Az OTP tavaly tovább erősítette piacvezető szerepét

A bankszektor aktivitása tavaly az első félévben még erőteljesen csökkent, a második félévben azonban már nőtt és ennek köszönhetően a mérlegfőösszeg árfolyamváltozással korrigált állománya éves szinten 1,1 százalékkal bővült, ami már bizakodásra adhat okot a Nemzetközi Bankárképző Központ (NBK) elemzése szerint.

A Magyar Bankszövetség online hírlevelében közzétett elemzés szerint a szolid bővülést a forinteszközök 6,7 százalékos növekedése alapozta meg, a devizaeszközök állománya ugyanis 4,8 százalékkal csökkent. A nagy piaci szereplők rangsora jelentősen megváltozott 2008 végéhez képest - derül ki az elemzésből.

 

A tavalyi nyertes az OTP - amely megerősítette piacvezető szerepét -, valamint az MKB, az Erste és az OTP Jelzálogbank. A K&H, a CIB és a Raiffeisen részesedést veszített, míg az UniCreditnek sikerült megtartania piaci pozícióját. A lakossági hitelállomány 42 milliárd forinttal csökkent, miután a devizatételek 2,4 százalékos csökkenését a forinthitelek 3 százalékos növekedése nem tudta kiegyenlíteni.

 

A lakossági hitelezés szinte minden szegmensében visszaesett a kereslet, csupán az áruvásárlási hitelek és a folyószámlahitelek szegmensében nőtt a volumen. A jelzáloghitelek állománya 0,6 százalékkal mérséklődött, csupán a forint alapú szabad felhasználású hitelek volumene bővült mérsékelten. A lakáscélú jelzálogpiaci szereplők között változatlanul az OTP Jelzálogbank a piacvezető, a második továbbra is az Erste, őket a K&H és a CIB, az MKB, a Raiffeisen és az FHB Jelzálogbank követi.

 

A folyószámlahitelek állománya 17,5 százalékkal növekedett 2009-ben. A piac nagy nyertese a Raiffeisen, amely egy év alatt két és félszeresére növelte portfólióját, ezzel megduplázva piaci részesedését (16 százalék), és megerősítve második pozícióját az OTP mögött, amely ugyancsak több mint 10 százalékos növekedést ért el, és még mindig uralja a teljes piaci állomány 36 százalékát.

 

A személyi hitelek állománya éves szinten 7,6 százalékkal csökkent; a forintállomány ugyan közel 7 százalékkal bővült, ám a devizaállomány 25 százalékkal mérséklődött. Az áruvásárlási hitelek szegmensében a forint- és a devizaállomány is növekedett tavaly 5,6, illetve 21,6 százalékkal. A banki gépjárművásárlási hitelek állománya 11,4 százalékkal csökkent (a forinthiteleké közel 30 százalékkal bővült, míg a devizáé 14 százalékkal mérséklődött).

 

A fogyasztási hitelek piacán 2009 végén ugyanazok voltak a meghatározó szereplők 10 százalék feletti részesedéssel, mint egy évvel korábban: az Erste, az OTP Jelzálogbank, a K&H és az OTP. Az Erste egy év alatt 8 százalékkal bővítette portfólióját, míg az OTP közel 10 százalékkal csökkentette.

 

A vállalati hitelek állománya tavaly 6,2 százalékkal szűkült; a forinthitelek állománya éves szinten 3,7, a devizahiteleké 8 százalékkal esett vissza. Az MKB kivételével a piacvezetők szinte mindegyike csökkentette valamilyen mértékben vállalati hitelállományát. A piacvezető 17-18 százalékos részesedéssel a CIB és az MKB, majd 10 százalék feletti piaci részesedéssel a Raiffeisen, a K&H és az Erste következik, majd a 10 százaléktól alig elmaradva az UniCredit és az OTP.

 

A kulcságazatoknak számító szektorok közül a feldolgozóipari tevékenység finanszírozása 10, a kereskedelmi tevékenységé 20 százalékkal esett vissza, míg az ingatlanügyek, a gazdasági szolgáltatási tevékenység finanszírozása alig csökkent 2008 végéhez képest. Jelentősebb állománybővülés volt az építőiparban (21 százalék) és a szállítás, raktározás szegmensben (15 százalék), míg a bankszektor mezőgazdasággal szembeni kitettsége 11 százalékkal csökkent.

 

A kkv-hitelállomány közel ugyanakkora mértékben, 6,7 százalékkal esett vissza, mint a vállalati. Leginkább a mikro- és a középvállalkozások szorultak háttérbe, az előbbiek állománya 6,1, az utóbbiaké 13,2 százalékkal csökkent, miközben a kisvállalkozásokkal szembeni kitettség szinten maradt. A legnagyobb, 10 százalék feletti részesedéssel rendelkező szereplők sorrendben az OTP, a K&H, az UniCredit és az Erste. Közülük egyedül az OTP növelte kkv-állományát tavaly, a K&H 20 százaléknál is nagyobb mértékben csökkentette kkv-kitettségét.

 

A projekthitelek bruttó könyv szerinti állománya 2008 végéhez képest 14 százalékkal bővült, ami szinte teljes egészében az első negyedévi állománynövekedésnek tulajdonítható, az év többi részében a projekthitelezés szinte teljes egészében befagyott. A lakossági betétek állománya közel 390 milliárd forinttal bővült 2009-ben (az árfolyamváltozással korrigált változás ennél 50 milliárddal kevesebb).

 

A devizabetétek 110 milliárd, a forintbetétek 230 milliárd forinttal híztak. A teljes lakossági betétállomány több mint egyharmadát az OTP birtokolja, és részesedését stabilan tartja. Ezt követi 8-10 százalék körüli részesedéssel a CIB, az Erste, a K&H és a Raiffeisen, közülük az Erste volt képes jelentősen növelni betétállományát, így piaci részesedésben megelőzte a K&H-t, míg a Raiffeisen jelentős betétállományt vesztett.

 

A látra szóló lakossági betétek piacán is egyeduralkodó az OTP 40 százalék feletti részesedésével, 10 százalék felett van a K&H, majd közel azonos állománnyal következik az Erste és CIB. Az AXA a VIP betétszámla-konstrukcióval közel 5 százalékos piaci részesedést hasított ki. A vállalati betétek állománya 2009-ben 6,3 százalékkal csökkent.

 

Az első öt helyezett - sorrendben a K&H, az OTP, az MKB, az UniCredit és a CIB - mindegyike 10 százalék feletti piaci részesedéssel bír. Közülük egyedül a CIB-nek csökkent jelentősen az állománya, s az OTP valamint az MKB tudta nagyobb mértékben növelni állományát.


Apple és Google stabilcoin-szakértőket keres – erősödik a Web3-fókusz

Az Apple és a Google is olyan vezető szakembereket keres, akik stabilcoinokhoz, blokklánc-technológiához és tokenizált pénzügyi infrastruktúrához kapcsolódó tapasztalattal rendelkeznek. Az új álláshirdetések arra utalnak, hogy a két technológiai óriás egyre komolyabban foglalkozik a digitális fizetések következő generációjával, bár egyik vállalat sem jelentette be, hogy saját stabilcoint készül kibocsátani.
2026. 09. 21. 16:30
Megosztás:

A Hyperliquid bevezette a trailing stop megbízásokat a perpetual piacokon

A Hyperliquid újabb fontos kereskedési funkcióval bővítette perpetual futures platformját: megjelentek a trailing stop megbízások, amelyek automatikusan követik az árfolyam kedvező irányú elmozdulását.
2026. 09. 21. 16:00
Megosztás:

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek - közölte a Sándor-palota az MTI-vel hétfőn.
2026. 09. 21. 15:30
Megosztás:

Növekedési pályán az Appeninn

Az Appeninn Nyrt. 2026 első fél évében szintet lépett ingatlanportfóliójának átalakításában: értékesítette az alacsony jövedelmezőségű és a stratégiájába nem illeszkedő ingatlanjait, februárban pedig megvásárolta a Goodyear által hosszú távú szerződéssel bérelt, 56 ezer négyzetméteres tarnówi logisztikai központot. Nem sokkal a fél év zárását követően az Appeninn újabb, 100 millió eurót meghaladó akvizíciót zárt Lengyelországban. A két lengyel tranzakció ugrásszerűen megnövelte a cégcsoport ingatlanportfóliójának értékét, és hatásuk várhatóan már a második fél évi bérbeadási bevételekben is megjelenik.
2026. 09. 21. 15:00
Megosztás:

A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást

Az új lakások áfája 2027-től ismét 27 százalékra emelkedik, de ez nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra hasonló mértékben nőnek majd az árak. A magasabb áfa egy lassuló és egyre árérzékenyebb lakáspiacot ér el, ahol a fejlesztők várhatóan nem tudják teljes egészében a vevőkre hárítani a többletköltséget. Közben az év végéig eldől, mely projektek maradhatnak még 2030 végéig az 5 százalékos áfakörben.
2026. 09. 21. 14:30
Megosztás:

Egy apró vásárlás most óriási örömöt adhat - Különleges akcióval folytatódik a PENNY és a Csodalámpa Alapítvány partnersége

Vásárlóival összefogva készül a gyermekek világnapjára a PENNY Magyarország; a diszkontlánc népszerű püsspárnájával ugyanis most bárki támogathatja a Csodalámpa Alapítvány munkáját. A jótékonysági akció célja 10 millió forint, amiből súlyos betegséggel küzdő gyermekek kívánságai válnak valóra, ezzel is segítve gyógyulásukat.
2026. 09. 21. 14:00
Megosztás:

Valódi kedvezmény vagy átverés? Megkezdte a Black Friday-akciók ellenőrzését a fogyasztóvédelmi hatóság

A Black Fridayhoz kapcsolódó leárazások az utóbbi években egyre hosszabb időszakot ölelnek fel, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei már megkezdték az akciók ellenőrzését. A kiemelt időszakban számos termék jelentős kedvezménnyel érhető el, ezért különösen fontos, hogy a fogyasztók valós és egyértelmű tájékoztatást kapjanak az árengedményekről. A tavalyi vizsgálatok során a hagyományos üzletek mintegy 23 százalékánál tártak fel jogsértést.
2026. 09. 21. 13:30
Megosztás:

Már az SUV-k között is toplistás a Tesla

Átrendeződött a legkeresettebb használt SUV-k toplistája a Használtautó.hu 2026. január és augusztus közötti adatai szerint. A szegmens iránti kereslet 16%-kal nőtt, a kínálati átlagár ugyanakkor csökkent, és a hajtásláncok versenyében is jelentős a mozgás.
2026. 09. 21. 13:00
Megosztás:

A foghúzás szerepe a fogszabályozásban: mikor szükséges, és mikor kerülhető el?

A fogszabályozás kérdése sokakat érdekel, különösen, amikor a foghúzás lehetősége kerül szóba. Miközben a cél a harmonikus mosoly, érthető, hogy sokan vonakodnak a fogeltávolítástól, hiszen senki sem szeretne egészséges fogaitól megválni. De valóban mindig szükséges, hogy néhány fogunkat feláldozzuk a szabályos elrendezésért?
2026. 09. 21. 12:30
Megosztás:

Érdemes a fűtési szezon előtt próbafűtést végezni otthon

Érdemes próbafűtést végezni otthon, mielőtt hidegre fordul az időjárás és megkezdődik a fűtési szezon - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 21. 12:00
Megosztás:

Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek

Annak ellenére, hogy a még javában tart a bankok számára előírt ATM-telepítési program, csökkenni kezdett a bankautomaták száma – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Közben a magyarok egyre kevesebbszer vesznek fel készpénzt a hazai ATM-ekből, viszont egyszerre jóval többet, mint egy éve.
2026. 09. 21. 11:30
Megosztás:

A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni

A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 10:30
Megosztás:

A hosszú hozamok visszaemelkedtek a hét eleji, sokéves rekordokat jelentő szintek közelébe

Az amerikai hosszú kamatoknak a szerdai Fed-döntés utáni átmeneti mérséklődése nem tartott sokáig: pénteken már ismét emelkedtek a hozamok, a kettő és a tízéves kötvényé is egyaránt kb. 5 bázisponttal, 4,74%-ra illetve 5,00%-ra. Múlt hét kedden a hosszú hozamok rekordot döntöttek: a tízéves kis híján az 5,04%-ot is elérte, amire a Lehman-összeomlás előtti hónapokban, 2008 nyarán volt utoljára példa.
2026. 09. 21. 10:00
Megosztás:

Az amerikai indexek a pénteki zárásban ledolgozták a napközbeni veszteségeket, a megjelent makroadatok és nyilatkozatok pedig az amerikai gazdaság erejét hangsúlyozták

Pénteken az amerikai részvénypiacok nyitás után még a rossz európai hangulatot követték, de zárásra nagyrészt ledolgozták a veszteségeket, a Dow ugyan 0,2%-os mínuszban, az S&P500 viszont 0,2% pluszban, a Nasdaq +0,4%-on zárt.
2026. 09. 21. 09:30
Megosztás:

Az európai piacok pénteken visszaadták az egész heti növekedésüket, az általános negatív hangulatot – amely alól a KKE-régió se tudta kivonni magát

Az európai részvénypiacok jelentős eséssel zárták a pénteket, a STOXX 600 index 1,1%-kal került lejjebb a hét utolsó napján és 0,6%-kal a hét egészét tekintve. Ezzel folytatódott az index augusztus eleje óta tartó lecsúszása (-4%).
2026. 09. 21. 09:00
Megosztás:

Erősödött kissé a forint a hét végén

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 21. 08:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
2026. 09. 21. 08:00
Megosztás:

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás: