BÉT - Alacsony, közepes forgalomban oldalazott a kereskedés
A részvénypiac forgalma 7,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője az MTI-nek elmondta: alacsony, közepes forgalomban oldalazott a piac.
Az elemző szerint a vezető részvények közül az OTP, a Magyar Telekom és a Richter sem tudott elmozdulni a keddi záró értékéhez képest, csupán a Mol emelkedett minimálisan.
A magyar parketthez hasonlóan a nemzetközi piacokon sem volt érdemi mozgás - tette hozzá.
Ballai Zoltán kiemelte: a piac az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed jövő heti kamatdöntő ülésére koncentrál.
Az FHB részvényről elmondta, hogy a papír árfolyama csupán a délelőtti órákban mozgott, utána a részvénnyel már csak a napi minimum értékén (578 forinton) kereskedtek. Az FHB részvény szerdán eladói nyomás alá került - közölte.
A jegybank előző nap jelentette be, hogy 105 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki az FHB Jelzálogbank Nyrt.-re tiltott piacbefolyásolás miatt, és személyi felelősségrevonási eljárást is indított. A tájékoztatás szerint a hitelintézet 2012. december 20-án kibocsátott eurókötvényeinek jegyzésével kapcsolatban félrevezető információt tett közzé.
Ezt követően az FHB értékpapírjainak - részvényeinek, jelzálogleveleinek és kötvényeinek - kereskedését kedden délután felfüggesztette a nap hátralévő részére a Budapesti Értéktőzsde. Szerdán az FHB-részvény jelentősen veszített értékéből, 102 forinttal, 15 százalékkal 578 forintra gyengült, 889,9 millió forintos forgalomban.
A Mol 180 forinttal, 1,09 százalékkal 16 745 forintra erősödött, 2,3 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 22 forinttal, 0,31 százalékkal 6978 forintra csökkent, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,89 százalékkal 446 forintra esett, forgalma 243,6 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 2 forinttal, 0,04 százalékkal 5700 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1717,77 ponton zárt szerdán, ez 41,58 pontos, 2,36 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.