áruházak után a budapesti Örs vezér téri áruháznál is létrehoznak egy önkiszolgáló csomagátvételi pontot. Mindezek mellett Magyarországon a tavasz folyamán fog elindulni a „Bútorok második élete” elnevezésű kezdeményezés.

Az IKEA négy átvételi pont megnyitását tervezi Magyarországon

„Továbbra is azon dolgozunk, hogy úgy bővítsük és alakítsuk ki szolgáltatásainkat, hogy minél több ember számára legyünk elérhetők. Új csatornákba fektetünk, innovatív áruházi jelenlétet tervezünk, és fejlesztjük a digitális platformjainkat, hogy így feleljünk meg vásárlóink elvárásainak" – mondja Mounia El Hilali, az IKEA regionális kereskedelmi vezetője (csehországi-magyarországi-szlovákiai régió).


„Annak érdekében, hogy vásárlóink jelenlegi igényeinek is megfeleljünk, az IKEA történetének legnagyobb átalakulása előtt állunk. Az elmúlt évek folyamán már sok, jövőbe mutató lépést tettünk, és most elérkezett annak az ideje, hogy a munkatársainkkal együtt kezdjünk egy új kalandba. Munkatársaink értékes lakberendezési ismereteikkel segítik a vásárlóinkat abban, hogy javítani tudjanak az életminőségükön, és valóra váltsák az otthonukkal kapcsolatos elképzeléseiket. Hiszen az IKEA-nál folyamatosan arra törekszünk, hogy szebb hétköznapokat teremtsünk az emberek többsége számára. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy pozitív hatással legyünk az emberekre és a bolygónkra, melynek részeként 2030-ig teljes mértékű körkörös gazdaságot fogunk megvalósítani" – teszi hozzá.

Az új IKEA elérhetőbb lesz

Az IKEA arra koncentrál, hogy megkönnyítse az online vásárlást, és ezzel egy időben hasznos digitális támogatást nyújtson az áruházakban is. Ez azt jelenti, hogy bővül a házhozszállítási, az összeszerelési és a beszerelési szolgáltatások köre is. „Digitális szolgáltatásainkkal párhuzamosan áruházaink még mindig kereskedelmünk és sikereink fontos részét jelentik, ezért továbbra is befektetünk azokba. Az áruház fontos találkozási pont, ahol a hozzánk látogatók egy vidám napot tölthetnek el, új termékeket és ötleteket ismerhetnek meg, felkészült munkatársainknak köszönhetően pedig lakberendezési és tervezési tapasztalatokkal gazdagodhatnak. A tavalyi évben több mint 1,7 milliárd forint értékben fejlesztettük áruházainkat” – mondja Federica Barberis, az IKEA regionális értékesítési vezetője (csehországi-magyarországi-szlovákiai régió).

2020-ban külső cégek által üzemeltetett non-branded átvételi pontok nyílnak az következő városokban: Pécs, Veszprém, Kecskemét, Debrecen; (Csehországban: Hradec Králové, Karlovy Vary, České Budějovice, Plzeň, Ústí nad Labem, Liberec és Zlín; Szlovákiában pedig: Nyitra, Besztercebánya és Zsolna.) Így az IKEA több embert érhet el ott, ahol élnek, dolgoznak vagy társadalmi életet élnek. „A vásárlók maguk választhatják meg, hogy hol és mikor szeretnék átvenni a megrendeléseiket. A házhoz szállítás kényelmes és megfizethető alternatíváját jelenti, ha a vásárló maga viszi haza a termékeket ezekről az átvételi pontokról” – fűzi hozzá Federica Barberis. Az IKEA tervezi továbbá, hogy az Örs vezér téri és a prágai áruházaknál egyaránt önkiszolgáló csomagátvételi pontokat hoz létre – elképzelések szerint 2020 végéig. Hat különböző méretű locker közül lehet majd választani, a vásárlók tehát kis méretű termékeket és nagyobb megrendeléseket is kérhetnek majd ide. A szolgáltatás nagy előnye az elérhetőség, hiszen a hét bármely napján, a nap bármely órájában elvihetik innen a megrendelt termékeket, nem kell bemenniük az áruház területére, és nem kell várakozási idővel sem számolniuk a csomagátvételi pultnál.

Január végén indul el az IKEA új, reszponzív weboldala, megújult keresőfunkciókkal, friss tartalmakkal, új, kiemelt kategóriák bemutatásával és új szűrőkkel.

Az IKEA célja, hogy a kiskereskedelemben a körkörös gazdaság terén vezetővé váljon

A svéd lakberendezési vállalat célkitűzése, hogy 2030-ra teljes mértékben megvalósítsa a körkörös gazdaságot. Ezért minden új termékét úgy tervezi már a kezdetektől, hogy azok más célból felhasználhatók, helyrehozhatók, újrafelhasználhatók, újraértékesíthetők és újrahasznosíthatók legyenek annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb hulladék termelődjön.

Az IKEA helyi szinten két területen kísérletezik. Egyrészt szeretné a veszteségeket elkerülni, és minden keletkezett veszteséget visszaforgatni a gyártási láncába. Ezért Csehországban az elmúlt néhány hónapban elkezdett azzal próbálkozni, hogy miként készíthet új terméket például a kávézacc felhasználásával, Szlovákiában pedig nagyon jó eredményeket ért el a ‘Textilek második élete’ elnevezésű kezdeményezéssel. A pozsonyi áruházban keletkezett textilhulladékokból új termékeket gyártott a Jakubov városában működő Dom Svitania rehabilitációs központ műhelyével együttműködésben. Az így készült ÅTERSTÄLLA limitált kollekció nyolc termékből áll, melyek közül a legnépszerűbbnek az üvegekhez használható ajándéktasakok bizonyultak.

Másrészt az IKEA szeretné felkelteni a vásárlói érdeklődését is annak érdekében, hogy elkötelezetté váljanak a körkörös és az együttműködésen alapuló fogyasztás irányába. Az IKEA célja, hogy vásárlóit tájékoztatással, ötletekkel, szolgáltatásokkal is segítse és támogassa abban, miként tudják a termékek életét meghosszabbítani, a bútorokat másokkal megosztani, bérbe adni vagy újra eladni. „Szeretnénk vásárlóinkat mindenben támogatni, amely egy bútor élettartama alatt előfordulhat, például, hogy miként tarthatják fent egy bútor minőségét; kérhetnek tőlünk cserealkatrészeket, ha arra van szükségük, de abban is tudunk segíteni, ha a bútort el szeretnék adni vagy eladományoznák” – mondja Vladimír Víšek, az IKEA regionális fenntarthatósági vezetője (csehországi-magyarországi-szlovákiai régió). Ez utóbbi kapcsán Csehországban és Szlovákiában már elindította, Magyarországon pedig a tavasz folyamán fogja elindítani a ‘Bútorok második élete‘ elnevezésű szolgáltatását, amely keretén belül vásárlóitól visszavásárolja azokat az IKEA bútorokat, amelyekre már nincs szükségük. Ezeket a bútorokat azután ezen a visszavásárlási áron értékesíti újra a leértékelt árú termékek részlegében (FYND).

„Mivel kiállunk termékeink minősége mellett, így az újraeladott, használt bútorokra egy év garanciát adunk. Így biztosítjuk a termékek lehető leghosszabb ideig tartó használatát" – mondja Vladmiír Víšek. Mindemellett az IKEA új szolgáltatásokat és kezdeményezéseket keres, hogy tovább bővítse portfólióját ezen a területen is. „Vizsgáljuk azt a trendet is, hogy miként válhat szolgáltatás a bútorból. Ezen a területen kísérleti jelleggel elindítottuk bútorbérlési szolgáltatásunkat az IKEA for Business vásárlóink számára Csehországban" – teszi hozzá Vladmiír Víšek.

Sikeres üzleti év áll mögöttünk

Az IKEA forgalma Magyarországon 20,5%-kal, 90,3 milliárd forintra nőtt. A magyarországi áruházakban több mint 6,7 millió látogató járt, akik közül 3,5 millióan vásároltak is. A magyar vásárlók 37,1 millió terméket vásároltak, és átlagosan 21 783 forintot költöttek vásárlásonként. Szintén sikeresek voltak az IKEA Éttermek és Bisztrók, ahol egy év alatt Magyarországon 4 millió vásárlót szolgáltak ki. A fő sláger a húsgolyó volt, amelyből egy év alatt 1 millió darabot értékesítettek, és a zöldséges golyó eladása is növekedett. Magyarországon az IKEA több mint 54 ezer vegán eperfagyit és több mint 245 ezer zöldséges rolót adott el.

A vásárlók megváltozott fogyasztói szokásainak és az online vásárlás iránt megnövekedett érdeklődésnek köszönhetően az IKEA online értékesítése Magyarországon 285,5%-kal növekedett. Az IKEA weboldalának látogatottsága a tavalyi évhez képest Magyarországon 20,4%-kal emelkedett. Ezzel párhuzamosan számottevően nőtt az online kereskedés során az átlagos költés is, mely Magyarországon 68 435 forint volt.

Mindezek természetesen nem valósulhattak volna meg az IKEA munkatársai nélkül, akiknek legnagyobb részt köszönhetők a sikerek. Az IKEA Magyarországon jelenleg 1359 munkatársat alkalmaz.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: