Az USA dollár kamata nem változott - de mennyi is?

Nem változtatott az irányadó kamaton a Fed kedd-szerdai monetáris politikai ülésén, de a gazdasági növekedésben elért eredményekre hivatkozva jelezte szándékát a szigorítás fokozatos megkezdésére.

Az USA dollár kamata nem változott - de mennyi is?

A Fed monetáris döntéshozó testülete bejelentette, hogy nem változtat a 0,0-0,25 százalékos irányadó dollárkamat-sávon és folytatja a jelenleg havi 120 milliárd dolláros keretösszeggel végzett eszközvásárlási programját. A bejelentés megfelelt a piaci várakozásoknak. A döntés indoklásában a Fed leszögezte, hogy egyértelmű javulás tapasztalható a koronavírus-járvány által leginkább sújtott ágazatokban és a foglalkoztatási helyzet is kedvező tendenciát követ, a krízis előtti teljesítményt azonban még messze nem sikerült elérni és a gazdasági növekedési kilátásokat továbbra is jelentős kockázati tényezők árnyékolják be.

A Fed egyúttal jelezte, hogy a makrogazdasági mutatók és az inflációs cél közelítésében elért eredményekre már az idén, "a korábban jelzettnél valamivel hamarabb" megkezdheti az eszközvásárlási program keretösszegének a fokozatos csökkentését. Leszögezték azonban, hogy a bizottság továbbra is szoros figyelemmel követi a gazdaság javulásának a mutatószámait annak függvényében dönt a monetáris szigorítás megkezdéséről. Az elemzői várakozásoknak megfelelő Fed-döntés gyakorlatilag hidegen hagyta az értékpapírpiacokat, a tőzsdei indexek a nap folyamán pozitív és negatív értékek között csekély ingadozást mutattak.

A dollár viszont csekély árfolyamemelkedéssel nyugtázta a szigorítás közelgő megkezdéséről tett jelzést. A dollár-index 0,11 százalékos napi nyereséggel 92,53 pontra emelkedett. A hat legfontosabb nemzetköz fizetőeszközhöz viszonyított árfolyam alapján kalkulált dollár-index július elején ért el 93,14 ponton négy havi csúcsot a Fed korábban tett bejelentésének köszönhetően, hogy a jelentősen megemelkedett inflációs várakozások miatt előbbre hozhatja az idén a monetáris szigorítás megkezdését.


Szallas.hu: Észak-Magyarországon pihennek a legtöbben a hosszú hétvégén

Az október 23-i hosszú hétvégén Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél, míg a régiók versenyében Észak-Magyarország vezet a Szallas.hu foglalási adatai alapján.
2026. 10. 15. 07:00
Megosztás:

Jóváhagyta Szlovákia 2027-es költségvetését a parlament, emelkedik a deficit

Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre.
2026. 10. 15. 06:00
Megosztás:

Eva Malá Beluská az IKEA Csehország-Magyarország-Szlovákia új regionális ügyvezetője és fenntarthatóságért felelős igazgatója

Eva Malá Beluská veszi át az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős regionális ügyvezetői és fenntarthatóságért felelős igazgatói pozícióját 2026. november 15-től. A szakember Erika Intiso helyére érkezik, aki az Ingka Csoport globális fenntarthatósági vezetőjeként folytatja pályafutását.
2026. 10. 15. 05:30
Megosztás:

Határozott kiállást vár el Magyar Pétertől az uniós csúcson a Magosz

Határozott kiállást vár el Magyar Péter miniszterelnöktől az agrártámogatások ügyében a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) az Európai Tanács csütörtök-pénteki ülésén - közölte a Magosz szerdán az MTI-vel.
2026. 10. 15. 05:00
Megosztás:

AI-láz, 100 dolláros olaj és 5 százalékos kötvényhozamok formálják a piacokat

A befektetők figyelme egyszerre összpontosul a mesterséges intelligenciára épülő technológiai boom következő szakaszára és az ismét 100 dollár fölé emelkedő olajár hatásaira. Miközben az amerikai részvényindexek rekordközeli szinteken mozognak, az eredmény nagy részét egyre inkább néhány AI-központú technológiai vállalat adja – elterelve a figyelmet a piac egyébként gyenge teljesítményéről.
2026. 10. 15. 04:30
Megosztás:

Ez a baj a hazai magánorvosi ellátással - országos felmérési eredmények

Továbbra is kedvezően ítélik meg a magyarok a magánegészségügyi ellátást, ugyanakkor egyre többen érzik úgy, hogy költségét már nem engedhetik meg maguknak. A magánrendelések legfőbb előnye változatlanul a gyors hozzáférés, de az árak emelkedése egyre inkább hatással van a páciensek döntéseire – többek között ez derül ki a Prémium Egészségpénztár ideiországos, reprezentatív kutatásából*, amely immár negyedik alkalommal vizsgálta a szakorvosi ellátásokkal kapcsolatos lakossági véleményeket.
2026. 10. 15. 04:00
Megosztás:

Több mint 1200 munkahely kerülhet veszélybe a GSK gyógyszeripari vállalat belgiumi üzemeiben

Mintegy 1217 munkahely megszüntetését tervezi Belgiumban a brit GSK gyógyszeripari vállalat, amely szerdán rendkívüli üzemi tanácsi ülésen jelentette be átszervezési szándékát - számolt be szerdán az RTBF belga közszolgálati média.
2026. 10. 15. 03:30
Megosztás:

Költségvetési Tanács: nem sérti az államadósság-szabályt az idei költségvetés módosítása

A Költségvetési Tanács (KT) szerint megfelel az Alaptörvény államadósság-szabályainak a 2026-os költségvetés módosítása, az erről szóló véleményt egyhangú döntéssel fogadták el szerdán - derül ki az MTI-nek küldött tájékoztatóból.
2026. 10. 15. 03:00
Megosztás:

A vagyonadó éppen a legkisebb és a legnagyobb érintett vagyonoknál lehet a legkevésbé hatékony

Öt ponton javasolja a vagyonadó tervezetének módosítását a Blochamps Capital az adójogszabály jelenleg zajló társadalmi konzultációja kapcsán. A Blochamps egy igazságos, kiszámítható és ténylegesen beszedhető vagyonadó mellett érvel, amely képes a legnagyobb vagyonokat valóban bevonni a közteherviselésbe, és nem bünteti a magyar gazdaságban dolgozó tőkét, illetve nem köt le túlzottan értékes állami erőforrásokat.
2026. 10. 15. 02:30
Megosztás:

Ha csekken fizeted a gázszámlát, tudnod kell erről a változásról

Új lehetőséggel bővült a csekkes gázszámlák befizetése: a megújult iCsekk alkalmazásban már ingyenes qvik átutalás is választható. Közben az MVM Next ügyfeleinek arra is érdemes figyelniük, hogy rendszeres elektronikus fizetés után elmaradhat a megszokott csekk a papírszámla mellől. A postai befizetés azonban továbbra is elérhető, és több más megoldás közül is választhatnak a háztartások. Mutatjuk hogyan lehet fizetni egyszerűen, gyorsan.
2026. 10. 15. 02:00
Megosztás:

Azok a nyugdíjasok járnak jól, akiknek a Posta kézbesíti a nyugdíjukat

Miközben a nyugdíjasok többsége már bankszámlára kapja a járandóságát, százezrek továbbra is minden hónapban a postást várják.
2026. 10. 15. 01:00
Megosztás:

Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak az SZTE-n

Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), a megoldás kedvezően befolyásolhatja a haszonállatok egészségét, valamint termelési mutatóit - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.
2026. 10. 15. 00:30
Megosztás:

Fitch: az idén átlépi a 75 ezer milliárd dollárt a fejlett ipari gazdaságok államadóssága

Igen kedvezőtlen fejlemény a fejlett ipari gazdaságok állampapírpiacain tapasztalt meredek hozamemelkedés, különös tekintettel arra, hogy az országcsoport összesített szuverén adósságállománya az idén várhatóan átlépi a 75 ezer milliárd dollárt - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 14. 23:30
Megosztás:

Alapjaiban kell újragondolni a kata tervezetét a könyvelők országos egyesülete szerint

Alapjaiban kell újragondolni a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójának (kata) tervezetét a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) szerint.
2026. 10. 14. 23:00
Megosztás:

Kapitány István: 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár a magyar kis- és középvállalkozásokra kamatmentesen

A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban - jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2026. 10. 14. 22:30
Megosztás:

Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap

Lezárultak a tárgyalások a Norvég és az EGT Finanszírozási Mechanizmusról, Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap - jelentette be a külügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.
2026. 10. 14. 22:00
Megosztás:

Lemond az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője

Lemond az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója, Láng István október 15-ével - közölte az Élő Környezetért Felelős Minisztérium szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 10. 14. 21:30
Megosztás:

Új üzletágat indított Magyarországon a Grant Thornton tanácsadó és könyvvizsgáló cég

A Grant Thornton tanácsadó és könyvvizsgáló cég elindította Magyarországon menedzsmentrendszerek és tanúsítások elnevezésű üzletágát.
2026. 10. 14. 21:00
Megosztás:

Zelenszkij Londonban: Ukrajna bármilyen tűzszünetre készen áll

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna bármilyen tűzszünetre készen áll.
2026. 10. 14. 20:30
Megosztás:

Nagyot lép a Tether: 17 országban erősítené a digitális dolláros fizetéseket

Újabb befektetéssel terjeszkedik Latin-Amerikában a Tether: az USDT stabilcoin mögött álló vállalat az EFY Finance finanszírozásába szállt be, hogy szélesebb körben tegye elérhetővé a stabilcoinokra épülő pénzügyi szolgáltatásokat.
2026. 10. 14. 20:00
Megosztás: