Az önálló hitelfelvétel megtiltását tervezik az euróövezeti tagállamoknak

Az önálló hitelfelvétel megtiltását irányozza elő az euróövezeti tagállamok számára négy uniós intézmény közös terve, amely a teljes körű költségvetési unió megteremtését célozza - írta vasárnap megjelent számában a Der Spiegel című német hetilap.

A terv szerint a közös pénzt használó uniós tagországok kormányai szabadon rendelkezhetnének a költségvetési bevételek felett, de hitelt csak a közösség engedélyével és csak közös euróövezeti kötvények révén vehetnének fel. Az az ország, amely a saját bevételénél több pénzt kíván elkölteni, köteles lenne jelezni ezt a szándékát az euróövezeti pénzügyminiszterek - jelenleg Eurócsoportnak nevezett - tanácsának, amely eldöntené, hogy indokolt-e a javaslat, majd kedvező elbírálás esetén a tagállamok által együttesen garantált kötvényt bocsátana ki a támogatott kezdeményezés finanszírozására.

 

Az egyes euróövezeti államok tartozása így a közösség adóssága lenne, vagyis a valutaunióból "adósközösség" alakulna. Az erre vonatkozó kezdeményezéseket az övezet legbefolyásosabb tagja, Németország eddig rendre elutasította. Ugyanakkor a javaslat csak a jövőbeni hitelekre vonatkozna, a múltban felhalmozott államadósságért továbbra is az egyes országok kezeskednének. A koncepciót Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság (EB) elnöke, Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke és Jean-Claude Juncker, az Eurócsoport elnöke dolgozta ki a Der Spiegel szerint.

 

Az elképzelés alapján a pénzügyminiszteri csoportot nem valamelyik tag vezetné, hanem egy főállású, állandó elnök. A miniszteri csoport törvényhozási felügyeletét egy új testület látná el, amelybe valamennyi euróövezeti tagország parlamentje delegálna tagokat. A pénzügyminiszteri csoport állandó elnökének tisztségéből hosszabb távon kialakulhat az Európai Unió pénzügyminiszterének intézménye - írta a Der Spiegel. A négy uniós intézmény vezetőinek formálódó közös tervéről előzőleg a Welt am Sonntag is írt. A német lap szerint a terv közös pénzügy-, adó-, kül- és biztonságpolitikát irányoz elő.

 

Tartalmazza továbbá azt, hogy bővíteni kell az EB ellenőrző jogosítványait a tagállami költségvetések felett, egységes bankfelügyeleti és betétbiztosítási rendszert kell kialakítani és német mintára át kell alakítani a szociális ellátórendszert és a munkaerőpiaci szabályozást. A reformokat a kétsebességes integráció elve alapján ütemeznék, vagyis az egyöntetűen támogatott elemeket valamennyi uniós tagországban egyszerre vezetnék be, azokat az elemeket pedig, amelyek körül vita van, kezdetben csak az euróövezetben.

Debrecenben nyitja legújabb BYD autókereskedését az AutoWallis

Tovább erősíti együttműködését a világ vezető új energiával működő autógyártójával az AutoWallis, miután megállapodott a BYD-vel egy debreceni autókereskedelmi pont megnyitásáról. A kelet-magyarországi bemutatóterem és szerviz támogatja a közép-kelet-európai régió meghatározó integrált autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatójának további növekedését.
2025. 08. 17. 07:00
Megosztás:

Sokkal többen mondanának fel, mint tavaly, ha megszűnne a home office

A munkavállalók túlnyomó többsége távmunka-párti, és egyre többen is végeznék otthonról a feladataik jelentős részét, ha módjuk nyílna rá – derül ki a Profession.hu legfrissebb reprezentatív kutatásából. A lehetőség azonban továbbra is korlátozott: tízből hat dolgozónak nincs hozzáférése a home office-hoz, miközben azokon a munkahelyeken, ahol van mód a távmunkára, két és félszeresére nőtt azok aránya, akik felmondanának, ha a munkáltató szigorítana ezen a téren.
2025. 08. 17. 06:00
Megosztás:

Új kihívások, innovatív válaszok a napraforgó és kukorica termesztésében

Választóvonalhoz érkezett a magyar mezőgazdaság: a klímaváltozás hatásai, a gazdasági nyomás, a növényvédelmi hatóanyagok kivonásai együttesen alakítják át a növénytermesztés jövőjét. A Syngenta a zeleméri Crop-EX 2025 eseményén olyan innovációkat mutatott be a növényvédelem és a vetőmagok területéről, amelyek segítik a gazdálkodókat a versenyképességük erősítésében.
2025. 08. 17. 05:00
Megosztás:

Így lehet drága kerületben Otthon Starttal ingatlant venni

Ha valaki nem riad vissza a felújítástól, akár a belvárosban vagy a drágább budai kerületekben is találhat az Otthon Start program feltételeinek megfelelő lakást: a zenga.hu ingatlanhirdetési portál adatai szerint akár félmillió forinttal is olcsóbb lehet egy felújítandó lakás négyzetmétere, mint egy felújítotté.
2025. 08. 17. 04:00
Megosztás:

Klíma vagy ventilátor? Ezt javasolja a műszaki szakember

Lipták András, a Gree légkondicionálók műszaki szakértője szerint a választás leginkább az igényektől és a lakás adottságaitól függ.
2025. 08. 17. 03:00
Megosztás:

Már 75 milliárd forint került kifizetésre a vállalkozásoknak – tovább szárnyal a Demján Sándor 1+1 Program

A 130 milliárd forintra emelt keretösszegű Demján Sándor 1+1 Program keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium eddig 1325 magyarországi vállalkozás támogatásáról hozott döntést, akik összesen 104,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra váltak jogosulttá. A program tempója folyamatosan gyorsul, a kifizetések összege elérte a 75 milliárd forintot, így a pozitív döntéssel rendelkező vállalkozások kétharmada, vagyis mintegy 900 hazai kkv már megkezdhette tervezett beruházásait. A program a hosszú távú növekedés támogatása mellett azonnali gazdaságélénkítő hatással is bír. A kedvezményezett cégek a támogatás révén új gépeket, modern technológiákat szerezhetnek be, amelyek a foglalkoztatás bővülését és a helyi gazdaság erősödését is magukkal hozzák.
2025. 08. 17. 02:00
Megosztás:

Ennyi nyugdíjat kap, aki egyetlen 1 napot dolgozott Magyarországon

Önmagában egyetlen ledolgozott nap után Magyarországon nem jár öregségi nyugdíj. Mégis nagyon érdekes eredményre jutunk, ha jogilag végiggondoljuk a dolgot egy kicsit. Erről szól elemzői cikkünk.
2025. 08. 17. 01:00
Megosztás:

Alkotói pályázatot hirdetett a HUN-REN

A HUN-REN Központ alkotói pályázatokat hirdetett művészi kivitelű díjtárgyak megtervezésére és kidolgozására, a pályamunkák leadásának határideje szeptember 10. - tájékoztatta a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat pénteken az MTI-t.
2025. 08. 16. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón

A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:
2025. 08. 16. 22:00
Megosztás:

Beindíthatja a nagy lakásprojekteket a kormány döntése, de vannak még nyitott kérdések

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánítja a kormány azokat a legalább 250 lakásos ingatlanfejlesztéseket, melyeknél a lakások 70 százaléka megfelel az Otthon Start program követelményeinek – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. De pontosan mit jelent ez? Több lakás épülhet ettől? A végleges részletszabályok egyelőre nem ismertek, de a döntés mindenképpen élénkítheti az újlakás-piacot, noha az igazi hatása majd csak évek múlva érződik – olvasható az OTP Ingatlanpont friss elemzésében.
2025. 08. 16. 20:00
Megosztás:

Donald Trump tájékoztatta az európai vezetőket

Donald Trump amerikai elnök telefonon tájékoztatta az európai vezetőket a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartott alaszkai csúcstalálkozóról vasárnap - közölték Washingtonban és Brüsszelben.
2025. 08. 16. 18:00
Megosztás:

Hogyan formálja a csomagolástechnika a kereskedelem jövőjét?

A kereskedelem világa az elmúlt évtizedekben hatalmas átalakuláson ment keresztül. Az e-kereskedelem térhódítása, a globális ellátási láncok bonyolultsága és a fogyasztói elvárások folyamatos növekedése mind hozzájárultak ahhoz, hogy a csomagolás ma már ne csupán kiegészítő elem legyen, hanem stratégiai fontosságú terület. A csomagolás a termék életciklusának minden szakaszában szerepet játszik: a gyártástól a szállításon át a végső vásárlói élményig. Egy korszerű csomagolástechnikai webáruház pedig képes kiszolgálni mindazokat az igényeket, amelyek a modern piacon megjelennek – a biztonságtól a fenntarthatóságon át egészen az esztétikai élményig.
2025. 08. 16. 17:00
Megosztás:

Jövő szombaton kezdődik a Nyitott Napok Porta rendezvénysorozata

Jövő szombaton Szatmár és Bereg térségének bemutatkozásával kezdődik a Nyitott Napok Porta rendezvénysorozata - közölték a szervezők az MTI-vel.
2025. 08. 16. 16:00
Megosztás:

Európai vezetők: csak Ukrajna dönthet a saját területéről

A nemzetközi határokat nem szabad erőszakkal megváltoztatni, saját területére vonatkozó döntéseket csak Ukrajna hozhat - jelentették ki nyilatkozatban európai vezetők az Alaszkában szombat hajnalban befejeződött amerikai-orosz csúcstalálkozót követően.
2025. 08. 16. 15:00
Megosztás:

Az Apple negyedik éve a világ legértékesebb márkája

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén. A Kantar Millward Brown médiapiaci kutatóvállalat "BrandZ Top 100 Most Valuable Global Brands" felmérése szerint az Apple márkaértéke 1300 milliárd dollár, 28 százalékkal emelkedett egy év alatt.
2025. 08. 16. 14:00
Megosztás:

Kiss Rajmund: optimizmusra ad okot a két elnök barátságos hangvételű tárgyalása

Optimizmusra ad okot, hogy hat év után találkozott Donald Trump és Vlagyimir Putyin, és hogy a két elnök barátságos hangvételű tárgyalást folytatott. Az, hogy keresztnéven szólítják egymást nem show vagy politikai marketing, hanem bizalom, ami nélkül nincs megállapodás - mondta a Mathias Corvinus Collegium diplomáciai műhelyvezetője szombaton az M1 aktuális csatornán.
2025. 08. 16. 13:00
Megosztás:

Vlagyimir Putyin: Oroszország a hosszú távú rendezésben érdekelt Ukrajnában

Oroszország abban érdekelt, hogy az ukrajnai rendezés hosszú távú legyen - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az Anchorage-ben amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal szombat hajnalban megtartott közös sajtótájékoztatón.
2025. 08. 16. 12:00
Megosztás:

Trump új SEC-elnöke kriptoforradalmat hirdet: teljes irányváltás készül az USA pénzügyi szabályozásában

Új szelek fújnak a washingtoni pénzügyi hatóságoknál: Paul Atkins, az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) frissen kinevezett elnöke bejelentette, hogy „mozgósítják” az ügynökséget a digitális eszközökre vonatkozó szabályozás reformjára. Az USA elindulhat afelé, hogy kriptobarát országként újrapozícionálja magát – a cél: egyértelműség, biztonság és modernizáció.
2025. 08. 16. 11:00
Megosztás:

Piros figyelmeztetést adtak ki hét vármegyére szombatra

A legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adta ki szombatra a HungaroMet Zrt. az ország középső és déli vármegyéire, ahol a napi középhőmérséklet meghaladhatja a 29 Celsius-fokot.
2025. 08. 16. 10:00
Megosztás:

Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt

Franciaországból származó pasztőrözött tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedők - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-nek eljuttatott közleményében.
2025. 08. 16. 09:00
Megosztás: