Az agrártermékek termelői ára 1,6 százalékkal esett decemberben

Az agrártermékek termelőiár-szintje 2009 decemberében 1,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 1,6 százalékkal nőtt, az élő állatok és állati termékeké viszont 6 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Tavaly január-decemberben az agrártermékek termelőiár-szintje 9,5 százalékkal esett vissza, ami a növényi termékek árszínvonalának 12,7, illetve az élő állatok és állati termékek árainak 4,6 százalékos csökkenéséből adódott. Ugyanebben az időszakban a mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje 5,8 százalékkal mérséklődött. 2009 decemberében a gabonafélék termelői ára 4,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit.

 

A búza felvásárlási ára 11,1 százalékkal volt alacsonyabb a 2008. decemberinél, ezzel ellentétben a kukorica felvásárlási ára 17,7 százalékkal emelkedett. Az olajnövények termelői ára jelentősen, 22,4 százalékkal esett vissza. A burgonya és a zöldségfélék termelői ára 15,5, illetve 8,3 százalékkal nőtt, a gyümölcsök termelői ára 4,2 százalékkal csökkent.

 

A vágóállatok termelői ára 2009 decemberében 6,8 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához mérten, ami a vágómarha árának 5 százalékos emelkedéséből, illetve a vágósertés árának 11,2 és a vágóbaromfi árának 5,3 százalékos csökkenéséből adódott. 2009 decemberében az előző év azonos időszakához mérten az állati termékek árai 4,1 százalékkal csökkentek - ezen belül az étkezési tyúktojás termelői árában 3,9 százalékos növekedés, a tej árában 8 százalékos volt a csökkenés.

 

2009. január-decemberben a gabonafélék termelői átlagára 14,2 százalékkal mérséklődött az előző évihez képest; a búza ára nagyobb mértékben, 24,7, a kukoricáé 3,9 százalékkal esett vissza. Az ipari növények ára 14,1 százalékkal lett alacsonyabb, a burgonyáé 7 százalékkal nőtt. A zöldségfélék ára 6,9, a gyümölcsféléké 19,3 százalékkal mérséklődött a 2008. évihez képest.

 

A vágóállatok termelői ára közel azonos az előző évivel (0,3 százalékkal emelkedett), ezen belül a vágósertés és a vágómarha ára nőtt 4,4, illetve 8,3 százalékkal, a vágóbaromfié mérséklődött 5,6 százalékkal. Az állati termékek ára 15,3 százalékkal visszaesett: a tej ára 22,4 százalékkal csökkent, a tojásé 4,8 százalékkal meghaladta az előző évit.

 

2009. január-decemberben a mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje 5,8 százalékkal csökkent a 2008. január-decemberihez képest, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 7 százalékos mérséklődéséből és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 2,9 százalékos emelkedéséből adódott. A folyó termelőfelhasználás csökkenésére döntő hatást gyakorolt a jelentős súllyal rendelkező takarmányok árának 17,7 százalékos visszaesése; ezen belül az egyszerű takarmányok ára 25,5, a keveréktakarmányoké 13,3 százalékkal csökkent az előző évihez képest.

 

Az energiaárak 5,2 százalékkal mérséklődtek, ez főként a felhasználásban nagy súlyt képviselő üzemanyagok árának 12,9 százalékos csökkenéséből adódott. A műtrágyák árszínvonala 2009-ben 11,2 százalékkal csökkent, amit alapvetően a műtrágyaárak július-szeptemberi jelentős mértékű (34,8 százalék) visszaesése idézett elő. Ezzel szemben a növényvédő szerek árában 4,8, az állatgyógyászati készítményekében 9,3 százalékos növekedés következett be a 2008. évihez viszonyítva.

 

A mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 2,9 százalékos növekedése a mezőgazdasági gépberuházások 3 százalékos, valamint az épület beruházások árának 2,9 százalékos emelkedéséből adódott. A mezőgazdasági termelőiár-index és a mezőgazdasági ráfordítások árindexének hányadosa az agrárolló mutató értéke 2009-ben 96,1 százalék volt, 2008-hoz viszonyítva a mezőgazdasági ráfordítási árak kisebb mérséklődésével szemben a termelői árak nagyobb mértékben csökkentek.


Apple és Google stabilcoin-szakértőket keres – erősödik a Web3-fókusz

Az Apple és a Google is olyan vezető szakembereket keres, akik stabilcoinokhoz, blokklánc-technológiához és tokenizált pénzügyi infrastruktúrához kapcsolódó tapasztalattal rendelkeznek. Az új álláshirdetések arra utalnak, hogy a két technológiai óriás egyre komolyabban foglalkozik a digitális fizetések következő generációjával, bár egyik vállalat sem jelentette be, hogy saját stabilcoint készül kibocsátani.
2026. 09. 21. 16:30
Megosztás:

A Hyperliquid bevezette a trailing stop megbízásokat a perpetual piacokon

A Hyperliquid újabb fontos kereskedési funkcióval bővítette perpetual futures platformját: megjelentek a trailing stop megbízások, amelyek automatikusan követik az árfolyam kedvező irányú elmozdulását.
2026. 09. 21. 16:00
Megosztás:

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek - közölte a Sándor-palota az MTI-vel hétfőn.
2026. 09. 21. 15:30
Megosztás:

Növekedési pályán az Appeninn

Az Appeninn Nyrt. 2026 első fél évében szintet lépett ingatlanportfóliójának átalakításában: értékesítette az alacsony jövedelmezőségű és a stratégiájába nem illeszkedő ingatlanjait, februárban pedig megvásárolta a Goodyear által hosszú távú szerződéssel bérelt, 56 ezer négyzetméteres tarnówi logisztikai központot. Nem sokkal a fél év zárását követően az Appeninn újabb, 100 millió eurót meghaladó akvizíciót zárt Lengyelországban. A két lengyel tranzakció ugrásszerűen megnövelte a cégcsoport ingatlanportfóliójának értékét, és hatásuk várhatóan már a második fél évi bérbeadási bevételekben is megjelenik.
2026. 09. 21. 15:00
Megosztás:

A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást

Az új lakások áfája 2027-től ismét 27 százalékra emelkedik, de ez nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra hasonló mértékben nőnek majd az árak. A magasabb áfa egy lassuló és egyre árérzékenyebb lakáspiacot ér el, ahol a fejlesztők várhatóan nem tudják teljes egészében a vevőkre hárítani a többletköltséget. Közben az év végéig eldől, mely projektek maradhatnak még 2030 végéig az 5 százalékos áfakörben.
2026. 09. 21. 14:30
Megosztás:

Egy apró vásárlás most óriási örömöt adhat - Különleges akcióval folytatódik a PENNY és a Csodalámpa Alapítvány partnersége

Vásárlóival összefogva készül a gyermekek világnapjára a PENNY Magyarország; a diszkontlánc népszerű püsspárnájával ugyanis most bárki támogathatja a Csodalámpa Alapítvány munkáját. A jótékonysági akció célja 10 millió forint, amiből súlyos betegséggel küzdő gyermekek kívánságai válnak valóra, ezzel is segítve gyógyulásukat.
2026. 09. 21. 14:00
Megosztás:

Valódi kedvezmény vagy átverés? Megkezdte a Black Friday-akciók ellenőrzését a fogyasztóvédelmi hatóság

A Black Fridayhoz kapcsolódó leárazások az utóbbi években egyre hosszabb időszakot ölelnek fel, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei már megkezdték az akciók ellenőrzését. A kiemelt időszakban számos termék jelentős kedvezménnyel érhető el, ezért különösen fontos, hogy a fogyasztók valós és egyértelmű tájékoztatást kapjanak az árengedményekről. A tavalyi vizsgálatok során a hagyományos üzletek mintegy 23 százalékánál tártak fel jogsértést.
2026. 09. 21. 13:30
Megosztás:

Már az SUV-k között is toplistás a Tesla

Átrendeződött a legkeresettebb használt SUV-k toplistája a Használtautó.hu 2026. január és augusztus közötti adatai szerint. A szegmens iránti kereslet 16%-kal nőtt, a kínálati átlagár ugyanakkor csökkent, és a hajtásláncok versenyében is jelentős a mozgás.
2026. 09. 21. 13:00
Megosztás:

A foghúzás szerepe a fogszabályozásban: mikor szükséges, és mikor kerülhető el?

A fogszabályozás kérdése sokakat érdekel, különösen, amikor a foghúzás lehetősége kerül szóba. Miközben a cél a harmonikus mosoly, érthető, hogy sokan vonakodnak a fogeltávolítástól, hiszen senki sem szeretne egészséges fogaitól megválni. De valóban mindig szükséges, hogy néhány fogunkat feláldozzuk a szabályos elrendezésért?
2026. 09. 21. 12:30
Megosztás:

Érdemes a fűtési szezon előtt próbafűtést végezni otthon

Érdemes próbafűtést végezni otthon, mielőtt hidegre fordul az időjárás és megkezdődik a fűtési szezon - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 21. 12:00
Megosztás:

Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek

Annak ellenére, hogy a még javában tart a bankok számára előírt ATM-telepítési program, csökkenni kezdett a bankautomaták száma – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Közben a magyarok egyre kevesebbszer vesznek fel készpénzt a hazai ATM-ekből, viszont egyszerre jóval többet, mint egy éve.
2026. 09. 21. 11:30
Megosztás:

A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni

A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 10:30
Megosztás:

A hosszú hozamok visszaemelkedtek a hét eleji, sokéves rekordokat jelentő szintek közelébe

Az amerikai hosszú kamatoknak a szerdai Fed-döntés utáni átmeneti mérséklődése nem tartott sokáig: pénteken már ismét emelkedtek a hozamok, a kettő és a tízéves kötvényé is egyaránt kb. 5 bázisponttal, 4,74%-ra illetve 5,00%-ra. Múlt hét kedden a hosszú hozamok rekordot döntöttek: a tízéves kis híján az 5,04%-ot is elérte, amire a Lehman-összeomlás előtti hónapokban, 2008 nyarán volt utoljára példa.
2026. 09. 21. 10:00
Megosztás:

Az amerikai indexek a pénteki zárásban ledolgozták a napközbeni veszteségeket, a megjelent makroadatok és nyilatkozatok pedig az amerikai gazdaság erejét hangsúlyozták

Pénteken az amerikai részvénypiacok nyitás után még a rossz európai hangulatot követték, de zárásra nagyrészt ledolgozták a veszteségeket, a Dow ugyan 0,2%-os mínuszban, az S&P500 viszont 0,2% pluszban, a Nasdaq +0,4%-on zárt.
2026. 09. 21. 09:30
Megosztás:

Az európai piacok pénteken visszaadták az egész heti növekedésüket, az általános negatív hangulatot – amely alól a KKE-régió se tudta kivonni magát

Az európai részvénypiacok jelentős eséssel zárták a pénteket, a STOXX 600 index 1,1%-kal került lejjebb a hét utolsó napján és 0,6%-kal a hét egészét tekintve. Ezzel folytatódott az index augusztus eleje óta tartó lecsúszása (-4%).
2026. 09. 21. 09:00
Megosztás:

Erősödött kissé a forint a hét végén

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 21. 08:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
2026. 09. 21. 08:00
Megosztás:

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás: