Az emberi bőr érintését idéző mobiltelefont fejlesztettek ki Japánban
"Olyan érzést kelt, mintha a mobiltelefon lenne az a személy, akihez beszélünk" - olvasható a nemzetközi távközlési kutatóintézet (ATR) sajtóközleményében, amely egyenesen "forradalmi távközlési eszköznek" nevezte a mobiltelefont. Az emberi tenyérnél valamivel nagyobb készülék prototípusának külső borítása leginkább az emberi bőr érintésére hasonlít. A készülék az Oszakai Egyetem, a japán NTT DoCoMo mobilszolgáltató és egyéb intézmények együttműködésének a gyümölcse.
A fejlesztők reményei szerint a telefont akár öt éven belül kereskedelmi forgalomba lehet hozni, miután hang-, és képfelismerő funkciókkal is kibővítették. Az ember formájú készülék fejrészébe építették a hangszórót, a mellkasán lévő világító dióda pedig kéken jelez, ha a telefont éppen használják, pirosan ha készenléti üzemmódban van. A fejlesztők igyekeztek semleges emberi alakot adni a telefonnak, így nem egyértelmű, hogy az, nőt, férfit, öreget, vagy fiatalt ábrázol - derült ki az ATR közleményéből. (MTI)