Korrupcióellenes politikára van szükség Magyarországon

Magyarországon 2008 óta átalakult a korrupció szerkezete, az állam egyes érdekcsoportok foglyává vált, így a közérdekkel szemben egyes érdekcsoportok érdekei érvényesülnek. Ez ellen csak úgy lehet fellépni, ha olyan antikorrupciós politikát vezet be a kormány, amely elsősorban a politikai elit működésének átláthatóságát célozza - mondta Alexa Noémi, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták a szervezet Nemzeti Integritás Tanulmányát.

Hack Péter, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának oktatója, a kutatás vezetője elmondta: 2008-tól 2011 végéig tekintették át a magyar intézményrendszert. Tizenhárom közéleti "pillért", területet elemeztek, így a törvényhozást, a végrehajtó hatalmat, az országgyűlési biztosokat, a választási igazgatási, valamint a rendvédelmi szerveket, az Állami Számvevőszéket, a civil társadalmat, a közszolgálatot, az igazságszolgáltatást, a médiát, a korrupcióellenes kormányzati szerveket, az üzleti szektort, valamint a politikai pártokat. Az elemzés 150 indikátort tartalmaz, pillérenként mintegy 12 mutatót, 0-100-ig pontozva az egyes területeket.

 

A kialakult pontszámok alapján a választási igazgatási szervek (72 pont) a legerősebbek a korrupció elleni védekezőképesség szempontjából, míg a három leggyengébb terület a korrupcióellenes kormányzati szervek, az üzleti szektor, valamint a politikai pártok - derül ki az elemzésből. Hack Péter hangsúlyozta: a 2011 végéig tartó kutatás célja az volt, hogy a lehető legalaposabban és nemzetközi összehasonlítást is lehetővé téve feltárja a nemzeti integritást alkotó elemeket, ezzel segítve a döntéshozókat, valamint hogy prioritásokat határozzanak meg a korrupció elleni nemzeti stratégia keretében.

 

A 2008-as integritás tanulmányhoz képest pozitívum, hogy létrejött a korrupcióellenes stratégia, szabályozták a közérdekű bejelentő védelmét, majd hogy a 2010-ben hivatalba lépő új kormány megerősítette az egyes rendvédelmi szerveknél a belső ellenőrző mechanizmusokat, valamint az ügyészségen belül a korrupcióellenes szervezeteket, emellett kedvező például az Állami Számvevőszék (ÁSZ) integritás projektje - fejtette ki Hack Péter. Hozzátette ugyanakkor, hogy összességében ezek a pozitív fejlemények nem hoztak érdemi áttörést az integritás rendszerének megerősödésében, "különösen a választások óta eltelt időszak csalódásokat okozott", mivel az elmúlt két évben a korrupcióellenes fellépésben nem történt érdemi, meghatározó áttörés.

 

Elmondta, általános ajánlásokat is tettek a tanulmányban, így azt javasolják, hogy csökkenteni kell a független intézmények politikai befolyását, ezenkívül szigorúbb szabályozás szükséges a pártfinanszírozás területén. Javasolják azt is, hogy a közérdekű bejelentők védelmének intézményi feltételeit is teremtsék meg, valamint azt, hogy hozzanak létre egy hatékony vagyonnyilatkozati rendszert. Úgy vélik, meg kell erősíteni az Állami Számvevőszék javaslatainak végrehajtását, valamint következetes, hosszú távú korrupcióellenes programot kell kidolgozni és végrehajtani, különös tekintettel a megelőzésre és a képzésre.

 

A TI szerint olyan etikai kódexet kell megalkotni, amelyek az összeférhetetlenségre, az ajándékozásra, a vendéglátásra, a lobbitevékenységre és a munkaviszony megszűnése utáni időre vonatkozó szabályokat is tartalmazzák valamennyi pillérre vonatkozóan - ismertette Hack Péter. A vizsgált területek közül az 55 pontot elérő médiával, az 58 pontos igazságszolgáltatással, és a 69 pontot kapott törvényhozással kapcsolatos ajánlásokról beszélt részletesebben.

 

A szakértő elmondta többek között, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH) részletesebb tájékoztatást kellene adnia tevékenységéről, valamint erősíteni kellene a média korrupció ellenes küzdelemben játszott szerepét. Hack Péter elmondta, hogy a bírói testület függetlenségére "árnyékot vet" a legújabb bírósági reform, míg a döntési folyamatnak teljesen átláthatónak kell lennie. A törvényhozás kapcsán kiemelte, hogy szigorúbban kell szabályozni az egyéni képviselői indítványokat a jogalkotási folyamat átláthatóságának javítása érdekében.

 

Alexa Noémi ismertette, hogy a korrupció elleni védekezőképesség szempontjából a három leggyengébb terület a politikai pártok, az üzleti szektor, és a kormányzati korrupcióellenes szervezetek. Utóbbi kapcsán elmondta, hogy ezek csekély mértékben töltik be korrupcióellenes szerepüket, és szükség lenne egy független korrupcióellenes szervezetre, amelyet akár meglévő intézményen belül is létre lehetne hozni. A politikai pártok kapcsán kifejtette: a párt- és kampányfinanszírozás átláthatatlan Magyarországon, így ennek változtatását, valamint az ÁSZ megerősítését javasolják.

 

Az üzleti szektorról Alexa Noémi elmondta: az alacsony (44 pont) pontszám nem azt jelzi, hogy ez az egyik legkorruptabb terület, hanem azt, hogy a tiszta működés feltételei nem adottak az üzleti szférában, sok olyan tényező van, amely lehetetlenné teszi a tiszta működést Magyarországon. A TI szerint kiszámíthatóbb jogalkalmazásra van szükség az üzleti szektorban, a közbeszerzésekről további információkat kell közzétenni, és erősíteni kell az átláthatóságot. (MTI)

Olcsóbb lesz a magyar friss csirkehús

Folytatja év eleji árcsökkentési programját a Lidl Magyarország: január 13-tól jelentősen mérsékli számos friss csirkehús termékének árát. Az áruházlánc januári árcsökkentési sorozatának újabb állomásaként a magyar forrásból származó friss csirkehúsok tartósan kedvezőbb áron kerülnek az üzletek polcaira, így a vásárlók a mindennapi bevásárlás során kedvezőbb áron juthatnak hozzá ezekhez az alapvető termékekhez.
2026. 01. 12. 17:00
Megosztás:

Kétgyermekes családoknál a januári adóváltozások kitermelik egy 25 milliós Otthon Start törlesztőjét

A 2026 januárjától életbe lépett adóváltozások érezhetően javítják azon kétgyermekes családok lakáshitel-felvételi lehetőségeit, akik az első otthonuk megvásárlását tervezik és az édesanya 40 év alatti. A money.hu számításai szerint egy ilyen mediánkeresetű, kétgyermekes család esetében a személyi jövedelemadó-mentesség és a megemelt családi adókedvezmény együttes hatása havi több mint 120 ezer forintos nettó jövedelem növekedést eredményezhet. Ez az összeg önmagában akár egy 25 millió forintos, fix kamatozású Otthon Start lakáshitel havi törlesztőrészletét is fedezheti.
2026. 01. 12. 16:30
Megosztás:

Felbomlott a Zcash fejlesztői csapata – új céget alapítanak a magánszféra védelmében

Komoly változás rázta meg a Zcash ökoszisztémát: a projekt mögött álló kulcsfejlesztők kiléptek az Electric Coin Company (ECC) kötelékéből, és egy új vállalatot alapítanak. A döntés hátterében éles nézeteltérések állnak a Zcash irányításáért felelős nonprofit szervezet, a Bootstrap Board működésével kapcsolatban. Bár a fejlesztők távoznak, a Zcash protokoll változatlan marad – a decentralizált adatvédelemért folytatott küldetésük azonban új keretek között folytatódik.
2026. 01. 12. 16:00
Megosztás:

7 milliárdos számlagyárra csapott le a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) lezárta a nyomozást annak a budapesti bűnszervezetnek az ügyében, amely támogatásokkal, fiktív számlákkal és hitelekkel csaknem 7 milliárd forintot csalt el; az ügy vádemelési javaslattal az ügyészség asztalán van.
2026. 01. 12. 15:00
Megosztás:

Milliók lakhatási célra: a napokban kell erről döntést hoznia a dolgozóknak és a munkaadóknak

Az év elején két olyan lakhatási támogatási forma is fókuszba kerül a munkavállalóknál és munkáltatóknál, amelyeknél a jogosultság önmagában még nem elég: időben kell dönteni és lépni. Az egyik a közszolgálatban dolgozók otthonteremtési támogatása, a másik pedig a 35 év alattiaknak adható munkáltatói lakhatási támogatás. Mindkettő komoly pénzügyi segítséget jelenthet, mégis sok érintett csak most szembesül azzal, hogy határidőkön és munkáltatói döntéseken múlik, valóban élni tud-e a lehetőséggel - hívja fel a figyelmet az ingatlan.com összeállítása.
2026. 01. 12. 14:30
Megosztás:

Ethereum új irányt vesz: Vitalik Buterin decentralizált jövőt választ a gyors nyereség helyett

Miközben a legtöbb kriptovaluta projekt a kockázati tőkések (VC-k) elvárásaihoz igazodik, az Ethereum alapítója, Vitalik Buterin más utat választ. Legutóbbi megjegyzéseiben világossá tette: az Ethereum nem a divatos irányzatokat követi, hanem a decentralizáció alapértéke mellett teszi le a voksát – még akkor is, ha ez lassabb, rögösebb út. Cikkünkben részletesen bemutatjuk, miért ütközik Buterin víziója a jelenlegi piaci trendekkel, és hogyan próbálja az Ethereum megőrizni függetlenségét a centralizációval szemben.
2026. 01. 12. 14:00
Megosztás:

Benzines, használt, 3,9 millióért – így terveznek autót venni a középkorú magyarok

A következő egy évben a középkorúak táborában tízből négyen terveznek autóvásárlást a K&H biztos jövő kutatás szerint, amely a 30–59 évesek körében vizsgálta egyebek mellett a közlekedésről alkotott véleményt is. A személyautó-vásárlást fontolgató 42 százalék közül azonban csak 8 százalék mondja ezt biztosra. Az autóvásárlást tervezők háromnegyede inkább használt jármű mellett döntene, 27 százalék venne új autót. 47 százalékuk benzines autót választana, míg hibridben 15 százalék, tisztán elektromosban pedig csak 5 százalék gondolkodik. Átlagosan 3,9 millió forintot szánnának a következő autójukra, ami enyhe visszalépés az egy évvel korábbi 4,1 millió forinthoz képest.
2026. 01. 12. 13:30
Megosztás:

Így nőtt Románia külkereskedelmi mérleghiánya

Novemberben 2,260 milliárd euró volt Románia külkereskedelmi mérleghiánya. Az export értéke 8,372 milliárd euró volt, 0,1 százalékkal kevesebb, mint 2024 novemberében, az import 5,3 százalékkal 10,633 milliárd euróra csökkent. Ezzel 29,770 milliárd euróra nőtt Románia tizenegyhavi külkereskedelmi mérleghiánya - közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 01. 12. 13:00
Megosztás:

Új rekord a mobilnetforgalomban, a közös tévézés népszerű program volt az ünnepek alatt

Egy gyors videóhívással karácsonykor és újévkor is könnyedén áthidalhatók a távolságok, a képernyő előtt együtt töltött esték – egy jól megválasztott karácsonyi film társaságában – pedig valódi közös élményt teremtenek az egész család számára. A Yettel frissen publikált adataiból kiderül: az előző évhez képest az internetforgalom karácsony és újév között idén újabb közel 30 százalék növekedéssel új rekordot döntött, a tévészolgáltatással összefüggő adatforgalom pedig újév napján 27 százalékkal volt magasabb egy átlagos naphoz képest. További érdekesség, hogy decemberben az adatforgalom több mint egyharmada, 34 százalék már 5G hálózaton zajlott.
2026. 01. 12. 12:30
Megosztás:

A stabilcoin új világa: A BlackRock már a Ripple $RLUSD stablecoint használja fedezetként

A kriptovaluták világa ismét mérföldkőhöz érkezett: a világ egyik legnagyobb vagyonkezelője, a BlackRock bejelentette, hogy a Ripple által kibocsátott $RLUSD stablecoint immár fedezetként is elfogadja pénzügyi műveleteiben. Ez nem csupán a digitális eszközök hitelességének újabb bizonyítéka, hanem egyben jelzi, hogy a stabilcoinok immár tényleges szereplői az intézményi pénzügyek világának.
2026. 01. 12. 12:00
Megosztás:

Fontos tájékoztatás jön a bankodtól, így lehet könnyen megtalálni

A napokban minden magyarországi lakossági bankszámlás ügyfél megkapja az éves díjkimutatását, ami hozzásegíthet a banki költségek kordában tartásához – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az ügyfelek egy részének viszont – idén először – kedvezőbb díjazású csomagot is ajánlanak a bankok. A BiztosDöntés.hu összeszedte erről a legfontosabb tudnivalókat, továbbá ezeknek az elérhetőségét a hazai internetbankokban és mobilbankokban.
2026. 01. 12. 11:30
Megosztás:

Fokozott ellenőrzés indul a farsangi maszkok, jelmezek és parókák biztonságossága érdekében

A farsangi időszak közeledtével a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve átfogó piacfelügyeleti ellenőrzést indít a gyermekek számára készült maszkok, jelmezek, parókák és egyéb farsangi kiegészítők biztonságosságának vizsgálatára - jelentette be hétfői közleményében a hatóság.
2026. 01. 12. 11:00
Megosztás:

Nemzeti nyugdíjat kapott Szerbiában Kovács Frigyes

A szerb kormány úgynevezett nemzeti nyugdíjat ítélt oda azon művészeknek, akik kiemelkedő munkájukkal hozzájárultak a szerb kultúra, illetve a nemzeti kisebbségek kulturális életének gazdagításához. A most kitüntetett művészek között van Kovács Frigyes színész-rendező is.
2026. 01. 12. 10:30
Megosztás:

Fagyos lesz a hét, de mikor jön az enyhülés?

Kemény fagyokkal indul a jövő hét: kedd hajnalban akár mínusz 18 Celsius-fok is lehet, és napközben is fagyni fog. Elsősorban kedden nagyobb területen várható ismét ónos eső, majd enged szorításából a fagy, és vasárnap már egyes helyeken akár plusz 10 fok is lehet napközben - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 01. 12. 09:30
Megosztás:

Miért emelkedik ma a kriptopiac?

A kriptopiac összértéke és a Bitcoin árfolyama is stabilizálódott és enyhe emelkedést mutatott az elmúlt 24 órában, miután az előző hét inkább negatív hangulatban zárult. Az altcoinok eközben újra lendületet kaptak, élükön a Moneróval (XMR), amely 24%-os ugrással új történelmi csúcsot ért el.
2026. 01. 12. 09:00
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 12. 08:30
Megosztás:

Januárban befagytak a személyi kölcsönök kamatai is

Nem hozott további kamatcsökkentéseket a személyi kölcsönöknél 2026. első hónapja, tehát jórészt a tavaly év végi kondíciókkal szaladtak neki az idei évnek a bankok – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel együtt a szerződésekben szereplő, átlagos kamat tovább csökken az egyik legnépszerűbb lakossági finanszírozási terméknél, miközben a megkötött szerződések összegénél is sorban dőlnek a rekordok.
2026. 01. 12. 08:00
Megosztás:

Újra Fesztiváloznak a marketingesek és a cégvezetők

2026.01.29-én ismét megrendezik a Magyar Marketing Fesztivált, a hazai kis- és középvállalkozások évnyitó eseményét.
2026. 01. 12. 07:00
Megosztás:

Gyorsan kifulladnak az újévi fogadalmak a szakértő szerint

Az újévi fogadalmak többsége már februárra kifullad – figyelmeztet a TanfolyamGURU szakértője.
2026. 01. 12. 06:00
Megosztás:

Gyerekkorunk telei jutottak eszünkbe: mikor volt utoljára ilyen országos hótakaró?

A 2026. januári havazás sokakban idézte fel a gyerekkor teleit, amikor az ország jelentős részét vastag, több napon át megmaradó hótakaró borította. Vajon milyen gyakran fordultak elő az elmúlt 60 évben ezek az országos, nagy és tartós hótakarós időszakok? Az ELTE Meteorológiai Tanszékének két éghajlatkutatója – Szabó Péter és Pongrácz Rita – ennek járt utána, és azt is megvizsgálták, hogy ilyenkor meddig maradt meg a kiterjedt hó.
2026. 01. 12. 05:00
Megosztás: