Az MSZP az önfényezés befejezésére szólította fel a kormányt

Az MSZP szerint a kormánynak be kell fejeznie az "önfényezést", a párt álláspontja szerint az erre költött forrásokat munkahelyteremtésre, illetve a többkulcsos adórendszer bevezetésére kellene költeni.

Török Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője vasárnap, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: "a fideszes pénzszivattyú működik ezerrel, gőzerővel nyomják a közpénzt önfényezésre, és Fidesz-közeli és haveri cégeknek".     A szocialisták szóvivője bírálta, hogy a Patonai Péter vezette I.M.G. Inter Media Group Kft. 800 millió forintos megrendelést kapott "kormányzati önfényezésre"; emellett pedig más állami megrendelései is voltak, egyebek mellett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől 80 millió, a népszámlálás népszerűsítéséért 177 millió, a Budapesti Fesztiválközponttól 21 millió, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől (NFÜ) 20 millió, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól (KIM) pedig 272 millió forint értékben.
   

Török Zsolt számításai szerint összesen 1 milliárd 375 millió forintról van szó, s ez az összeg mintegy 150 ezer ember bérkompenzációjára lett volna elég. Az ellenzéki párt a Fidesz frakciótitkára, Kuna Tibor érdekeltségébe tartozó Young and Partners megrendeléseit is bírálta, a szóvivő szerint a cég 315 milliót kapott "önfényezésre", 151 milliót az NFÜ-től, 20 milliót pedig az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól. Hozzátette, hogy a társaság összesen 570 millió forint értékben kapott állami megrendelést.
    

Az MSZP szóvivője kitért a Századvég szerződéseire is. Elmondása szerint a kormányszóvivő korábbi érdekeltségébe tartozó csoport – Török szerint mostani vezetőjének a miniszterelnöki főtanácsadóval volt közös érdekeltsége több cégben – 3 milliárd forintot kapott a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól.
    

Török Zsolt szerint a kormány csaknem 5 milliárd forintot fordít és fordított "önfényezésre". Ezzel kapcsolatban párhuzamot vont azzal, hogy ez az összeg akkora, amelyből 620 ezer munkavállalónak nem csökkent volna a nettó jövedelme havi 8-10 ezer forinttal. Álláspontja szerint az összeget munkahelyteremtésre kellene költeni, illetve fedezete lehetne az igazságosabbnak tartott többkulcsos adórendszer bevezetésének is.
    

Az MSZP szóvivője kifogásolta azt is, hogy a Magyar Fejlesztési Bank 34 milliárd forintos hitelt adott a Közgép Zrt.-nek. Pártja nevében felszólította a társaságot, hogy a pénzt legalább 20 ezer munkahely létesítésére fordítsa, illetve olyan beruházásokra, amelyekkel Magyarország gyarapodik. (MTI)

Egyesül a Genomate Health és az Oncompass Medicine

Új fejezet kezdődik Magyarország úttörő precíziós onkológiai vállalata, az Oncompass Medicine életében: a cég mostantól az amerikai Genomate Health része. Ez az akvizíció két magyar alapítású rákkutató vállalatot egyesít, létrehozva egy nemzetközi vállalatot, amely mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon jelen van.
2026. 01. 14. 11:30
Megosztás:

Már közel huszonnégy milliós hitelre is elég lehet a minimálbér

Ma már akár minimálbérrel is közel 24 millió forint lakáshitel vehető fel Magyarországon, ha pusztán a jövedelemarányos törlesztés szabályait vesszük figyelembe. A minimálbér-emelés, az szja-mentesség és a fix 3 százalékos Otthon Start hitel látványosan, 37 százalékkal kitolta a hitelfelvételi lehetőségeket – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az átlagbérrel pedig akár egy 55 millió forintos lakás is megvásárolható hitellel.
2026. 01. 14. 11:00
Megosztás:

A magyar energiapolitika három pillére a napenergia, az atomenergia és az energiatárolás

Miközben egyesek bilincsekről, feljelentésekről és politikai pánikról posztolnak, van egy kérdés, ami valójában eldönti Magyarország és Európa következő évtizedeit: honnan lesz áram? - vetette fel szerdai Facebook-bejegyzésében Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára.
2026. 01. 14. 10:30
Megosztás:

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

Az Omoda és testvérmárkája, a Jaecoo példátlanul dimamikus magyarországi terjeszkedéséről számolt be importőre, a Genius Automotive Kft., a kínai Chery Group két autómárkája 15 hónap alatt 1,7 százalékos részt szerzett az új személyautók magyarországi piacán.
2026. 01. 14. 10:00
Megosztás:

Miért teljesíthet jobban az Ethereum a Bitcoinnál 2026-ban?

Az Ethereum hosszú évek óta árnyékban mozog a Bitcoin mögött, ám 2026 lehet az az év, amikor ez megváltozik. Egyre több piaci és on-chain jel utal arra, hogy az ETH végre felülteljesítheti a piac vezető kriptovalutáját, amit szabályozási változások, tőkepiaci átrendeződés és erősödő fundamentumok is támogatnak.
2026. 01. 14. 09:30
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint szerda reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 14. 09:00
Megosztás:

Választás 2026 - Várják a Jelentkezőket a szavazatszámláló bizottságokba

Várják a jelentkezéseket a helyi választási irodák az április 12-ei országgyűlési választás szavazatszámláló bizottságaiba.
2026. 01. 14. 08:30
Megosztás:

Az Egyesült Államok megszünteti a szomáliai állampolgárok átmeneti védelmét

Az Egyesült Államok megszünteti a szomáliai állampolgárok átmeneti védelmét - közölte Kristi Noem belbiztonsági miniszter kedden.
2026. 01. 14. 08:00
Megosztás:

2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

Aktivitási rekord jellemezte a lakáshitelezési piacot 2025-ben, a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot, ami 48 százalékkal haladja meg az előző év szintjét - közölte a Duna House kedden az MTI-vel.
2026. 01. 14. 07:30
Megosztás:

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

Eredményes évet zárt 2025-ben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), amely öt pillérre kezdte építeni tevékenységét, a tradícióra, a fenntarthatóságra, az innovációra és digitalizációra, a tudásra és a lendületre - közölte az köztestület kedden az MTI-vel.
2026. 01. 14. 07:00
Megosztás:

A Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszán megkezdődött a biztosítóberendezések sötétüzeme

A Budapest-Belgrád vasútvonalon a Soroksár-Kelebia vonalszakasz teljes hosszában megkezdődött a biztosítóberendezések sötétüzeme - jelentette be a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalára kedden feltöltött videónyilatkozatában.
2026. 01. 14. 06:30
Megosztás:

Soha nem látott ügyfélforgalom mellett bővült tovább a kormányablak-hálózat

Soha nem látott ügyfélforgalom mellett bővült tovább az országos kormányablak-hálózat tavaly, így most már 320 helyszínen intézhető több mint 2500 féle ügy - tájékoztatta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium kedden az MTI-t.
2026. 01. 14. 06:00
Megosztás:

HIPA: új támogatási lehetőség nyílt meg a vállalatok számára a tiszta technológiák területén

Magyarország sikeresen jelentette be az Európai Bizottságnál a tisztaipar-megállapodáshoz kapcsolódó beruházásokhoz nyújtható új támogatási programját, amelynek jóváhagyásával az ország az elsők között vezeti be a tiszta ipari megállapodást kiegészítő támogatási rendszert (CISAF) - közölte a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség kedden az MTI-vel.
2026. 01. 14. 05:00
Megosztás:

A Lengyelország 2050 kormánykoalíciós párt feljelentést tesz a pártelnökválasztásba történt feltételezett beavatkozás miatt

A Lengyelország 2050 nevű kormánykoalíciós párt feljelentést tesz amiatt, hogy gyanúja szerint kívülről beleavatkoztak az internetes pártelnökválasztás minapi második fordulójába, amelyet emiatt érvénytelenítettek - közölte kedden a párt választmánya.
2026. 01. 14. 04:30
Megosztás:

Rekordpénz a számlákon, ezermilliárd forintról mond le a lakosság

Rekordokat dönt a folyószámlákon parkoló pénz, miközben a klasszikus megtakarítási formák sorvadnak. A számok első ránézésre megtakarítási bőséget mutatnak, ám a Blochamps Capital 5 pontos értékelése szerint ez inkább a magyar megtakarítási piac kettészakadását, a pénzügyi tudatosság komoly hiányát és döntések halogatását jelzi.
2026. 01. 14. 04:00
Megosztás:

A ZeCarb vezeti a szén-dioxid-leválasztási technológiák összehasonlítását a BS Energy braunschweigi biomassza erőművében

A ZeCarb által vezetett tanulmány az amin-eljárásra összpontosít – ez egy bevált, iparilag alkalmazott technológia (TRL 9), amely hatékonyan választja le a CO₂-t a biomassza-erőművek füstgázából.
2026. 01. 14. 03:30
Megosztás:

Horvát gazdasági miniszter: elsődleges érdek, hogy a szerbiai finomító működjön

Horvátország elsődleges érdeke, hogy a szerbiai finomító zavartalanul működjön, és hogy a Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalat minél nagyobb mennyiségű kőolajat szállítson, betöltve stabilizáló szerepét Horvátország és a térség energiabiztonságában - jelentette ki Ante Susnjar horvát gazdasági miniszter kedden, miután az éjszaka megindult a kőolajszállítás az Adria-kőolajvezetéken keresztül a pancsovai finomítóba.
2026. 01. 14. 03:00
Megosztás:

Ömlenek az új társasházi lakások a piacra, az árak viszont leparkoltak

Látványos fordulatot hozott a 2026-os év eleje a társasházi új lakások piacán: az ingatlan.com legfrissebb adatai szerint az elérhető lakáskínálat számottevően bővült. A vármegyeszékhelyeken 30 százalékkal több hirdetésből válogathatnak az érdeklődők, mint egy évvel korábban.
2026. 01. 14. 02:30
Megosztás:

A jövendőbeli nyugdíjasok elkezdtek félni Magyarországon

Jobban aggódnak a magyarok a nyugdíjas éveik miatt: erősödtek a hazai dolgozók körében a nyugdíjban töltött évekkel kapcsolatos aggodalmak, és minél fiatalabb valaki, annál kevésbé bízik abban, hogy kap majd állami időskori ellátást – állapítja meg a Pénztárszövetség friss, országos kutatása.
2026. 01. 14. 02:00
Megosztás:

Kellemetlen szerkezetben ért véget 2025 Magyarországon

Ma reggel a decemberi inflációs adatok érkeztek. A KSH közleménye szerint a fogyasztói árak havi szinten 0,1 százalékkal nőttek, az éves infláció pedig 3,3 százalékra lassult az novemberi 3,8 százalékról. Az adat minimálisan meghaladta az előzetes várakozásunkat és a konszenzust. A maginfláció éves csökkent az előző havi 4,1 százalékról 3,8 százalékra: itt is a bázishatás volt a meghatározó. 2025-ben átlagosan 4,4%-kal emelkedtek az árak az előző évhez képest.
2026. 01. 14. 01:30
Megosztás: