Az MNB 250 milliárd forint osztalékot befizet a költségvetésbe

Kiemelkedő, 254,7 milliárd forint nyereséget ért el 2019-ben a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az MNB igazgatóságának megítélése szerint a jegybank elégséges eredménytartalékkal rendelkezik, így szerdán meghozott döntése értelmében az eredmény döntő részét, 250 milliárd forintot osztalékként befizet a költségvetésbe, aminek átutalása már pénteken megvalósul - jelentette be csütörtökön a honlapján a Magyar Nemzeti Bank.

Az MNB 250 milliárd forint osztalékot befizet a költségvetésbe

A 250 milliárdos befizetés (a GDP több mint 0,52 százaléka) segíti az állam finanszírozását, ebből az összegből 48 milliárd forint (a GDP több mint 0,1 százaléka) javítja a költségvetés uniós módszertan szerint elszámolt úgynevezett ESA-egyenlegét. Mindezzel a koronavírus által okozott válsághelyzetben növekszik az állam mozgástere - fűzte hozzá közleményében az MNB.
   
Az éves eredmény alakulásában a 229 milliárd forintos, kiugró árfolyameredmény meghatározó szerepet játszott, amelyből az arany befektetésen elért nyereség közel 140 milliárd forintot tett ki.

Az éves eredményt az is javította, hogy a nettó kamat- és kamatjellegű eredmény is magas, 49 milliárd forintos szintet ért el.

A kamateredmény kedvező alakulásához a devizatartalék kamatbevételének emelkedése és a forint kamateredmény javulása egyaránt hozzájárult.
   
2013 óta a jegybank harmadik alkalommal döntött osztalékfizetésről, a 2015. évi és 2018. évi eredményéből történt 50-50 milliárd forintos befizetést követően.

Hozzászólások

19 százalékkal nőtt a Hörmann Hungária Kft. forgalma

Tizenkilenc százalékkal, 9,5 milliárd forintra nőtt a Hörmann Hungária Kft. forgalma tavaly az előző évhez képest, a német anyavállalat nemzetközi szinten 5 százalékos emelkedéssel, 1,5 milliárd eurós árbevétellel zárt - közölte a garázskapukat, kül- és beltéri ajtókat, valamint forgalomkorlátozó rendszereket forgalmazó cég szerdán az MTI-vel.
2020. 05. 28. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bírságot kapott a TV2

Több mint hárommillió forint bírságot szabott ki a médiatanács a TV2 szolgáltatójára, mert az a Tények Plusz műsort és ismétlését nem megfelelő időpontban és korhatár-besorolással sugározta februárban - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága szerdán az MTI-vel.
2020. 05. 28. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Háromezer milliárd forintos járványügyi alap került a 2021-es büdzsébe

A jövő évi költségvetés egyik fő pillére a háromezer milliárd forintos egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alap, amely forrást nyújt a fő egészségügyi kiadások biztonságos finanszírozására is - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szerda reggel.
2020. 05. 28. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Internetes csalóbandát fogott el a rendőrség

Tizennégy tagú internetes csalóbandát fogott el a rendőrség, a gyanúsítottak mobilházakat, mobilgarázsokat, munkagépeket is kínáltak, az előleget felvették, ám az árukat sosem küldték el a megrendelőknek - tájékoztatta a Békés megyei Rendős-főkapitányság szerdán közleményben az MTI-t.
2020. 05. 28. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Inkubátorház-fejlesztés indul Debrecenben

Elérte legmagasabb pontját a kétmilliárd forintos beruházással a helyi innovációs tudományos technológiai Parkban épülő termelő és logisztikai inkubátorház: szerdán Barcsa Lajos, a város gazdaságért felelős alpolgármester, és Herdon István, a beruházó Xanga cégcsoport vezérigazgatója közösen helyezték el a bokrétát az épületen.
2020. 05. 28. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Programokkal készül a BKK a gyermeknapi hétvégére

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a biztonságot szem előtt tartva idén a gyermeknap alkalmából online programokkal, koncertekkel, előadással, rajzpályázattal, a járműveken pedig különleges hangbemondásokkal várja a fővárosban utazókat május utolsó hétvégéjén.
2020. 05. 28. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Biofinomítót épít a Pannonia Bio Zrt. Dunaföldváron

Úgynevezett fejlett bioüzemanyagot előállító finomítót épít a Pannonia Bio Zrt. dunaföldvári telephelyén a cég hároméves, 150 millió eurós beruházási programjának részeként - közölte a társaság.
2020. 05. 28. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős változások lesznek a szakképzésben

Jelentős változások lesznek a szakképzésben június másodikától, ugyanis az intézmények vezetői döntenek arról, hogy hogyan folytatják az oktatást - közölte az MTI-vel Schanda Tamás.
2020. 05. 28. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megemelték a napi látogatószám maximumát a Fővárosi Állatkertben

Szerdától megemelték a napi látogatószám maximumát a Fővárosi Állat- és Növénykertben: az internetes felületen egy napra már négyezer fő részére lehet jegyet váltani.
2020. 05. 28. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyien dolgoznak itthon a járműgyártásban? - ábrán mutatjuk!

Járműgyártásban dolgozók, ezer fő
2020. 05. 28. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a reklámszpotok száma

Március elejéhez képest mintegy tízezerrel csökkent a reklámszpotok száma a hónap végére - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tanulmánya alapján a hatóság kommunikációs igazgatósága szerdán az MTI-vel.
2020. 05. 28. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A román államháztartás hiánya elérte a GDP 2,48 százalékát

A román államháztartás hiánya az idei első négy hónapban elérte a 26,82 milliárd lejt (5,5 milliárd euró), ami a román bruttó hazai termék (GDP) 2,48 százalékának felel meg - közölte szerdán a román pénzügyminisztérium.
2020. 05. 27. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a Skandináv lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a május 27-én megtartott 22. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 05. 27. 21:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a részvények többsége a magyar piacon

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 260,32 pontos, 0,72 százalékos emelkedéssel, 36 346,09 ponton zárt szerdán.
2020. 05. 27. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

NMHH Médiatanács: 110 millió forint műszaki fejlesztési támogatásra pályázhatnak közösségi televíziók és rádiók

Idén is 110 millió forintot kaphatnak műszaki fejlesztésekre közösségi televíziók és rádiók a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának döntése szerint. A testület különböző tanulmányokat fogadott el a hírműsorok társadalmi sokszínűségéről, a koronavírus-járvány médiapiacra gyakorolt hatásáról és a gyerekek reklámnézési szokásairól. A grémium nyertest hirdetett egy miskolci rádiós frekvencia pályázatán.
2020. 05. 27. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újrainduló létesítmények: Az Allianz a kockázatok csökkentésére hívja fel a figyelmet

Az Allianz Global Corporate & Specialty kockázati tanácsadói a koronavírus miatti lezárást követő sikeres és biztonságos újranyitás érdekében helyszíni biztonsági szemléket és kifejezett kármegelőzési intézkedéseket javasolnak a gyáraknak, létesítményeknek · A biztosítási káresemények között a legköltségesebb okok a tűzesetek, a gépek és berendezések meghibásodásai, illetve a hibás kivitelezési vagy karbantartási munkák lehetnek. · Az elektromos berendezések és felszerelések az állapotuktól függően különösen tűzveszélyesek, illetve a kézfertőtlenítőkhöz és egyéb gyúlékony fertőtlenítőszerekhez is javasolt tűzbiztonsági óvintézkedéseket bevezetni.
2020. 05. 27. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megszűnhet a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.

A 2011-ben létrehozott Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET Zrt.) a kormány szándékának megfelelően jelentős segítséget nyújtott a szociálisan legrászorultabb hiteladósoknak, ők az elmúlt évben kedvezményes feltételekkel vissza is vásárolhatták korábbi otthonukat; a kitűzött célok teljesülésével a 2020. május 26-án benyújtott törvénytervezet javaslatot tesz a NET törvény hatályon kívül helyezésére - közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter sajtó és kommunikációs főosztálya szerdán az MTI-vel.
2020. 05. 27. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Indotek Group országszerte számos, a konstrukció keretében megvásárolható ingatlant kínál a KKV-knak

A hazai ingatlanpiac újbóli fellendülését is segítheti az MNB által meghirdetett NHP Hajrá! program, amelynek keretében a mikro-, kis- és középvállalkozások ingatlanok vásárlására is fordíthatják a hitelösszeget. A hazai ingatlanpiac egyik vezető szereplőjeként az Indotek Group több mint 60 olyan, a konstrukció igénybevételével megvásárolható ingatlannal rendelkezik, amelyek az ország mintegy 50 pontján helyezkednek el, számos régióban lefedve ezzel a kkv-k igényeit.
2020. 05. 27. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

33 milliárd forint támogatást kaphatnak a vidéki vállalkozások

Digitális- és technológiafejlesztésre, kapacitásbővítésre igényelhetnek akár 153 millió forintot a vidéki mikro-, kis- és középvállalkozások a május 29-én megnyíló Gazdaság-fejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) 33 milliárd forint keretösszegű pályázatán, az érdeklődőket az MKIK Modern Vállalkozások Programja ingyenes tanácsadással is segíti - hívja fel a figyelmet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szerdai közleményében.
2020. 05. 27. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős első negyedévet zárt az MKB

Erős első negyedévet zárt az MKB csoport az idén, a bankot stabil tőke és likviditási helyzetben érte a koronavírus-járvány okozta piaci nyomás márciusban - mondta Ginzer Ildikó üzleti és általános vezérigazgató-helyettes nemzetközi telefonkonferencián, szerdán Budapesten.
2020. 05. 27. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások: