Ázsia után Európában is csökkenhetnek a piacok

A világ nagy tőzsdéin általában a profitkivét jellemzi majd a szerdai kereskedési napot. Ázsiában az év végi lanyha kereskedés közepette minimálisan mozogtak az árfolyamok, Európa árnyalatnyi csökkenéssel kezdheti a napot, követve a keddi amerikai tendenciát.

Tokióban a 225 válogatott részvényt tartalmazó Nikkei mutató 0,9 százalékos csökkenéssel 10.546,44 ponton zárt az év utolsó kereskedési napján, a csökkenést elsősorban a JAL nemzeti légitársaság fizetési problémáival kapcsolatos aggodalmak váltották ki. Szöulban a Kospi 0,6 százalékos emelkedéssel 1682 ponton zárt az év utolsó kereskedési napján, miután a novemberben az ipari termelés 1,4 százalékos emelkedést mutatott, az egy hónappal korábbi 3,8 százalékos visszaesés után, az index idei éves nyeresége 50 százalék, melyre 2005 óta nem volt példa. A dél-koreai piac holnap már zárva lesz. A hongkongi Hang Seng index 0,5 százalékos veszteséget jelzett, a sanghaji összetett mutató 1,4 százalékkal emelkedett.

 

A nagy nyugat-európai részvénypiacok minimális gyengüléssel kezdhetnek a keddi emelkedés után elsősorban az év végi profitkivét miatt: elemzők szerint az FTSE 100 12 pontos, a DAX-30 2 pontos, a CAC-40 4 pontos veszteséggel indulhat.

 

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 0,65 százalékos többlettel 5.437,61 ponton zárt. A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 0,14 százalékos emelkedéssel 6.011,55 ponton végzett. Párizsban a CAC-40 0,33 százalékkal 3.959,98 pontra javult.

 

Az amerikai határidős mutatók enyhe veszteségeket jeleztek szerdán kora reggel: a DJIA 0,15 százalékkal, az S&P 0,21 százalékkal, a Nasdaq 0,20 százalékkal csökkent. Kedden a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,02 százalékkal 10.545,41 pontra, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,12 százalékkal 2.288,40 pontra, az S and P 500-as mutató 0,14 százalékkal 1.126,20 pontra csökkent.

 

A kőolaj ára enyhén csökkent szerda reggel az amerikai kőolajtartalékok váratlan emelkedése miatt: az északi-tengeri Brent könnyűolaj hordónkénti ára 4 centtel 77,60 dollárra, a nyugati féltekén irányadó WTI olajfajtáé 10 centtel 78,77 dollárra csökkent keddhez képest. Szerda reggel az euró árnyalatnyit gyengült a dollárhoz és a jenhez képest: az euró 1,4324 dollár volt a nemzetközi bankközi devizapiacon, kedden későn 1,4349. Egy euró 131,96 jent ért, kedden későn 132,06 jent.

Az Egyesült Államok leállít minden segítségnyújtást Kolumbia számára

Az Egyesült Államok leállít minden segítségnyújtást Kolumbia számára a folytatódó kábítószer-előállítás miatt - közölte Donald Trump elnök vasárnap.
2025. 10. 20. 06:00
Megosztás:

Nagy István: országszerte védekezünk a szőlőkabócával szemben

Már 21 borvidéken van jelen a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége; országszerte védekeznek a szőlőkabócával szemben. A gazdák számíthatnak a kormányra - hangsúlyozta az agrárminiszter a Facebook-oldalára vasárnap feltett videóüzenetében.
2025. 10. 20. 05:00
Megosztás:

Bank of England-kormányzó: a belátható jövőben negatív hatása lesz a Brexitnek a brit gazdaság növekedésére

A Bank of England kormányzója szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) a belátható jövőben negatív hatása lesz a brit gazdaság növekedésére.
2025. 10. 20. 04:00
Megosztás:

Zelenszkij készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyinnal

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.
2025. 10. 20. 03:00
Megosztás:

Ha hajnali 2–4 között felébredsz, akkor a következő a baj!

A jelenség tudományos magyarázata: Sokan tapasztalják, hogy éjszaka ugyan könnyen elalszanak, de hajnalban, 2 és 4 óra között rendszeresen felébrednek – és nem értik, miért. A tudomány ma már pontos választ ad erre: a szervezet ilyenkor egy kritikus hormonális és idegrendszeri váltáson megy keresztül, amelyet a stressz, a vércukorszint-ingadozás vagy a máj működése is befolyásolhat. Nézzük mit tehetünk ezzel!
2025. 10. 20. 02:00
Megosztás:

Titok és magyarázat: Ezért teszik a nők keresztbe a lábukat ülés közben

Biztosan te is észrevetted már: a legtöbb nő, amint leül, ösztönösen keresztbe teszi a lábát. Legyen szó munkahelyi értekezletről, randiról, vagy épp egy kávézói beszélgetésről – a mozdulat szinte automatikus. De vajon miért teszik ezt a nők? Csak kényelmesebb így? Vagy valami mélyebb, tudatalatti üzenet rejtőzik mögötte?
2025. 10. 20. 01:00
Megosztás:

Kína kibertámadással vádolja az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökséget

A kínai hatóságok szerint az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Ügynöksége (NSA) 2022 és 2024 között kibertámadásokat követett el a nemzeti pontosidő-szolgálati központ (NTSC) ellen - közölte vasárnap a kínai állambiztonsági minisztérium.
2025. 10. 20. 00:05
Megosztás:

Solana árfolyam-előrejelzés: Duplázhat az SOL a 200 dolláros szintről, miközben a Digitap ($TAP) akár 50-szeres hozamot céloz meg 2025-ben?

A kriptopiac ismét felmelegedett, a kereskedők pedig két kiemelkedő projektről beszélnek: Solana (SOL) és Digitap ($TAP).
2025. 10. 19. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 10. 19. 22:00
Megosztás:

Az államháztartásról jelennek meg adatok és kamatdöntő ülést tart a jegybank a jövő héten

A jövő héten jelenik meg az államháztartás szeptember végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató, kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, valamint munkaerőpiaci adatokat közöl a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. 10. 19. 21:00
Megosztás:

Ethereum új csúcsokra tör – Átalakulóban a kriptopiaci erőviszonyok

Ethereum szárnyalása új korszakot jelez a kriptovilágban: az ETH ára történelmi magasságokba emelkedett, miközben a befektetői figyelem egyre inkább elfordul a korábban egyeduralkodónak számító Bitcointól.
2025. 10. 19. 20:00
Megosztás:

„1 000 dollárból 1 millió” – Még mindig lehetséges ez a kriptóban?

Egyik legnagyobb, évek óta nem látott likvidálási hullám után a piac most próbál újra talpra állni. Az elemzők szerint ez az újraindítás pillanata – az a típusú „reset”, amely új 1 000 dollárból 1 millió sztorikat szülhet. Három kriptovaluta van jelenleg a piacon, amelyek hasonló potenciált hordoznak magukban.
2025. 10. 19. 19:00
Megosztás:

15 év alatt 450 milliárd forintot fordított a kormány az árvízi védekezést szolgáló védművek fejlesztésére

Az elmúlt 15 évben több mint 450 milliárd forintot fordított a kormány az árvízi védekezést szolgáló létesítmények fejlesztésére és megerősítésére - közölte az Energetikai Minisztérium vízgazdálkodásért felelős államtitkára Szentgotthárdon, a Rába partján tartott sajtótájékoztatóján pénteken.
2025. 10. 19. 18:00
Megosztás:

Történelmi csúcson az XRP bálnák száma – Erősödik a bizalom a viharos piacon

Miközben a kriptopiac egészét volatilitás és bizonytalanság jellemzi, az XRP újra reflektorfénybe került. Az elmúlt hetek zuhanása után a token hirtelen erőre kapott, és a nap legjobban teljesítő kriptovalutájává vált. Mögötte nemcsak technikai tényezők, hanem komoly intézményi és hálózati fejlemények is húzódnak. Vajon ez csak egy átmeneti felívelés, vagy a fundamentális erősödés jele?
2025. 10. 19. 17:00
Megosztás:

BitMine 1,5 milliárd dollárnyi Ethereumot vásárolt – új korszak kezdődhet az intézményi kriptobefektetésekben?

A kriptovaluták világában ismét nagyot szólt egy intézményi befektető lépése: a BitMine Immersion Technologies nem kevesebb mint 1,5 milliárd dollár értékben vásárolt Ethereumot az októberi kriptopiaci zuhanás óta. A lépés nemcsak az ETH árfolyamára lehet hatással, hanem hosszú távon átírhatja az intézményi eszközallokációról alkotott képet is.
2025. 10. 19. 16:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban erősödött a BUX a héten

Növekvő forgalomban erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 102 968,67 ponton zárt, 977,91 ponttal, 0,96 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
2025. 10. 19. 15:00
Megosztás:

Javítja a gyártási hatékonyságát a Mercedes-Benz

Javítja a gyártási hatékonyságát a Mercedes-Benz, hogy felkészítse az üzemeit a vállalt történetének eddigi legátfogóbb termékoffenzívájára - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 19. 14:00
Megosztás:

Viharfelhők a DeFi-fejlesztők felett: Perbe fogott Tornado Cash-alapító riasztja a kriptoközösséget

Egyre nagyobb a bizonytalanság a decentralizált pénzügyi szektorban (DeFi), miután a Tornado Cash alapítóját, Roman Stormot vádat emeltek egy engedély nélküli pénzátviteli szolgáltatás működtetése miatt.
2025. 10. 19. 13:00
Megosztás:

400 milliárd forintból újultak és újulnak meg szakképző intézmények

Országszerte 400 milliárd forintból újultak és újulnak meg szakképző intézmények országszerte; ennek részeként a 21. századi szakképző intézményfejlesztési programban 18 szakképzési centrum 31 intézményének 34 helyszínén valósulnak meg beruházások 96 milliárd forint értékben - mondta Pálmai Gergely szakképzésért felelős helyettes államtitkár pénteken Salgótarjánban, ahol a Borbély Lajos Technikum újul meg.
2025. 10. 19. 12:00
Megosztás:

A globális PC-piac 6,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben

Az asztali számítógépek, notebookok és munkaállomások teljes kiszállítása éves összevetésben 6,8 százalékkal, 72,4 millióra nőtt az idei harmadik negyedévében - áll a Canalys szingapúri elemző cég honlapján.
2025. 10. 19. 11:00
Megosztás: