Meredek forinterősödésre számít az NGM

Az IMF/EU-megállapodás a Nemzetgazdasági Minisztérium számításai szerint jövőre a kamatkiadásokat 102 milliárd forinttal csökkenti, és erősíti a forintot: a tárca számításai szerint az euró jövő év végére 266 forint lehet - áll a Költségvetési Tanácsnak augusztus 23-án küldött NGM elemzésben, amely Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Vágó Gábor LMP-s képviselőnek küldött szeptember 10-i levelében a parlament honlapján olvasható.

A tárca azzal számol, hogy a kormány 2012. november közepéig megköti a nemzetközi szervezettekkel a hitelkeretről szóló megállapodást. Ennek köszönhetően a hozamok november közepéig a költségvetési javaslatban alkalmazottnak megfelelően alakulnak, a megállapodás hatására pedig azonnal 50 bázisponttal csökkennek. Ezt követően további 150 bázispontos fokozatos csökkenést vár a tárca az állampapír hozamokban 2013 végéig. Azt feltételezi a tárca, hogy a forint-euró árfolyam július végétől 280 forintos szintre csökken (ez meg is valósult), majd november közepétől (a hitelszerződés feltételezett aláírását követően) további fokozatos 5 százalékos erősödésen megy
keresztül 2013 végéig, ennek alapján az euró 266 forint lesz a következő év végén.
    

Bár az augusztusban küldött elemzés még azt tartalmazza, hogy a jegybank megadóztatásából összesen 116 milliárd forintos pénzintézeti járulékbevételt remél a nemzetgazdasági tárca, a szakminiszter legújabb nyilatkozata szerint várhatóan nem adóztatják meg a jegybankot, mivel azt a Magyar Nemzeti Bank mellett  az Európai Központi Bank, az Európai Bizottság és az IMF is ellenzi. A már korábban is bejelentett tranzakciós adóból 136 milliárd forintot remél az NGM, ennek legnagyobb tétele az átutalásokat érinti, ebből 84 milliárd forintot, bankkártyás készpénzfelvételek után és a sárga csekkekre kivetett adóból 23 milliárd forintot kell befizetni az érintett pénzintézeteknek, míg az államkincstártól további 10,3 milliárdos bevétel várható.
   

 Miután a  2013-as költségvetés beterjesztése után állította össze a kormány a munkahelyvédelmi akciótervévet, amely mintegy 300 milliárd forintos bevételkieséssel jár, ennek fedezetét egyrészt az adóbeszedés hatékonyságának javulása, illetve a tranzakciós adó, másrészt egy novemberi IMF-megállapodás következményeként várható kamat és hozamcsökkenés eredményezheti.
   

 A Matolcsy György által küldött augusztusi NGM elemzést követően a Költségvetési Tanács további információkat kért a szaktárcától a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban, miután a korábban a tárcától igényelt háttértanulmányokat áttekintette. Ezeket a KT azért kérte, mert megállapította, hogy a parlament által elfogadott módosító javaslatok következtében a 2013-as költségvetési törvény, amelynek sarokszámait 2012. július 12-én rögzítette az Országgyűlés, alapjaiban különbözik attól a költségvetési törvénytervezettől, amit a tanács vizsgált, és amivel kapcsolatban alapvető ellenvetése nem volt.
    

Az NGM-hez intézett kérdések egy része az adóbeszedés hatékonyságának kérdésköréhez kapcsolódik, ahhoz, hogy a beszedés hatékonyságának javításától várt 150-160 milliárd forint többlet-adóbevételt milyen eszközökkel biztosíthatja az adóhivatal, másrészt a gazdasági növekedés ez évi, illetve jövő évi várható számairól tett fel kérdéseket a KT. (MTI)


Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás:

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás:

Október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között

Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 17:10
Megosztás:

PDSZ: A pedagógusok nem politikai kampánykellékek

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem engedi, hogy Rétvári Bence vagy bármely más politikus kisajátítsa a pedagógusok képviseletét – írta Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke a KDNP parlamenti frakcióvezetőjének címzett válaszlevelében, amelyet szombaton az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 05. 16:00
Megosztás:

Miért ennyire fontosak az amerikai állampapírhozamok a stabilcoin-kibocsátóknak?

A stabilcoinok első pillantásra egyszerű digitális dollároknak tűnnek: egy USDT vagy USDC célja, hogy nagyjából egy amerikai dollárt érjen. A háttérben azonban egy rendkívül jövedelmező üzleti modell működik, amely szorosan összekapcsolja a kriptopiacot az amerikai állampapírpiaccal és a Federal Reserve kamatpolitikájával. Minél magasabbak a rövid lejáratú amerikai állampapírok hozamai, annál több kamatbevételt termelhetnek a stabilcoin-kibocsátók tartalékai.
2026. 09. 05. 15:00
Megosztás:

A szerb elnök kormányfőként folytatná pályafutását

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök legkésőbb szeptember 10-én kiírja az előrehozott választásokat, és jelezte: amennyiben megkapja a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) támogatását, miniszterelnök-jelöltként indul, és minden eddiginél kisebb kormányt alakít.
2026. 09. 05. 14:00
Megosztás:

21 bank közös stabilcoinja jöhet: valódi kihívó lehet az USDT és az USDC számára?

Huszonegy globális pénzügyi intézmény közös dolláralapú stabilcoin bevezetésére készül, amely a tervek szerint 2027 első felében indulhat el. A projekt mögött olyan nagybankok állnak, mint a Bank of America, a Citi, a Goldman Sachs, a Deutsche Bank és az UBS, ezért az új token már a rajtnál jelentős intézményi kapcsolatrendszerrel rendelkezhet. A valódi kérdés azonban nem az, hány bank támogatja, hanem az, hogy képes lesz-e olyan likviditást, elérhetőséget és használhatóságot biztosítani, mint az USDT és az USDC.
2026. 09. 05. 13:00
Megosztás:

Kormányszóvivő: létrehozzák az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot

Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot hoz létre a kormány a természeti erőforrások védelmének megerősítse érdekében - közölte Köböl Anita kormányszóvivő pénteken.
2026. 09. 05. 12:00
Megosztás:

Dash 44%-os robbanással az élen: mi most a 10 legprofitábilisabb kritovaluta befektetés?

Szombat reggel különös látvány fogadta a kriptopiacot figyelő befektetőket. A napi nyerteslista élén nem valamelyik frissen felkapott AI-token állt, hanem a 2014 óta létező Dash, méghozzá 44,05 százalékos emelkedéssel. Mögötte a NEAR Protocol 15,65 százalékot ugrott, miközben a Pons, a Lighter, a MemeCore és a Zcash is komoly pluszban forgott.
2026. 09. 05. 11:00
Megosztás:

Bankszámla nélkül is egyre több ügyfél előtt nyílik meg a mobilbank

A cél, hogy az ügyfelek minél kevesebb lépéssel intézhessék pénzügyeiket.
2026. 09. 05. 10:00
Megosztás:

Merénylet a balatoni lángossütők ellen?

A magyar szállodaipar prominensei és a balatoni büfék pultosai egész nyáron azon keseregtek, hogy túl erős a forint. Nekik idén az volt az egyik legnagyobb problémájuk, hogy nekünk turistáknak kevesebbet kellett költenünk, ha külföldre mentünk nyaralni, nem hozzájuk!
2026. 09. 05. 09:00
Megosztás:

A kormány december végéig meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet

A kormány úgy döntött, hogy december 31-ig meghosszabbítja a szeptember 7-én lejáró, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet Magyarországon - erről Magyar Péter miniszterelnök péntek este számolt be a Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 08:05
Megosztás:

Romániában így csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Romániában éves összevetésben 6,2 százalékkal csökkent júliusban a kiskereskedelmi forgalom a nyers adatok szerint - közölte pénteken a bukaresti statisztikai intézet (INS).
2026. 09. 05. 07:00
Megosztás:

Újabb segítséget kapnak a nehéz helyzetben lévő sertéstartók

A sertéságazatot az elmúlt időszakban egyszerre több, egymást erősítő kihívás sújtotta, ezért a kormány előleget biztosít a vágósertéshez és a tenyészkocához kapcsolódó állatjóléti támogatásokra - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) az MTI-vel.
2026. 09. 05. 06:00
Megosztás:

Az átvilágítás nyomán tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről

Gyermekvédelmi diagnózis címmel tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről az intézményrendszer hónapok óta tartó átvilágítása, az intézménylátogatások, dokumentumok elemzése és anonim dolgozói elbeszélgetések nyomán - jelentette be a szociális és családügyi miniszter a Facebookra pénteken feltöltött videónyilatkozatában.
2026. 09. 05. 05:00
Megosztás:

Bitcoin: elbukott a 80 ezer dolláros kitörés a vártnál erősebb amerikai munkaerőpiaci adatok után

A Bitcoin pénteken már 82 ezer dollár fölé is emelkedett, és mindössze mintegy 700 dollárra került a február óta áttörhetetlennek bizonyuló 83 ezer dolláros ellenállástól. A vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci jelentés azonban gyors fordulatot hozott: a BTC ismét 80 ezer dollár alá esett.
2026. 09. 05. 04:00
Megosztás:

Épület, energia és digitalizáció a vállalati versenyképesség szolgálatában – BÉT50 Klub a Graphisoft Parkban

A vállalati versenyképesség ma már nem pusztán a termékekről, a piacokról vagy a pénzügyi teljesítményről szól: egyre nagyobb szerepet kap a vállalati működés hatékonysága, fenntarthatósága és technológiai fejlettsége is. A Budapesti Értéktőzsde Graphisoft Parkban megrendezett idei BÉT50 Klubjának résztvevői arra keresték a választ, hogyan járulhat hozzá a vállalatok ingatlan- és működési környezete, energiafelhasználása és digitalizációja a költséghatékonyabb és hosszú távon versenyképesebb működéshez.
2026. 09. 05. 03:00
Megosztás:

Nyugdíj törvény módosítások! Íme a fontosabb változások

Az elmúlt években többször is módosították a magyar nyugdíjrendszer alapját jelentő, 1997. évi LXXXI. törvényt. A változások egy része közvetlenül növelte a nyugdíjasoknak járó éves kifizetéseket, más rendelkezések az özvegyi nyugdíj feltételeit, az ügyintézési határidőket vagy a folyósítás szabályait alakították át.
2026. 09. 05. 02:00
Megosztás:

90.000 Ft-os csekket kaphatnak a kutyatulajdonosok

Egy ártatlannak tűnő séta is kellemetlen meglepetéssel végződhet, ha a gazdi nem ismeri a kutyatartás legfontosabb szabályait.
2026. 09. 05. 01:00
Megosztás: