Az MNB külső tagjai tovább csökkentenék az alapkamatot

A Magyar Nemzeti Bank további óvatos, az inflációs nyomást nem fokozó alapkamat-csökkentésekkel tudná kimozdítani a recesszióból a magyar gazdaságot - nyilatkozta a jegybank monetáris tanácsának (MT) két külső tagja, Bártfai-Mager Andrea és Gerhardt Ferenc a Dow Jones hírügynökségnek adott közös interjúban.

Az MT-tagok véleménye szöges ellentétben áll Simor András jegybankelnök nézetével, aki szerint a kamatcsökkentések nem segítik a gazdasági növekedést, mivel a forint árfolyamának ebből következő gyengülése a lakosság fizetőképességét gyengíti. A 6,25 százalékos jegybanki alapkamat a legmagasabb az Európai Unióban az augusztus és október között végrehajtott három csökkentés ellenére is. "A monetáris lazítás nem ördögtől való dolog.

 

Nem látunk semmiféle másodlagos inflációs hatást" - mondta a Dow Jones hírügynökségnek Bártfai-Mager Andrea, a monetáris tanács tagja. "Óvatos monetáris enyhítő ciklusban vagyunk, de ha meg kell változtatnunk a gazdasági fejleményekről alkotott véleményünket, ha ezt megkövetelő adatok látnak napvilágot, akkor meg fogjuk változtatni" - mondta. Gerhardt Ferenc hangsúlyozta, hogy a jegybank "óvatos, prudens és kiszámítható" kamatpolitikát folytat. A jegybank ellenzi nem-konvencionális monetáris eszközök alkalmazását, például államkötvények vásárlását, ami kisiklathatná az inflációs célt követő politikáját.

 

"A kamatláb a monetáris politika első és legfontosabb eszköze. Mennyiségi monetáris enyhítő eszközök alkalmazása elképzelhetetlen" - mondta Gerhardt Ferenc. "A monetáris tanács a kamatláb változtatásán kívül nem foglalkozik más monetáris politikai eszköz alkalmazásának gondolatával" - tette hozzá Bártfai-Mager Andrea, reflektálva a kormány néhány tagjának arra a felvetésére, hogy a jegybanknak államkötvény vásárlásokkal, vagyis mennyiségi monetáris enyhítéssel kellene támogatnia a gazdasági növekedést. "Ne felejtsük el, hogy az MNB inflációs célt követő jegybank. Meg vagyok győződve róla, hogy a jelenlegi helyzetben, a recesszió közepette és az alacsony kereslet dezinflációs hatása mellett a monetáris enyhítéssel együtt is tartani lehet az (3 százalékos) inflációs célt" - mondta Bártfai-Mager Andrea.

 

A forint stabilan tartja árfolyamát a kamatcsökkentési ciklus kezdete óta - mutatott rá. "A jegybanknak nincs kitűzött árfolyamcélja. Nem az árfolyam maga számít, hanem az, hogy stabil legyen, ne volatilis" - hangsúlyozta. A szeptemberi éves inflációs ráta 6,6 százalék volt, a legmagasabb 2008 júliusa óta. A második negyedévben a magyar GDP recessziót jelezve 1,3 százalékkal csökkent és az előrejelzések szerint tovább csökken. Gerhardt Ferenc szerint az "egyensúlyi" alapkamat, vagyis az az elméleti kamatszint, amelyik még inflációs veszély nélkül gazdasági növekedést generál, jelenleg 4,5-5,0 százalékra becsülhető, de ez is folyamatosan változik.

 

"A gazdasági helyzet és a külső körülmények változása függvényében azonban néhány hónap múlva ez akár teljesen más szám is lehet" - mondta. Gerhardt Ferenc hangsúlyozta, hogy a "héják" és a "galambok" eltérő nézetei ellenére nincs szakadás a monetáris tanácsban. Elmondta, hogy az utóbbi kamatcsökkentésekkor a három beltag kamattartásra, és nem kamatemelésre voksolt, ami arra utal, hogy helyes lépésnek tartották az előző kamatdöntést - mutatott rá. Bártfai-Mager Andrea elmondta, hogy a monetáris tanács szoros figyelemmel követi a maginfláció alakulását annak megítélése érdekében, hogy az élelmiszer- és olajárak emelkedése átgyűrűzik-e más javak és szolgáltatások árába. Amennyiben igen, a testület annak megfelelően módosítja politikáját.

 

A Tanács ugyanígy figyelemmel kíséri az inflációs várakozások alakulását is - mondta. A tanácsnak figyelemmel kell kísérnie a befektetői országkockázat megítélését is. "A tartós és fenntartható költségvetési hiány is hozzá tud járulni a gazdasági stabilitáshoz. A külföldi befektetők már kezdik értékelni a kormány erőfeszítéseit a költségevetési deficit 3 százalék alatt tartására és az államadósság csökkentésére" - mondta Bártfai-Mager Andrea. Az EU/IMF megállapodás megkötése javítaná az ország gazdasági kilátásait és erősítené a forint árfolyamát - mutatott rá Bártfai-Mager Andrea. "A monetáris tanács 2011 novembere óta 7-0 szavazati aránnyal támogatja az EU/IMF- megállapodást" - erősítette meg Gerhardt Ferenc a Dow Jones hírügynökségnek adott közös interjúban.


Visszatért az Air Canada Budapest-Toronto járata

Elindult az Air Canada légitársaság Budapest-Toronto járata, amely október végéig csúcsszezonban heti öt alkalommal, hétfőn, szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap közlekedik a magyar fővárosból a kanadai nagyvárosba. A járatot az Air Canada szélestörzsű, Boeing 787-9 Dreamlinerrel teljesíti, amelynek fedélzetén Business Class, Premium Economy és Economy osztályok közül választhatnak az utasok, mind a szabadidős, mind pedig az üzleti céllal utazók számára biztosítva, hogy megtalálják az igényeiknek megfelelő szolgáltatást.
2026. 06. 09. 04:30
Megosztás:

Augusztusig kell szabályozni a vendégmunkás helyzetet

Érthető és üdvözlendő a kormány törekvése a vendégmunkások helyzetének áttekintésére és újraszabályozására, ahogy célként a hazai munkaerőtartalékok mobilizálása is. Az összetett kérdés szabályozásánál társadalmi és gazdasági szempontokat is figyelembe kell venni, ezért kiemelt szerepe lesz az érintettek bevonásával szervezett társadalmi egyeztetésnek. Mindezt ráadásul viszonylag hamar meg kell oldani, mert ha augusztus végéig nem nyílik újra valamilyen életszerű formában a vendégmunkások toborzásának lehetősége, az onnantól időarányosan egyre nagyobb károkat okoz az érintett ágazatoknak.
2026. 06. 09. 04:00
Megosztás:

A hollandok többsége támogatja a munkaerő-migrációt, de korlátozná annak mértékét

A hollandok többsége támogatja a külföldi munkavállalók befogadását, ugyanakkor létszámkorlátot és integrációs feltételeket tart szükségesnek - derült ki a holland statisztikai hivatal (CBS) hétfőn közzétett felméréséből.
2026. 06. 09. 03:30
Megosztás:

Háromból két vállalkozás késve fizeti beszállítóit

Három magyar vállalkozásból kettő késve fizeti beszállítóit vagy alvállalkozóit, a kkv-k 80 százalékának rendszeresen kell lejárt számlákkal szembenéznie - ismertette a Coface hitelbiztosító a fizetésképesség-felmérésének eredményeit bemutató közleményében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
2026. 06. 09. 03:00
Megosztás:

Sztrájk miatt jelentős fennakadások várhatók Franciaországban

Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban.
2026. 06. 09. 02:30
Megosztás:

Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel

Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. 06. 09. 02:00
Megosztás:

A Bitcoin magára talált a múlt heti zuhanás után – az elemzők szerint még mindig jó diverzifikációs eszköz lehet

A Bitcoin árfolyama hétfőn több mint 2 százalékkal emelkedett, és ismét 63 000 dollár fölé került, miután a teljes kriptopiac erősödni kezdett a múlt pénteki jelentős eladási hullámot követően.
2026. 06. 09. 01:30
Megosztás:

Átvilágítják az agrárkamarát

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának (NAK) szakmai alapon, politikai befolyástól mentesen a gazdák érdekeit kell szolgálnia, ezért döntött a kormány a NAK átvilágításáról, amelynek során vizsgálják a szervezet esetleges átpolitizáltságát, valamint egyes belső döntéshozatali és gazdálkodási folyamatok átláthatóságát, szakmaiságát, törvényességét - hangsúlyozta Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook oldalán hétfőn közzétett bejegyzésében.
2026. 06. 09. 01:00
Megosztás:

Duna-parti fejlesztések Mohácson

A Duna-part vonzerejének növelését - mások mellett a horgászok, a "vízi sportok szerelmeseit" és a folyami kirándulók komfortos kiszolgálását - elősegítő fejlesztéseket hajtanak végre Mohácson egy csaknem 1,4 milliárd forintos program részeként - közölte a baranyai város önkormányzata az MTI-vel hétfőn.
2026. 06. 09. 00:05
Megosztás:

Továbbra is érvényben marad a veszélyhelyzet Parajdon

Újabb 30 nappal meghosszabbították a parajdi sóbánya vízzel való elárasztása miatt tavaly bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi Parajdon - közölte hétfőn a Hargita megyei prefektúra.
2026. 06. 08. 23:00
Megosztás:

Az ukrán kormányfő megerősítette, hogy újabb pénzügyi támogatás érkezett az EU-tól

Ukrajna megkapta az Európai Uniótól az Ukraine Facility program keretében nyújtott finanszírozás hetedik részletét, amelynek összege 2,8 milliárd euró - erősítette meg Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök hétfőn a Telegramon.
2026. 06. 08. 22:00
Megosztás:

A francia igazságügyi miniszter elrendelte 70 ezer gyermekbántalmazási panasz azonnali kivizsgálását

Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter arra kérte hétfőn az ügyészeket, hogy azonnal vizsgálják ki az összes gyermekbántalmazást érintő bejelentést, azaz körülbelül 70 ezer ügyet, július 14-ig.
2026. 06. 08. 21:00
Megosztás:

A kormány időt nyert a hiteles költségvetési pálya felvázolására őszig

A GKI elemzése szerint a kormány őszig időt nyert egy hiteles, új költségvetési pálya felrajzolására azzal, hogy a három nagy hitelminősítő - Fitch, S&P, Moody’s - a várakozásoknak megfelelően nem változtatott Magyarország befektetésre ajánlott besorolásán - tájékoztatta az MTI-t a gazdaságkutató hétfőn.
2026. 06. 08. 20:00
Megosztás:

Átadták az Év Menedzsere Díj 2025. évi elismeréseit

Szászi István, a Bosch csoport magyarországi és az Adria Régió vezetője kapta a 2025 évi Év Menedzsere Díjat, az Év Menedzsere Életműdíj 2025. évi kitüntetettje Csányi Sándor, az OTP Bank elnöke - közölte a Menedzserek Országos Szövetség hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 08. 19:30
Megosztás:

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines ideiglenesen felfüggeszti izraeli repülőjáratait - jelentették a légitársaságok hétfőn.
2026. 06. 08. 19:00
Megosztás:

Nem a 45 feletti munkavállaló lusta tanulni, hanem a magyar vállalati szféra képtelen strukturáltan képezni

Nem a 45 év feletti magyar dolgozók félnek a mesterséges intelligenciától, hanem a hazai vállalatok hagyják cserben őket – derül ki a The Seniors kutatásából. Miközben a senior munkavállalók többsége magabiztosan használja az új technológiát, a cégek közel háromnegyede semmit nem tesz a felkészítésükért, a menedzsment fele pedig még stratégiával sem rendelkezik.
2026. 06. 08. 18:30
Megosztás:

Belgium 3,7 milliárd eurót költ új védelmi technológiák fejlesztésére

Belgium 2026 és 2035 között 3,7 milliárd eurót fordít védelmi innovációra ODIN nevű új programjának keretében - jelentette be Theo Francken belga védelmi miniszter hétfőn.
2026. 06. 08. 18:00
Megosztás:

Szlovéniában csökken a benzin, drágul a dízel kedden

Szlovéniában kedden csökken a 95-ös benzin, míg a dízel és a fűtőolaj ára emelkedik az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutakon, miután az új kormány változatlanul hagyta az üzemanyagárak szabályozásának modelljét.
2026. 06. 08. 17:30
Megosztás:

Magyar Péter: felülről nyitott lesz a gyermekvédelem költségvetése

Felülről nyitott költségvetést ígért a gyermekvédelem számára Magyar Péter, hangsúlyozva, ha több szakemberre, új férőhelyekre lesz szükség, lesz rá forrás. A miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában a gyermekvédelemben dolgozók bérrendezésének szükségességéről is beszélt.
2026. 06. 08. 17:00
Megosztás:

Az Otthon Starton túl: Kedvezőbb időszak jöhet a piaci lakáshitelek számára

Az elmúlt kilenc hónapban a lakáshitelezési piacot ugyan egyértelműen az Otthon Start program uralta, nem szabad megfeledkezni azokról a lakásvásárlókról sem, akik nem jogosultak az államilag támogatott konstrukcióra. Számukra kedvező fordulatot hozhat a piaci kamatkörnyezet alakulása: a money.hu legfrissebb elemzése szerint a hosszú távú forrásköltségeket meghatározó BIRS látványos tavaszi csökkenése érdemi lehetőséget adhat a bankoknak a piaci lakáshitel-kamatok mérséklésére.
2026. 06. 08. 16:30
Megosztás: